E-mail Instagram Moly

Booktastic Boglinc

könyvajánlók, értékelések, könyves utazások és minden, ami könyv

  • Főoldal
  • Értékelések
    • ABC rendben
    • Kiadók szerint
  • Könyves helyszínek a valóságban
  • Rólam
Meik Wiking: A hygge otthon

A hygge az a dán életérzés, ami boldoggá teszi az embereket; legalábbis ennek a kötetnek az elődje ezt hirdeti. Érthető hát, hogy az otthonainkba is szeretnénk bevinni a hygge élményt, hogy amikor hazaérünk, kellemes melegség, nyugalom járhasson át bennünket. Ez a kötet abban próbál segíteni, hogy miként tudjuk a hyggét megteremteni mindennapjainkban és a lakóhelyünkön.
Elolvasom!
0 Komment
Meik Wiking: Hygge

Amikor ezt a bejegyzést írom, kint éppen apró pelyhekben, de kitartóan esik a hó, mellettem az asztalon gőzölgő tea, az ölemben pedig egy puha, bolyhos takaró pihen, s mindettől úgy érzem, ez a pillanat ennél hyggeligebb már nem is lehetne. Na, de hogy mi az a hygge, és mi az a hyggelig? Erről lesz szó ebben az írásban.
Elolvasom!
0 Komment
Shunmyo Masuno: Nyugalom

Shunmyo Masuno Az egyszerű élet művészete című írása olyan meggyőző volt számomra, hogy második hazánkban megjelenő kötetét gondolkodás nélkül vettem kezembe. Ezúttal nem csak az egyszerűbb élethez kapunk tőle tanácsokat, hanem főképp ahhoz, miként élhetünk nyugodtabb, harmonikus életet.
Elolvasom!
0 Komment
Shunmyo Masuno: ZEN - Az egyszerű élet művészete

Rengeteget hallottam korábban Az egyszerű élet művészetéről, de kimondottan akkor kezdett foglalkoztatni, amikor megpillantottam az érkező díszkiadást. Engem bizony meg lehet venni egy szép, exkluzív darabbal, pláne, ha addig is érdekelt a kötet tartalma. Ebben az esetben sem bántam meg, hogy kivártam ezt a szépséges változatot!
Elolvasom!
0 Komment
Héctor García & Francesc Miralles: Icsigo-icsie könyv

Nem vagyok egy fanatikus Japán rajongó, de érdekel az életmódjuk és filozófiájuk, éppen ezért Héctor García és Francesc Miralles, Icsigo-icsie című könyvét sem hagyhattam ki. A parányi könyvben rengeteg érdekesség kapott helyet, és olyan tanácsok, amiket könnyen beépíthetünk a mindennapjainkba.
Elolvasom!
0 Komment
Summer Rayne Oakes: Barátom, a filodendron könyv

Summer Rayne Oakes, Barátom, a filodendron című könyve kimondottan érdekes olvasmány. Bár nem erre számítottam olvasás előtt, mégsem tettem le csalódottan, mert ismét rengeteg információval és tudással gazdagodtam a növények terén.
Elolvasom!
0 Komment
Gary John Bishop Ne sz*rakodj, élj! könyv

Úgy gondolom, időnként mindannyiunk életében szükség van önreflexióra, mely során feltérképezzük a cselekvéseink hátterében húzódó motivációt, annak érdekében, hogy megismerésükkel pozitívabb irányba mozdíthassuk el reakcióinkat bizonyos élethelyzetekben. Épp emiatt csaptam le a lehetőségre, hogy elolvashassam Gary John Bishop: Ne sz*rakodj, élj! című könyvét.
Elolvasom!
0 Komment
Beth Kempton: Wabi Sabi könyv

Jó ideje figyelemmel kísérem az aktuálisan megjelenő, különböző kultúrák életmódjával foglalkozó könyveket, ám az olvasásuk mindezidáig elmaradt. Beth Kempton Wabi Sabi című kötete egy recenziós csomag révén került hozzám, s addigra már tele volt az internet a méltató értékelésekkel. Nagy izgalommal vetettem bele magam, és abszolút meglepett, amit végül kaptam tőle.
Elolvasom!
0 Komment
Korábbi bejegyzések

Helló!

profilkép

Boglinc

visszaeső könyvfüggő

Szia, Bogi vagyok, és nem, nem szerettem mindig olvasni! Pont ezért tudom, milyen fontos és felemelő rálelni egy igazán jó könyvre. Ajánlóim segítségével remélem te is megtalálod számodra az igazit. :)

Ismerj meg jobban!

Keresés a blogban

Molyolok is!

moly.hu profilkép

Címkék

1001 könyv KULT LMBTQ buddhizmus disztópia fantasy fejlődésregény feminizmus gasztronómia groteszk horror humoros ifjúsági illusztrált ismeretterjesztő kaland kreatív hobbi krimi képregény könyves helyszínek lélektani manga/manhwa margó mese mitológia mágikus realizmus novella női sors regény romantikus sci-fi thriller társadalomkritika történelmi vers weird fiction életmód önsegítő

Kiadók

21. Század Ad astra Agave Anassa Athenaeum Bookline Boook Ciceró Cser Európa Fekete Sas Fumax Főnix könyvműhely GABO General Press Good Life Books Helikon Holnap Jaffa Jelenkor Kolibri Kossuth Könyvmolyképző Libri Lábnyom Magvető Manó könyvek Maxim Multiverzum Móra Naphegy Next21 Pagony Park Partvonal Prae.hu Scolar Tilos az Á Troubadour books

Népszerű bejegyzések

  • Utazások az irodalom szárnyán | Témázzunk!
  • Sirahama Kamome: Boszorkánysüveg-műhely 4-5.
  • Évösszegzés - 2025
  • Leigh Bardugo: Six ​of Crows – Hat varjú
  • Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam 6.

Archívum

  • ▼  2026 (11)
    • ▼  július (3)
      • Sirahama Kamome: Boszorkánysüveg-műhely 4-5.
      • Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam 6.
      • Kleinheincz Csilla: Alvilági szövedék
    • ►  június (2)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2025 (47)
    • ►  december (1)
    • ►  november (5)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (2)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (5)
    • ►  január (9)
  • ►  2024 (42)
    • ►  december (6)
    • ►  november (5)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (5)
    • ►  április (6)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2023 (24)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (8)
  • ►  2022 (39)
    • ►  december (9)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  június (5)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (3)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2021 (55)
    • ►  december (5)
    • ►  november (2)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (7)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (6)
    • ►  április (4)
    • ►  március (4)
    • ►  február (6)
    • ►  január (5)
  • ►  2020 (48)
    • ►  december (3)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (5)
    • ►  június (5)
    • ►  május (2)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (5)
    • ►  január (4)
  • ►  2019 (21)
    • ►  december (4)
    • ►  november (4)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (1)
A Gyűrű bűvölete könyv A könyv, amit minden ismerősöm megvett, miután beszéltünk róla. Solo leveling könyv Ningyo könyv Read Christie 2025 Harmónia könyv
MEGTALÁLSZ @INSTAGRAMON

Created with by BeautyTemplates | Distributed by Blogger