Margaret Atwood: Az ehető nő

Manapság talán nincs is olyan ember, aki ne hallott volna még Margaret Atwoodról, vagy ne találkozott volna legalább A szolgálólány meséjével. Legelső, 1969-ben (!!!) kiadott regénye azonban csak idén érkezett meg a magyar olvasókhoz, Az ehető nő címmel.

Bevallom, annak ellenére, hogy hihetetlen rajongás övezi Atwood munkásságát, én egészen idáig nem olvastam tőle semmit. Bár A szolgálólány meséje sorozat verziója nálam is lecsúszott már, és több kötete is a polcomon sorakozik, várva arra, hogy időt szakítsak rájuk, mindeddig nem volt alkalmam belevetni magam az írásaiba. Viszont, amikor megtudtam, hogy érkezik Az ehető nő, nem sokáig hezitáltam, hogy akarom-e olvasni, vagy sem. Jó ötletnek tűnt, hogy a hölggyel való ismerkedést a legelején kezdjem.

ITT te is beleolvashatsz, ha kíváncsi vagy.

Jelenlegi történetünk főhőse Marian McAlpin, egy fiatal nő, aki a Seymour piackutató cégnél dolgozik, emeleti lakását barátnőjével, Ainsleyvel osztja meg, és kiegyensúlyozottnak tűnő párkapcsolatban él egy Peter nevű ügyvédbojtárral. Napjai ugyanabban a monotonitásban telnek, s bármennyire igyekszik kisakkozni, merre is tart az élete, valahogy mindig falakba ütközik a saját elméjén belül.

A '60-as évekbeli Kanadában ugyanis nem sok választás akad egy nő számára. Megmaradhat vénlánynak a munkahelyén, vagy feleség, anya, egyben háztartásbeli válik belőle egy férfi oldalán. Marian közvetlen környezete remek alap annak tanulmányozására, mi is várhat rá a jövőben, hiszen szinte minden párkapcsolati státuszt megjelenít valaki.

Ott van például a barátnője, Clara, a hű feleség, aki épp harmadik gyermekével várandós. Mondhatnám úgy is, hogy ő a babagyár, hiszen rajta leginkább az érződik, hogy nem szereti sem a gyermekeit, sem a várandósággal és a neveléssel járó nehézségeket, csupán szül, mert képes rá, s mert elvárás.
Aztán ott a lakótárs, Ainsley, a lázadó, aki nem törődik azzal, mit gondolnak róla, inkább csak a saját feje után megy. Nem szeretne férjhez menni, ellenben minden vágya, hogy teherbe essen, mert úgy gondolja, egy nő kiteljesedése csakis a gyermekszüléssel következhet be.
Végül pedig a munkatársnői, akiket egyszerűen csak "iroda szüzek"-nek neveznek, amiért koruk ellenére még egyikük sem él kapcsolatban, pedig mind a hercegre várnak, s görcsösen igyekeznek maguknak férjet fogni.

Marian őrlődik, mert bár a társadalmi elvárás az, hogy menjen férjhez, szüljön gyerekeket, s lássa el a családot, ő valahogy nem érzi magáénak ezt az életformát. Lényegében csak "elvannak" Peterrel, mert a férfi sem igazán mutat hajlandóságot a házasságra, egészen addig, míg rá nem döbben, hogy már nincs egyetlen barátja sem, aki nem nős, és az ügyfeleinek is imponálóbb, ha tudják, megállapodott. Egyikük helyzete sem egyszerű, hiszen lényegében mindketten az elvárásoknak akarnak megfelelni, és emiatt ugranak bele egy lánykérésbe, illetve annak elfogadásába.

Mindezek tetejébe Marian munkahelye árulásnak tekintené, ha állapotos lenne, egyben távoznia is kéne pozíciójából, valamint Peter is tudtára adja, hogy nem tartja korrektnek, ha egy férfi úgy vesz feleségül egy nőt, hogy nem tudja eltartani. Marian tehát bármelyik utat választja, azzal teljes mértékben elveszítené függetlenségét. Úgy vélem, ő ráadásul nem is hisz magában. Nem érzi, hogy lehetősége lenne jobb munkára, kielégítőbb párkapcsolatra, éppen ezért inkább beletörődik egy nem túl jó, inkább csak tűrhető, de legalább biztos helyzetbe.

A folyamatos pszichés nyomás nem is tudatosul igazán a lányban, még akkor sem, amikor már a teste is folyamatos vészjelzésekkel bombázza. Szorongása különös étkezési zavarba torkollik, melynek során először csak a húsféléket nem képes megenni, mert az elméje folyton akörül forog, hogy az valaha egy élőlény volt, aki később csak egy darab eladható hússá vált. Ez az a gondolat, ami tudat alatt elindítja a lavinát, hiszen végeredményben Marian maga is ettől fél, hogy mindössze fogyasztási cikké válik.

- Hogyan fog a társadalom valaha is megváltozni - felelte Ainsley egy keresztes lovag méltóságával -, ha az egyén nem jár elöl jó példával?

A későbbiekben egyre csak szűkül azoknak az élelmiszereknek a listája, ami még gond nélkül lecsúszik a torkán, s nem kapcsolódik össze az élethez való jog gondolatával, vagy éppen valamilyen undorító tévképzettel.

Marian hiába kérdezgeti a környezetét ezzel kapcsolatban, hogy mit gondolnak, ő normális-e, van-e valami probléma vele, mindenki csak legyint, hogy szinte már túl normális is. Az ég világon senki nem akarja a barátai közül észrevenni, hogy valami komoly gond húzódik meg a háttérben.

Egyetlen ember van csupán, aki segítségére van, ráadásul úgy, hogy igazából nem is akar segíteni. Ez a személy Duncan, a különc srác, aki az egyik legérdekesebb és legszórakoztatóbb karakter volt (nekem). Bár azt sem árt hozzátenni, hogy minden egyes karakter erősen sarkított, de mégis az összes érdekesebb, mint Marian. Különösképpen szerintem egyikük sem szerethető, de azt hiszem ez egyáltalán nem is volt cél.

Hogy sikerül-e a lánynak kilábalni identitás válságából, megleli-e az útját, s ha igen, akkor annak mi lesz a folyamata, annak felfedezését meghagynám nektek!

Az ehető nő egyébként egy meglehetősen nehéz olvasmány volt számomra. Bár úgy érzem, hitelesen átadja azt a lassú, de kínzó folyamatot, ami egy pszichés probléma esetén fennáll, mégsem szívesen tértem vissza főhősünk őrlődésének olvasásához. A lassú, majdhogynem eseménytelen cselekményfolyam gyakran untatott, Marian karaktere pedig többször is felidegesített. Borzalmasan nehéz volt követni a szenvedését, aminek kiváltó oka egyszerűen nem akart tudatosulni benne.

Nagyon hosszú, és rögös az az út, aminek végén Marian fejében végre pislákolni kezd a fény, s aminek hatására végre fellélegezhettem én magam is a nyomás alól. Egész végig egyetlen szó dübörgött a fejemben, egyetlen érzés, ami nem volt más, mint a szürreális. Nem azért, amik történnek benne, hanem ahogyan. A teljes regényt Marian fejében kuporogva kísérhetjük végig, s még a szerkezete is erősíti, hogy egyesülhessünk a lelki teherrel, amiről olvasunk.

Atwood ugyanis három részre tagolta irományát, melynek első és harmadik etapja egyes szám első személyben íródott, a második pedig egyesszám harmadik személyben, ezáltal is érzékeltetve, mennyire eltávolodott szereplőnk önmagától, illetve azt, hogyan tér vissza. Rendkívül jól hozza, milyen lenne az, ha valakinek tényleg belelátnánk a gondolataiba. Hiába nézi éppen a tésztákat a bevásárlóközpont polcain, mégis elkalandozik erre-arra, nekem pedig ez igazán valósághűvé tette a helyzetet.


Összességében érdekes kötet volt, amivel néha meggyűlt a bajom, de a végkifejlet sokat dobott az összképen. Jól szerkesztett, elgondolkodtató írás a lét nehézségéről, fájdalmáról, útkeresésről. Talán azt is mondanám rá, hogy "beteg", de mégsem tartom rossznak. Abszolút vegyes érzések maradtak bennem utána, de az ülepedés során azt hiszem végül megkedveltem, és bátrabban nyúlok majd a többi Atwood regényhez.

Abban szinte biztos vagyok, hogy nem fogja mindenki kedvelni, mert szerintem kell hozzá egy bizonyos hangulat, lelkivilág, nyitottság, ami befogadhatóvá teszi, s némi hajlandóság sem árt ahhoz, hogy elgondolkodjon rajta az ember. Nem azzal zárnám, hogy jó volt, tetszett, vagy hogy azt értettem meg belőle, amit kellett volna, inkább azzal, hogy érdekes, és érdemes volt elolvasni. Ha tehetitek, lessétek meg - akár a fent linkelt beleolvasóban -, hátha titeket is megfog.

U.i.: A gyönyörű borítóért ismét hálás köszönet Féder Mártának!

Az élet nem elvek, hanem alkalmazkodás alapján működik.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!

Kiadó: Jelenkor
Oldalszám: 464
Eredeti cím: The Edible Woman

Megjelenés éve: 2020 (Eredeti: 1969)
ISBN: 9789635180646


Fülszöveg:

Marian nem akar mást, csak normális életet. Egy piackutató cégnél dolgozik, a barátnőjével közösen bérel lakást, és amikor Peter, a kissé unalmas, ám megbízható barátja megkéri a kezét, engedelmesen igent mond.
Az eljegyzés után nem sokkal Mariant az a különös érzés fogja el, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól. Képtelen enni, mert úgy érzi, Peter őt magát is felfalja… Margaret Atwood első, 1969-ben megjelent regényét végre magyarul is kézbe vehetik az olvasók.

Margaret Atwood mindig képes valami újat mutatni a regényeivel. Az ehető nő teljesen más, mint az eddigi történetei, mégis visszaadja azt, ami Atwood lényege íróként. A regény magyar nyelven 2020-ban jelent meg a Jelenkor Kiadónál, és most tizenegy bloggerünk is elmondja róla a véleményét nektek. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Margaret Atwood mindig más témát vesz elő a regényeihez, elég sokszínű, fantáziadús író. Ezúttal a turnéállomásokon található egymondatos leírások alapján kell kitalálnotok, hogy éppen melyik regényére gondoltunk (egy regénye többször is előkerülhet a feladat során). A feladatotok az, hogy beírjátok a regény címét a Rafflecopter dobozába, a megfelelő helyre.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Egy fiatal lány öngyilkos lesz, egy idős hölgy múltjából pedig megtudhatjuk, miért.

a Rafflecopter giveaway

05. 26.  Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 28.  Flora the Sweaterist
05. 30.  Pandalány olvas
06. 01.  Sorok között
06. 03.  Utószó
06. 05.  Never Let Me Go
06. 07.  Booktastic Boglinc
06. 09.  Csak olvass!
06. 11.  Könyv és más
06. 13.  Readinspo
06. 15.  A Szofisztikált Macska