E-mail Instagram Moly

Booktastic Boglinc

könyvajánlók, értékelések, könyves utazások és minden, ami könyv

  • Főoldal
  • Értékelések
    • ABC rendben
    • Kiadók szerint
  • Könyves helyszínek a valóságban
  • Rólam
James Norbury: A csodálatos világ

James Norbury az egyik legkedvesebb komfortszerzőm, akitől bármit szívesen olvasok, így aztán szóljon bármiről legújabb könyve, azonnal magaménak szeretném tudni. Ezúttal visszatérünk a gyökerekhez, s A csodálatos világban újra Nagy Pandával és Kicsi Sárkánnyal kalandozhatunk majd különféle tájakon, megannyi tanítást magunkévá téve.

A virág virágzik, akkor is, ha túl bánatos vagy ahhoz, hogy észrevedd.

Főnixként újjászületni a hamvakból

A szerző ennek a kötetnek a végén rengeteget mesél útjáról. Bár eddigi történetei utószavában is leírt megannyi érzést, megélést, például testvére halálával kapcsolatban, de arról talán most beszél először, mennyire sikertelen is volt korábban íróként.

Buddhista tanításai mellett saját életéből is inspirálódhatunk. Nyugodtan éljük meg a negatív érzéseinket a megfelelő közegbe helyezve, soha ne adjuk fel, hiszen bármikor eljöhet az áttörés, és lássuk meg mindenben a szépet. Norbury számomra az, aki mindig emlékeztet az élet és a világ tökéletlenül tökéletes egészére, amit a napi rohanás és a különböző stresszorok hajlamosak elfeledtetni velünk. Vele mindig egy csodálatos utazáson vehetünk részt, én pedig tiszta szívvel ajánlom minden kötetét!

James Norbury: A csodálatos világ - tájkép, belső illusztráció a könyvből

A kaland ott vár rád, ahol nem is gondolnád

James Norbury legújabb, egyben ötödik kötete, A csodálatos világ visszatér a kezdetekhez, s miután már megismertük a zent tanító macskát, és az otthonát kereső kiskutyát, újra Nagy Panda és Kicsi Sárkány mellé szegődünk. A történet egy teaházban indul, amikor főhőseink a véletlennek köszönhetően rábukkannak egy útmutatóra a világ legszebb helyéhez. Akik már jól ismerik az előző kötetekből szereplőinket, tudhatják, hogy Kicsi Sárkány nyughatatlan, időnként naiv és szorongó, de hatalmas szíve van. Legtöbbször útmutatásra van szüksége, hogy meglássa a dolgok valódi értékét, létjogosultságát, ebben pedig a rendkívül nyugodt és bölcs Nagy Panda lesz mindig segítségére.

– Mindig lesznek nehézségek – jegyezte meg Nagy Panda.
– De ilyen baráttal, mint te, kicsit könnyebb az élet.

Ebben az esetben is azonnal csomagolniuk kell, mert Sárkány barátunk végtelenül kíváncsi lesz a világ legszebb helyére, amit elképzelni sem tud. Közös útjukon megannyi gondolat és érzés merül fel. Van, hogy a múltba révednek, máskor a jövőbe kalandoznak, ám minden alkalommal ott van Panda bölcsessége, és a tudat, hogy együtt vannak. Kettejük barátsága szívmelengető, és az olvasónak is segítenek megismerni, megérteni, valamint feloldani pár érzést. Mindemellett azt is megmutatja, hogy Nagy Panda sem az rendíthetetlen alak, akinek ne lenne olykor szükséges segítségr, vagy támogatásra.

A csodálatos világ karakterei: Nagy Panda és Kicsi Sárkány

Véleményem

Elfogult rajongója vagyok a szerzőnek, mert mindig képes rávilágítani olyan tényekre, amiket figyelmenkívül hagyok, akár a szorongás, vagy a túlagyalás miatt, pont úgy, mint Kicsi Sárkány. Azt hiszem, a legtöbben vele tudunk azonosulni leginkább, mert ő testesíti meg azt a világi embert, aki sokszor nem képes a jelenben maradni, az apró dolgokat értékelni, mindig valami grandiózusra vágyik, s amikor valami nem úgy sikerül, ahogyan elképzelte, szomorúvá válik. Nagy Panda mindannyiunk tanítómestere, aki szelíd iránymutatásaival képes helyrebillenteni nézőpontunkat, és elgondolkodni az érzéseinken.

– Nehéz megtalálni az utat, ha hátrafele nézel – mondta Nagy Panda.
– Az előre vezető út a jelenben kezdődik.

Ez a kötet egyébként különböző fejezetekkel dolgozik, s mindük más témával foglalkozik. Van veszteséggel és múlttal való együttéléssel, jelentéktelenség érzésével, haraggal és békével, félelemmel és szorongással, önbizalomhiánnyal, magánnyal, céltalansággal, depresszióval, és az apró szépségek észrevételével foglalkozó rész is. Mielőtt azonban bárki megijedne, mennyire negatív ez a kötet, szeretném megnyugtatni, hogy nem hoz le az életről, hiszen Norbury mindig abba az irányba terel, ahol könnyebben megküzdhetünk negatív érzéseinkkel.

James Norbury: A csodálatos világ - belső illusztráció a könyvből

Ráadásul ezt a könyvet háromféle módon lehet olvasni a szerző ajánlása szerint: egybefüggő történetként, napi gondolkodnivalóként és segítőkönyvként is. Az egyes témák kiemelése abban lehet segítségünkre, hogy egy adott helyzetben kaphassunk segítséget, iránymutatást, ha szükségünk van rá, ugyanakkor tökéletesen működik regényként is.

Egy apró tett a megfelelő helyen mindent megváltoztathat.

Rövid, velős mondatai mind helyén vannak, semmi nem túl sok vagy felesleges, de nem is kevés. Pontosan annyi, amennyi éppen elegendő, mindezt pedig tökéletesen egészítik ki a szerző saját illusztrációi. Vannak elnagyoltabbak, de alaposan kidolgozottak is, színesek és fekete-fehérek egyaránt. Mindig épp olyanok, amit a hangulat, a tanítás megkíván. Mert ne feledjük, alapjáraton Norbury kötetei buddhista szemlélettel íródnak, hiszen ő maga is sokáig foglalkozott ezekkel a tanokkal. Akik ismerik a szerző korábbi könyveit, pontosan olyan jellegre számíthatnak, mint eddig, akik nem, azoknak pedig azt javaslom, ne csak egy könyvével térj haza, úgyis kevés lesz. :)


Összességében

Ha szereted a szívmelengető, kedves és tanulságos történeteket, ha jól jönne némi fogódzó nehéz időszakokban, és/vagy ha szereted a szemkápráztató illusztrációkkal tarkított köteteket, akkor A csodálatos világot neked találták ki! Én biztos vagyok benne, hogy többször újra fogom még olvasni, ahogy az elődeit is.

Amennyiben kíváncsi vagy a szerző korábbi köteteiről írt értékeléseimre, kattinst a címekre az olvasásukhoz: Nagy Panda és Kicsi Sárkány | Az utazás | A macska, aki zent tanított | Kövesd a Holdat.


✦ Könyv adatai ✦

James Norbury: A csodálatos világ könyv borítója
Kiadó: 21. század
Oldalszám: 178
Eredeti cím: A Beautiful World
Megjelenés éve: 2025
ISBN: 9789635686407


Fülszöveg:

„Az egyik legnagyobb dolog, ha ma megtalálod azt a szépséget, amit tegnap még nehezen találtál."

Nagy Panda és Kicsi Sárkány felkerekednek, hogy megtalálják a világ legszebb helyét. Birtokukba kerül egy térkép, amely elvileg odaviszi őket. Az út nehézségekkel teli, sötét erdőkön, rémisztő romok és sötét barlangok mellett vezet.
Hiába veszik igénybe őket a megpróbáltatások, Nagy Panda és Kicsi Sárkány mindvégig kitartanak. A kezdetben ijesztőnek látszó helyek is tartogatnak számukra valami szépséget, kedvességet és fényt.
Ez a történet megmutatja, hogy a csodálatos dolgokra gyakran a legvalószínűtlenebb környezetben bukkanunk rá.
Életigenlő buddhista bölcsességek kínálnak megnyugtató tanulságokat a Nagy Panda és a Kicsi Sárkány újabb kalandjának minden egyes lapján.
Elolvasom!
0 Komment
Shunmyo Masuno: Hogyan engedd el, ami nem fontos könyv

Shunmyo Masuno, a buddhisa tanító is olyan szerző, akinek gondolkodás nélkül veszem kézbe a könyveit, mert már a Zen - Az egyszerű élet művészete során magával ragadott. Legújabb kötetének ráadásul olyan beszédes címet adott, amivel a legtöbbünk kíváncsiságát azonnal felkelti.

Shunmyo Masuno egy zen buddhista szerzetes, aki könyveivel abban szeretne segíteni olvasóinak, hogy egyszerűbb, boldogabb és kiegyensúlyozott életet tudjanak teremteni maguknak. Mindezt praktikus és közérthető tanácsokkal teszi, melyek könnyen beépíthetőek a mindennapokba. Egyszerű, lényegretörő összegzésekkel igyekszik irányt mutatni, miközben a zen buddhizmus tanításait is könnyen befogadhatóvá teszi számunkra.

Az egyedül töltött idő létfontosságú. Szükséged van egyedüllétre, hogy át tudd gondolni, hol tartasz, és merre tovább, hogy megkérdőjelezd a viselkedésedet, megvizsgáld a világ történéseit s hogy ezek milyen hatással vannak rád.

A szerző legújabb kötetében összesen 99 tanácsot ad át nekünk, melyeket öt nagy témakörre bontott. Az első fejezet arról szól, hogyan tartsunk távolságot a kapcsolatainkban. Bár ez elsőre furcsán hangozhat, valójában felhívja a figyelmet például arra, hogy nagyon vékony a határ a figyelmesség és a tolakodás között, hogy általában senkinek semmi szüksége a kéretlen tanácsokra, s ráadásul még az önálló gondolkodásra sem adsz nekik esélyt, de azt is felhozza, hogy nem szükséges részt venned a kollégáid ügyeiben, hogy jobb, ha nem árulsz el részleteket magadról, ha nem kíváncsiak rá, és hogy a közösségi médiát is érdemes bizonyos keretek között használni, nem kiteregetve magunkat. Szelíd tanácsokat ad ahhoz, miképpen tudunk kielégítőbb kapcsolatokat teremteni, kompromisszumokat kötni, közös pontokat találni másokkal, de arra is biztat, hogy merjünk egyedül lenni és számot vetni a dolgainkról.

A második fejezet során a szorongás, a türelmetlenség és a harag felszámolását tűzi ki célul. Főképp a mentális egészségre irányítjuk a figyelmet, s hogy mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy ne rugózzunk állandóan ugyanazokon a problémákon, s ne kerüljünk mindig egy ördögi spirál közepébe, újra és újra ugyanazokat a köröket futva eredménytelenül. Sokat segít abban, miképpen függetlenedjünk mások elvárásaitól, ítéletétől, hogyan találjuk meg a békét önmagunkkal és a képességeinkkel.

montázs: buddha szobor, lótusz, zen kert

A harmadik fejezetben ahhoz kapunk gyakorlatokat, hogy gátat tudjunk szabni az információáramlásnak, a megannyi véleménynek, pletykának, ítéletnek, ami nap mint nap átfolyik rajtunk, és apránként végzi romboló munkáját. Nem rest rávilágítani arra, hogy nem vagy köteles segíteni másoknak a magad kárára, vagy éppen arra, hogy mennyire fontosak a szavak, s bölcsen kell őket megválogatnunk.

A negyedik rész arról szól, hogyan ne pazarljuk el az energiáinkat, és könnyítsük meg a saját dolgounkat. Segít abban, hogy ne érezd magad értéktelennek, bármilyen jelentéktelennek is gondolod a munkádat, vagy éppen arra biztat, hogy cselekedj, hiszen az aggodalom okozta bénultságból csak ez az egy kiút létezik. Arra biztat, hogy éld meg a jelent, ne rágódj a múlton, ne aggódj a jövőn, hiszen az egyetlen, amivel tényleg kezdeni tudsz valamit, az az itt és most. Mindemellett pedig megtanítja, hogy az apró változások milyen hatalmas eredményeket tudnak generálni.

Az ötödik, egyben utolsó szakasz során pedig további javallatokat kapunk a kényelmes élet kialakításához. Itt sok esetben segít megbocsátani önmagunknak például, ha hibázunk, vagy ha azon pörgetnénk az agyunkat, hogy biztosan "jó" döntést hoztunk-e, illetve belemegy abba is, hogy ne hajaszoljuk a sikert, hagyjunk időt az álmok megvalósulásának, hogyan dolgozzunk hatékonyan, de abba is, hogy nincs jó, vagy rossz tapasztalat, minden a fejlődésünket szolgálja.

Ami megszületik, meg is fog halni. Ami elkezdődik, egyszer véget ér. Ezek egyetemes igazságok. Bármilyen probléma adódik is, akárhogy küzdünk, semmi sincs, ami létrejön, és nem szűnik meg létezni, és semmi sem kezdődik el, ami aztán nem fejeződik be.
Ugyanígy semmi jó vagy rossz nem tart örökké.
Ha észben tartod a mulandóság igazságát, kevésbé leszel fogékony az örvendezésre, amikor sikert érsz el, és kevésbé fogsz kétségbeesni a kudarcoktól. Mentálisan és az életedben is meg fogod találni az egyensúlyt.

Bár a tanácsok legtöbbje olyan, amit mindannyian jól ismerünk (főleg, ha foglalkoztunk már önismerettel, meditációval és/vagy mindfulnessel), mégis érdemes őket újra és újra átismételni, hogy rögzüljenek. Sok olyan tanítása van, ami a munkahelyi kapcsolatokra és légkörre fókuszálnak, így akik ebben a helyzetben éreznek kényelmetlenségeket, nekik különösen hasznos lesz ez a kiadvány, de természetesen mindenkinek tartalmaz bölcsességeket a hétköznapokra.

Számomra szívfájdalom, hogy ez a kiadás már nem lett olyan szemet gyönyörködtető, mint az elődjei, s persze egy könyvben a szöveg sokkal fontosabb, mégis sokat adott a tartalomhoz a változatos és gyönyörű képek özöne a korábbiakban. Itt Minden fejezetben a tanácsok címe van kiemelve egy mintás, színezett oldalra, a jobbján pedig bővebben kifejtett leírást kapunk róla. Apró rajzocskákat ezúttal csak a fejezetek elválasztásánál találunk.


Összességében ez a kötet rengeteg hasznos tanácsot tartalmaz, de mivel évek óta foglalkozom önismerettel, meditációval, mindfulnessel, s megannyi életjobbító tevékenységgel, így kevés olyasmit olvastam benne, amivel ne találkoztam volna már, vagy ne alkalmaznám rendszeresen. Ettől függetlenül ez egy hasznos kiadvány, és nekem sem negatív a tapasztalatom, de a korábbi írásai óta ez már sajnos nem ragadott magával annyira. :)



A legtöbb ember nem az ellenséged és nem a barátod.


✦ Könyv adatai ✦

Shunmyo Masuno: Hogyan engedd el, ami nem fontos könyv borítója
Kiadó:
Oldalszám: 224
Eredeti cím: How to Let Things Go

Megjelenés éve: 2024 (eredeti: 2021)
ISBN: 9789635685783


Fülszöveg:

A Nyugalom és a Zen – Az egyszerű élet művészete című bestsellerek szerzője

Az elengedést úgy képzeld el, hogy szabadon ereszted a dolgokat.
A hírek, a közösségi média, az e-mailek és sms-ek szüntelen körforgásából nehéz kikapcsolódni. Ennek a könyvnek az a radikális üzenete: néha legjobb, ha nem teszünk semmit.

Shunmyo Masuno zen buddhista szerzetes könyve 99 tanácsot, apró igazságot gyűjt egybe: hogyan mondjunk nemet, hogyan fogadjuk el, hogy valamit nem vagyunk képesek megtenni. Hogy a közösségi média mindössze egy eszköz, nem több annál. Hogy a döntéseket tanácsos napvilágnál meghozni, nem érdemes siettetni. Hogy minél elfoglaltabbak vagyunk, javasolt annál gyakrabban törekedni a kikapcsolódásra.

2. számú tanítás: Hagyd meg a többi ember személyes terét – a törődés és a kotnyelesség nem ugyanaz.
15. számú tanítás: Ne felejtsd el, hogy a közösségi média csak egy eszköz. Nem több annál.
19. számú tanítás: Inkább hagyd, hogy egy kapcsolat magától érjen véget, semmint hogy erőltesd a lezárást.
40. számú tanítás: A dolgok elengedését ne úgy képzeld, hogy kihajítod azokat, hanem hogy szabadon engeded.
75. számú tanítás: Nappali fénynél hozd meg a döntéseket. Ne kapkodj.
90. számú tanítás: Lassíts le, többször tarts szünetet.

Ezek a tanácsok oldják a feszültséget, módot adnak arra, hogy az ember visszaszerezze az irányítást az élete fölött, és nyugodtabb, kielégítőbb kedélyállapotba kerüljön.

Túl sok minden nehezedik rád? Lépj egyet hátra, ne szolgáltasd ki magad az élet követelőző momentumainak. Szabadítsd fel a kapacitásaidat olyasmik számára, amik tényleg fontosak neked.

Mindig rendelkezésedre áll az a választás, hogy nem avatkozol be. Egyszerűen hagyod a dolgokat, hadd történjenek meg.
Ezeknek a praktikus tanácsoknak a birtokában az ember képessé válik arra, hogy felhagyjon a hiábavaló erőfeszítésekkel. Ezáltal kielégítőbbé válik az élete, higgadtabbá a szelleme, és könnyebben tud összpontosítani.



✦ A blogturnéról ✦

Shunmyo Masuno: Hogyan engedd el, ami nem fontos blogturné banner

Nagyon könnyedén tanácsoljuk egymásnak, hogy szimplán “engedjük el” a felmerülő problémát, de arra már nemigen van válaszunk, ezt mégis hogyan kell csinálni. Shunmyo Masuno, a japán zen buddhista szerzetes legújabb könyvében ezt a kérdéskört járja körül. A Hogyan engedd el, ami nem fontos gyönyörű kiadványa a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg 2024 karácsonya előtt. Tarts velünk, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a kötetről!



✦ Nyereményjáték ✦

Játékunkban a feladatotok, hogy megkeressétek az éppen elrepülő darut – illetve a képét. Az adott állomás bejegyzésének szövegében egy szó alá linkeltük a daru képét. A feladatotok, hogy írjátok meg a Rafflecopter megfelelő sorában, melyik szó alatt találtátok meg.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway


✦ Állomások ✦

12.14.   Readinspo
12.16.   Hagyjatok! Olvasok!
12.18.   Booktastic Boglinc
12.20.   Könyv és más
12.22.   Pandalány olvas
12.27.   Szembetűnő
12.29.   Ambivalentina
12.30.   Csak olvass!


Elolvasom!
0 Komment
James Norbury: Kövesd a Holdat! könyv

James Norbury Nagy Pandával és Kicsi Sárkánnyal tört be a magyar piacra, kedves története pedig olvasók ezreit ragadta magával. Azóta már nem csak két hősünk kapott egy újabb epizódot, de megismerkedhettünk a zent tanító macskával is, legújabb történetében pedig egy kutyakölyök kalandjaiban vehetünk részt.
Elolvasom!
0 Komment
James Norbury: A macska, aki zent tanított

Az év egyik legjobban várt megjelenése volt számomra James Norbury újabb kötete. Nagy Pandával és Kicsi Sárkánnyal már kétszer is levett a lábamról, így nem volt kérdés, hogy a cicájával is kereszteznem kell utamat.
Elolvasom!
0 Komment
James Norbury: Az  utazás

2022 januárját Nagy Panda és Kicsi Sárkánnyal indítottam, amit egyszerűen imádtam. 2022 decemberét pedig ennek második kötetével, Az utazással zárom, és senkinek nem kell kételkednie benne, hogy pont ugyanannyira szerettem, mint elődjét.
Elolvasom!
0 Komment
Shunmyo Masuno: Nyugalom

Shunmyo Masuno Az egyszerű élet művészete című írása olyan meggyőző volt számomra, hogy második hazánkban megjelenő kötetét gondolkodás nélkül vettem kezembe. Ezúttal nem csak az egyszerűbb élethez kapunk tőle tanácsokat, hanem főképp ahhoz, miként élhetünk nyugodtabb, harmonikus életet.
Elolvasom!
0 Komment
Korábbi bejegyzések

Helló!

profilkép

Boglinc

visszaeső könyvfüggő

Szia, Bogi vagyok, és nem, nem szerettem mindig olvasni! Pont ezért tudom, milyen fontos és felemelő rálelni egy igazán jó könyvre. Ajánlóim segítségével remélem te is megtalálod számodra az igazit. :)

Ismerj meg jobban!

Keresés a blogban

Molyolok is!

moly.hu profilkép

Címkék

1001 könyv KULT LMBTQ buddhizmus disztópia fantasy fejlődésregény feminizmus gasztronómia groteszk horror humoros ifjúsági illusztrált ismeretterjesztő kaland kreatív hobbi krimi képregény könyves helyszínek lélektani manga/manhwa margó mese mitológia mágikus realizmus novella női sors regény romantikus sci-fi thriller társadalomkritika történelmi vers weird fiction életmód önsegítő

Kiadók

21. Század Ad astra Agave Anassa Athenaeum Bookline Boook Ciceró Cser Európa Fekete Sas Fumax Főnix könyvműhely GABO General Press Good Life Books Helikon Holnap Jaffa Jelenkor Kolibri Kossuth Könyvmolyképző Libri Lábnyom Magvető Manó könyvek Maxim Multiverzum Móra Naphegy Next21 Pagony Park Partvonal Prae.hu Scolar Tilos az Á Troubadour books

Népszerű bejegyzések

  • Andrzej Sapkowski: A Vaják – Az utolsó kívánság | illusztrált album
  • Makoto Yukimura: Planetes-gyűjtemény 1.
  • Utazások az irodalom szárnyán | Témázzunk!
  • Évösszegzés - 2024
  • Évösszegzés - 2025

Archívum

  • ▼  2026 (13)
    • ▼  október (2)
      • Makoto Yukimura: Planetes-gyűjtemény 1.
      • Andrzej Sapkowski: A Vaják – Az utolsó kívánság | ...
    • ►  július (3)
    • ►  június (2)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2025 (47)
    • ►  december (1)
    • ►  november (5)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (2)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (5)
    • ►  január (9)
  • ►  2024 (42)
    • ►  december (6)
    • ►  november (5)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (5)
    • ►  április (6)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2023 (24)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (8)
  • ►  2022 (39)
    • ►  december (9)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  június (5)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (3)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2021 (55)
    • ►  december (5)
    • ►  november (2)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (7)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (6)
    • ►  április (4)
    • ►  március (4)
    • ►  február (6)
    • ►  január (5)
  • ►  2020 (48)
    • ►  december (3)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (5)
    • ►  június (5)
    • ►  május (2)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (5)
    • ►  január (4)
  • ►  2019 (21)
    • ►  december (4)
    • ►  november (4)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (1)
A Gyűrű bűvölete könyv A könyv, amit minden ismerősöm megvett, miután beszéltünk róla. Solo leveling könyv Ningyo könyv Read Christie 2025 Harmónia könyv
MEGTALÁLSZ @INSTAGRAMON

Created with by BeautyTemplates | Distributed by Blogger