Yael Adler: Bőrügyek


2015-ben Giulia Enders Bélügyek című könyve hatalmasat robbant. Sikeressége több, a szervezetünk működését érintő kötet megjelenését eredményezte. Az általam csak "Test ügyek"-nek nevezett sorozat azóta már öt témában ad segítséget, ezek közül pedig most Yael Adler Bőrügyek című kiadványát fogjuk közelebbről megnézni.

Két dolog motivált abban, hogy elolvassam ezt az írást. Az egyik az, hogy mindig is szerettem bővíteni a tudásomat különböző ismeretterjesztő anyagok olvasásával, a másik pedig a szomorú igazság, miszerint világ életemben problémás bőrrel küzdöttem. Úgy éreztem, ha jobban megismerném legnagyobb szervünk működését, talán előrébb kerülnék a problémáim megoldásában is.

Adler kiadványa mindössze 358 oldal, mégis hatalmas mennyiségű információt zsúfoltak bele. Nagyon sok témakört érint, így van, amit emiatt csak felületesen. Továbbá az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez bizony nem egy "megoldó kötet", ami komplett terápiát javasol egyes bőrbetegségekre - bár helyenként azért kaphatunk egyszerűbb tanácsokat -, szimplán összeszed mindent (de tényleg mindent), ami csak a bőrünkkel kapcsolatban felmerülhet.

A sok éves tapasztalattal rendelkező bőrgyógyásznő nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megtanítson nekünk mindent, amit csak a bőrünkről tudni érdemes. Mindemellett pedig a tabudöntögető és a mítoszirtó szerepét is magára vállalja.


Okosításunkat nemes egyszerűséggel a bőr rétegeivel kezdi, amik nem mások, mint a felhám, az irha és a bőralja. Elmeséli, hogy az epidermisz legfőbb feladata a védelem, az irháé a hőszabályozás, a bőraljáé pedig a zsír általi hőszigetelés. Megoszt velünk olyan érdekességeket is, mint hogy naponta átlagosan 10g szarupikkelyt (bőrdarabkát) hagyunk szerteszét a világban, amit észre sem veszünk.

Megtudhatjuk, hogy a bőrünkre minden hatással van, és mindent meg is jegyez. Óvnunk kell a környezeti hatásoktól, de ugyanúgy a lelki problémák és az étkezés is nyomot hagyhat rajta. Nem, nem csak az egészségtelen táplálkozás, hanem például a nagy mennyiségű répafogyasztás is. Ez utóbbi ugyanis narancssárgásra színezi a bőrt. Ehhez nagyjából három hétig, naponta 30 grammnyi béta karotinra lenne szükségünk (ez nagyjából fél kilogrammnyi répát jelent), az eredmény pedig a színen túl enyhe napvédelmet is biztosít.

Innen tudtam meg, hogy a szükséges D-vitamin mennyiséghez elég mindössze napi 15-30 percnyi napozás, vagy éppen azt, hogy egy felnőtt embernek nagyjából két feles pohárnyi napkrémet kéne magára kennie, hogy a dobozon található ígért hatást elérhesse. Illetve azt is, hogy a mitesszerek sötét közepe - a néphiedelemmel ellentétben - nem piszok, hanem bőrpigment.

A bőr a lélek tükre, a képernyő, amelyen láthatóvá válnak a bensőnk, a tudattalanunk történetei.

Mesél a kozmetikai ipar fifikás hazugságairól, mint például a cellulitiszre ható kezelések és készítmények sikeressége - erre ugyanis nincs semmilyen hatásos csodaszer, de a hialuronsav hatástalansága is említésre kerül. Tisztába tesszük, hogy a bőr PH értéke savas, és hogy ennek megfelelően savas tisztálkodószereket kellene használnunk, a napi fürdésre pedig egyáltalán nincs szüksége az egész testünknek, szimplán - az ő megfogalmazása szerint - csak a kritikus területeknek (pl. hónalj), mindehhez pedig csak langyos vizet használva. Ismerteti például a botox hatásait is, ami bár a jelenleg ismert legerősebb idegméreg, alkalmanként gyógyszer is lehet, többek között például pszichoterápiás kezelés során.

Szóba kerülnek még különböző betegségek, vagy például az a metódus, ahogy a bőr jelzi valamilyen allergia jelenlétét, s hogy miért fordulhat elő az, hogy egy kontaktallergiás nem csak azon a területen lesz kiütéses, ahol az adott allergénnel találkozott. Arról is képet kaphatunk, mi történik a bőrben tetováláskor, vagy akkor, amikor valaki annak eltávolítása mellett dönt.

Rendelkezésünkre bocsát egy adag tippet is, amivel segíthetjük bőrünk egészséges működését, de azt is elmondja, mivel ronthatunk rajta. Többek között mérhetetlenül ártalmas a szolárium, a napvédelem mellőzése, a transzzsírok, a paraffin, vagy éppen a testápolásra használt olajak, amik kimossák a bőrből a lipideket. Ezzel szemben jótékonyan hatnak ránk az antioxidánsok, A, C, D, és E vitaminok, Omega 3, nyomelemek, s még megannyi dolog, amiket összegyűjtött az oldalak sokaságán. A függelékben pedig még különböző, otthon megtalálható szereket is felsorol, hogy éppen milyen módon alkalmazhatjuk őket kozmetikumok kiváltására.



Elképesztően tartalmas olvasmány volt, mint ahogy az a fenti felsorolásból is látszik, de azt is el kell mondjam, hogy ez csak egy kis része az egésznek, és az is erősen kivonatolva. Nem mellékesen több illusztráció is díszíti a lapokat, szóval ezt beleszámolva a 358 oldalba, tényleg hihetetlenül sűrű tudásanyaggal lehetünk gazdagabbak általa.

Számomra az egyetlen dolog, amivel nem tudtam kibékülni olvasás során, az a hölgy stílusa, szubjektivitása. Egy kissé flegmatikus, és szerintem túlzóan laza akart lenni. Nem vitatom a szakmai kompetenciáit, és tényleg nagyon sokat okulhattam a segítségével, de nehezen boldogultam Adler személyiségével. Az is igaz, hogy nem valami kíméletes, de maximálisan őszinte, utóbbit pedig nagyon fontosnak tartom a témában. Esetenként picit undorító is volt benne egy-két dolog, de az előbbire visszakanyarodva ez is csak az igazsághoz, a valósághoz tartozik.


Összességében nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, mert hihetetlenül sokat tanultam belőle. Csordultig van érdekességekkel is, ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretné bővíteni tudását a témával kapcsolatban. Rengeteg hasznos információval lesz gazdagabb, egyúttal pedig boldogabbá, egészségesebbé és szebbé teheti a bőrét, vagy elfogadhatja azokat a bőrhibáit, amikre nincsenek varázsszerek (ezzel együtt pedig őrülten sokat spórolhat is a méregdrága, de haszontalan kezeléseken! :D).

Aki igazán jót akar tenni a bőrével, ne tegyen sokat. A bőr ugyanis egész jól tud gondoskodni magáról. 


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Park
Oldalszám: 358
Eredeti cím: Haut nah

Megjelenés éve: 2018 (Eredeti: 2016)
ISBN: 9789633554678


Fülszöveg:

A ​bőr a lélek tükre, a képernyő, amelyen láthatóvá válnak a bensőnk, a tudattalanunk történetei. Jó bűnügyi technikusok módjára megszállottan közvetett bizonyítékok után kutatunk a bőrön. A nyomok néha mélyen bevezetnek minket a test belsejébe. Hirtelen felfedezzük, hogy a bőr elmeséli, ha a lélek hiányt szenved valamiben, beszámol stresszről, a lelki egyensúly hiányáról, vagy a szerveinkről és táplálkozási szokásainkról.

A ráncok gondokról és örömről árulkodnak, a hegek sérülésekről, a merevre botoxozott mimika az öregedéstől való félelemről, a lúdbőr félelemről vagy kéjről, a pattanások némelyike pedig arról, hogy túl sok tejet, cukrot vagy fehér lisztet fogyasztunk vagy érzékenyek vagyunk rájuk. A túlsúly oda vezet, hogy bőrredők alakulnak ki, bennük fertőzés léphet fel; a száraz vagy a verejtékező bőr sokszor azt jelzi, hogy baj van a pajzsmirigy működésével. A bőr olyan, mint egy nagy képeskönyv, tele nyilvánvaló és rejtett nyomokkal és utalásokkal. Aki tud olvasni a nyomokból, ámulva tapasztalhatja, hogy a látható sokszor elvezet a láthatatlanhoz.

A bőrünk lenyűgöző szerv, az emberi szervek közül a legnagyobb. Csodálatos alkotás! Ez a könyv abban kíván segíteni, hogy a rajta lévő nyomokkal együtt jobban megértsük bőrünket – s vele együtt saját magunkat is. Ismerjük meg együtt ezt a csodát, és meglátod, tested végiglúdbőrzik az izgalomtól!


4 megjegyzés:

  1. Érdekesnek hangzik, egyébként ha jól értem, laikusoknak íródott... Na majd kíváncsi vagyok, hogy bőrgyógyászat előadásaimon a jövőben szóba hozzák-e... A bélügyes könyvről már volt szó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez valóban a laikusuknak szól elsősorban, de mivel én is közéjük tartozom, így nem tudom megmondani, mennyire lehet hozzáértőként hasznosítani. :) Számomra ettől függetlenül érdekes volt, és sok hasznos információt tartalmazott. :)

      Törlés
  2. Igen, jó egy egységes kiadvány a laikusoknak. :) Sok esetben szerintem az orvos-beteg kommunikáció nagyon félre tud siklani, hiszen az egyetemen nem azt tanítják be, hogy a betegnek hogy magyarázd meg a betegségét... Szóval remélem, hogy sok emberhez eljutnak ezek a kiadványok, a fennhéjázó stílust sajnálom (biztos vagyok benne, hogy tényleg az). De örülök, hogy hasznos volt. :) A napvédő meg tényleg extra fontos ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A létező betegségek egyébként ennek is csak egy kis részét tette ki, de nagyon érdekes volt a felszín alá merülni. :D

      Törlés