Amikor megláttam Jon Szomin kötetének borítóját, azonnal éreztem valami bizsergést, s tudtam, olvasni akarom A kis szöuli fazekasműhelyet. Ekkor még a fülszöveget sem futottam át, mégis a kosaramban landolt egy bevásárlás során. Persze, akkor is így történt volna, ha előre elolvasom a fülszöveget, ami a történet első pár mondatát is tartalmazza. Éreztem, hogy vágyom erre a lassú írásra, és nem is tévedtem.
Tökéletes olvasmány az őszi lassuláshoz
Néhány éve nagyon ráfüggtem a koreai drámákra, s egyiket a másik után daráltam be. Nem volt nap, hogy ne néztem volna meg legalább egy részt belőlük. Egyszerűen nem tudtam leállni. Azóta tudatosabban nyitok a koreai irodalom felé is, s ezek közül egy volt A kis szöuli fazekasműhely is. Valamilyen láthatatlan kötelék vonzott, s megmutatta, hogy bár néha elfelejtem, szükségem van a lassulásra és az alkotásra, főleg ebben a mai, állandó impulzusokkal teli világban. Jon Szominnak köszönhetően én is egy voltam a csoporttagok közül, aki átértékeli kicsit az életét, befelé fordul, figyel. Úgy gondolom, őszre pont tökéletes egy efféle lassú, kuckózós olvasmány.A felelősség a legjobb gyógyíra tehetetlenségre.
Miről is szól A kis szöuli fazekasműhely?
Dzsongmin, az egykori forgatókönyvírónő, teljesen kiégett munkájában, s miután felmondott, hosszú hónapokig még a lakásából sem lépett ki. Egy napon megelégeli saját életének romjai között töltött mindennapjait, s elhatározza, felfedezi végre a környéket, ahol lakik. Egy ígéretesnek tűnő kávézóba lépve azonban új irányt vesz az élete. Valójában nem is kávézót talált, hanem egy kedves kis fazekasműhelyet, ahová őt is meginvitálják a foglalkozásokra.Dzsongmin számára hamar rutinná válik a műhelyben töltött idő, felfedezi saját képességeit, hiedelmeit. Próbál úrrá lenni állandó maximalizmusán és kiteljesedni, újjáéledni az alkotás folyamatában. Apránként vetkőzi le gátlásait, miközben csoporttársai életének nehézségeit is megismeri, s míg ráérez arra, hogyan is kéne az agyagot saját kedvére formálni, egyúttal önmagát is alakítja.
Kedves, lassú folyású történet, mely nagyobb fordulatoktól mentes, mégis képes megmelengetni a szívet és elgondolkodtatni olvasóját.
Véleményem
A kis szöuli fazekasműhely engem az egyszerűbb, kedves koreai drámákra emlékeztetett, mely bemutatja, hogy a legmélyebb gödrökből is van kiút, ha rátalálunk arra az útra, ami képes kimozdítani minket addigi rutinunkból. Rendkívül lassú, majdhogynem eseménytelen írás, mely főleg a fazekasságra összpontosít, és egy kisebb csoportosulás tagjaira, akik ugyanott tanulják az agyagozás fortélyait. Van közöttük olyan, aki munkahelyét elhagyva saját fazekasvállalkozást szeretne indítani, más kötelező jelleggel vesz részt, hogy követhesse szülei nyomdokait, még ha neki nem is ez a leghőbb vágya. Főszereplőnk pedig egyszerűen egy öngyógyító folyamat részeként csöppen mindennek közepébe, s rájön, nincs egyedül.A történet során felszínesen ismerjük meg a többi szereplőt, az ő nehézségeiket és a kapcsolatukat a fazekassággal, ám nekem valahogy mégis pont elég volt az, amennyit megtudtam. Nagyon könnyű volt belehelyezkednem és egynek érezni magamat a csoportból, meghallgatni éppen kivel mi történt, mi a célja, vagy éppen mik a nehézségei. Jon Szomin megmutatta, milyen, amikor egy alkotási folyamat egyúttal terápiává válik, s az alkotó megismeri önmaga működését, s azokat a területeket, amit fejleszthetne annak érdekében, hogy később jobban érezze magát.
Nagyon szerettem ezt az irányt, ahogyan az évszakok előrehaladtával a csoport tagjai felismerik azokat a tényezőket, amik eddig hátráltatták őket, s meglelik céljaikat egy boldogabb élet kialakításához. Mindemellett még egy macska is fontos szerephez jut a történetben, így ha te sem tudsz ellenállni az ázsiai, macskás történeteknek, akkor ezt se hagyd ki!
Megtört a csönd, amelybe Dzsongmin hónapokra beburkolózott. Kellemes és vidám hangulatban foszlott szét, s a némaságban rekedt tömött fonalgombolyag apránként kezdett kibogozódni. Úgy érezte, nem bánja, ha többé már nem lesz csend. Sokkal csodálatosabb, ha szavak vagy az agyag tompa hangja csiklandozza a fülét.
Be kell vallanom, hogy nehezen szántam rá magam az olvasásra, mert előzetesen elolvastam róla pár értékelést, és nagyon sokan kiemelték a fordítás gyenge színvonalát. Olvasás után értetlenül álltam a dolog előtt, mert bizony vagy én vagyok túl igénytelen, vagy nem volt ezzel annyi probléma, mint amennyien kiemelték ezt. Nyilván nem egyszerű egy koreai szöveget magyarra ültetni, hiszen az ő nyelvükben megannyi árnyalat van, ami nálunk egyszerűen nem létezik, vagy olyan titulusokat használnak az egymáshoz közelállók megnevezésre, ami nekünk teljesen idegen. Viszont mindazok, akik ugyanebből kifolyólag félnének olvasni, szerintem ne aggódjanak!
Számomra az egyetlen nehézséget az jelentette a könyv első szakaszában, hogy a szerzőnek sikerült szerintem az összes Dzs-vel kezdődő koreai nevet összegyűjteni, így némi jegyzetelés nem ártott, míg megtanultam, ki kicsoda, és milyen viszonyban van a másikkal.
Neked ajánlom ezt a könyvet, ha...
Ha szereted a lassú folyású, szívmelengető történeteket, az ázsiai kultúrát, barangolnál Szöul eldugottabb utcáiban, vagy kifejezetten érdeklődsz a fazekasság iránt, akkor ne is menj tovább, ez a te történeted lesz! ✦ Könyv adatai ✦
Oldalszám: 240
Eredeti cím: 공방의 계절
Megjelenés éve: 2024 (eredeti: 2023)
ISBN: 9789635434091
Fülszöveg:
Dzsongmin egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége.
Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja az életét. Kimerészkedik az utcákra Szöul közelében, ahol belebotlik a Szojo fazekasműhelybe. Ahogy magához vonzza őt a hely fénye és melegsége, az agyag és a kávé illata, Dzsongmin úgy érzi, valami megmozdul benne...
Társra talál, akivel megoszthatja élettörténetét, s közben az évszakok múlásával egyre inkább visszatér önmagához. Sorra készülnek a tányérok és edények, s ahogy keze egyre elfoglaltabb, úgy elméje lenyugszik és szíve kitárul, mint még soha azelőtt.
Korea feltörekvő tehetségének felemelő története olyan régi módszerekről, amikkel rátalálhatunk a közösségre, ahová tartozunk. Egy mese arról, mi történik, ha lelassulunk ebben a rohanó világban.
Dzsongminnak örökre az emlékezetébe vésődött, ahogy tavaly először megszúrta egy tüske.
Rengeteg gesztenye hullott ősszel a földre. Kezébe vett egyet, amire senki nem lépett még rá. Letörölte róla a piszkot, és kibontotta a tokot. Üres volt, mintha valaki már kivette volna belőle a magot. Összegyűjtött még néhány üres tokot, a durva tüskék a tenyerébe fúródtak. A gesztenyék között megbújt egy dühítően éles darab.
Dzsongmin erősen rászorított a tüskés héjra. Meg akarta büntetni a kezét, amely eddig olyan hanyag szövegeket írt. Kerek vércseppek serkedtek a tenyeréből. Zsibbasztó fájdalom futott végig a karjából a gerincén keresztül egészen a lábujjáig.
Attól a naptól kezdve Dzsongmin többé nem hagyta el a házat. Akkor még egy teljes évszak sem telt el azóta, hogy a Gesztenyesor városrészbe költözött.
0 Komment
