A kíváncsiságom felkeltéséhez sokszor elég egy jól megválasztott cím és/vagy borító. Pont ezek vezettek el Ichiro Kishimi és Fumitake Koga közös könyvéhez, a Vállald fel bátran önmagadhoz. Valamiért első ránézésre azt az érzést keltette bennem, hogy olyan típusú írás, ami képes megváltoztatni az ember életét. S ugyan ki ne szeretne szabad, boldog és elégedett lenni?
Az igazság az, hogy nagyon lassan haladtam az olvasásával, de egyáltalán nem azért, mert rossz lenne. Számomra nagyon sok információt tartalmazott, amiket egészen egyszerűen hagynom kellett ülepedni. Nem tudtam csak úgy végigrohanni rajta, mert azt hiszem, akkor képtelen lettem volna befogadni mindazt, ami a lapokon várt rám.
A kötetben egy fiktív, névtelen filozófus és fiatalember párbeszédét követhetjük végig. Előbbi azt állítja, hogy a világ és az élet egyszerű, a boldogságot pedig bárki képes elérni, utóbbi pedig a világot ellentmondások káoszának látja, és a boldogság bármilyen formáját teljes képtelenségnek. Kettejük életszemlélete és világlátása ütközik meg az üléseik során, amikor találkoznak.
A filozófus karaktere Alfred Adler pszichológiáját tanulmányozza, eszerint él, s ennek tanításait próbálja átadni a fiatalembernek, aki pont olyan hétköznapi, szorongó ember, mint bármelyikünk lehetne. Öt találkozóra kerítenek sort, s ezek mindegyikén egy-egy fontos témát járnak körbe, az adleriánus pszichológia témakörében.
Bármi is történt velünk ezelőtt, az nem kell, hogy hatással legyen arra, ahogyan ezután fogunk élni.
Adler szerint az emberi viselkedés középpontjában az egó feljebb valósági hajlandósága áll, és elsősorban a társadalmi késztetések azok, amik befolyásolják azt. Ennek alapján például az egyik ülés témája a "Minden probléma interperszonális kapcsolati probléma", azaz minden problémánk abból eredeztethető, hogy szeretnénk a környezetünknek megfelelni, azon uralkodni, hatalmunkat afelett erősíteni.
A fiatalember karaktere gyakran tiltakozik az ilyen kijelentések ellen, a filozófus pedig több példán keresztül mutatja meg neki, miként lehet alátámasztani a hallottakat. Én magam is leginkább a fiatalemberrel éreztem együtt, akit először szembesítenek azzal, hogy nem a külső tényezők tehetnek arról, amilyenné vált, hanem saját maga, s szintén saját maga az, aki mindezen változtatni képes.
Hozzáértők szokták azt emlegetni, hogy az önismeret, és az önmagunkon való munkálkodás nem egyszerű folyamat. Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy elfogadhassuk, hogy nem vagyunk áldozatok, a viselkedésünket pedig nem traumák irányítják, hanem a céljaink. Amint ezt a gondolatot képesek vagyunk magunkévá tenni, sokkal könnyebben tudunk haladni.
Nem állítom, hogy egyszerű lenne elfogadni ezt az álláspontot, hogy nem váltana ki zsigerből ellenállást, de hagytam magam meggyőzni. Nem egyszer éreztem azt a levezetések során, hogy rólam beszél, vagy a közvetlen környezetemből tudok mondani valakit, aki pont úgy viselkedik, mint a példában említett személy. Minden egyes apró fejezet elgondolkodtatott, hogy talán mégiscsak van ebben az egészben valami.
Minden olvasási élmény szubjektív, de erre a kötetre ez még inkább igaz lesz. Számítani fog hozzá, hogy ki milyen szintjén jár az önismeretnek, az önelfogadásnak, s az is, mennyire képes nyitott lenni a bátorság pszichológiája iránt. Viszont, amennyiben azok vagyunk, nagyon sokat tanulhatunk, és nem csak önmagunkról, de felfedezhetjük másokban, hogy éppen melyik fogással próbálnak élni rajtunk. Nem csak úgy fejlesztjük önmagunkat, hogy a magunk viselkedésén alakítunk, hanem úgy is, hogy megértjük, mások miért viszonyulnak hozzánk úgy, ahogy. Nagy terhet képes ez levenni a vállunkról.
Azt is megtudhatjuk, hogy sokat tehetünk magunkért, ha nem élünk folyton a múltban, ha elfogadjuk önmagunkat és a képességeink határát. Ha nem akarunk megfelelni másoknak, nem vágyjuk az elismerésüket, ezáltal pedig nem olyan életet akarunk élni, ami megfelel/tetszik másoknak. Ha nem vesszük magunkra mások feladatait, határokat szabunk és nem félünk boldognak lenni.
Nem az a lényeg, ki mit hoz magával, hanem hogy mit kezd vele.
Nehéz írnom erről a könyvről, mert annyi fontos gondolatot találtam benne, amit átadnék a kedves olvasónak, viszont akkor kénytelen lennék kiidézni ide legalább a felét... (A moly.hu oldalára meg is tettem... upsz!) Biztosan marketingfogásnak tűnhet, ha azt mondom, hogy ezt bizony olvasni kell, de tényleg így érzem. Lehetetlennek tartom, hogy olyan formába öntsem az érzéseimet, ami közérthető lenne, és arra motiválna másokat, hogy felfedezzék maguknak ezt az írást. Pedig tényleg csak ezt az egyet tudom javasolni, hogy mindenképpen derítsd ki, mit váltana ki belőled!
Én rengeteget kaptam tőle, s jobban fogok figyelni arra, hogy a boldogságom kulcsa tényleg saját magam legyek, akár csak annyival is, hogy ne akarjak másoknak megfelelni. Szívesen mondanám azt, hogy bárcsak fiatalként is ismertem volna mindezt, akkor könnyebb életet élhettem volna, de minden kellett ahhoz, hogy most én én lehessek. :)
Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára olvastam, máskor is forgatni fogom, és tervezem, hogy egy kis kivonatot is készítek a fontosabb gondolatokból, ami mindig előttem lehet, hogy motiváljon és segítsen. Engem megerősített abban, hogy a változás nem rossz, és nem is olyan nehéz dolog, ha az embernek van elég akaratereje és bátorsága hozzá.
Ajánlom neked ezt a kötetet, ha érdeklődsz a pszichológia, az önismeret és/vagy az önfejlesztés iránt. Ha te is szeretnél boldogabb életet élni, és hajlandó vagy tenni is ezért, akkor semmiképpen se hagyd ki az élményt, hogy felfedezhesd, neked mi mindent adhat ez a lebilincselő párbeszéd.
Ha az életünket nem saját magunkért éljük, akkor ki fogja azt értünk élni?
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
Oldalszám: 276
Eredeti cím: The Courage to Be Disliked: How to Free Yourself, Change your Life and Achieve Real Happiness
Megjelenés éve: 2020 (eredeti: 2019)
ISBN: 9789634336648
Fülszöveg:
A Vállald fel bátran önmagad már több, mint 4,5 millió példányban eladott sikerkönyv, amely megmutatja, hogyan válhatunk azzá, akik valójában lenni szeretnénk.
A boldogság valóban csak rajtunk múlik? Vállald fel bátran önmagad egyszerű és egyenes választ ad erre a kérdésre: igen. A rendkívül olvasmányos és közérthető kötet egy filozófus és egy fiatalember megvilágosodást hozó, öt napon át tartó beszélgetésén kíséri végig az olvasót. Ez idő alatt megértjük, hogyan emelkedhetünk felül a múlt traumáin vagy mások elvárásain, és miként irányíthatjuk a saját életünket.
A Vállald fel bátran önmagad bölcsességeit olvasva világossá válik, miért fontos, hogy megbocsássunk magunknak, s hogy testi és szellemi értelemben is törődjünk magunkkal. A kötet által képviselt felszabadító erejű gondolkodásmód lehetővé teszi, hogy merjünk változni és figyelmen kívül hagyni a korlátokat, amelyeket magunk elé állítunk.
A milliók életét megváltoztató Vállald fel bátran önmagad című könyv sokkal több egyszerű önsegítő kötetnél: megvilágosító erejű gondolatai a pszichiáter Alfred Adler nézetein alapulnak, és amellett, hogy valóban könnyen érthetők és világosak, összetett és filozófiai mélységekkel rendelkező rendszert alkotnak, amely segít a boldogság megtalálásában.>
Idén nyáron a Libri kiadó gondozásában nálunk is megjelent Ichiro Kishimi és Fumitake Koga nagy sikerű könyve, a Vállald fel bátran önmagad. A külföldön már több mint 4,5 millió példányban elkelt írás Alfred Adler pszichológiáján alapulva segít megtalálni az olvasónak a boldogság és szabadság felé vezető utat. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok a véleményünkre, és szeretnétek nyerni egy példányt a kötetből!
A játékunkban arra a gondolkodóra fókuszálunk, akinek elméletei ihlették ezt a könyvet. A feladatotok mindössze annyi, hogy válaszoljátok meg a bejegyzésekben található, Alfred Adlerrel kapcsolatos kérdéseket.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway
08.29. Readinspo
09.01. Booktastic Boglinc
09.04. Könyv és más
09.07. Hagyjatok! Olvasok!
Blogturné Klub
A játékunkban arra a gondolkodóra fókuszálunk, akinek elméletei ihlették ezt a könyvet. A feladatotok mindössze annyi, hogy válaszoljátok meg a bejegyzésekben található, Alfred Adlerrel kapcsolatos kérdéseket.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Milyen néven vált ismertté az 1911-ben megalkotott elmélete?
a Rafflecopter giveaway
08.29. Readinspo
09.01. Booktastic Boglinc
09.04. Könyv és más
09.07. Hagyjatok! Olvasok!
Blogturné Klub
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése