Évösszegzés - 2024


Bár az emberek többségének az évzárás december 31-ig megtörténik, ritkán a rákövetkező 1-2 napban, nekem mindig sok időbe telik, mire ráhangolódok egy teljes év összegzésére. Egyrészt az ünnepi időszakot szeretem tényleg pihenésre használni (már, ha lehet), másrészt januárban általában annyi energiám van, mint egy marék szárított gilisztának... :D Ennek ellenére remélem, megkésve is velem tartasz!

A 2024-es év a nagy tervekről szólt, egy idő után pedig a nagy tervek maradéktalan elengedéséről, mert rá kellett döbbennem, hogy priorizálnom kell, és nem fér bele 24 órába mindennek a megvalósítása. Kevesebbet tudtam olvasni az év során, ezért a legtöbb magamnak támasztott kihívásomat nem sikerült teljesítenem, úgy mint a Várólista csökkentés, a Magánkönyvtár éve, vagy éppen az éves Agatha Christie olvasós kihívás, ellenben a decembert sikerült megtolnom, és nagyot szépíteni a statisztikámon. Ennek ellenére nem vagyok csalódott, kimaxoltam a lehetőségeimet, és azért minden nap sikerült valamennyit olvasnom, még ha az pár oldalra rúgott is. Voltak csúnya mélypontjaim, de hihetetlen magaslataim is, ahogy azt egy évtől általában elvárjuk, de remélem, 2025 több boldog pillanattal kecsegtet majd, mint az elődje.

A továbbiakban részletesebben, írásos formában számolok be az évemről, de ha téged csak a száraz statisztika érdekelne könyvek, filmek és játékok terén, akkor a bejegyzés közepe táján azt is megtalálod!


2024 is egy olyan év volt, ami pillanatok alatt elrepült, és csak kapkodtam a fejemet, hogy mikor lett a januárból december. A napok gyorsvonatként száguldottak, és sokáig úgy éreztem, nem tudom elkapni az iramát, később meg már nem is próbálkoztam... :D Sok nehéz nap áll mögöttem, mert 2024-et leginkább az önfejlesztésre és a mentális egészségem javítására szántam. Rengeteg felfedezés, fájdalom és sebek begyógyítása várt rám, s bár nem végeztem maradéktalan munkát, sok tekintetben megváltoztam. Biztos vagyok benne, hogy 2025-ben is szeretném folytatni az önmagamon való munkát, mert nagyon jó érzés megszabadulni olyan béklyóktól, amikről talán nem is tudtuk, hogy eddig gátoltak.

Idén is fontos felhívnom a figyelmet arra, hogy minden, ami ebben a bejegyzésben helyet kap, nem dicsekvés/nagyzolás/bántás jelleggel született, csupán szeretném megőrizni az emléküket, s összeszedni mindazt, aminek örülhettem a 2024-es évben. Az ember általában hajlamos arra, hogy úgy érezze, semmi nem történt vele egy év alatt, vagy csak néhány mélypontot és magaslatot tud kiemelni, miközben ha átfutja a fotóit, a naptárát, vagy a naplóját, gyorsan rájöhet, hogy sokkal több értékes pillanat volt az életében, mint gondolta. Ezek az összegzések nálam erről szólnak, egyfajta hálanapló jelleggel. Amennyiben te hajlamos vagy másokhoz mérni/hasonlítani magad és az életed, ami kellemetlenséget okoz, kérlek, ne olvass tovább! Nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad, inkább gyere vissza később, amikor befogadóbb vagy! :)


Januárban csak egyetlen fontosabb eseményem volt, méghozzá, hogy belefogtam egy új dologba, amit már régóta terveztem, de valahogy sosem volt bátorságom a megvalósítására. Saját készítésű olvasónaplót kezdtem készíteni, és vezetni, amivel a megannyi teendő miatt még idén is lesz dolgom, hogy teljesen befejezzem, de egyszerűen imádtam így kiélni a kreatív energiáimat. Minden elolvasott könyvem saját kis szakaszt kapott benne, és igyekeztem minél több kreatív megoldást belevinni az oldalakba. Ráadásul a kedvesem is becsatlakozott egy oldalpár erejéig, és választott nekem a polcunkról 24 könyvet 2024-re, amikről semmit nem tudtam, egészen addig, amíg le nem kapartam a kis matricákat róluk, s fel nem fedtem hogy mit rejtenek. (Sajnos időhiányban keveset tudtam elolvasni róla, de ezen 2025-ben szeretnék változtatni!) Elképesztően ki tud kapcsolni ez a naplókészítés, lenyugtat, eltereli a gondolataimat, egyszóval egy csodálatos gyakorlattá vált a mentális egészségem megtartására.

Összesen egyébként 5 különböző naplót vezetek rendszeresen. Egyet az utazásaimról, egyet a hétköznapjaimról, egyet terápiás jelleggel, egy saját készítésű, kreatív olvasónaplót, és a Libri könyvesboltok Könyvről Könyvre naplóját. Ez utóbbi hihetetlenül hozzám nőtt az év során, szó szerint minden nap jött velem mindenhová, még a nyaralás során is, s mivel öröknaptárként is funkcionál, ide jegyeztem fel minden fontosat és érdekeset. Az év végére egyfajta emlékkönyvvé vált, s annyira megszerettem, hogy az új változatát is már serényen töltögetem!

Emellett január arról is szólt, hogy belekezdtem a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom című videojátékba. Annyira szeretem a fandomot, hogy mindezt képes voltam Link sapkájában, és elf fülekkel felszerelkezve tenni. Hát, na... Mindenkinek kellenek flúgok az életébe. :D


Februárban nem bírtam tovább a könyvstoppot, és beszereztem az év első könyveit, főleg könyváruházas nagy akcióknak és a Vintednek hála, illetve ebben a hónapban olvastam 3 olyan könyvet is, ami felkerült az éves toplistámra. Ezekről egy másik bejegyzésben írtam bővebben, amit ITT olvashatsz. Nem mellékesen két szuper társsal az oldalamon belevágtunk Linn Skåber monológos novellagyűjteményeibe, s elsőként A szívem egy bezárt bódét olvastuk el közösen Zsuzsival és Anikóval. (ITT írtam róla bővebben.) Mindannyiunknak nagyon tetszett, méghozzá annyira, hogy én a befejezés után azonnal rendeltem is a következő két kötetet. Utólag már azt is elmondhatom, nem bántam meg! :)

A márciusban óriási lehetőséget kaptam a Cser kiadótól, és egy 50%-os kupont ajánlhattam fel a követőimnek, amiért nem lehettem elég hálás. Rengetegen jutottak csodás kötetekhez, én pedig nagyon örültem, hogy sokan a kedvenceimet is kosárba tették így. Utólag is remélem, hogy szerették őket.
A hónap másik eredménye, hogy végre elkészültünk a karácsonyra kapott, cseresznyefavirágos booknookkal. Nagyon féltem, miként fogok ennyi apró, fából készült részletet összeilleszteni, de végül nagyon pofás lett az eredmény. Minimális spoiler, hogy idén karácsonyra is kaptam egyet, annyira jó élmény volt a közös "legozás".

Áprilisban leginkább annak örültem, hogy lecseréltem az ezeréves biciklimet egy új csodára, ami minden tekintetben a kedvencem lett. Egyszerűen imádom ezt a paripát, és azt akarom, hogy vele temessenek majd el! :D
Nem mellékesen pedig Betty barátnőm is meglepett pár Dél-Koreából származó cukisággal, amit az idei útján szerzett be. (Spoiler: én sem kíméltem, és az idei nyaralásról beszereztem neki pár norvég hülyeséget, nehogy már ne... :D)


Májusban nagy vállalást tettem, és belekezdtem egy fél éves meditációs tanfolyamba. Még nem sikerült mindent elsajátítanom, amit tanultunk, de hihetetlen élmény volt, és büszke vagyok magamra, hogy az elindulás óta egyébként minden nap meditáltam. Érdekes látni, mennyi változást tud hozni az ember életébe egy olyan apróság is, hogy valamit rendszeresen csinál.
Emellett pedig a születésnapom volt még hatalmas élmény ebben a hónapban, ugyanis egy alpaka sétáltatós élménytúrán vehettünk részt. Bár butaságnak hangozhat, hogy kapsz egy alpakát pórázon, akivel sétálhatsz egy jó nagy kört a környék erdejében egy csoport tagjaként, de nekem óriási élmény volt. Imádom az állatokat, szeretek túrázni, szóval számomra ez az ajándék az év legjobbja volt. A pár napos tartózkodás során hosszú túrákat tettünk a környéken, rengeteg új madárfajjal gazdagodott a kis képzeletbeli listánk, amiket arról vezetünk, amikkel már valaha találkoztunk. (Itt például a tövisszúró gébics lett az új fajunk.) Nem mellékesen egy szuper kis faházikót béreltünk a kiruccanásra, ami annyira tetszett, hogy egyszer én is akarok egy ilyet. :D
Idén is megtartottam a születésnapi instajátékot, melyben most a Pracli ruházati márka alkotója által felajánlott könyvtasit is lehetett nyerni. Imádom egyébként a csajszi cuccait, tőle van a kedvenc Könyveim > Te feliratú pólóm is. ITT nézhettek be a webshopba, ahol háziállatoknak is találtok termékeket.
Továbbá májushoz köthető az az élmény is, hogy végre sikerült jégmadarat fotóznunk, akire szó szerint évek óta rájártunk, hogy sikerrel járjunk.

Júniusban megrendezésre került az éves Molynyomozó, ahol ezúttal az előkelő 12. helyen sikerült végeznem, illetve ebben a hónapban ismét belevágtam valami számomra újba, és vásároltam egy számfestő készletet, amit a hónap végére be is tudtam fejezni. Emellett pedig bővült a könyvtáram egy kisebb szekrénykével, hátha sikerül jobban elrendezni a zsúfolt könyveket. (Spoiler: nem sikerült... :D)


A július valami olyat hozott, ami miatt rengeteg dologgal el- és lemaradtam az évben, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érte meg az utolsó morzsáig, ugyani egy hónapos utazásra indultunk északra. Ez egy olyan út volt, amit még 2020-ban akartunk megejteni, csak aztán beköszöntött a világjárvánnyal a lezárások korszaka, és minden előkészületünk füstbe ment. Rengeteget tanultunk ez alatt az egy hónap alatt magunkról, egymásról, hogy miként bírjuk ilyen hosszú időn át egy kisebb lakóautó szűkösségét, hogyan alkalmazkodunk új országokhoz, helyzetekhez, a hosszú, otthontól távol töltött hetekhez.
Megannyi élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk, és feszegettük a fizikai és mentális határainkat is, mert hát persze, hogy egy ilyen hosszú úton nem csak fénypontok akadnak, hanem bőven voltak mélységek is. Jártunk az út során Németország több olyan pontján, amit már régen meg akartunk látogatni, voltunk Dániában, beugrottunk Svédországban egy kedves barátomhoz és a családjához, s ez a találkozás az egész évem egyik fénypontja volt, illetve nyakunkba vettük Norvégia egy részét is, hazafelé pedig még Franciaországba is bekukkoltunk. Megtapasztaltuk, hogy a híres turistalátványosságokhoz az éjszaka közepén kell kimenni, ha egyáltán el akarsz jutni odáig, hogy megnézd őket, mert kora reggel már olyan tömeg van, hogy sorba kell állnod egy 8 órás túra végén található nevezetességhez is.

Voltunk vidra- és madárparkban, jávorszarvas szafarin (meg is simogattuk őket), ócenáriumban, tengerparton, világítótorony és hajó belsejében, bejártunk vikingekhez, sarki utazáshoz, hajókhoz, autókhoz és sok más egyébhez kapcsolódó múzeumot, jártunk több kastélyban és állatkertben (életemben először láttam a szívemnek oly kedves manult), túráztunk annyit, hogy elkopott a cipőnk, kifejlesztettünk jó pár kempingkaját, amiket azóta is szívesen csinálunk a négy fal között, annyira megszerettük, és utaztunk olyan hipergyors komppal is, ami mindössze 2 óra alatt ránt át Norvégiából Dániába, s bár a kapitány szerint csendes, nyugodt utunk volt, én a lábamon nem tudtam megállni a járgány ringatózásától... :D
Bár ez alatt az egy hónap alatt nem volt lehetőségünk mindenre, amit szerettünk volna, mégis elképesztő élményeket és tapasztalatokat szereztünk, és azt is tudjuk, vissza fogunk térni, hogy mindent bepótoljunk, ami most kimaradt.
Az egyetlen negatívuma ennek az útnak az volt, hogy az utolsó napra műszaki meghibásodás jelentkezett az autónknál, ám óriási szerencsének érezzük, hogy tényleg egy napnyi programot terveztünk már csak a hazatérés előtt, s nem valahol a norvég semmi közepén robbantunk le. Szerencsére így félgőzzel, de lábon haza tudtunk csordogálni. Az utolsó napunk így nagy stresszen telt, de szerencsés utat zárhattunk.


Az augusztus az előbbiek fényében csendesen telt, kipihentük a fáradalmakat, és reménykedtünk, hogy javítható az autónk. Azóta még kétszer járt már "orvosnál", és még mindig nem tökéletes, de van remény. :D Ebben a hónapban ejtettük meg a kis olvasótrióval, Zsuzsival és Anikóval Linn Skåber novellafolyamának második részét, a Ma négykézláb akarok járnit. (ITT írtam róla bővebben.) Kevésbé tetszett, mint az első kötet, és némi rossz érzés társul mellé amiatt, hogy egy irodalomterapeuta úgy érezte, belém kell tenyerelnie online azért, mert nem voltam maradéktalanul elégedett a kötettel. Néha elgondolkodom, miért éreznek úgy szakemberek, hogy laikusok élményeit kell kritizálniuk és bizonygatniuk, hogy a laikussal bizony baj van, ha másként gondolkodik, mint ők. Azt hiszem, az ilyen terapeutától a jó Isten mentsen meg mindenkit!!

Szeptemberben már megint egy új dolgot próbáltam ki, és sok-sok évnyi gondolkodás után vettem egy görkorit. Kicsit csalódás volt, hogy azt hittem, ez is olyan, mint a biciklizés, amit nem lehet elfelejteni, de sokkal bénábbnak bizonyultam, mint gyerekként. Sokat gyakoroltam, egyre jobb vagyok, ráadásul úgy sokkal könnyebb, hogy a kedves pedig a tinikori gördeszka mániáját eleveníti, így együtt járunk bénázni... :D
Emellett ebben a hónapban az a megtiszteltetés ért, hogy megosztotta egy fotómat a hivatalos Agatha Christie oldal, és több, mint 200.000 ember láthatta a művemet. Elkpesztő. ^^
A hónap legszomorúbb eseménye tagadhatatlanul az volt, hogy itthagyott bennünket a csodálatos Maggie Smith (több más zseniális szerepe között McGalagonyként is láthattuk), akit nagyon fogok hiányolni.

Októberben volt egy szuper közös nyereményjátékunk a Livre Budapesttel, akiket ITT nézhettek meg. Bámulatos könyves ajándéktárgyakat készítenek, elképesztően jó minőségben, elérhető áron. Nincs olyan munkájuk, amiért ne lennék oda, legyen szó könyvtasiról, vászontáskákról, könyvjelzőkről, vagy bármiről, ami kikerül a kezükből. Elfogult rajongójuk vagyok, de nem alaptalanul!
Emellett egy csodás barátom, Andi is meglepett néhány könyvjelzővel, melyet az írországi útja során szerzett be nekem. Nem lehetek elég hálás az olyan barátságokért, akikkel annyira jól egymásra találunk mind humorban, mind értékrendben, mint pl. Andival. Nem vágyom soha tárgyi ajándékokra, megelégszem a társaságukkal, de az remélem, hogy mindig velem marad. :)


Novemberben betöltöttem a 10. életévemet a molyon, továbbá a Cser kiadó jóvoltából kedvezményt és nyereményjátékot hirdethettem a Hónővér című, általam nagyon szeretett könyvecskére, melyből a hónap végén érkezett meg a film.
Emellett egy olyan meglepetés is ért, amire nem voltam felkészülve, és nem is találtam a szavakat. Kaptam egy hatalmas meglepetésdobozt a Nyugatitértől, melyet igazán rám szabtak, és csupa olyan olvasmányt rejtett, amiket biztosan imádni fogok, és amik nagy része rajta is volt a kívánságlistámon. Ráadásul lapult benne egy gyönyörű Laurence King-es Agatha Christie puzzle is, amiről ők nem tudhatták, hogy én gyűjtök, és az Agathat Christie-s még pont nem volt a birtokomban. Hihetetlen, hogy milyen gondossággal állították össze ezeket az ajándékokat, mindet a gazdájukra szabva. Nem lehetek elég hálás érte, ezúton is nagyon köszönöm!

Decemberben a nagy sikerre való tekintettel szervezhettem egy újabb játékot a Livrével karöltve, melyet ezúttal is nagyon szerettek a játékos résztvevők, én pedig nem lehetek elég hálás a lehetőségért, hogy ilyen szuper cégek állnak be mögém.
Emellett megtámogatott a Libri könyvesboltok is egy csodálatos csomaggal, mely rengeteg könyves relikviát és könyvet is rejtett. Sajnálatos módon a futárok nem vigyáztak rá, így a mézeskalácskeverék megadta magát valahol az út során, és hóként hullott a liszt a dobozból. :D A jó hír, hogy az óta is mézeskalács illata van a doboz minden elemének! :D
Drága Zsuzsim is meglepett a hónapban egy csodás kis küldeménnyel, amiben a tavalyi cicapopós sütiforma társát, egy corgipopós sütiformát találtam. :D Nyilván ilyenek lettek az idei mézeskalácsok, mi más? (Nyugi, volt az unalmas, hagyományos formákból is. :D)
A hónap legfontosabb eredménye számomra az volt, hogy végre átvehettem a moly mangarajongó kitüntetését, valamint a japánirodalom-rajngót is. Ezekhez 200 manga, valamint 200 japán szerzőtől származó könyv elolvasására volt szükségem. Volt ugyan átfedés a kettő között, de nem csupán 200 könyvvel teljesítettem mindkettől. Évek óta dolgoztam azon, hogy ezeket átvehessem, így nagy volt az öröm, hogy idén végre sikerült, még annak ellenére is, hogy keveset olvastam. :)
Decemberben a kis olvasótriónk megejtette Linn Skåber harmadik kötetét is, A szél most a legigazabbat (erről majd 2025-ben írok bővebben), melyet sokkal jobban szerettem a második résznél, de nem jobban, mint az elsőt. Ez a novellasorozat valami egészen elképesztő, mind tartalmában, mind illusztrációiban. Szívből ajánlom őket, és számomra plusz fűszert jelent, hogy a nyári élményeim is megtalálom benne, amikor egy-egy speciálisan norvég dolgot emleget fel, s tudom, hogy már jártam ott, ettem/vettem, láttam, stb. :)


Kihívások terén 2024-ben is belevágtam Lobo, azaz Tünde Várólista csökkentős kihívásába, amit az előző évtől eltérően idén nem sikerült teljesítenem. Ezúttal az előre kiválasztott 24 könyvből (12 alap, és 12 csere) 6-ot olvastam, egyet pedig félbehagytam.

Negyedik alkalommal vettem részt ciemat kihívásában, mely A magánkönyvtár éve címet viseli, és a magánkönyvtár olvasottságának növelésére ösztönöz. Az előre meghatározott 14 könyvből 12-t kell teljesíteni, amiből 2024-ben 8-at olvastam. (2025-ben Anikó_Kádár nevű felhasználó vette át ciemattól a szervezést, ha keresnétek a kihívást a molyon.)

A magánkönyvtár olvasottságát 5%-kal növelős kihívást már tavaly elengedtem, de azért kíváncsi voltam, milyen eredménnyel zárok majd. 47%-os olvasottsággal kezdtem meg 2024-et, és 46%-on fejeztem be, ami részben köszönhető csak annak, hogy sokat vásároltam, részben pedig annak, hogy idén elképesztően sok könyvet adtam el, amiket már nem akarok újra elolvasni, s mivel ezek nagy része olvasott kötet volt, így nyilván visszacsökkent a százalékom is. Ettől függetlenül szerintem szép eredménnyel zártam, remélem, 2025-ben kicsit jobb lesz az év végi arányom. :D

2024-ben másodjára vettem részt a hivatalos Agatha Christie olvasós kihíváson, ám a Read Christie 2024 csúfosan zárult számomra. Ugyan olvastam regényeket az írónőtől, mégis az előre meghatározott 12-ből egyet sem. Ezen 2025-ben szeretnék változtatni, főleg, ha már folyamatosan vásárolom a Helikonos kiadásokat, ami lassan kiteszi a teljes életművet. Lépéseket is tettem ennek irányába, és januárban rögtön az első választást kezdtem olvasni erre a kihívásra.

Továbbá decembernél már említettem, hogy idén szerettem volna megszerezni a molyos Mangarajongó és Japánirodalom-rajongó kitünetéseket, amit viszont mindkettőt sikerrel teljesítettem.


2025-ben szintén részt veszek a Várólista csökkentésen, A magánkönyvtár évén, és a Read Christie 2025-ön is, valamint a moly éves terv funkciójában határoztam meg magamnak kisebb feladatokat, mint elolvasni a felhalmozott Helikon Zsebkönyvekből legalább 10-et, elolvasni 10 mangát, vagy épp elolvasni 30 könyvet a magánkönyvtáram olvasatlan köteteiből.


2024-ben pontosan ugyanazok voltak a céljaim, mint az előző években, avagy szeretnék többet olvasni az előző évnél (ez 40 könyvvel és ~3500 oldallal lett kevesebb), és szerettem volna kevesebbet is költeni könyvekre, mint tavaly. Ez utóbbi úgy is teljesült, ha csak a költéseket nézem, úgy meg pláne, ha leszámolom belőle azt is, amitől megváltam. Nagyjából fele-fele arányban vásároltam újonnan és használtan, és összességében 51 könyvvel került be kevesebb a lakásba, mint a tavalyi évben. Összesen 111 könyv érkezett (ebből kettő magánkiadás, amit még nem vittem fel a molyra, nem volt hozzá ingerenciám. :D), valamint több, mint 40 kötettől váltam meg az év során. Nagyon szeretném idén jobban megválogatni, hogy miket szerzek be, főleg a lakásban csökkenő helymennyiség miatt is, illetve még több kötettől szeretnék érzelmileg elválni és megszabadulni tőlük, hogy egy rendezett és maximálisan engem tükröző polc tulajdonosa legyek, amin nincs helye semmilyen egyszer olvasós, elmegy darabnak.

Blogolás tekintetében nem voltam kiemelkedő ebben az évben, de a 42 elkészült írással teljesen elégedett vagyok. Remélem, 2025-ben is remek olvasmányokról számolhatok be majd az olvasóimnak. Innen is köszönöm, hogy figyelemmel kísértek!


Összességében nagyon hullámzó év volt 2024, ahol az eddigieknél is mélyebb mélységeket éltem át, de az eddigieknél magasabb magaslatokkal is bírtam. Rengeteget tanultam önmagamról és másokról, a teljesítőképességem határairól, sokkal tudatosabb és határozottabb vagyok a dolgaimat és a véleményemet illetően, és egyre jobban szeretem az önismereti munkát, amit végzek.
Hatalmas köszönet, ha eljutottál idáig az olvasásban, köszönöm, hogy velem tartottál, és kívánom, hogy 2025 sok élményt és kedvességet tartogasson számunkra!


Aki jobban szereti a statisztikai adatok böngészését, annak itt kezdődik a kánaán. Minden vastag betűvel szedett rész egyben link is, így ha bármi bővebben is érdekel, csak kattints rá!


STATISZTIKA MOLY ALAPJÁN:

• Összesen olvasott könyv: 66
 (ebből 10 manga/manhwa, 6 mesekönyv)
• Félbehagyott: 3 (jobban mondva töröltek, nem jelöltem félbehagyásnak)
• Elolvasott oldalak: 16.572
• Leghosszabb elolvasott könyv: A leszálló éj napja / 968 oldal

• 2024-ben szerzett könyvek összesen: 111 (2 nem szerepel a moly adatbázisában)
• Mindebből el is olvasott: 42 (+1 folyamatban januárban)
• Megváltam tőlük: 42
• Legkedvesebb könyveim 2024-ből: Katt ide!
• Kedvenc borítóim az évben:


STATISZTIKA SNITT ALAPJÁN:

• Megnézett filmek: 5
• Kedvenc filmek:
Fák jú, Chantal! (Imádom ezt a szériát, zseniálisak a színészek, és nagyon jól szórakoztam rajta)
• Kedvenc animációs filmek:
Kacsalábon (Nem egy nagy eresztés, de jó poénok vannak benne.)

• Megnézett sorozat epizódok: 624 (+ néhány külföldi sorozat, amiket még lusta voltam felvinni az adatbázisba.)
 2023-ban rákaptam a koreai sorozatokra, az egyik legjobb döntés volt belenézni néhányba. Idén is ezek adták a legjobb sorozatélményeimet!
• Kedvenc sorozatok lettek:
Egy különleges ügyvéd, Woo (Egy autista ügyvédlányt követhetünk minden sikerével és nehézségével. A legzseniálisabb sorozat, amit az utóbbi időben láttam.)
Az ördög terve (Reality vetélkedő, remek feladványokkal és szereplőkkel.)
Szeretlek Hologram (Aranyos romantikus sci-fi, amiben egy szemüveg segítségével személyi hologramunk lehet. "Sajnos" az emberi agy viszont nehezen választja el a valóst a valósnak látszótól.)
Számkivetett díva (Egy lány a főszereplő, aki mindig énekes szeretett volna lenni, ám mielőtt megtehetné az első lépéseket karrierje felé, eltűnik egy hajóbalesetben. 15 évig él egy elhagyott szigeten, mielőtt rátalálnak, és minden megváltozna...)
Gasztrocsaták (Ha szereted a főzős műsorokat, de unod a folytonos ordítást és megalázást, stresszt, akkor ez neked való. Végtelenül korrekt, profi, és elképesztően kemény, melyben Michelin csillagosok és amatőrök csapnak össze. Az egyikük pl. mangákból tanult főzni. ZSENIÁLIS!)
A szerelem siklóernyőn érkezik (Elég régi darab, főleg azért voltam rá kíváncsi, mert Svájc egy része emiatt lett turisztikai látványosság a koreaiaknál. Egy Dél-Koreai nő véletlenül Ésazk-koreában találja magát egy siklóernyőbaleset miatt. Garantált a rengeteg izgalom és poén, a maga kedves, nem kifigurázós módján. Nyilván fikció, de attól még kedves.)
Egy felejthetetlen nyár (Az iskola legrosszabb és legjobb tanulójával készítenek dokumentumfilmet, majd 10 év múlva újra meg akarják ismételni. Ám ők haragban váltak el. Vicces, megható, romantikus.)
A 100 legrátermettebb (Sport reality, elképesztő sportolókkal és remek feladatokkal. 2 évad, mindkettő elképesztően izgalmas)
Huszonöt, huszonegy (Egy fiatal vívólány, és egy gazdag, de csődbe ment család fiának története. Elképesztően motiváló mindkét fiatal, ahogy felépítik az életüket.)
Könnyek királynője (Hogyan lehet egy elhidegült házasságot újra felmelegíteni és megmenteni? Nyilván hatalmas drámák mentén, de egyébként nagyon szerethető módon!)


STATISZTIKA GREMLIN ALAPJÁN:

• Hozzám került társasjátékok: 11
 Főleg Exit társasok kerültek a gyűjteményünkbe, amiket nagyon megszerettünk.
• Hozzám került konzol játékok: 3
 Kiemelkedő élményt nyújtott a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom (mert még mindig az egyik legkreatívabb open world játéknak tartom ezt a szériát).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése