Ezerarcú ​Japán - A japán kultúra útikalauza


Japán az az ország, ami egy kicsit talán mindenkit foglalkoztat. Én sem vagyok ezzel másképp, így nem is volt kérdés, hogy szívesen belevetném-e magam a Bookline könyvek újdonságába, az Ezerarcú Japán című izgalmas útikalauzba.

A japán kultúrával legelőször én is - mint sokan mások -, az animék és mangák által találkoztam. A különleges rajzfilmekbe még kisiskolásként szerettem bele, és azóta is megmaradt egy-két nagy kedvencem közülük. Viszont a mangák már inkább a lógáshoz köthetőek. Igen, töredelmesen bevallom, én ilyen szörnyűségeket is műveltem. Amikor szakmát tanultam, a gyakorlati oktatóm mindig ugyanabban az időpontban tűnt el, minden nap, két órára, én pedig addig kihasználtam az időt, és gyorsan lerohantam a legközelebbi könyvesboltba nézelődni, olvasni. Az idő az oda-vissza úttal azért nem volt túl sok, ezért gyorsan elolvasható darabokat kerestem. Így kerültek képbe nálam a mangák.

Az izgalmas történetek rajzolásába, és olvasási metódusába azonnal beleszerettem, ezek ugyanis hagyományos módon, hátulról előrefelé, és jobbról balra haladva olvasandók. Nem csak rövidségük és művészi értékük miatt kedveltem őket, hanem mert gyakran a kultúrából is átemelt bizonyos elemeket, amivel még kíváncsibbá tett az ország iránt.

Amikor a közelmúltban lehetőségem nyílt, hogy elolvashassam az Ezerarcú Japán című könyvet, rendkívül boldog voltam. Egyrészt, mert mindig is szerettem volna többet megtudni mindarról, hogyan élnek az ottani emberek, másrészről azért, mert a kedvesemmel egyszer nagyon szeretnénk elutazni oda. A kötet ez utóbbihoz is nyújt némi segítséget, azzal, hogy megmutatja, mi mindent érdemes meglátogatnunk, ha ott járunk. No, de a kis kitérő után lássuk, mivel is van dolgunk pontosan.



Mindössze 224 oldal áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy mindent, de tényleg mindent belepréseljünk Japánról, ami csak felkeltheti a kósza érdeklődő, de akár a gyakorlott japánfanok kíváncsiságát is. Egy kis bevezető után hét nagy fejezeten keresztül barangolhatjuk be a tájat, ismerhetjük meg a művészeteket, vagy éppen az életstílust.

Az Ezerarcú Japán fejezetben a vidéket vesszük szemügyre, az Időtlen Japán a vallásokban és tradíciókban segít elmerülni, az Innovatív Japán a mérnöki csodákat és kütyüket tárja fel előttünk, a Kreatív Japán építészeti trendekkel, kortárs művészettel foglalkozik, a Szórakoztató Japán a színházakat, gésákat, sportokat, zenét emeli ki, az Ízletes Japán nem meglepő módon a japán gasztronómiát kóstoltatja meg velünk, az Egészséges Japán pedig a test és lélek karbantartását, valamint az életfilozófiájukat tárgyalja.




Mindezeket rendkívül gazdagon, és egyben gyönyörűen szemlélteti is. Már csak a képeket, illusztrációkat is öröm nézegetni, pláne, hogy szinte mindig tartoznak hozzájuk apró megjegyzések, érdekességeket rejtő információmorzsák. Az igényes, keménytáblás kivitel tartalmas, velős leírásokat rejt, melyek cseppet sem szárazak, vagy unalmasak. Nincs semmi sallang, csupán a lényeg, érhető, áttekinthető formában. Apró megjegyzés ide kapcsolódóan: imádtam, hogy a fejezetek címei japánul is szerepelnek a könyvben.

Japán az az ország, ahol múlt, jelen és jövő találkozik, s mindez tökéletes harmóniában van egymással. Olvasás során is az erősödött bennem, hogy egész egyszerűen tökélyre fejlesztették azt, hogy mindennek meglegyen a maga helye. Egyszerre van jelen a modernitás, a csúcsminőségű gépek, nyüzsgő metropoliszok, ugyanakkor a hagyományait, gyökereit tisztelvén a régmúltból ránk maradt értékek is.

Rendkívül érdekes volt megismerni, mondjuk azt, hogy milyen módszerrel oldják meg a tájfunok során keletkező csapadéktöbblet elvezetését. A hatalmas létesítmény egyébként látogatható, és olyan érzést kelt, mintha egy földalatti katedrálisban sétálnánk. Az 5 óriási aknát 6,5 kilométernyi alagút köti össze, és működésükkor egyetlen másodperc alatt egy 25 méteres medencényi vizet tudnak kipumpálni. Durva, nem?


Számomra az is vicces infó volt, hogy a csatornafedelek mintásra festését azért kezdték el, hogy könnyebben rávegyék az adófizetőket a költséges csatornázási projektekre, mára azonban már médiajelenségnek számítanak ezek az apró "street artok", és még applikáció is van hozzájuk, mely több, mint 3000 különböző fedél pontos helyzetét listázza ki.

Rengeteget tanulhatunk az ország felépítéséről, megtudhatjuk, hogy Japánnak a hegyvidékei miatt mindössze 12 %-a művelhető földterület, ami csak a szükséges élelmiszerek felét tudja kitermelni, vagy hogy közel 7000 apró szigetből áll, és hogy ez a 11. legnépesebb ország. De azt is, hogy több, mint 100 aktív vulkánja van, s mintegy 27.000 hőforrása.

Megismerkedhetünk a helyi divattal, öltözködési formákkal, a jelenlévő vallásokkal (pl. Sintoizmus, buddhizmus) és a hozzájuk köthető rítusokkal, a különböző művészeti ágakkal (pl. fametszetek, fazekasság, festészet, kalligráfia, origami), a japán esztétikával és dizájnnal, j-poppal, animékkel, mangákkal, bonsai-jokkal, és még ezernyi mással is.


Mindezt úgy, hogy egy percre sem engedi lankadni a figyelmet, s még a használatos japán kifejezéseket sem mellőzi, de minden esetben meg is magyarázza azokat, akár többször is, ha éppen újra előfordulnak, így a teljesen laikusok még minimális japán nyelvtudásra is szert tehetnek.

Nem mellőzte az irodalmat sem, és azt is megtudhattam, hogy a regény, mint forma, Japánban született meg, valamint azt, hogy a helyi, főleg képregényekhez készült fanfictionöket dzsódzsinként emlegetik, és hogy ezekben a tulajdonképpen illegális alkotásokban a kiadók inkább a reklámértéket látják, nem pedig a bevételkiesést.

Megismerkedünk a legnépszerűbb ételekkel is, a különböző életfilozófiákkal, megtudhatjuk, hogy a legjobb művészeiket élő nemzeti kincsnek nyilvánítják, de még a japánok hosszú életének titkát is megpróbáljuk megfejteni.



Összességében mindaz, amit itt összeszedtem, csupán egy nagyon felszínes és szegényes kivonata mindannak, ami ebben a könyvben helyet kapott. Rövidnek tűnik, mégis elképesztően tartalmas, és szerintem azoknak is sikerülhet újdonságot találni benne, akik már elég jól ismerik az országot.
Kezdő Japán rajongóknak mindenképpen kötelező, és ha szeretnétek egyszer ide ellátogatni, akkor is jó szolgálatot tehet, hiszen több tippet is ad a turisták számára, mit érdemes megtekinteni.
Én jó szívvel ajánlanám bárkinek, aki érdeklődik a japán kultúra iránt, szerintem nem fog csalódni benne egyikőtök sem! Csak annyit mondhatok még, hogy én imádtam!


Legyünk tudatában a barátokkal és a családdal töltött idő értékességének, és annak, hogy a találkozás, életünk ösvényének sorsszerű kereszteződése olyan emberekéivel, akiket soha nem látunk viszont, milyen különleges.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Bookline
Oldalszám: 224
Eredeti cím: Be more Japan

Megjelenés éve: 2020 (Eredeti: 2019)
ISBN: 9781465492067


Fülszöveg:

Japán a világ egyik legkülönlegesebb kultúrája, ahol tökéletes egyensúlyt képez múlt, jelen és jövő. Ez a hiánypótló kötet lebilincselő áttekintést nyújt a felkelő nap országáról, miközben sorra veszi annak ezerféle szépségét és örömét, az építészettől a harcművészetig, az ősi kézművességtől a sintó szentélyekig, az ikebanától a kavaii-ig és tovább.





Utazzatok velünk a felkelő nap országába, Japánba, ahol tökéletes egyensúlyt képez múlt, jelen és jövő. Biztosan láttatok már képet a japán cseresznyevirágzásról vagy a Fudzsi-hegyről, találkoztatok már animékkel/mangákkal, origamiztatok vagy láttatok gésákról szóló filmet. Ha még nem, vagy ha szeretnétek többet megtudni Japánról és a japánokról, akkor tartsatok bloggereinkkel ezen a különleges blogturnén! Olvassátok el az ajánlóinkat és játsszatok velünk minden állomáson, ugyanis a turné végén a Bookline Könyvek kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk megnyeri az Ezerarcú Japán egy példányát!




Mind a 10 állomáson ki kell találnotok az ott található képről vagy idézetről, hogy milyen tipikusan Japán dologra gondoltunk! (A megoldás lehet sportág, személy, hely, étel, életstílus, bármi!) Mivel ez egy különleges turné, lesz egy extra lehetőségetek is nyerni! Ha kitaláltátok és beírtátok a dobozba a 10 megfejtést, akkor megnyílik egy új rubrika, ahova azt kell beírnotok, hogy mit csinálnátok, ha eljutnátok Japánba! Jó játékot!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)




a Rafflecopter giveaway



06.07.   Spirit Bliss Sárga könyves út
06.09.   Kelly és Lupi olvas
06.11.   Booktastic Boglinc
06.13.   Könyv és más
06.15.   Readinspo
06.17.   Csak olvass!
06.19.   Utószó
06.21.   Ambivalentina
06.23.   Csak olvass! (extra)
06.25.   Hagyjatok! Olvasok!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése