Makoto Yukimura: Planetes-gyűjtemény 1.

írta - október 12, 2026

Makoto Yukimura: Planetes-gyűjtemény 1.

2075-ben az emberiség egy része már a Holdon él és dolgozik, ennek pedig az is hozadéka lesz, hogy visszük magunkkal minden jó és rossz értékünket oda, ahová éppen tartunk. Pont úgy, mint a Földön, a nagyvállalatok mindent is ki akarnak zsigerelni, az emberek pedig hol beletörődnek, hol lázadnak mindez ellen. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Jukimura Makoto mangájával egy igazán izgalmas hard sci-fit vehetünk a kezünkbe, ami tele van jobbnál jobb témákkal.

Semmit sem változtunk. Ugyanúgy egy véges energiaforrásra építjük a civilizációnkat, pusztítunk, és egyre csak terjeszkedünk. Az emberiség semmit sem tanult az előző évszázadokban elkövetett hibáiból.

Miről szól a Planetes?

A 2070-es évek közepén akad egy kis trió az űrben, akik nemes egyszerűséggel csak a kozmosz kukásai. Feladatuk, hogy Föld körül keringő űrszemetet begyűjtsék, elkerülve ezáltal az ütközéses katasztrófákat. Ekkorra már a Holdat is benépesítettük, s léteznek olyan emberek, akik teljes addigi életüket úgy élték le, hogy sosem érte a lábuk a Földet. Ám nincs mindenki maradéktalanul elragadtatva az űr meghódításától és további felfedezésektől, s ezt kis csapatunk tagjai is bőséggel megszenvedik majd...

A hulladékkezelő munkások egyike, Jurij egy baleset után kezd bele az űrszemétgyűjtésbe, ám azt sokáig a társai sem tudják, hogy mi is a pontos motivációja, mígnem rátalál valamire, amit már régóta keresett... Fee, az űrhajó pilótája már nem akar nagy dolgokat véghezvinni, inkább csak letudná a napi rutint, mégis kulcsszerepe lesz abban, hogy megakadályozza az Űrvédelmi front egyik terrortámadását. Hachimaki (Hoshino) Feevel szemben a legjobb űrhajós akar lenni, hogy bekerülhessen a hamarosan induló Jupiter programba, ám addig még rengeteg mindenen kell keresztülmennie neki és társainak is.

Makoto Yukimura: Planetes-gyűjtemény 1. színes illusztráció a könyvből

A sci-fi mindig a jövőbe lát?

Jukimura Makoto mangája 1999-ben indult útjára, s már ekkor az űrszemét problémájával (is) foglalkozott, ami manapság sokkal erőteljesebb kérdéseket vet fel. Témái a sci-fi ellenére csöppet sem elrugaszkodottak, inkább úgy hatnak, mint aki jól ismeri az emberiséget és annak működését, s szinte tudja előre, miként is alakulna a sorsunk, ha végre kolonizálnánk más bolygókat is.

Foglalkozik a konglomerátumok ridegségével, akik a szükséges adatok és eszközök megszerzéséhez nem sajnálják az emberéletek feláldozását sem, illetve akik szerint pénzzel pótolni mindazt, ami elveszett teljesen rendben lévő dolog. Ugyanakkor szót ejt az űrbéli élet ökológiai hatásairól, de az élő szervezeteket érő nehézségekről pszichés, fizikai és szociális oldalakról is. Beszélünk a technológiai fejlődés áráról, álmok eléréséről, emberi jogokról, de terrorizmusról, s megannyi másról is. Az egyik legfontosabb ismertetője, hogy minden jelenet, ami csak egy apróságnak tűnik, valójában egy nagyobb dolog része, indikátora, előfutára, ezáltal pedig egyetlen apró, jelentéktelennek tűnő mozzanat sincs benne, minden valami még fontosabb felé terel bennünket.

Makoto Yukimura: Planetes-gyűjtemény 1. fekete-fehér illusztráció a könyvből

A legjobban azt szerettem benne, hogy a Planetes szereplői hús-vér emberek. Bár sokakat ismerünk meg ebben a gyűjteményben, mégis mindenkinek megannyi aspektusát láthatjuk. Felhozza a pszichés nehézségek egész sorát, mint a gyász, a depresszió, vagy a PTSD, de az egyszerű hétköznapi, emberi tulajdonságokat is, mint a kapzsiság, az irigység, vagy az önzés. Egyszerűen olyan manga ez, ami bámulatosan ötvöz rendkívül fontos témákat az egyszerű emberrel és annak motivációival, s így lesz a hard sci-fi ellenére egy teljesen mai és realisztikus írás.

Rajzolását tekintve szerintem lélegzetelállító. Na nem, nem az arcok tekintetében, azokat kissé békának érzem a legtöbb helyen, de minden másban, úgy mint az űr, az űrállomás, az űrhajók, s egyéb részletek valami egészen rendkívüli. Többször erősíti is az éppen futó témát kétoldalas rajzokkal, és élhetjük meg általuk a kozmikus üresség ijesztő hatalmasságát. Mindezt még kiegészíti, hogy a kiadó a lehető legtöbb színes oldalt megjelenítette, így majdnem minden fejezetnyitó elején megcsodálhatjuk a manga fekete-fehéren túli világát is.


Összességében

Nagyon élveztem ezt a mangát, és a jelentőségteljes témáit is, s mivel épp történés közben hagytuk félbe, a második gyűjteményes kötetet is alig várom, hogy a kezembe vehessem. Ha olyan mangát keresel, ami igazán elgondolkodtató, ami tele van emberi szereplőkkel, akik nincsenek túlidealizálva, vagy ha csak kíváncsi vagy egy mangaka intelligens jövőbeli víziójára, akkor ezt a történetet neked találták ki!

Ha szívesen ismerkednél a kiadó további mangáival, ezeket ajánlom: Alita, a harc angyala, Attack on Titan- gyűjtemény, Solo leveling, Dinoszaurusz-menhely.

Az űr túl tágas ahhoz, hogy egyedül legyünk benne.


✦ Könyv adatai ✦

Kiadó: Fumax
Oldalszám: 484
Eredeti cím: プラネテス (Planetes)
Megjelenés éve: 2025 (eredeti: 1999)
ISBN: 9789634704713


Fülszöveg:

A 2070-es években az emberiség az űrkorszak hajnalán jár. A bolygóközi utazás mindennapos, a Hold és a Mars felszínét bányászkolóniák sokasága pettyezi. A Föld légszennyezési és hulladékproblémáinak megoldása helyett a fejlett országok most a közeli bolygókat zsákmányolják ki. Ahol ember jár, ott pedig szemét marad, még az űrben is…

Hoshino Hachirota, Fee Carmichael és Jurij Mihalkov űrszemetesek a Föld körüli pályán keringő, lassan kezelhetetlenné váló törmeléktenger felszámolásán munkálkodnak. A veszedelmes asztronautamunka mellett az űrhajó legénységének a saját gondjaival is meg kell birkóznia. Technikai hibák, balesetek, gyász, függőség, túlzott ambíciók, szerelem, gyötrő kételyek kísértik őket. Emellett rendszeres terroristatámadások is keserítik az életüket…

Célt érhet egyáltalán, aki távoli világokba vágyik?

TARTALMAZZA: PLANETES 1-2. KÖTET

Makoto Yukimura mangája 2002-ben elnyerte a rangos Seiun-díjat képregény kategóriában. A belőle készült animesorozat 2005-ben szintén elnyerte a Seiun-díjat média kategóriában. A Nauszika – A szél harcosai óta ez volt az első alkalom, hogy egy eredeti történet és annak animeváltozata is elnyerte ugyanazt a díjat!

Ajánlott bejegyzések:

0 Komment