Leigh Bardugo: Ninth ​House – A kilencedik ház


Leigh Bardugot a Hat varjúval ismertem meg, s bár a Grisaverzum többi kötetét nem olvastam, mégis kíváncsi lettem a további írásaira. Nem is volt kérdés, hogy szeretném majd olvasni A kilencedik házat is, ám nem egészen azt kaptam, mint amire számítottam.

Legfőképpen azért szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, mert nagyon szerettem Donna Tartt: A titkos történet (ITT írtam róla) című kötetét, és sok-sok dark academia listában találkoztam emellett A kilencedik házzal is. Kedvelem a sötét hangulatú egyetemista sztorikat, így számomra a fülszöveg nélkül is megkapó volt, utána meg aztán főleg.

Sosem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ő csak egyetlen világot lát, pedig több is lehet. Hogy lehetnek elveszett helyek, esetleg elveszett emberek is, akik életre kelhetnek, ha elég erősen hunyorít, vagy megtalálja a megfelelő varázsszavakat. A könyvek, amelyek az elvarázsolt ajtók és titkos helyek létét ígérték, tovább erősítették a gondolatot.

Történetünkben Galaxy Stern, azaz Alex mellé szegődünk, aki egy rendkívül hányatott sorsú, és nehéz múltú lány (igen, én is, mint sokan mások, egészen sokáig fiúnak hittem. Upsz!). Alex igen különleges képességgel bír, ugyanis látja a szellemeket, ám számára ez inkább átok, mint áldás. Gyerekkorát igen gyorsan tönkretette egy hátramaradt lélekkel való tragikus találkozás, tiniként pedig mindennek következtében az iskolából is kimarad. Drogdílerek között húzta meg magát mindaddig, míg egy brutális, többszörös gyilkosság helyszínén egyedüli túlélőként lelnek rá, majd a kórházban új esélyt kínálnak neki egy normálisabb életre.

Alex előtt a Yale sötét bugyrai tárulnak fel, melyben titkos társaságok, mágia és bonyolult rítusok sora kerül elé, őt pedig adottsága miatt alkalmazásába venné a titkos társaságokat felügyelő szervezet, a Léthe. Mentort is kap maga mellé a megnyerő ifjú, Darlington képében, hogy kiképezze, s egy napon majd átvehesse a társaságnál betöltött helyét.

Ám, ahogy a lány már megszokhatta, a közelében mindig gallyra mennek a dolgok, s egy rutineljárás közben, egy furcsa portálvarázs nyomtalanul elnyeli mentorát a szeme láttára, de ha mindez nem lenne elég, az egyetem területén még egy meggyilkolt lány holttestére is ráakadnak. Alex érzi, hogy az események mögött valami furcsaság húzódik, s bár az egyetem szeretné mindezt eltussolni, ő mégis a saját szakállára kezd nyomozni. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ez sokaknak nem fog tetszeni...


Bevallom, némileg megküzdöttem ezzel a regénnyel, hiába vegyíti benne két kedvenc zsánerem, a fantasyt és a krimit. Az elején helyből beledobtak az események közepébe, és pont úgy éreztem magam, mint amikor Cassandra Clare Csontvárosával próbálkoztam, és gőzöm sem volt, mi zajlik abban a világban, milyen lények vannak, és mégis honnan kéne nekem képben lennem mindezzel?

Zavart, hogy lassan épül a cselekmény, hogy sokára vált csak világossá minden részlet, és hogy lassan tudtam csak helyére kattintani a puzzle minden elemét. Persze, amikor ez megvolt, sokkal pörgősebben haladt az olvasás, de úgy nagyjából a könyv feléig igazából unatkoztam. Túl soknak találtam az információt, s ugyan érthető, hisz egy sorozat első része, meg kell alapozni a világot, csak abban nem voltam biztos, hogy mindent most kellene bemutatni.

Kimondottan élveztem viszont, hogy főszrepelőnk, Alex nem a megszokott YA főhősök egyike, aki vagy nagyon naiv, vagy folyton bénázik, s még csak nem is egy makulátlan erkölcsű lány. Ő az az igazi badass csaj, aki megjárta már a poklot, s emiatt nagyjából semmitől sem fél, aki mindig keményen odateszi magát, s amellett, hogy nem riad vissza megkérdőjelezhető, vagy szabályellenes dolgokat tenni, a felszín mélyén érezzük, hogy ő igazából jótét lélek. Remekül van felépítve a karaktere, és kimondottan jól kidolgozott a háttere is.

A béke olyan, mint minden nagyon jó az életben: nem tart sokáig. Egy illúzió, amit egy pillanat alatt meg lehet szakítani, és ami ezután örökké elvész. Csak két dolog ad valódi biztonságot: a pénz és a hatalom.

A történet második fele szerencsére feledtette velem az előzmények alatt megélt elnyújtott szenvedésem, s biztos vagyok benne, hogy a folytatásra is be fogok nevezni, mert rendkívül kíváncsi vagyok, mi fog történni, sikerrel jár-e majd a tervezett küldetés. A kötet vége ugyanis rendkívül csavarosra sikerült, és az olvasónak esélye sem lesz majd kitalálni mindazt, ami várja.

Izgalmas, lebilincselő, s a legdurvább, hogy amikor azt hinnénk, itt a vége, letudtuk a dolgokat, megoldódott minden, már csak néhány összegző, levezető információ van hátra, akkor csavar még egyet a történeten, és bedob néhány új, izgalmas információt, történést, hogy biztosan ne hagyjuk ki a folytatást sem!

Egyszerre szerettem, és utáltam, s bár közel sem A titkos történethez hasonló storyt kaptam, mégis érdekelt a világa. Az egyetlen, amivel nem tudtam dűlőre jutni, hogy végül is egy felnőtteknek szóló fantasyt, vagy egy YA regényt tartottam a kezemben? Helyenként brutális és gyomorforgató részleteket tartalmaz, és nem is a klasszikus ifjúsági történet, mégis egy picit felszínesnek, gyermekinek tartottam. Valamiért több mélységet igényltem volna, de talán majd a folytatásban megkapom azt is.


Összességében nagyon érdekes fantasy történet volt ez, s kimondottan várom a folytatást is, ahol remélem már kevesebbet kell unatkoznom, mint az első rész esetében. Aki szereti a titkos társaságokkal, rituálékkal, varázslással, szellemekkel, krimi szállal tarkított regényeket, annak mindenképpen, meleg szívvel ajánlom!


Az Édenkert zárva lehet, de a Pokol mindig nyitva áll.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 568
Eredeti cím: Ninth House

Megjelenés éve: 2021 (eredeti: 2019)
ISBN: 9789635618231


Fülszöveg:

Miért épp ő? Mi a csapda?

Galaxy „Alex” Stern a Yale Egyetem legfurcsább elsőévese. Hippi anyja nevelte fel Los Angelesben, a középiskolát sem fejezte be, drogdíler haverok között és alkalmi munkákból élt, húszévesen pedig egy rejtélyes gyilkossági ügy egyetlen túlélője lett. A kórházi ágyán kínálják fel neki a második esélyt, a felvételt a világ egyik legrangosabb egyetemére. De miért neki? És ki mozgatja a szálakat?

Alex hamarosan különleges képessége miatt és a titokzatos jótevői megbízásából a Yale titkos társaságainak okkult tevékenységét felügyeli. A tiltott mágia alkalmazása viszont baljósabb és veszélyesebb, mint ahogy azt akár a legparanoiásabb elme is elképzelheti.

FELÉLESZTIK A HOLTAKAT, ÉS NÉHA AZ ÉLŐK A PRÉDÁK…





Már magyarul is megjelent Leigh Bardugo új regénye, A kilencedik ház, amiben ezúttal nem a Grisák világába látogatunk el, hanem a Yale egyetem környékén történnek természetfeletti dolgok.
Kövesd végig a Blogturnét, ahol értékelések és extrák zöme vár rád, és ha velünk játszol, meg is nyerheted a regény egy példányát.





A Kilencedik ház szerzője, Leigh Bardugo itthon is egyre több rajongóval büszkélkedhet. Te is közéjük tartozol? Most kiderül!
Minden állomáson az író egy-egy könyvéből találsz idézetet, a feladatod, hogy beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába az adott kötet címét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

– Kaz – törte meg hirtelen a csendet Inej. – Miért éppen varjú?
– A varjak megjegyzik az emberek arcát. Emlékeznek, kik etetik őket, kik kedvesek hozzájuk. Emlékeznek azokra is, akik igazságtalanul bánnak velük. Nem felejtenek. Figyelmeztetik egymást, kinek viseljék gondját, és kitől óvakodjanak.

a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

12.10.   Kelly & Lupi olvas - extra állomás
12.12.   A Szofisztikált Macska
12.14.   Kelly & Lupi olvas
12.16.   Hagyjatok! Olvasok! - extra állomás
12.18.   Könyv és más
12.20.   Readingspo
12.22.   Hagyjatok! Olvasok!
12.27.   Booktastic Boglinc
12.29.   Sorok Között
12.30.   Szaffi polca


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése