Agócs Írisz: Rajzolj ​egy krumplit!


Kimondottan szeretem a gyerekkönyveket, és a kreatív alkotással foglalkozóakat is, ha pedig a kettő együtt van jelen, rám biztosan lehet számítani! Agócs Írisz, Rajzolj egy krumplit! című kötete azonnal megvett magának, s hiába nem regényről beszélünk, mégis biztosan be fog kerülni 2020 legjobb könyvélményei közé.

Agócs Írisz az egyik legismertebb hazai illusztrátor és mesekönyvíró. Dolgozott már együtt Tandori Dezsővel, Berg Judittal, de állandó grafikus partnere Varró Dánielnek is. Tüneményes figurái megolvasztják mind a gyermek, mind a felnőtt szíveket, s ezúttal még közelebbről ismerhetjük meg csodálatos munkáit.

Nem is akárhogyan, hiszen a Rajzolj egy krumplit! segítségével azok is könnyűszerrel alkothatnak cuki állatfigurákat, akik eddig azt állították, ők bizony nem tudnak rajzolni. Írisz mindenkinek bebizonyítja, hogy pár egyszerű lépéssel mennyi mindent teremthetünk a rajzlapon, s azt is, hogy mindezeknek egyetlen közös pontja a krumpli! Hiszen a krumpli bármilyen lehet, és krumplit mindenki tud rajzolni!


Néhány könnyed tollvonással megelevenedhet előttünk egy aranyos cica, egy barátságos krokodil, egy kedves oroszlán, vagy akár egy szertelen mackó is. Ráadásul egy csöppnyi fantáziával mindet továbbfejleszthetjük, s lehet egy szarv hozzáadásával a lovacskából is unikornis. Ilyen apró trükkök alkalmazásával a közel harminc élőlény a végtelenségig variálható.

Nem mellékesen minden figura megrajzolása mellé jár egy rövid leírás is, amik szintén nagyon kedvesek és szórakoztatóak, s gyakran hasznos tanácsokat is tartalmaznak, amivel még könnyebb lesz elkészítenünk az adott két- vagy éppen négylábút.


Engem egyébként oly mértékben megihletett a könyv, hogy saját figurát is sikerült általa kieszelnem, ami nem más lett, mint egy kajla kis corgi kutya! Mi más? Persze segítséget kaptam az oldalak egyikén csücsülő blöki képét látva, illetve merítettem egy picit a hörcsögből is, meg még ki tudja milyen más jószágokból is. :D Nem mondom, hogy Írisz babérjaira fogok törni, de első nekifutásra szerintem egészen vállalható, és hát mégiscsak az én fejemből pattant ki a krumpli corgi!

Nálam egyébként nem volt kérdés, hogy hatalmas sikert fog aratni ez a kiadvány, de amikor a kedvesem is lapozgatni kezdte, és az egyik este rajzolgatásba fogott, akkor már tudtam, hogy ez bizony tényleg a csúcsok csúcsa! :D

Egy alkalommal könnyesre röhögősre sikeredett az alkotás, hiszen azt eszeltük ki, hogy úgy kell rajzolnunk, hogy a másik nem árulja el, mit fogunk készíteni, csak felolvassa a lépéseket, és ha nem teljesen egyértelmű belőle, hogy mi a teendőnk, akkor némi körülírással segíthet. Hihetetlenül vicces lények születtek, és rádöbbenhettünk arra is, hogy a fantázia hányféleképpen értelmezhet egy "rajzolj egy csepp alakú fület" kifejezést.


A legörvendetesebb felfedezés számomra a könyv gerincén megbúvó 1-es szám volt, ami azt sejteti, hogy lesz ebből még második rész is, én pedig alig várom, hogy tovább bővíthessem majd a krumpliállatkertem! Biztos vagyok benne, hogy a folytatást is be fogom szerezni, hiszen tényleg kihagyhatatlan darab! :)

Összességében én imádtam, és bár bőven túl vagyok az 5-8 éves korosztályi ajánláson, mégis biztos vagyok benne, hogy később is elő fogom venni, amikor egy pár perces kikapcsolódásra vágyom. Szívből ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ha szeretnek alkotni, és egy picit Írisszé szeretnének válni, illetve minden olyan embernek a kezébe nyomnám, aki valaha is kiejtette a száján azt a mondatot, hogy "Én nem tudok rajzolni!". Dehogynem, és ezt Írisz maradéktalanul be is fogja bizonyítani mindenkinek! :)

Értékelésem:


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Pagony
Oldalszám: 64
Eredeti cím: -

Megjelenés éve: 2020
ISBN: 9789634106524


Fülszöveg:

„Rajzolj egy fáradt krumplit! Egy könyvet, amiben efféle mondatok vannak, csak szeretni lehet. Ez pedig pont egy ilyen könyv! Ráadásul krumplit rajzolni mindenki tud – ellentétben a Rendes Körrel, amit csak viszonylag kevesen. De nyugalom: ezeken az oldalakon Rendes Körökről szó sem esik! Arról viszont annál inkább, hogy egy (fáradt, jókedvű, gömbölyű, esetleg hosszúkás) krumpliból bármi lehet: medve, mókus, lajhár, csiga vagy akár még krokodil is! Tényleg bármi! És mindehhez csak néhány vonalra van szükség – na meg Agócs Írisz jókedvére és kifogyhatatlan ötleteire. Úgyhogy szerintem mindenki bátran ragadjon papírt meg ceruzát, és a szerző segítségével próbálja ki: egy krumpliból hogyan lehet valóban: BÁRMI. És higgyék el nekem: aki így tesz, az egészen biztosan rájön egy nagyon fontos dologra (amit e könyv írója és rajzolója már régen tud): hogy sokkal kerekebb a világ, ha krumpli alakú!” Így ajánlja Dániel András ezt a szuper könyvet.

Rajzolásra fel!





Agócs Írisz az egyik legismertebb magyar illusztrátor és mesekönyvíró, aki a Pagony kiadóval összefogva egy rendkívül kedves, kreativitást fejlesztő kötetet jelentetett meg, kicsik és nagyok örömére egyaránt. Bloggereink is lelkesen rajzolgatták a különböző krumplikat, s alkottak belőlük medvéket, lajhárokat, elefántokat. Tarts velünk, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!




Agócs Írisz rendkívül sok mesekönyvbe lehelt életet figuráival, a mostani játék során pedig ezeket vesszük sorra. Minden állomáson találhattok egy rajzot, ami Írisz kezéből került ki, nektek pedig azt kell beírnotok a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy melyik könyv borítójáról származik az illusztráció.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

09.03.   Booktastic Boglinc
09.04.   Utószó
09.05.   Spirit Bliss
09.06.   Nem félünk a könyvektől
09.07.   Flora the Sweaterist
09.08.   Csak olvass!
09.09.   Könyv és más
09.10.   Veronika’s Reader Feeder
09.11.   Kelly és Lupi olvas
09.12.   Dreamworld blog
09.13.   A szofisztikált macska


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése