A 21. század kiadó KULT kötetek sorozatának legújabb tagja Taffy Brodesser-Akner, Fleishman bajban van című regénye. Meglehetősen érdekes könyvről van szó, és gyanítom, az olvasó első blikkre észre sem fogja venni, mennyi minden húzódik meg a sorok között.
Én sokáig nem tudtam megbarátkozni Taffy stílusával, mert bár jellemzi egy enyhe, fanyar humor, összességében az volt az érzésem, hogy túl sokat ír a semmiről. Kifejt olyan részleteket, aminek nem láttam értelmét, de utólag visszatekintve már inkább azt gondolom, hogy itt bizony minden sornak jelentősége van. Minden gondolat kivált egy másikat, és minden szereplője fontos valamilyen szempontból, mert vagy taníthat, vagy megmutathat nekünk valamit.
Történetünket egészen cseles módon egy külső szemlélő által ismerhetjük meg, s főként Toby Fleishmant, a 41 éves, New Yorkban élő, válófélben lévő, zsidó orvos életét követhetjük általa. Mióta Toby külön költözött a feleségétől, a szabadideje nagy részét a randialkalmazások és társkeresők töltik ki, ahol életében először azt érezheti, kapkodnak utána a nők. A nagyjából 160 centis magassággal bíró férfi exe, Rachel egy ízig-vérig karrierista nő, ezáltal Toby önbecsülése némileg csorbult az együtt töltött évek alatt, valamint a családi szerepvállalás is 180 fokos fordulatot vett esetükben.
Arra figyeljünk, hogy mit akarunk, ne arra, hogy mit kellene akarnunk.
Míg a feleség próbálta megteremteni az életszínvonalukhoz elegendő pénzt, s ehhez felépített egy sikeres céget, addig Toby minden nap igyekezett időben hazaérni a kórházból, hogy a gyerekekkel lehessen, vagy éppen ellássa a háztartást. Rachelnek annyira sok dolga volt, hogy egy alkalommal még azt is kijelentette a férjének, ő még ahhoz is túl elfoglalt, hogy elváljon.
Egy napon aztán teljesen felfordul Toby élete, ugyanis Rachel az éjszaka leple alatt becsempészi a gyerekeiket Toby lakásába, majd mindenféle üzenet nélkül eltűnik. Bár Toby korábban is megbízhatatlannak tartotta a nőt, arra álmában sem mert volna gondolni, hogy a megbeszélt időpontban sem fog elmenni a srácokért, az pedig hab a tortán, hogy semmilyen formában nem lehet őt elérni, és még a titkárnője sem ad felvilágosítást Rachel hollétéről. Toby hol dühös, hol aggódik, de főképp csak szidja Rachelt, és történeteket talál ki magában arról, hogy éppen kivel, hol és mit csinál az a némber, akit nem lehet anyának nevezni.
A kötet kétharmadában Toby küzdelmeiről olvashatunk, hogyan birkózik meg egy különleges esettel a kórházban, miképpen viseli, hogy a volt felesége teljes mértékben ignorálja őt és a gyerekeket, hogyan tud zöld ágra vergődni két kiskamasszal, akiknek nem akarja elárulni, hogy a mamájuk eltűnt, és hazudni kényszerül, hogy megnyugtathassa őket. Hogy viseli a munkahelyén a pozíciókért folytatott hatalmi harcokat, vagy éppen milyen gondolatai támadnak a randiappok működéséről és "kínálatáról".
A maradék egyharmad a feleségé lesz, aki majd a saját szemszögéből meséli el az eseményeket, de mivel én ezt tartom az egész csattanójának, ezért a felfedezését a leendő olvasóra bízom. :)
Olvasás során egész lassan derül ki, hogy az elbeszélőnk Libby, Toby régi barátja, aki egykor újságíró volt, jelenleg pedig édesanya, aki érezhetően nem találja a helyét. Apránként bontakozik ki, hogy milyen viszony fűzi főszereplőinkhez, s mi az ő kulcsfeladata ebben az egészben.
Bár az első gondolatunk az lehet, mi izgalmat is nyújthat egy válástörténet, hiszen már annyi hasonlóval találkozhattunk, mégis egészen üdítő az, ami fogad bennünket. A felvezetést ugyan lassúnak éreztem, de szükség volt arra, hogy ilyen mélységben ismerjük meg Tobyt, hogy a későbbiekben megérthessük mindazt, miért alakult úgy a kapcsolata Rachellel, ahogy. Mert itt bizony nem csak Toby Fleishman van bajban, de Rachel Fleishman is. Külön-külön és együttesen is.
A kötet talán legnagyobb tanulsága számomra az, hogy az éremnek mindig két oldala van! Ékes példája annak, hogy soha ne ítélj csak az egyik fél érzéseinek ismeretében, de még magadat sem ártana megfékezni, és a másikra is gondolnod, nem csak saját fájdalmaidra. Tény, hogy sokkal nehezebb dolgod van úgy, ha te vagy az érintett, nem pedig egy külső szemlélő, mint esetünkben az elbeszélő, Libby. Viszont az emberek hajlamosak csak a saját sértettségükig látni, és abból következtetéseket levonni, döntéseket hozni. Egyszerűen nem korrekt dolog a másik fél meghallgatása nélkül ítéletet mondani, és ebben az esetben is kiderül, hogy teljesen más a valóság, mint ami lezajlik főszereplőnk fejében, amikor válaszok után kutat.
Az ember akármilyen típusú nő, még ha nagyon sokféle is, alapjában mégiscsak mindig nő marad, vagyis sosem érhet fel egészen a férfival.
Az elméletemet erősíti számomra az is, hogy Libby szemszöge által, kissé távolságtartóan figyelhetjük meg az eseményeket, illetve a szókimondó jelleg, és a párbeszédek csekély mennyisége is. Leginkább filozofálgatásokat, belső monológokat kapunk, de még így sem fogjuk tudni teljes mértékben kivonni magunkat az érzelmi hatás alól, amit egy-egy szereplő gondolatai ébresztenek fel bennünk.
Mindezek mellett ugyanakkor szomorú képet fest a társadalmunkról is, melyben a randiappok ténylegesen húspiacként képesek működni, ahol egy nő kétszer annyit küzd egy felsőbb munkahelyi pozícióért, ahol egy apuka gúnyolódás tárgya tud lenni, ha átveszi a női szerepet, vagy ahol lenézően viselkedünk egy olyan nővel, aki erőszaknak éli meg, ha az orvos a beleegyezése nélkül indítja meg nála a szülést, és elbagatelizáljuk az ebből fakadó lelki sérüléseket.
Felfedezhetjük ebből a fordított szerepkörből azt is, milyen lehet, amikor egy nő egyedül marad a gyermekeivel a válás után, az apuka lelép, és a mindennapok bonyolultabbá válnak, mint valaha. Illetve arra is rádöbbenhetünk, hogy Toby és Rachel kapcsolatában borzalmasan rossz volt a kommunikáció, ami nagyban hozzásegítette őket ahhoz, hogy a szeretetteljes viszonyból viszálykodó, folyton harcoló párrá alakuljanak, majd pedig felbontsák házasságukat.
A világ eltiporta a nőt, attól a pillanattól kezdve, hogy szexuális értelemben nem állt többé a rendelkezésére, nem volt mit tenni, el kellett fogadni és csendben megöregedni.
Elképesztően sok minden kapott helyet a lapok tengerén, és olvasás után csak próbáltam összekaparni magam, a bejegyzés megírásakor pedig nagyon sokáig csak némán bámultam magam elé, hogy rájöjjek, mit is akarok mindabból elmeséli, amivel találkoztam a regény során.
Persze ez mind csak egy nagyon kis rétegét képezik az egésznek, és én nem is tudok olyan gyönyörűen fogalmazni, mint ahogyan Taffy teszi, de bízom benne, hogy annyit sikerül elérnem, ha ezt olvasod, hogy kíváncsi legyél rá, mert tényleg megéri elolvasni.
Összességében, bár lassan haladtam vele, és először úgy gondoltam, hogy ez a regény unalmas, és a semmiről ír hosszú-hosszú oldalakon keresztül, a végére bocsánatkéréssel tartoztam, mert egészen egyszerűen remekül volt felépítve. Ha szereted az elgondolkodtató, filozofálgatós, társadalomkritikával átitatott írásokat, szerintem ne is menj tovább!
Az önmagának hazudó ember saját magát pusztítja.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
Oldalszám: 464
Eredeti cím: Fleishman Is in Trouble
Megjelenés éve: 2020 (eredeti: 2019)
ISBN: 9786155955945
Fülszöveg:
Toby Fleishman azt hitte, tisztában van vele, mire számíthat a válás után: hétvégéken és az ünnepek felében nála lesznek a gyerekek, az ex-szel pedig olykor hajba kapnak majd a praktikus dolgok egyeztetésekor. Arra viszont nem számított, hogy egy szép napon Rachel áthozza a két gyereket, aztán lelép és soha nem tér vissza. Pedig Fleishman mennyi munkát fektetett abba, hogy egyensúlyt teremtsen a szingli élet és a család között!
Toby próbálja megtalálni Rachelt, igyekszik ellátni a kórházi pácienseit, megfelelni a végeérhetetlen szülői teendőknek és örül a mobiltelefonos appok segítségével felvirágoztatott szexuális életének. A visszautasított férj szerepében tetszeleg, aki a felesége túlméretezett ambícióinak esett áldozatául. De ha igazán szembe szeretne nézni a kapcsolatukkal, be kell vallania magának, hogy a kezdetektől fogva szőnyeg alá söpörte a problémákat.
Sziporkázó első kötet, tele nyugtalanító kérdésekkel és tanulságokkal.
„Philip Roth vagy John Updike pontosan így írtak a legjobb korszakukban – leszámítva, hogy ez a szerző tisztában van vele, mi játszódik le a nőkben.” – Elizabeth Gilbert „Figyelemreméltó első könyv. Az egyik legerősebb debütálás.” – Tom Perrotta
„A Fleishman bajban van az első oldaltól az utolsóig bölcs, kíméletlen és abszolút naprakész. Az, hogy mennyire csalafinta és éleslátó, csak az utolsó fejezetben válik egyértelművé.” – Maria Semple
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése