Naomi Alderman: A hatalom


Naomi Alderman Hatalma mondjuk úgy, hogy rázós történet. Szó szerint, hiszen ebben a sztoriban a nők észreveszik magukon, hogy - akár halálos mértékű - elektromosságot képesek kibocsátani a tenyerükből. Természetesen ez a jelenség alapjaiban változtatja meg a világ felállását és eljátszhatunk a gondolattal, mi történne, ha a férfiak helyett a nők vennék át az irányítást?

Amikor bejelentették ennek a kötetnek a megjelenését, már ott éreztem, hogy ez valami olyan lesz, amit nekem mindenképp be kell szereznem. A kezdeti lendület azonban az olvasás során némileg alább hagyott. Félreértés ne essék, nem maga a történet miatt, inkább a szerkezete volt az, ami nekem nem feküdt eléggé.

A dokumentarista jelleg már a Z-világháború esetén sem volt ínyemre, így itt is viszonylag nehezen barátkoztam meg vele, de a történet felvillanyozó izgalma fenntartotta az érdeklődésem.

Első blikkre habzó szájú, feminista írásnak tűnik, de belemerülve hamar rájöhetünk, hogy ez közel sincs így. A cselekmény tíz évnyi történést dolgoz fel, a Lányok Napjától egészen a Végkifejletig. Végigkövethetjük, miképpen ébrednek rá a világ lányai, hogy hatalmas erő birtokába kerültek, hogyan és mire kezdik azt használni, valamint azt is megtudjuk, hová vezet ez a felfedezés.

Azért teszik, amit tesznek, mert megtehetik.

Rendszeresen kapunk rajzos bevágásokat több ezer éves régészeti feltárások eredményeiről,  melyek talán a történet végéig nem is lesznek teljesen világosak, miért is kerültek az egyes fejezetek közé.
A folyamatos visszaszámlálás ("Előtte x évvel") még tovább fokozza az amúgy is feszült hangulatot és alig várjuk majd, hogy kiderüljön, mi is az, ami előtt állunk.

Történetünk elején még csak a tinilányok kezdik érezni, hogy eddig ismeretlen szervük működésbe lépett. A kulcscsont alatt rejlő, motringnak nevezett izomszövet az, ami képessé teszi őket arra, hogy áramütést adjanak le a kezükből. Később ezek a lányok arra is rájönnek, hogy idősebb nőtársaikban fel tudják ébreszteni ugyanezt a képességet, így az futótűzként kezd terjedni a világban.

A társadalom évezredek óta gyengébbik nemként nyilvántartott tagjai abszolút nem reagálnak meglepő módon, ám mégis sokkoló az eredmény. Sokan hangoztatják ugyanis, hogy a nők kezében jobb helyen lenne az irányítás, békésebb és kiegyensúlyozottabb lenne az univerzum. Az igazság azonban az, hogy a hatalom iránti vágy nem nemtől, sokkal inkább magától az embertől függő.

A hatalom formája mindig ugyanaz: végtelen, összetett, folyamatosan elágazó. Miközben élő, akár egy fa, egyre csak növekszik; önmagában teljes, de egyben sokaság is. Megjósolhatatlan, hogy milyen irányt vesz; a saját törvényeinek engedelmeskedik.

Míg a világ egyes pontjain a nők agresszív csoportokba verődnek, addig más tájakon olyan magaslatokba emelkednek, hogy saját országot alapítsanak. Mindenhol másképp reagálnak az eseményekre, de minden esetben úgy érzik, végre nem láthatatlanok, végre kiállhatnak magukért, bosszút állhatnak évezredes sérelmeikért és nem kell függniük senkitől.

S hogy mindeközben mi a helyzet a férfiakkal? Félnek, s persze szeretnék visszaszerezni mindazt, ami egykor az övék volt! Ezért vannak, akik minden követ megmozgatnak és olyan dolgokat is megkockáztatnak, amik sikeressége nagyjából a lehetetlennel egyenlő. De a hatalom nagy úr!

Megannyi elnyomott, sérült lelkű, vagy csak hataloméhes nő bolydul fel a kontinenseken és kezdi kifordítani azt önmagából. Közben elindulnak a tudományos felvetések arról, miképpen is történhetett meg ez az egész, nicknevek mögé bújt férfiak gyártanak elméleteket internetes fórumokon a világvégéről és adnak tanácsokat egymásnak, miképpen vegyék fel a küzdelmet, vagy éppen osztják meg tapasztalataikat arról, hogy nem is annyira rossz a helyzet, mert akár szexuális gyönyör előidézésére is alkalmas lehet a hölgyek képessége.

Mindnyájunknak van egy olyan oldala, amely tartja magát az ősi igazsághoz: valaki vagy vadász, vagy préda. Tanuld meg, melyik vagy, és viselkedj annak megfelelően. Az életed múlik rajta.

A hatalom történetvezetésében négy különböző szemszögből, négy főszereplő által ismerhetjük meg a különböző hatalmi ágak reakcióit az eseményekre.

  • Tunde - Média
    A nigériai fiú az egyetlen férfi a főszereplőink között és egyben ő az, aki megörökíti a legizgalmasabb eseményeket onnantól, hogy először jelentkezik a lányokon a furcsa képesség. Youtube csatornát vezet, cikkeket ír és neves hírportáloknak igyekszik eladni az anyagait. Beleveti magát a dolgok sűrűjébe, akár az élete kockáztatása árán is.

  • Allie / Éva anya - Vallás
    Allie családon belüli erőszak áldozata, akit nevelőapja bántalmaz. Egy ilyen eset során döbben rá erejére, és annak mértékére is. A következmények menekülésre késztetik a lányt, új otthonra pedig egy kolostorban talál. Az itt töltött idő alatt egyre erőteljesebben kezdi hallani a hangot a fejében, mely útmutatást ad számára, s később prófétává teszi.

  • Margot - Politika
    Margot kétgyermekes édesanya, egyben politikai vezető is. Igen gyorsan felismeri a lehetőségét annak, ha szervezetbe tömörítteti a lányokat és kiképzőtáborokban tovább fejleszteti azok erejét, akkor nem csak egy komplett, verhetetlen hadseregre tehet szert, de komoly üzletet is kovácsolhat belőle.

  • Roxy - Alvilág
    Roxy apja a szervezett bűnözés egyik egysége. Nem meglepő hát, hogy lánya is erre az útra tér, főképp azután, hogy kiderül a képessége. Nem csak kemény csaj, de az egyik legerősebb is nőtársai között. Minden esélye megvan rá, hogy a leghatalmasabbá váljon, apja pedig készséggel segíti is az útján. Talán nem hátsó szándékoktól mentesen...

Olvasás során folyamatosan úgy éreztem magam, mintha a jelenlegi világunk egyszerűen vett volna egy 180 fokos fordulatot és minden létező szerep az ellentétére fordult volna. Még manapság is tudunk olyan országokról, ahol a nők teljes körű elnyomásban élnek, mindig és mindenben alávetve a férfiak uralmának. Még most is mindennapos a nőket ért bántalmazás, zaklatás, megkülönböztetés.

Ez a regény a nemek közötti háborút új szintre emeli, s eljátszik azzal a gondolattal, hogyan is alakulhatna a helyzet, ha egyik pillanatról a másikra valóban a gyengébbiknek ítélt nem kezébe kerülne az a bizonyos, ráadásul megdönthetetlennek látszó hatalom.

Talán nem fogok túl nagy titkot elárulni azzal, ha elmondom, végeredményként nem az lesz a lényeg, melyik nem kezébe kerül, inkább az, milyen emberek kerülnek hatalomra.

A hirtelen jött erő szinte mindenkit megrészegít, de a könyv olvasása után van lehetőségünk elgondolkodni, hol járunk és milyen irányban kéne tovább fejlesztenünk magunkat. Mit tehetnénk és mivel tehetnénk jobbá a helyet, ahol élünk anélkül, hogy másokon uralkodnunk kéne, hogy ne az számítson, hogy végre mi legyünk nyeregben és elégedetten nézhessünk körbe trónusunkról, most már mi vagyunk mások felett, nem mások felettünk...

Ha a nép változik, meginganak a palota falai.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!





Kiadó: 21. század
Oldalszám: 384
Eredeti cím: The Power

Megjelenés éve: 2018 (Eredeti: 2016)
ISBN: 9786155759086


Fülszöveg:

A ​nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek.

Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is.

A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás...

Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?

A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét.

„Provokatív, korszak-meghatározó thriller.” (Guardian)

„Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje – vegyítve.” (Cosmopolitan)

„Tökéletes. Okos, ijesztő, mulatságos.” (Daily Telegraph)

„Magával ragadó. Minden nőnek el kellene olvasni.” (The Times)

„Dermesztő. Egy irodalmi bomba.” (Financial Times)

„Sokkoló.” (Observer)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése