Agatha Christie: Baljós tavasz


Nagyon kedvelem a Krimik minden évszakban sorozatot, ezért rám minden alkalommal lehet számítani, amikor egy újabb válogatás érkezik. A legtöbb Agatha Christie novellát még nem olvastam, így egy-két kivételtől eltekintve mindig újdonságokkal szolgálnak ezek a gyűjtemények.

Agatha Christie számomra a legkedvesebb komfortszerző, s bár legjobban Hercule Poirot szeretem a nyomozói közül, azért a többi karaktere sem kispályás, s mindig izgalmas, érdekes helyzetekből vágják ki magukat. Mindig, minden körülmények között képes vagyok elmerülni a szerző regényeiben, s általában akkor is hozzá nyúlok először, ha valami miatt semmi máshoz nincs kedvem. Rövid szösszenetei még a legmakacsabb olvasási válságon, és a legnehezebb élethelyzeten is átvágják magukat, megnyugtatva ezáltal a zaklatott lelket.

– Hát, kíváncsi vagyok, ki lőtte agyon ezt a szerencsétlent. Csakis a három itt tartózkodó közül tehette valaki. A házvezetőnőt persze nem gyanúsítom. Nyolc éve volt rá, hogy lepuffantsa, ha akarja.

A Baljós tavasz tökéletesen ugyanazt a tematikát követi, mint elődei, azaz egy rövid részletet kapunk az aktuális évszakhoz kapcsolódóan az Életem című kötetből, majd pedig 12 novellát olvashatunk a szerző minden neves nyomozójával és karakterével. Minden fejezetet a már más köteteiben megszokott piktogramok nyitnak, melyek segítenek eligazodni, hogy kihez is fog tartozni az adott történet.

Ha eddig még nem volt hozzájuk szerencsénk, akkor itt több rövid történeten keresztül ismerhetjük meg hogyan használja Hercule Poirot a kis szürke agysejtjeit, milyen éles látása van az idős Miss Marple-nek, milyen dinamikus duó az ifjú házaspár Tommy és Tuppence, hogy Parker Pyne miképpen próbál eleget tenni újsághirdetésének, miszerint képes bárkit boldoggá tenni, de Mr. Quin és Mr. Satterthwaite izgalmas életébe is bepillantást nyerhetünk.

A címből már sejthető, ezért talán nem fog senkit meglepni, hogy ez a válogatás bizony tavasszal játszódó novellákat igyekezett összegyűjteni. Ebben az esetben ráadásul maximáisan elégedett voltam az összegyűjtött írásokkal, hiszen korábban egyik másik évszakos gyűjteményben sem találkoztam velük, s csak egyetlen egyet olvastam már korábban, méghozzá Tommy és Tuppence részét a Cinkostársakban.


Mindközül a legkedvesebb írás számomra az utolsó, a Greenshaw bolondvára volt, melyben egy rendkívül eklektikus házban élő idős hölgyről olvashatunk, aki nagyapja örökségeként őrzi az építményt, s többször is hangosan említi, teljes vagyonát házvezetőnőjére hagyja majd. A furcsa ház furcsa lakói hamarosan egy furcsa haláleset szemtanúi lesznek, s Miss Marple bámulatos megfigyelőkészsége, és a ház körüli teendőkben való jártassága hoz majd eredményt az ügyben.

Nagyon kedveltem még az Ékszerrablás a Grand Metropolitanbent, ahol pont ugyanúgy megvezetett a történet, mint Hastingst, s engem is lenyűgözött, Poirot milyen alapossággal derített fényt ezúttal is a turpis tolvajlásra. Legkevésbé a Hattyúdal című írás volt kedvemre, de az is csak azért, mert túl gyorsan nyilvánvalóvá vált számomra a háttérben húzódó idíték, és a várható gyilkosság.

– Az igazság…! – mondta Mr. Parker Pyne. – Tapasztalatom szerint éppen az igazság miatt szokott mindig légy kerülni a levesbe.

Agatha Christie ebben a válogatásban is megcsillogtatja páratlanul szerteágazó fantáziáját, s kapunk majd történeteket rablással, gyilkossággal, mérgezéssel, csalással, zsarolással, hazugsággal, ugyanakkor bőven találkozunk majd szerelemmel is a lapokon.

Minden egyes alkalommal elkápráztat, hogy akár 10 oldal is elegendő neki ahhoz, hogy összedobjon egy izgalmas szösszenetet, bár tény, hogy sokkal jobban kedvelem a kicsit hosszabb írásokat, ahol jobban ki tudja fejteni a karaktereket és a motivációt. Zseniális írónőnek tartom, s nem véletlenül nevezik a krimi koronázatlan királynőjének. Mindig élvezettel fogom kézbe venni az írásait, s remélem, egyszer minden munkája a birtokomban lehet majd.


Összességében bátran ajánlom mindazoknak, akik szeretik a szerző munkát, és azoknak is kiváló, akik éppen ismerkednének vele. A rövid történetek kiválóan alkalmasak olvasási válság kezelésére, vagy azoknak is, akiknek kevesebb idejük van elmerülni egy-egy kötetben.


A feltételezések veszélyes dolgok.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Helikon
Oldalszám: 282
Eredeti cím: Sinister Spring

Megjelenés éve: 2024
ISBN: 9789636202637


Fülszöveg:

„- Na, nem várhatja el mindenkitől, hogy olyan ragyogó ötletei támadjanak, mint magának. Magából zseniális gonosztevő válhatott volna. Egyéb észrevétel, M. Poirot?”

Vadonatúj válogatás Agatha Christie tavasszal játszódó novelláiból! A napok egyre hosszabbak és melegebbek, az éjszakák rövidülnek… elő a nyugággyal, üljünk ki a kertbe a műfaj koronázatlan királynőjének történeteivel. Kibújtak a virágok, sétára csábítanak a vidéki ösvényeken, de egyszer csak eltölt minket valami baljós érzés. Gyilkosság szaga száll a levegőben? Óvakodjunk hát, ha világvégi házikóval, lopott kincsekkel vagy bosszút forraló emberekkel kerülünk szembe! De ha ott van velünk Miss Marple, Hercule Poirot, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite, Tommy és Tuppence vagy épp Parker Pyne, akkor biztonságban leszünk. Fordította Borbás Mária, Etédi Péter, Gy. Horváth László, Katona Tamás, Kállai Tibor, Prekop Gabriella, Sipos Katalin.





A Helikon kiadó jóvoltából újabb novellaválogatással gazdagodott az Agatha Christie életmű. Ezúttal tavaszi írásokat kapunk a Krimik minden évszakban sorozatba, s az ébredező természet és a virágillat mellett becsatlakozhatunk a szerzőnő híres nyomozói mellé egy-egy ügy megoldásába. Tarts bloggereinkkel, ismerd meg a könyvet, és vegyél részt nyereményjátékunkon, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt.




Játékunkban ezúttal minden állomáson olvashatsz egy idézetet, mely Agatha Christie valamelyik karakterének száját hagyta el. A feladatod nem más, mint megtalálni, kitől származik az adott mondat, és megírni azt a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

"Ej, ej, hányszor mondjam még önnek, hogy a nyomok belülről jönnek! Nincs a világon olyan rejtély, amelynek a megoldása ne az apró, szürke agysejtekben rejlene!"

a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

05.03.   Booktastic Boglinc
05.05.   Readinspo
05.07.   Csak olvass!
05.09.   Könyv és más
05.11.   Hagyjatok! Olvasok!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése