Peter Wohlleben az egyik kedvenc szerzőm, s egyszerűen megunhatatlan számomra az a szakértelemmel átitatott lelkesedés, amit az erdők és a természet iránt tanúsít. Könyveiből mindig újabb és újabb érdekességeket tanulok, s ez most sem volt másképp.
Egy kivételével a szerző összes kötete a polcomon áll, s most már elmondhatom, hogy csak egyetlen olvasatlan van közülük. Hogy miért éppen most olvastam el ezt a kötetet? A kedvesem 2024-re 24 könyvet válogatott nekem össze az olvasatlanjaim közül, melyeket kaparóssorsjegyhez hasonló matricákkal fedett el, így egészen addig, míg nem érkezem el egy újabb olvasnivalóig, nem tudom, mit rejtenek a kis ablakok. Az egyik ilyen titkos választás volt A természet rejtett hálózata, mely utólagos elmondás alapján azért került fel a listára, mert annyit beszélek a német erdészről túráink során, hogy a kedvesem úgy gondolta, ez biztosan tetszeni fog majd. Nem tévedett!
Az őzek imádják a magas energiatartalmú táplálékot, ezért tudományosan „koncentrált táplálékot szelektáló állatoknak” is nevezik őket. Ha az őzekhez hasonlóan táplálkoznánk, akkor az étkezéseink nem állnának másból, mint némi vitaminnal dúsított gyorskajából, és csokiból.
Peter Wohllebent az Erdei kalauzzal ismertem meg (bejegyzés róla ITT), s már ott rengeteg érdekességet tanultam az erdőkről, a rejtett folyamatokról. Minden elolvasott könyvével kaptam ugyan ismétlést a korábbiakból, de mindegyikben helyet kapott nagyon sok újdonság is, melyekkel tovább bővíthettem a tudásomat. A természet rejtett hálózata leginkább azt mutatja meg nekünk, milyen törékeny is az ökoszisztéma óramű pontosságú rendszere, s milyen végzetes károkat tudunk okozni, ha önkényesen beleavatkozunk.
Legelső példaként azt hozza fel (megtörtént eset alapján), hogy csupán egyetlen faj, a farkas kiirtásával egy teljes élőhelyet lehetett tönkretenni, növény és állatfajok tűntek el, egy folyó pedig a korábbi, kordában tartó növényzet híján elkezdte erodálni a partokat, kibővíteni a medrét, további károkat okozva. Hamar világossá vált a szakembereknek, hogy az állataikat féltő gazdák tevékenysége - a farkas kilövése - hatalmas természeti katasztrófához vezethet, melynek egyetlen megoldása a ragadozók visszatelepítése a területre.
Rendkívül érdekes kutatási anyagokról mesél könyvében, melyek által megtudhatjuk, hogyan járulnak hozzá a lazacok a fák növekedéséhez, hogy a facsemeték képesek azonosítani az őzek nyálát, vagy éppen azzal is bővíthetjük ismereteinket, hogy milyen óriási mélységekben találkozhatunk élettel a talajban. (Imádtam például azt az információt, hogy létezik baktérium, ami 500 év alatt osztódik!)
De beszél arról is, hogy milyen kártevők leselkednek az erdőkre, vagy hogy miként takarítja el az ökoszisztéma az elhullott vadállatok maradványait, s bár morbidnak tűnik, de kifejezetten érdekes, hogy kik, milyen mértékben, és hogyan bontják el a tetemeket. Szentel egy szakaszt az éjszakai állatoknak, az ekkor virágzó növényeknek, és ennek okának, különleges képességű éjszakai lepkéknek, és számomra az is új volt, hogy a szentjánosbogarak mivel táplálkoznak. :D
Alapesetben a nedvesség leszivárog a mélyebb rétegekbe, amíg el nem éri a talajvizet. A mélybe vezető útján pedig magával viszi, amit a fák és társaik olyan szívesen megtartanának. Ez az oka egyébként annak is, miért kell egyre gyakrabban klórozni az ivóvizünket. Ugyanis a hígtrágya, amelyet még mindig felfoghatatlanul nagy mennyiségben használnak a földeken és mezőkön, a baktériumok özönével együtt szintén több emelet mélyben befolyik a víztároló rétegekbe, és ezzel a legfontosabb élelmiszerünkbe.
Elképesztő azokról a tényekről olvasni, ahol az ember saját igényei szerint akarja alakítani a természetet, s vagy ellenségévé válik egy faj, mert akadályozza az elképzeléseiben, vagy annyira megszereti, hogy etetésével még a génállományának módosítását is képes elérni. Döbbenetes azzal szembesülni, mi mindent okozunk a természetben önös érdekeinkkel. Egy kifejezetten kedvenc szakaszom a könyv utolsó harmadában található, melyben mítoszokat és legendákat oszlat el kullancsokról, gombákról, harkályokról vagy éppen erdőtüzekről.
A szerző nagy szakértelemmel rendelkezik a területén, s nem rest más hozzáértőkkel konzultálni, melyekkel bővül a tudása, és jobban rálát az egyes folyamatokra is. Külön kellemes élmény volt a farkasok esetében Elli H. Radinger említése, akinek a könyvét magam is olvastam már, s jó tudni, hogy ez a két, szakterületén kiváló, lelkes ember még szoros barátságot is ápol.
Összességében ezúttal is egy információkban igen gazdag írást kaptam, melyből rengeteget tanultam, s ami csak tovább erősített abban, hogy nem kellene mindenbe beleütnünk az orrunkat, hagynunk kéne a természetet a maga tökéletességében működni. Persze, ehhez szükség lenne arra, hogy képesek legyünk némi önmérsékletet tanúsítani. Kedveltem ezt az írást, és biztos vagyok benne, hogy továbbra is beszerzek minden olyan írást, ami a szerző nevével van fémjelezve.
Ha mindannyian egy kicsit lejjebb adjuk az igényeinket, akkor elég tér marad a körülöttünk élő többi teremtménynek is.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
Oldalszám: 218
Eredeti cím: Das geheime Netzwerk der Natur
Megjelenés éve: 2018 (eredeti: 2017)
ISBN: 9789633554432
Fülszöveg:
A természet számtalan meglepetést rejt: a lombos fák befolyásolják a Föld forgását, a darvak akadályozzák a spanyolországi sonkatermelést, a tűlevelű erdők pedig esőt csinálnak. Peter Wohlleben, A fák titkos élete című sikerkönyv szerzője legújabb kötetében – a tőle megszokott eleven mesélőkedvvel – megannyi érdekes és különös példán keresztül mutatja be, milyen bámulatos kölcsönhatás és összjáték zajlik a növények és az állatok között. Hogyan épül fel a természet hatalmas óraműve, melyben minden „fogaskeréknek” megvan a maga helye és szerepe? És mi történik, ha ez a finoman kiegyensúlyozott rendszer megbillen? Mi a jobb: ha az ember „segíti” a természetet, hogy helyreálljon ez az egyensúly, vagy ellenkezőleg, ha békén hagyja?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése