Stacey Halls kötete, a Familiárisok volt az egyik olyan darab idén, aminek a megjelenését hihetetlenül vártam. A KULT sorozat újabb darabja ismét megnyerő külsővel és izgalmasnak ígérkező beltartalommal bír.
Néha elgondolkodom rajta, hogy az ismeretterjesztő könyveket még a fantasy műfajánál is jobban szeretem, éppen ezért hatalmas öröm volt Elli H. Radinger kötetét forgatni, mely A farkasok bölcsessége címre hallgat. Olvasás során rengeteget tudhatunk meg ezekről a fenséges ragadozókról, és talán még tanulhatunk is tőlük. No, nem azt, hogyan vadásszuk le az ebédet!
Maja Lunde 2015-ben robbant be a könyvpiacra első művével A méhek történetével, s rögtön meg is kapta a svéd könyvkereskedők díját, valamint Németországban 2017-ben a legkelendőbb könyv is ez volt. Lunde történeteivel a környezeti problémákra hívja fel a figyelmet, s a négy részesre tervezett regénysorozatának a Kékség már a második darabja.
Igazán jót mosolyogtam amikor kiderült, hogy 2020. júliusában a NIOK, azaz a Nincs időm olvasni kihívás Ernest Hemingway, Az öreg halász és a tenger című művét választotta közös olvasmánynak, én pedig pont a kihirdetést megelőző napon fogtam bele az olvasásába. Nem először olvastam, de abban is biztos vagyok, hogy nem is utoljára.