Marissa Meyer: Scarlet (Holdbéli krónikák 2.)


Marissa Meyer, Scarlet című kötete a Holdbéli krónikák sorozat második része, melyben Piroska és a farkas történetét gondolja újra. Az előző részénél már említett, sci-fis, disztópiás vonalba helyezve kimondottan izgalmas és szórakoztató alkotássá válik mindazoknak, akik kedvelik a pörgős ifjúsági történeteket.

Annak idején, amikor először olvastam a Scarletet, már tudni lehetett, hogy az Alexandra kiadónál nem fogják folytatni a sorozat kiadását, s amikor a történet végén letettem a könyvet, egészen egyszerűen nem értettem, hogy miért. Elképzelni sem tudtam, hol siklott ki a dolog, hiszen szinte csak pozitív méltatást olvastam róla, ráadásul nem is alaptalanul. Legalábbis az én ízlésvilágomnak maximálisan megfelelt, és abban a szent percben olvastam volna a folytatást, ha lehetett volna...

Kínzó volt a gondolat, hogy annyiban marad, s már akkor fohászkodtam érte, hogy egyszer karolja fel egy kitartóbb kiadó, mert garantáltan megérné. Madarat lehetett volna fogatni velem, amikor a Könyvmolyképző 2018-ban bejelentette, hogy átveszik, és újra meg is jelentetik az első két részt, ráadásul azóta már a folytatás is megérkezett, és a negyedik rész is készülőben van.

Mivel egy második részről beszélünk, a bejegyzés spoilereket tartalmaz az előző kötetre nézve (ha kíváncsi vagy, az első részről készült spoilermentes bejegyzésemet IDE kattinta olvashatod), kérlek ezt vedd figyelembe, ha még nem olvastad a korábbi kötetet!

– Nekem van egy hajóm. – A lány csak egy röpke pillantást vetett rá. Amolyan figyelmeztetésfélét. – Úgy értem, űrhajó.
– Űrhajó... – ismételte Cinder elnyújtva a szótagokat.
– Két percen belül félúton lehetnénk a csillagok felé, és közvetlenül a város szélén hagytam. Könnyen eljuthatnánk oda. Na mit szólsz?
– Azt szólom, hogy ha nem hagyod abba a szövegelést, és nem hagysz dolgozni, akkor nem leszünk mi félúton sehová sem.
– Oké, vettem.

Marissa Meyer Hamupipőke után úgy gondolta, ideje Piroska történetét is átgyúrni, így a második részt Scarlet Benoit-val, a francia farmerlánnyal indítjuk, akinek a nagymamája két héttel korábban eltűnt. A nyomok nem utalnak idegenkezűségre, ezért a rendőrség elég hamar lezárja az ügyet, kétségek között hagyva egyik főszereplőnket. Amikor éppen elhatározza, hogy ideje saját kezébe venni a dolgokat, és személyesen megkeresnie szeretett rokonát, akkor toppan be az életébe egy titokzatos idegen, Farkas, a pankrátor fiú, aki úgy tűnik, még extra információkkal segíthet is a lánynak a különleges eset felderítésében. Scarlet élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul, hiszen rá kell döbbennie, hogy semmi sem az körülötte, aminek látszik, vagy aminek eddig hitte...

Egy másik szálon az előző kötetből már jól ismert Cindert köszönthetjük, akit az első rész végén úgy hagytunk hátra a börtönben, hogy Dr. Erlandtól nem csak új végtagokat kap, de egy sokkoló információval is megtoldja a segítségnyújtást, miszerint Cinder az elveszettnek hitt, holdbéli Selene hercegnő... A lánynak nincs sok ideje emésztgetni a dolgot, hiszen hamarosan a Holdra szállítják, hogy kivégezzék, így pillanatok alatt kell szökési tervet kovácsolnia. Szerencséjére - vagy inkább szerencsétlenségére - belebotlik a rendkívül vicces, olykor beképzelt, máskor pedig végtelenül idegesítő és hasztalan Carswell Thorne kapitányba, akit kénytelen bűntárásvá tenni.

Bár a két lány története egészen távol zajlik egymástól, hiszen Cinder a Keleti-Nemzetközösségben raboskodik, majd a szökés után bujkál, Scarlet pedig Franciaországban nyomoz a mamája, és annak titkai után, kettejük útja egy ponton mégis keresztezi egymást, hogy aztán együttes erővel próbáljanak majd tervet kovácsolni a harmadik rész eseményeihez...


Marissa történeteiben azt szeretem igazán, ahogy a különböző meséknek nem csak teljesen más hátteret ad, de azokat pazarul össze is fűzi. Mindegy, hogy Hamupipőke, Piroska, Aranyhaj vagy éppen Hófehérke, itt mindenkinek van helye, és remekül összekapcsolódnak egy nagy egésszé, miközben megvan mindegyikük története külön-külön is. Mindegyiküknek más az élettörtéente, a mozgatórugója, konfliktusai, s a saját meséjükre jellemző momentumaik is mind megvannak, mégis gyönyörűen összehangolja az egyes meséket egymással, és bámulatosan illeszti be az egyes puzzledarabkákat a kialakított, disztópikus világába.

Bevallom, amikor először olvastam a második részt, kevésbé fogott meg Scarlet és Farkas történetszála, pedig izgalomban ott sem volt hiány. Viszont annyi kérdés és megoldandó probléma merült fel Cinder kapcsán, hogy alig vártam azokat a részeket, amikor ő bukkant fel, hogy ismét előrébb lendíthessük a történetet a megoldás felé. A világban pusztító járvány, a háborúval, vagy megalkuvással fenyegető holdbéli királyság számomra sokkal érdekesebb volt, mint két fiatal, akik egy idős, elrabolt nénit keresnek.

Pedig Scarlet szála is eseménydús lett, és rengeteg apró információt hordoz, ami egészebbé teszi a teljes képet, ráadásul nagyon csavarosan össze van kötve Scarlet és Cinder múltja, s kiderül, hogy bár fogalmuk sincs róla, de közük van egymáshoz. Második olvasásra már sokkal jobban oda tudtam figyelni Scarlet történetére, és izgalmasabbnak is éreztem, ahogyan Farkassal nem csak a rejtélyt igyekeznek megoldani, de egymáshoz is közelebb kerülnek. Farkas egyébként is egyszerre imádnivaló és rémisztő, egy igazi kemény srác, aki leginkább csak egy kis szeretetre vágyik. Garantáltan imádni fogja mindenki!

Az emberek olyan gyorsan képesek hibáztatni és elítélni valakit, pedig fogalmuk sincs, hogy az a lány min ment keresztül, vagy hogy mi vette rá arra, hogy azt tegye, amit tett. Sőt, honnan tudjuk, hogy bármit is tett egyáltalán?

Cinder ennek ellenére mégis jobban foglalkoztatta a fantáziám, ráadásul Thorne-nal hihetetlen szórakoztató párost alkotnak. Az új fiú elképesztően vicces megnyilvánulásokkal bír, és a néha butácska, máskor bosszantó személyisége rendkívül szerethetővé is teszi. (Kedvenc funfactem, hogy egy napon ünnepeljük a születésnapunkat ezzel a jóképű kapitánnyal. :P) S akkor még itt van az én örök kedvenc androidom, Iko, aki ebben a részben kénytelen egy lopott űrhajó ellenőrző rendszereként működni, ami elképesztően vicces szituációkhoz vezet. Igazi csaj, aki aggódik az alakja miatt, szerelmes a fiatal és jóképű császárba, valamint elpirul, ha megdicsérik bármelyik ügyes húzása vagy ötlete miatt. Zseniális karakter és nagyon szórakoztató is!

Ebben a részben Kai császárból kapunk sajnos nagyon keveset, viszont azt a pár részt mind imádtam, hiszen császárunk továbbra is igazán talpraesett, még ha épp az érzéseivel küzd is, és egy kitörni készülő háborút kell megakadályoznia.


Összességében ismét egy remekül felépített és csavaros történetet kaptam, ami pazarul ötvözte a Piroska és a farkas alapmeséjét az ifjúsági sci-fivel. Scarlet szála önmagában is érdekes volt, de azzal vált számomra igazán izgalmassá, hogy képes volt Cinder történetét, és ezáltal a Holdbéli krónikákat is kiegészíteni, továbbfűzni. A függővég megint kiváltja majd az olvasóból, hogy azonnal kézbe akarja venni a folytatást, és elöljáróban annyit elmondhatok, abban sem fog csalódni, sőt! De erről majd egy másik bejegyzésben írok!

Mindenkinek megvannak a gyengéi.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 470
Eredeti cím: Scarlet

Megjelenés éve: 2019 (eredeti: 2013)
ISBN: 9789634575740


Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Még a jövőben is óvakodj a farkastól…

Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál a cellájából, de még ha sikerrel is jár, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye.

Eközben Franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépség a nyomozása során egyre különösebb alakokkal találkozik. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő utcai harcossal, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a helyzet tovább bonyolódik, miután összeakadnak Cinderrel.

Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…





A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából nemrég megjelent a Holdbéli krónikák sorozat harmadik része is, és ennek örömére bloggereink egy szuper hosszú turnéval készültek nektek, ahol mindhárom részt bemutatjuk! Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmas blogturnén, de ne felejtsetek el játszani se. A blogturné végén kisorsolunk olvasóink között egy példányt a Scarlet és egy példányt a Cress című regényből!




Kivételesen egy sorozat három részéről is olvashattok nálunk, ezért a játék is háromféle lesz! Azokon az állomásokon, ahol betűket rejtettünk el, magyarul is megjelent tündérmese-adaptációk címeit keressük. A fan artoknál azt keressük, hogy kit ábrázol az adott kép. Azon az állomáson, ahol idézetet találtok, rá kell jönnötök, hogy a három regényünk közül melyikből idéztünk! A megoldásokat (címeket, neveket) írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő részébe.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

01.25.   Sorok között (Cinder)
01.27.   Sorok között (extra)
01.30.   Readinspo (Cinder)
01.31.   Csak olvass! (Cinder)
02.02.   Booktastic Boglinc (Cinder)
02.04.   Fanni's Library (Cinder+Scarlet)

02.06.   Hagyjatok! Olvasok! (Scarlet)
02.07.   Sorok között (Scarlet)
02.08.   Nem félünk a könyvektől (Scarlet)
02.10.   Booktastic Boglinc (Scarlet)
02.12.   Csak olvass! (Scarlet)
02.14.   Kelly és Lupi olvas (Scarlet)
02.16.   Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)

02.18.   Fanni's Library (Cress)
02.20.   Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)
02.22.   Booktastic Boglinc (Cress)
02.24.   Csak olvass! (Cress)
02.26.   Hagyjatok! Olvasok! (Cress)
02.28.   Sorok között (Cress)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése