Peter Wohlleben: Erdei kalauz

Gyerekkorom óta rajongok a természetért, éppen ezért hihetetlenül örültem, amikor alkalmam nyílt rá, hogy elolvashassam Peter Wohlleben legújabb könyvét, az Erdei kalauzt. Sok jót hallottam már róla a korábbi munkáival kapcsolatban, ezért "kénytelen" voltam kideríteni, miért is szeretik annyira a német urat és írásait.

Peter Wohlleben könyve olyan volt számomra, mint egy arcul csapás. Azt gondoltam olvasás előtt, hogy én azért elég sokat tudok az erdőről, és annak titkairól, de igazából fitty fenét! Annyi mindent tanultam ebből az alig több, mint 200 oldalas könyvecskéből, hogy azt egyetlen bejegyzésben összefoglalni is lehetetlen lenne.

No, de kezdjük az elején. Írónk egy 1964-ben született, németországi erdész, aki biológiát szeretett volna tanulni az egyetemen, de végül egy újsághirdetésben talált erdész képzésre jelentkezett. Évekig az iskolapadot koptatta, majd amikor terepre került, teljesen ledöbbent, mi az, amit manapság erdő- és természetvédelemnek, erdőgazdálkodásnak tekintenek.

Kiábrándultsága szerencsére nem vezette pályája elhagyásához, lelkesedése ennél sokkal nagyobb volt. Szerencsére akadt partnere, akivel közösen az ökológiát szem előtt tartó gazdálkodást tudtak létrehozni, mely vegyítette a rezervátum és a kíméletesen használt parcellák fogalmát.

Wohlleben mindezek mellett a lakosságot is szerette volna jelentős mértékben bevonni ténykedésébe, az erdők megvédésébe, titkaik megismerésébe, így számos programot hirdetett, melyek során részt lehet venni túlélőtúrán, rönkház építésen, de szimpla sétán is, aminek során Peter arról mesél, amihez a legjobban ért: a fákról és azok szövevényes kapcsolatáról.

A német úrnak nem ez az első könyve, de soraiból még mindig kiérződik az a rendkívüli elhivatottság, és tanító szándék, ami egész munkásságát jellemzi. Józan és intelligens, mellé nem rest kendőzetlenül megmutatni az igazságot arról, mi zajlik az erdeinkben, legyen szó "az egészséges erdők fenntartásához szükséges" fakitermelésről, vadászatról, vagy éppen a természetbe való állandó beavatkozásról.

A hazai vadászok gyakran úgy érvelnek, mint az inuitok vagy a grönlandiak. A vadászat ősi tradíció, már az elődeink is így szereztek maguknak táplálékot. Tiltakozom, tisztelt bíróság! Az elmúlt évszázadokban a vadászat a nemesség kiváltsága volt, és csak 1848-ban törölték el ezt a privilégiumot. Azóta földterülethez van kötve, és bárkinek, aki csak egy kis darabka erdőt vagy földet birtokol, jogában áll az ott élő őzekre lövöldözni.

Ő az az ember, aki el meri mondani, hogy mennyire az üzletről szól manapság minden. Még abban a zsebkendőnyi zöldben is, ami körül vesz minket, s amiről azt hihetnénk, hogy háborítatlan. Elmeséli például azt, hogy mennyire nem lenne szükség rá, hogy télen takarmánnyal lássák el az állatokat. A vadak etetése egyedül a vadászoknak áll érdekében, hogy minél több jószág élje túl a fagyos évszakot, s a vadászidény beköszöntével a legszebb trófeák között válogathassanak, ne csak azzal kelljen beérniük, ami éppen túlélte.

Az etetésnek persze az is hozadéka, hogy jóval több állatnak kell élelmet találnia az év többi szakaszában is, amit leginkább a fiatal fák sínylenek meg, de több, ízletes, mutatós növény is áldozatukul esik, akár az utolsó létező szálig. Így már nem is tűnik annyira aranyos és kedves dolognak, hogy télen "gondoskodnak" az állatokról, ugye?

S akkor itt még nem beszéltünk a vaddisznókról, a madarakról, vagy arról, hogy a farkasokat sem lenne szükséges kilőni, ha nem félnének attól, hogy elejtik a legszebb agancsú vadat, mert bizony ők nem ránk veszélyesek... De természetesen nem csak az állatokkal kapcsolatban van ez így, a növényvilágot is ugyanolyan módszeresen teszik tönkre az elvileg hozzáértők. Minderről is bőven mesél írásában.

Egy hosszabb részlet egyébként rettentően jól összefoglalja a legfőbb gondolatait:

Kétség sem fér hozzá, hogy az ember jelentékeny változásokat képes előidézni az ökoszisztémában. Az erdőre legszámottevőbb mértékben a modern erdőgazdálkodás hat. Ahol a korábbi bükk őserdők helyén lucfenyőültetvények állnak, ott ezerszámra tűntek el egykor őshonos fajok. Ahol vadászati célú etetés folyik, és a kilövés után az agancsok mérete alapján szelektálnak, ugyancsak megváltoznak az életközösségek. A felduzzadt vaddisznóállományok például az okai annak, hogy a ritkaságszámba menő forráscsigák egyes helyeken kihalnak. A disznók szeretnek a sárban fetrengeni, sár pedig az erdőkben - még száraz nyarakon is - a források közelében található. Ha a túlzottan megnövekedett létszámú vaddisznóállomány miatt a legkisebb vizes terület is a nagy állatok wellnessmedencéjévé válik, a tiszta, hűvös vízre rászoruló apró csigáknak esélyük sem marad. Hasonló hatásokkal jár az éhenkórász őzek millióinak jelenléte, amely többek között az ízletes erdei derécét sok helyen szinte a legutolsó példányig kiirtották. Úgy gondolom, jobban kell óvnunk a természetet, főként az ilyen erős változásoktól. A fajok összetételére csekélyebb hatással bír a gombászók jelenléte, mint az aratógépek vezetőié, akik monstre gépeikkel széttöredezik a talajt és ezzel a mélyebb rétegekben kioltanak szinte minden életet.

De persze nem csak "rémtörténetekkel", vagy - ahogy inkább én éreztem -, segélykiáltással vannak tele a rövidke fejezetek, szimplán ezek is hozzá tartoznak a teljes igazsághoz. Tanulhatunk arról, miért pont ősszel növekednek a gombák, hogy mit fogyaszthatunk el ténylegesen az erdőben, ha túlélésre játszanánk, hogy mi az a kambium, ami ráadásul ehető, vagy hogy melyik fa lenne a legalkalmasabb arra, hogy egy nagyobb vihart is viszonylag szárazan megúszhassunk.

Megtanítja, miért ne menjünk az erdőbe frissen mosott hajjal, mely fák levelei ehetőek akár salátaként is, hogy miből készíthetünk magunknak instant kávét, mit jelent a wood wide web, milyen a megfelelő öltözet és védelem minden probléma ellen, ami érhet bennünket.

Elmondja, hogy a hiedelemmel ellentétben nem az állatokat, sokkal inkább az embereket zavarja a gyerekzsivaj az erdőben, hogy egy rókalukat akár évszázadokig is használhatnak bérlői, hogy miként lehet elkerülni a rettegett kullancsokat, miből készíthetünk a csemetéknek erdei zeneszerszámokat, vagy éppen hogy hogyan csalogathatjuk elő a gilisztákat.

Óva int, hogy bármit eldobjunk az erdőben, még akkor is, ha szerves hulladékról van szó, de azt a mítoszt is ledönti, miszerint a moha a fák északi oldalán nő. Megtudhatjuk, hogy a szalamandrák csak a legtisztább vízben élnek meg - ami igen hasznos infó, ha éppen szomjasak lennénk -, hogy mit használhatunk a természetben wc papír gyanánt (hihi :D), hol lelhetünk nedves időben is száraz ágakat tűzrakáshoz, és beszél a különleges, erdei temetőkről is...

És mindezt alig több, mint 200 oldalban, röviden, velősen, izgalmasan, laikusok számára is tökéletesen érhető formában! Egyszerűen zseniális kötet, és nagyon sok információ kapott benne helyet.
Ráadásul Wohlleben úr nem csak könyvekkel, de előadásokkal is igyekszik edukálni az embereket, továbbá igen aktív a közösségi médiában is. Főképp instagramon, storykban oszt meg rengeteg érdekességet, amit öröm hallgatni - már csak azért is, mert szerintem nagyon megnyugtató hangszíne van. Egyetlen hátránya, hogy ezeket anyanyelvén, németül teszi, viszont, ha ismered a nyelvet, én mindenképpen ajánlom, hogy figyelemmel kövesd!

Érdződik rajta, hogy hatalmas tudással bír, amit örömmel ad át az átalgembereknek, ráadásul lelkesedése és szeretete a természet iránt igazán ragadós tud lenni. Ittam minden szavát, és alig várom, hogy a többi kötetén is átrágjam magam, mert már előre biztos vagyok benne, hogy érdemes lesz, és nem fogok csalódni benük.


Összességében én hihetetlenül szerettem ezt a könyvet, és biztos vagyok benne, hogy később is szeretném levenni majd a polcról, hogy felelevenítsem mindazt, amit megtanított nekem. Egészen idáig tényleg azt gondoltam, hogy sokat tudok, de az a tudás csak a felszínét kapargatta meg mindannak, ami itt helyet kapott. Jó szívvel ajánlom, ha kedveled a természetet és szeretnél egy kicsit mélyebbre ásni a témában.

Az erdő az egyik legutolsó menedék, ahová félrevonulhatunk a világ zaja elől.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!

Kiadó: Park
Oldalszám: 214
Eredeti cím: Gebrauchsanweisung für den Wald

Megjelenés éve: 2019 (Eredeti: 2017)
ISBN: 9789633556146


Fülszöveg:

Az Erdei kalauz izgalmas felfedezőútra hív. Bemutatja a legfontosabb lombos és tűlevelű fafajokat, és elárulja, melyik nyújthat oltalmat a viharban. Mesél rókaodúkról, ahova más „bérlők” is beköltözhetnek, és megismertet a föld alatti, rafinált csőhálózattal, melyet a földigiliszták építenek ki. Elmondja, milyen erdei gyümölcsöket, gombákat, leveleket és hajtásokat szabad és érdemes szedni, s megtudhatjuk, hogy a bükkfa leveleiből finom saláta készíthető. Kiderül, hogy miből lesz az erdei rágógumi, mi az az erdei telefon, és hogy miként tehetnek szert a fák vízhasra. És persze praktikus tanácsokat kapunk arra vonatkozóan is, hogy milyen ruházatban érdemes kirándulni.