Harlan Coben: Win


Rengeteg ismerősömtől hallottam már, hogy Harlan Coben mennyire jó krimiket ír, ezért izgatta egy ideje a fantáziám, hogy miért is szeretik ennyire. A Win volt az első próbálkozásom a szerzőtől, és sajnos csalódottan távoztam.

Régen küzdöttem már annyira könyv elolvasásával, mint a Win esetében, s mielőtt még felmerülne a kérdés, hogy akkor miért is olvastam el, hát bizony azért, mert hihetetlenül kíváncsi voltam Harlan Cobenre, ugyanis sokaktól hallottam már, mennyire jól ír a pasas.

Ha mindössze ebből az egy kötetéből kéne eldöntenem, hogy fogok-e még tőle olvasni, akkor határozott nemmel válaszolnék, de a helyzet nem ennyire egyszerű. Általában nem szeretek egyetlen kötet alapján ejteni egy szerzőt, gyakran adok második esélyeket, de ha akkor sem nyűgöz le, akkor bizony elválnak útjaink. Coben esetében azonban úgy érzem, hogy jó sok idő fog eltelni, mire újra barátkozni mernék vele.

A kapcsolatok egyensúlyi helyzete sosem ötven-ötven százalék. Van, hogy hatvan-negyven, míg máskor nyolvan húsz. Van, hogy te vagy a nyolcvan, míg máskor te vagy a húsz. A lényeg, hogy ezt mindig tartsd észben és fogadd el!

Történetünkben egy kicsit visszakalandozunk az időben. Nagyjából húsz évvel ezelőtt ismeretlenek betörtek a Lockwood családi birtokra, elrabolták Patricia Lockwoodot, megölték annak apját, s néhány műkincset is meglovasítottak. Patriciát mindezek mellett hónapokig tartották fogva egy erdei fészerben, ahol válogatott kegyetlenségekben volt része, de szerencséjére volt alkalma megszökni. Az elkövetőket sosem találták meg.

A múlt eseményei akkor válnak igazán érdekessé, amikor a jelenben találnak egy halott remetét saját luxuslakosztályában, mellette pedig a régen ellopott műkincsek egyikét, valamint főszereplőnk monogramjával ellátott bőröndöt is. Ha mindez nem szolgáltatna elég izgalmat, a halott férfiról hamar kiderül, hogy korábban terrorcselekménnyel is megvádolták, s a rendőröket, valamint az olvasót is pontosan ugyanaz kezdi érdekelni. Mi köze van mindehhez a monogramos bőrönd tulajdonának, a dúsgazdag III. Windsor Horne Lockwoodnak??


Nem mondom, hogy hatalmas elvárásokkal ugrottam volna bele a kötet olvasásába, de az tény, hogy a sok pozitív méltatás a környezetemben biztatónak tűnt. Ennek ellenére elég hamar rájöttem, hogy a Win bizony nekem nem lesz az egyik kedvenc könyvem. Félreértés ne essék, a történet pörgős, tele van akcióval, de valamiért az az érzés kerített hatalmába, hogy azok, akik többet olvastak már Cobentől, jobban élvezik majd, ugyanis ahogy érzékeltem, itt bizony történeteken átívelő karakterekkel dolgozunk, nekem pedig semmi előéletem velük, ezáltal semmit nem mondott néhány múltbéli visszautalás. Egyáltalán azt sem tudtam eldönteni, hogy a saját könyveire utalgat-e vissza, vagy ez csak valami plusz töltelék akart lenni.

A legnagyobb bajom a főszereplő stílusa volt. Gyűlöltem azt, ahogy kifelé beszél az olvasónak, mindezt elképesztően lekezelő, öntelt bunkóként. Win az az ember, aki tele van pénzzel, bármit bármikor megkaphat, azt gondolja, hogy ő mindig mindent a legjobban tud, az ő képességei a legtökéletesebbek, és igazából mindenki más a cipője sarkáig sem érő kutyapiszokkal egyenértékű... Nem volt könnyű úgy olvasnom a történetet, hogy utálom a főszereplőjét, a történetet pedig kicsit összeszedetlennek, csapongónak érzékeltem.

Az emberek szeretnek hinni az effélékben. Szeretik hinni, hogy oka van a tragédiáknak, hogy az áldozat maga is bűnös, hogy van valami logikus magyarázat a káosz mögött, hogy őket nem érheti baj. Megnyugtat minket a tudat, hogy a sorsunk a kezünkben van, akkor is, ha nincs.

Egy idő után, az oldalakon felbukkanó tízezredik márkanévtől már tikkelni kezdett a szemem, mert ezek a szövegszaporító szösszenetek csak annyit hivatottak elérni, hogy felfogd, Win kegyetlenül gazdag. Ezt viszont már az első oldal után, és egyetlen említésből is képes mewgérteni mindenki, aki legalább kettest kapott olvasásból általánosban. Zavart, hogy úgy éreztem, tele van felesleges információkkal, jelenetekkel, a lényeget pedig összecsapja. Nem tudom, hogy ez ilyen tipikus Cobenes stílus-e, de nekem sajnos nem jött be.

Néha olyan hatása volt, mint egy mászkálós konzoljátéknak, ahol beszélned kell egy karakterrel, az tovább küld egy másikhoz, majd egy harmadikhoz, és akárkivel beszélsz, soha nincs vége, mindig valami újabb infómorzsát tudsz meg, ami elirányít egy újabb személyhez. Win pontosan ezt csinálta a történet során, én pedig már kezdtem picit belefáradni. A végkifejletet persze izgatottan vártam, amiről elmondhatom, biztosan nem számít majd senki ekkora csavarra! Ugyanakor Win viselkedésének elfogadásával pont annyira küzdöttem, mint azzal, hogy befejezzem a kötetet...


Összességében gyanítom, hogy aki kedveli Cobent, az ezt a kötetét is szeretni fogja, pláne, ha képes felülemelkedni egy mértéktelenül arrogáns főszereplőn. :D Nem mondom, hogy ez volt az első és utolsó könyvem az írótól, de egy kicsit ki kell pihenjem ezt az élményt. :)


Az életben minden "mi lett volna, ha".


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Jaffa
Oldalszám: 360
Eredeti cím: Win

Megjelenés éve: 2021
ISBN: 9789634754565


Fülszöveg:

Az ​Idegen és Az ártatlan című Netflix-sikersorozat írója lebilincselő új thrillerrel jelentkezik!
Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő.Egészen mostanáig.
A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak.
III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van.
A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete…
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.





Harlan Coben amerikai krimiíró legújabb, Win című regényében a sajátos stílussal megáldott arisztokrata milliárdos, III. Windsor Horne Lockwood kerül a főszerepbe. Az izgalmas és fordulatos történetben a jelen eseményei összefonódnak egy évtizedekkel korábbi, megoldatlan bűnüggyel, főhősünk pedig egyedi módszereivel igyekszik a hatóságokkal együttműködve felgöngyölíteni a szálakat. Tartsatok három bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Jaffa Kiadó által felajánlott példányt!




Mostani nyereményjátékunkban Harlan Coben további, izgalmas regényeinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti dolgotok pedig, hogy rájöjjetek, melyik könyvből származik, és beírjátok a címét a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Amint egy hazugságot beengedünk a szobába, legyen az akár a legjobb indokból is, egy egész csomó másik jön be a hátán.”

a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

09.16.   Könyv és más
09.18.   A Szofisztikált Macska
09.20.   Booktastic Boglinc


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése