Lauren Beukes: Zoo city


Lauren Beukes harmadik regénye, a Zoo City 2012-ben jelent meg hazánkban (eredetileg 2010-ben) az Ad Astra kiadó gondozásában, egyik első címükként. A történet 2011-ben Arthur C. Clarke-díjat nyert és a megfilmesítés jogait is megvették, ám ez utóbbi mind idáig még nem valósult meg.

A noir stílusjegyeket viselő, általam - és a nagy többség szerint is - urban fantasynak ítélt regény számomra üdítő változatosságot hozott. Beukes ugyanis igazán egyedi és izgalmas világot teremtett, amitől nem éreztem azt, hogy már huszadjára futok bele egy hasonló történet újradolgozásába.

Regényünk a Dél-Afrikai köztársasában, Johannesburgban játszódik, olyan időkben, amikor a világon minden ember mellett materializálódik egy állat, aki valaha, bármilyen módon egy másik embertársa halálát okozta. Ezek a teremtmények élő szégyenbélyegként léteznek gazdáik mellet és lehetnek a pillangótól a grizzly medvéig bármik. Ráadásul valamilyen különleges tulajdonsággal is felruházzák gazdájukat.

Gondolhatnánk, gyilkos mivoltuk ellenére igen jól jártak ezek a személyek, hiszen egzotikus kis kedvenceik mellé szuperképességeket is kaptak, de a helyzet nem ennyire egyszerű.

A gondok olyanok, mint a gyom. Mindenkinek vannak. Kitépheted, megmérgezheted, de előbb vagy utóbb visszanő.

Az elállatosodottak ugyanis a társadalom száműzöttjeiként, gettókban kénytelenek élni, miután letöltötték börtönbüntetésüket vétségükért. Lényeikkel 0-24-ben kapcsolatban kell állniuk, gondoskodni róluk, hiszen ha azok elpusztulnak, a tulajdonosuk is velük együtt hal meg. Ugyan ezek a jószágok hosszabb élettartammal rendelkeznek, mint az emberek, de akár erőszakkal is elpusztíthatóak.

Ezen felül az állam minden "állatkertit" nyilvántartásba vesz a vétségével, állatával és különleges képességével együtt, így a boldogulás meglehetősen nehéz egy szimpla lakásbérlés szempontjából is, pláne, hogy a társadalom több tagja rendszeres tüntetéseket tart az állatosok ellen.

Néhány emberen az elveszett holmik pókhálók, lényegtelen kis szálak, amiket bármilyen kis szél elfújhat. Mások mintha acélkábeleket cipelnének. Ha valamit meg akarok találni, először rá kell jönnöm, melyik szálat rántsam meg. Nem mindent lehet megtalálni, ami elveszett. Például a fiatalságot sem. Vagy az ártatlanságot.

Történetünk főhőse, Zinzi December, aki testvére meggyilkolásáért felelős, ezért a mindennapjait egy lajhárral kénytelen megosztani. Képessége segítségével mások elveszett tárgyait tudja felkutatni, így annak ellenére, hogy illegális lenne ezt alkalmaznia, plusz bevételért szolgáltatásként nyújtja a rászorulóknak.

Az ex-újságírónő sokak figyelmét felkelti szerzett tulajdonságával, többek között Odysseus Huron, a neves zenei producerét is, aki arra kéri, busás fizetség fejében találja meg neki egy lemezbemutató előtt álló popsztár ikerpár lánytagját, aki nyom nélkül felszívódott.

Ugyan Zinzi egyik szabálya, hogy embereket nem keres meg, a rengeteg pénz mégis elcsábítja és elvállalja Songweza megkeresését. Habár nincsenek jó érzései, mégis minden követ megmozgat és minden tőle telhetőt megtesz az ügy érdekében, de olyan kalandokba keveredik, amiket alig sikerül ép bőrrel megúsznia...

Hülyéket könnyebb összeszedni, mint szalmonellát egy gyorsétteremben.

A kötet elején egyenesen belecsöppenünk a dolgok közepébe és egyben Zinzi és Lajhár életébe is. Megismerjük Benoit-t, Zinzi élettársát, aki egy mongúz nem éppen büszke tulajdonosa. Felfedezhetjük Állatvárost és sötét titkai egy részét, ahol mindezen sorscsapással élők tengetik napjaikat. Betekintést nyerünk azok életébe, akik úgy próbálnak túlélni, hogy rajtuk kívül senki nem bánná, ha nem élnék túl.

Lauren apránként építi fel a világát, fűszerezve ezt az afrikai kultúra törzsi rítusaival, illetve megannyi közbeiktatott érdekességgel. Találkozhatunk például újságcikkekkel, börtönből származó levelekkel, e-mailekkel, amikkel tovább merülhetünk a történet mélységeibe.

Igazán elgondolkodtató látni, hogy a bajkeverők között is mekkora szakadékok tátonganak, hogy mindenki hasonló arányban szankcionált nem azonos mértékű bűntettekért és tulajdonképpen akár egyetlen botlás is elég hozzá, hogy megtestesült lelkiismeretüket kelljen magukkal cipelni életfogytig tartó büntetésként.

Nem egyszerű az élet Zoo Cityben, mondhatnánk úgy is, hogy rettentően nyomorúságos, viszont némileg izgalmas is. A megannyi bűnöző különböző képessége igazán lenyűgöző és talán nem is megdöbbentő, hogy a rosszfiúk legtöbbje rossz dolgokra használja ezeket az adottságokat. Akadnak persze ártalmatlan képességek is, de olyan is, ami erősíteni, vagy elnyomni tudja másokét.

Tudod, minden este, amikor lefekszem aludni, valaki másként ébredek fel. Amíg alszom, a világ másik végén élem valakinek egy napját. Haver, voltam már afrikai meg indiai kiskölök, meg egyszer ez a kínai vénasszony is. A legtöbbször szegény vagyok, de néha szerencsém van, és dől a lé. Azt akarom mondani, hogy nem tudok haragudni a Pillangómra. A Pillangó minden éjjel megszöktet innen.

Érdekes végig gondolni, mitévők lennénk, ha éppen mi is vétkeznénk, és egy állatot, mellé pedig egy készséget kapnánk "ajándékba", majd száműznének minket egy mindentől mentes városrészbe, ahol a hasonszőrűekkel küzdünk a túlélésért a társadalom kitaszítottjaként. Képesek lennénk-e alkalmazkodni a helyzethez? Volna bennünk annyi életösztön, hogy a jég hátán is megélhessünk? Milyen irányba terelődne az életünk? Ferde szemmel néznénk minden állatkertire, ha - azon túl, hogy az állatuk a bűnösségüket szimbolizálja - nem tudhatnánk, mi a vétségük? Akad vajon olyan, aki véletlenül bűnhődik?

Másfelől azonban az is egy rettentően izgalmas gondolatmenet, hogy miképpen reagálnánk abban az esetben, ha mi magunk csupán kívülálló elszenvedői lennénk a jelenségnek. Félnénk? Örülnénk, ha nem léteznének? Ha örökre bezárva élnének? Tudni akarnánk, mitől is tartunk, vagy jobb kizárni az elménkből az egészet? Nem vennénk róluk tudomást? Esetleg igyekeznénk segíteni nekik, mert mindenki érdemel egy második esélyt?

Állatvárosban nem illik kérdezni.

A hét éve megjelent könyv kiadója azóta lehúzta a roló, tehát joggal kérdezhetnétek, hogy miért is írok egy ilyen régi sztoriról.

Leginkább azért, mert egy rendkívül izgalmas, érdekes és egyedi világról olvashattok benne, ami nem fukarkodik a társadalomkritikai elemekkel. Elgondolkodtató és egyben olvasmányos mindazok számára, akik szeretik a krimit, a fantasyt és ezek egyvelegét. Igazán élvezetes mindenkinek, aki kedveli a sötétebb, cukormáz mentes cselekményeket.

Nem mellékesen pedig Zinzi antiszociális személyisége és szarkasztikus humora igen szórakoztató.

Lajhár óta olyan monogám vagyok, hogy hozzám képest még az AIDS-oktatók által a helyes óvszerhasználat bemutatására használt banánok is erkölcstelennek tűnnek.

Ugyan a kötet nem hibátlan, nem egy öt csillagos jelenség számomra, mert olvasás közben úgy éreztem magam, mint amikor leadnak egy téged érdeklő filmet a tv-ben, de te nem láttad az elejét, így csak belecsöppensz valahol, majd valamiért lemaradsz a végéről és rád van bízva a befejezés is.

Szeretem, amikor nincs a számba rágva minden, de itt igényeltem volna, ha az utolsó sorokkal nem egy ilyen feszült pillanatban vágják el ezt a kis mesét és bevallom őszintén, én dupla ekkora oldalszámmal is el tudtam volna viselni, mert rengeteg mindent jobban kifejthetett volna. Néhol ugyan lassabb volt, apránként épülő, de ettől függetlenül szívesen maradtam volna tovább Zoo City sötét bugyraiban.

Ja, és még egy dolgot ide kell soroljak! Nem utolsó ugyanis az sem, hogy a könyvet jelenleg fillérekért lehet beszerezni könyvszekereken, könyves forgóállványokon, tehát igen olcsón juthattok egy szuper izgalmas és nem mellesleg gyönyörű külsővel rendelkező olvasmányhoz.


Zoo City a tolerancia fővárosa. Vagy a kölcsönösen biztosított kétségbeesésé.





Kiadó: Ad Astra
Oldalszám: 356
Eredeti cím: Zoo City

Megjelenés éve: 2012 (eredeti: 2010)
ISBN: 9786155229022


Fülszöveg:

Senki nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni.
Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében elállatosodott Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel.
Amikor Zinzit a neves zenei producer, Odysseus Huron azzal bízza meg, hogy találja meg a lemezbemutató előtt álló popsztár ikerpár nemrég eltűnt lánytagját, Songwezát, olyan ügybe keveredik, ahol újságírói ösztöneire, régi és új barátokra, valamint misztikus képességére egyaránt szüksége lesz. Zoo City mélyén sötét titkok lapulnak.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Épp most találtam rá a blogodra, és azonnal felkeltette az érdeklődésemet ez a könyv, előtte még csak nem is hallottam róla. Általában a könyvértékeléseknek csak a végét szoktam elolvasni (nem tudom, miért), de te olyan érdekesen és jól kifejtve írtál, hogy nem bírtam abbahagyni! Nagyon tetszik a stílusod! ^^ Biztosan többször is vissza fogok ide járni!

    Amber <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm a visszajelzésed, és örömmel hallom, hogy érdekel a könyv! Remélem tetszeni fog, ha egyszer beszerzed! :)

      Sok szeretettel várlak máskor is! ^^

      Bogi

      Törlés