Sosem olvastam még Benyák Zoltántól, pedig a környezetem mindig elismerően nyilatkozott róla, így amikor lehetőséget kaptam a Requiem trilógia első részének elolvasására, mely az Egy különös tavasz emlékezete címre hallgat, nem sokáig haboztam.
Az utóbbi időben nagyon szeretek másokkal együtt olvasni, motiválni egymást, kibeszélni az élményeket, elméleteket. Linn Skåber monológ sorozatának első kötetét, A szívem egy bezárt bódét idén februárban olvastam két bloggertársammal együtt, s már akkor eldöntöttük, hogy együtt fogunk végigmenni mind a három köteten. A felnőttmonológok mindnyájunknak mást adott, mint a kamaszkoriak...
Robert Repino regényére egy kedves könyvmoly barátom hívta fel a figyelmemet még a megjelenése előtt. Egy rövid leírás elég volt ahhoz, hogy akarjam ezt a könyvet, mert kellőképpen elborultnak találtam, és éheztem már egy jó posztapokaliptikus történetre. A 2023-as Könyvfesztivál egyik biztos beszerzése volt, és valami egészen elképesztő részese lehettem általa.
Gyerekkorom óta szerelmese vagyok a természetnek, és jó pár éve hobbi madarásznak is tekintem magamat. Mindig is érdekeltek tollas barátaink, akik beragyogják a napot énekükkel, színes jelenlétükkel. A legfrissebb kiadású, átdolgozott Madárhatározó nagy segítséget nyújt mindennapi megfigyeléseimben.
Néhány éve foglalkoztatni kezdett az önismeret, s ahogy egyre több mindenbe ástam bele magam, egyre több rétegét tudtam felfejteni a személyiségemnek. Amiről először még azt gondoltam, egyenes út, arról gyorsan kiderült, hogy rendkívül szerteágazó, és sokféle tudást szedhetek magamra. Ennek az önismereti utazásnak az egyik állomása volt az Árnyékmunka is.
Szeretni szoktam az újramesélt történeteket, legyenek azok szépirodalmi, vagy éppen meseátiratok. Érdekes látni, mivé alakítják a szerzők az ismert cselekményt, a megszokott karaktereket, vagy éppen a konfliktusokat. Chloe Gong írása Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát dolgozza fel, egészen különleges köntösben, én pedig megjelenése előtt vethettem bele magam ebbe az érdekes világba.
Kifejezetten szeretem az ázsiai vonatkozású írásokat, így amikor csak alkalmam adódik, beszerzem az aktuális kiadványokat. Általuk mindig kellemes és maradandó olvasmányélményeket szerzek. Az elvesztett emlékek lámpása már a fülszövegével is megnyert magának, olvasás után pedig igazán a szívembe zártam.
Ollie-val először akkor találkoztam, amikor egy ismerősöm örömködni kezdett, hogy magyarul is meg fog jelenni. Megtetszett a bájos borító, így elolvastam a fülszöveget, s azonnal landolt is a kívánságlistámon, hogy aztán alig bírjam kivárni a megjelenését. Rendkívül kedves és szépen illusztrált kötetről van szó, melynek középpontjában a bartság és a szeretet áll.
A Narancsfa-kolostor kétségkívül igen látványos kötet a prégelt borítóval, élfestéssel és hatalmas méretével. Az én érdeklődésem mégsem a külsőségek keltették fel, inkább a kötetben jelen lévő sárkányok, s az, hogy vágytam már egy nagyívű történetre. Ráadásul mi más passzolna jobban az éppen elkezdődött Sárkány évéhez?
A január nálam mindig az év hétfője, s az ünnepi pörgés után sok időre van szükségem, hogy visszarázódjak a szürke hétköznapokba. Ilyenkor mindig úgy érzem, sem időm, sem energiám nincs még arra, hogy elkészítsem az évértékelő bejegyzéseket. No, de attól még az óév eredményei nem szaladnak el, hogy december 31 helyett csak januárban kerülnek összegyűjtésre. :D
