Marissa Meyer: Cress (Holdbéli krónikák 3.)


Marissa Meyer ifjúsági sorozata az egyik kedvencem. A Holdbéli krónikák során ismert mesehősnők történeteit alakítja át, s ad nekik teljesen új hátteret. A történetszálakat összefűzve a szereplők együtt küzdenek meg majd a rájuk váró nehézségekkel. Harmadik kötetének címszereplője Aranyhajat testesíti meg, ezúttal az ő meséjét szabja át teljesen.

Mivel jelen bejegyzésben egy harmadik részről beszélünk, az írásom spoilereket tartalmaz az előző két kötetre nézve, kérlek ezt vedd figyelembe, ha még nem olvastad a korábbiakat! Ha kíváncsi vagy, az első, azaz Cinderről készül bejegyzésemet ITT, a második részről, azaz Scarletről pedig ITT olvashatod el.

Szó szerint éveket vártam arra, hogy a Cress végre napvilágot lásson nálunk is, és megismerhessem annak a történetnek a folytatását, amit úgy szerettem. Annyira remekül összerakott kötetről beszélünk, hogy azt kell mondjam, bőven kárpótolt azért a 3,5 évért, amit tűkön ülve töltöttem.

Ahogy a második kötetnél már megszokhattuk, ezúttal is pontosan ott folytatjuk, ahol az előző abbamaradt, avagy hőseink, Cinder, Scarlet, Thorne, Farkas és Iko egy Rampion típusú űrsiklón próbálják kitalálni, miképpen mentsék meg Kai császárt a rá váró esküvőtől, amit Levanával, a holdbéli királynővel kéne megkötnie a béke, és a világot súlytó, halálos betegség ellenszerének megszerzése érdekében.

Persze a helyzet még mindig nem egyszerű, hiszen egy részük szökött rab, a többiek pedig bűnrészesek a segítésükben, így rendkívül körültekintően kell rejtőzködniük és tervet kovácsolniuk. Cinder a frissen felfedezett holdbéli képességét igyekszik fejleszteni, melyben Farkas nyújt neki több-kevesebb segítséget. No, de mi a helyzet, ha egy műholdon fogságba esett fiatal lány kér tőlük segítséget?

– Te vagy a legemberibb android az egész világon!
– Tudom! – Iko Cinder hóna alá dugta a kezét, és segített neki felülni. – Amúgy teljesen tönkrement a frizurád. Komolyan, Cinder, belehalnál, ha öt percnél tovább szalonképes maradnál?
Cinder Ikóba kapaszkodva talpra kecmergett.
– Műszerész vagyok – válaszolta automatikusan.

Cress rendkívül ügyes programozó és hacker, akit Sybil úrnő tart bezárva egy Föld körüli pályára állított műholdon, s látja el feladatokkal és élelemmel. A szemfülesebb olvasó hamar észreveheti, hogy vele bizony már találkoztunk korábban, mégpedig rögtön az első részben, amikor felkeresi Cindert, hogy mentse meg Kai császárt Levana karmaitól. Kettejük történetének összekapcsolódása egy kicsit váratott magára, de azt garantálhatom, hogy izgalomban csöppet sem lesz hiány, hiszen a mentőakció némiképp balul sül el...

Cress és Thorne leszakad a csapattól, ráadásul úgy néz ki, hamarosan már a föld alól fogják szagolni az ibolyát, mindeközben pedig Cinder, Farkas és Scarlet igyekszik likvidálni Sybil úrnőt és az űrsiklója kapitányát. A dulakodás során Scarletet sikerül az úrnőnek elrabolni, ami elképesztő mértékben bonyolítja a helyzetet, már csak azért is, mert az összes emberüket elveszítették, aki képes hajót vezetni...

Kai császár ezalatt a palotájában készülhet az esküvőjére, számára érdektelen apróságok tömkelegével kell foglalkoznia, mint hogy milyen ételeket fogyasszanak az esküvői vacsorán, vagy milyen színek domináljanak az öltözékeken, dekoráción. Mindenki aggódik az ifjú császárért, aki csoda, hogy nem roppan bele a hirtelen jött felelősségbe és körülményekbe...

A történetünk tehát ezúttal rengeteg szálon fog futni, de teljes mértékben érthető marad, ráadásul izgalmas és akciódús is. Mindannyiukért aggódhatunk, szurkolhatunk nekik, s várhatjuk, most aztán hogy keverednek majd ki a gondokból. S persze ebben a kötetben is óriási titkok fognak a felszínre bukkanni, amiktől majd tátva marad a szánk!


Marissa Meyer világalkotása egészen egyedi, s az, hogy ismert meséket gyúrt össze a sci-fi elemeivel, még izgalmasabbá teszi. Persze mondhatnánk azt, hogy azért kellettek neki ismert mesehősnők, hogy még nagyobb olvasótáborra tegyen szert, de hé, ez abszolút jó ötlet volt, hiszen így sokkal többekhez eljut ez az elképesztően jó sorozat. Továbbra is azt gondolom, hogy remekül ötvözte az ismert elemeket a saját fantáziájával, ugyanakkor ezek a történetek akkor is megállnak a saját lábukon, ha nem kutatjuk folyton a Piroskára, Hamupipőkére, vagy éppen Aranyhajra jellemző vonásokat. A körvonalakat megtartotta hozzájuk, de új színekkel töltötte fel őket.

Bár ez a kötet nagyon sok szálon fut, mégsem unja el magát az ember, ugyanis mindegyik érdekes, izgalmas, csavaros, s ugyanakkor minden karaktere jól kidolgozott. Mindegyiket annyira élőre írta, hogy szinte ki tudnak lépni a lapok közül. A legjobban szerintem a gonosz karakterei megalkotását élvezte, s ezek borzalmasan jók is lettek. Az ember minden jelenetnél, amiben felbukkan Levana, Sybil, vagy éppen Adri, úgy kezdi szorongatni a könyvet, hogy elfehérednek az ujjai. Zseniális. Bosszantóak, de zseniálilsak.

– Kapitány – mormolta –, azt hiszem, szerelmes vagyok beléd. Thorne szemöldöke a magasba szaladt. Cress hat szívverést számolt, mire a fiú hirtelen felnevetett. – Ne mondd, hogy két teljes napodba telt rájönni erre! Kezdem elveszíteni a varázsomat.

Cress ebben a részben nem csak töltelék karakter lesz, határozott szerepe van a történet korábbi és későbbi alakulásában is, ráadásul az ő történetszálának is van egy hatalmas titka, amire egyáltlán nem számítottam. Mindemellett pedig annyi pörgős akcióban, balhéban és kialakuló problémában lesz részünk, hogy nem győzzük majd kapkodni a levegőt. Mondhatni letehetetlen, és ha van rá lehetősége az olvasónak, ezt nem is ajánlom. :D Nem mellékesen pedig továbbra is sziporkázó humor jellemzi, és némi szerelem is bekúszik majd a képbe.


Összességében megérte várni erre a kötetre, de bízom benne, hogy a negyedik részt azért hamarabb hozza el számunkra a kiadó, mint amennyit erre a könyvre vártam. Legszívesebben már holnap kezdeném, hiszen ismét egy óriási függővéggel ért véget, ráadásul ízelítőt kaptunk a sorozat negyedik tagjának címszereplőjéből, Winterből is, aki szerintem elképesztő karakter lesz a harmadik rész alapján. Lesznek itt még hatalmas fordulatok és pörgős akció! Alig várom!

Talán tényleg nincs sors. Talán csak lehetőségek adódnak,és rajtunk múlik kihasználjuk-e őket.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 600
Eredeti cím: Cress

Megjelenés éve: 2020 (eredeti: 2014)
ISBN: 9789634578376


Fülszöveg:

Még a jövőben is akadnak bajba jutott hölgyek...
(Mert néha még a legerősebbeket is meg kell menteni...)

Cress mindent kockára tett azért, hogy figyelmeztesse Cindert Levana királynő gonosz tervére; még úgy is, hogy gyerekkora óta egy műholdba zárva él, netmonitorok társaságában. A rengeteg képernyő előtt töltött idő alatt Cress zseniális hackerré vált. Csakhogy parancs érkezett Levanától, hogy keresse meg Cindert és az ő jóképű tettestársát.

Amikor Cinder, Thorne kapitány, Scarlet és Farkas Cress kiszabadítására irányuló merész küldetése félresiklik, a csapat szétválik. Cress végre kiszabadul, ám ezért súlyos árat kell fizetnie. Mindeközben Levana királynőt semmi sem állíthatja meg abban, hogy feleségül menjen Kai császárhoz.

Lehet, hogy Cress, Scarlet és Cinder nem önként vállalkozott arra, hogy megmentse a világot, de talán egyedül ők képesek rá.
Vajon megtalálják a kiutat a legreménytelenebb helyzetekből?





A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából nemrég megjelent a Holdbéli krónikák sorozat harmadik része is, és ennek örömére bloggereink egy szuper hosszú turnéval készültek nektek, ahol mindhárom részt bemutatjuk! Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmas blogturnén, de ne felejtsetek el játszani se. A blogturné végén kisorsolunk olvasóink között egy példányt a Scarlet és egy példányt a Cress című regényből!




Kivételesen egy sorozat három részéről is olvashattok nálunk, ezért a játék is háromféle lesz! Azokon az állomásokon, ahol betűket rejtettünk el, magyarul is megjelent tündérmese-adaptációk címeit keressük. A fan artoknál azt keressük, hogy kit ábrázol az adott kép. Azon az állomáson, ahol idézetet találtok, rá kell jönnötök, hogy a három regényünk közül melyikből idéztünk! A megoldásokat (címeket, neveket) írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő részébe.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“– De fogoly vagy – vonta le a következtetést Thorne.
– Jobb szeretem a bajba jutott hölgy kifejezést.”

a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

01.25.   Sorok között (Cinder)
01.27.   Sorok között (extra)
01.30.   Readinspo (Cinder)
01.31.   Csak olvass! (Cinder)
02.02.   Booktastic Boglinc (Cinder)
02.04.   Fanni's Library (Cinder+Scarlet)

02.06.   Hagyjatok! Olvasok! (Scarlet)
02.07.   Sorok között (Scarlet)
02.08.   Nem félünk a könyvektől (Scarlet)
02.10.   Booktastic Boglinc (Scarlet)
02.12.   Csak olvass! (Scarlet)
02.14.   Kelly és Lupi olvas (Scarlet)
02.16.   Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)

02.18.   Fanni's Library (Cress)
02.20.   Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)
02.22.   Booktastic Boglinc (Cress)
02.24.   Csak olvass! (Cress)
02.26.   Hagyjatok! Olvasok! (Cress)
02.28.   Sorok között (Cress)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése