E-mail Instagram Moly

Booktastic Boglinc

könyvajánlók, értékelések, könyves utazások és minden, ami könyv

  • Főoldal
  • Értékelések
    • ABC rendben
    • Kiadók szerint
  • Könyves helyszínek a valóságban
  • Rólam
Maja Lunde: A Névhozó

Maja Lunde igazi komfortszerző számomra, s olyannyira megszerettem a munkásságát az évek során, hogy bármit eladhatnak nekem az ő nevével, legyen az felnőtteknek, vagy gyerekeknek íródott történet. A Névhozó egy azok közül az írásai közül, ami a legkisebbeknek készült, de garantálom, hogy felnőtt fejjel is imádni lehet ezt a rövidke mesét.
Elolvasom!
0 Komment
William Joyce: Ollie hazatalál

Ollie-val először akkor találkoztam, amikor egy ismerősöm örömködni kezdett, hogy magyarul is meg fog jelenni. Megtetszett a bájos borító, így elolvastam a fülszöveget, s azonnal landolt is a kívánságlistámon, hogy aztán alig bírjam kivárni a megjelenését. Rendkívül kedves és szépen illusztrált kötetről van szó, melynek középpontjában a bartság és a szeretet áll.
Elolvasom!
0 Komment
Tóth Emese (szerk.): Távol-keleti mesék

Nagyon szeretem az ázsiai kultúrát, a könyveiket, életfilozófiájukat, viszont a mesevilágukat egészen eddig nem ismertem. A Távol-keleti mesék egy olyan válogatás, melyből hét népcsoport históriáit ismerhetjük meg.
Elolvasom!
2 Komment
Jane Riordan: Volt egyszer egy mackó

Micimackó gyerekkorom nagy kedvence volt, s talán ezzel nem is lepek meg senkit, hiszen a legtöbbünk szívébe zárta a csacsi öreg medvét. Az eredeti történet megjelenésének 95. évfordulóján különleges kötettel tiszteleg a Jane Riordan és Mark Burgess szerzőpáros Milne klasszikusa előtt.
Elolvasom!
0 Komment
Maja Lunde: Hónővér

Kifejezetten régóta szemezek Maja Lunde Hónővér című kötetével, de csak mostanában kerítettem sort az elolvasására. A szerző Klímakvartettjének három kötetével már levett korábban a lábamról, így nagyon bíztam benne, hogy a mesekönyve is csodálatos lesz. Nem kellett csalódnom benne.
Elolvasom!
0 Komment
Finy Petra: Almás pite

Nem tagadom, hogy felnőtt fejjel is imádok meséket olvasni, ezért amikor lehetőségem adódott beszerezni Finy Petra Almás pite című kötetét, nem sokáig haboztam. Már csak azért sem, mert soha nem olvastam még a szerzőtől, pedig sok ismerősöm kedveli az írásait, szóval ideje volt pótolni a hiányosságomat!
Elolvasom!
0 Komment
Korábbi bejegyzések

Helló!

profilkép

Boglinc

visszaeső könyvfüggő

Szia, Bogi vagyok, és nem, nem szerettem mindig olvasni! Pont ezért tudom, milyen fontos és felemelő rálelni egy igazán jó könyvre. Ajánlóim segítségével remélem te is megtalálod számodra az igazit. :)

Ismerj meg jobban!

Keresés a blogban

Molyolok is!

moly.hu profilkép

Címkék

1001 könyv KULT LMBTQ buddhizmus disztópia fantasy fejlődésregény feminizmus gasztronómia groteszk horror humoros ifjúsági illusztrált ismeretterjesztő kaland kreatív hobbi krimi képregény könyves helyszínek lélektani manga/manhwa margó mese mitológia mágikus realizmus novella női sors regény romantikus sci-fi thriller társadalomkritika történelmi vers weird fiction életmód önsegítő

Kiadók

21. Század Ad astra Agave Anassa Athenaeum Bookline Boook Ciceró Cser Európa Fekete Sas Fumax Főnix könyvműhely GABO General Press Good Life Books Helikon Holnap Jaffa Jelenkor Kolibri Kossuth Könyvmolyképző Libri Lábnyom Magvető Manó könyvek Maxim Multiverzum Móra Naphegy Next21 Pagony Park Partvonal Prae.hu Scolar Tilos az Á Troubadour books

Népszerű bejegyzések

  • Itaru Kinoshita: Dinoszaurusz-menhely 1.
  • Sirahama Kamome: Boszorkánysüveg-műhely 2-3.
  • Heather Fawcett: Agnes Aubert varázslatos macskamenhelye
  • Sirahama Kamome: Boszorkánysüveg-műhely 1.
  • George Orwell – Odyr: Állatfarm képregény

Archívum

  • ▼  2026 (8)
    • ▼  június (2)
      • Heather Fawcett: Agnes Aubert varázslatos macskame...
      • Itaru Kinoshita: Dinoszaurusz-menhely 1.
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2025 (47)
    • ►  december (1)
    • ►  november (5)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (2)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (5)
    • ►  január (9)
  • ►  2024 (42)
    • ►  december (6)
    • ►  november (5)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (5)
    • ►  április (6)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2023 (24)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (8)
  • ►  2022 (39)
    • ►  december (9)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  június (5)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (3)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2021 (55)
    • ►  december (5)
    • ►  november (2)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (7)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (6)
    • ►  április (4)
    • ►  március (4)
    • ►  február (6)
    • ►  január (5)
  • ►  2020 (48)
    • ►  december (3)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (5)
    • ►  június (5)
    • ►  május (2)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (5)
    • ►  január (4)
  • ►  2019 (21)
    • ►  december (4)
    • ►  november (4)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (1)
A Gyűrű bűvölete könyv A könyv, amit minden ismerősöm megvett, miután beszéltünk róla. Solo leveling könyv Ningyo könyv Read Christie 2025 Harmónia könyv
MEGTALÁLSZ @INSTAGRAMON

Created with by BeautyTemplates | Distributed by Blogger