Ha egy friss kiadványon Peter Wohlleben nevét látom meg, azonnal aktiválódik a beszerzési ingerem. A német erdész könnyedén tanít az erdei ökoszisztémával kapcsolatban, s közelebb hozza a természetet mindenkihez. Legfrissebb megjelenésében az erdők szerepéről beszél a klímaváltozásban.
Peter Wohlleben az a szerző számomra, akinek könyveit gondolkodás nélkül szerzem be, mert a korábbi tapasztalataimból tudom, hogy szeretni fogom és sokat fogok tanulni belőle. A Ha a fák lélegzethez jutnának olyan írás, ami csöppet sem finomkodik, s bár ezúttal is célja a tanítás, most úgy éreztem, egy kicsit már tele van a hócipője a rengeteg csúsztató, félinformációkat közlő médiumokkal és gazdasági szervekkel, s igyekszik tiszta vizet önteni abba a bizonyos pohárba.
A természet tarkabarka nyüzsgésének, amennyiben fenn akarjuk tartani, elvileg csak a nézői lehetünk. Persze, itt-ott visszatelepíthetünk helyileg kihalt állat- vagy növényfajokat. Egész ökoszisztémák újraépítése azonban csak ott lehet eredményes, ahol az adott területet egy kis kezdőlökés után magára hagyjuk, bármennyire nehezére esik is ez egy elkötelezett embernek.
A német szerző korábban már rengeteget tanított nekünk a fákról, s hogy milyen láthatatlan folyamatok zajlanak az erdőkben, melyeket szabad szemmél nem láthatunk. Bemutatott megannyi érdekességet, természetes együttműködéseket fák és gombák között, a közösség egymással történő kommunikácóját, a hozzájuk szorosan kapcsolódó állatvilágot. Soha nem volt rest arról beszélni, hogy mi emberek milyen sok mindenbe avatkozunk be feleslegesen, ám ez a kötete szerintem jóval élesebb kritika lett, mint bármely korábbi írása.
Talán nem jók a radarjaim, de én úgy érzékeltem, Peternek már rendkívüli módon elege van abból, hogy a modern erdőgazdálkodás mennyire tönkreteszi a bolygónkat, s mégis fejjel megyünk a falnak annak ellenére is, hogy a szakemberek rengeteg ténnyel tisztában vannak. A világunkat mindig is a pénz mozgatta, de talán el kéne gondolkodnunk, hogy akkor is a nagyobb vagyon a legfőbb célunk, ha azzal önmagunkat irtjuk ki?
A kötet három nagy fejezetre tagolódik, melyek közül az első A fák bölcsessége címet viseli. Ebben rengeteg információt kapunk arról, hogy miképpen próbálnak a fák a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni, illetve arról is, hogy bizonyos jelenségek milyen összefüggésben állnak egymással (pl. minek a következménye, hogy még zölden elhullathatja egy fa a leveleit).
A felszín alatt láthatatlan folyamatok milliói zajlanak, melyekkel ezek a zöld óriások éppen tanulnak alkalmazkodni rohamosan változó klímánkhoz. Elmeséli például azt, hogy a fák miként örökítik át tudásukat magoncaiknak, hogy azok képesek legyenek adaptálódni a megváltozott körülményekhez, de azt is, hogy az erdők nagyban hozzájárulnak az időjárás szabályozásához. Például képesek több esőt biztosítani, rengeteg széndioxidot tudnak megkötni, de akár a hőmérséklet csökkentéséhez is hozzájárulhatnak. A mai városokban egyre kevesebb a zöld terület, egyre erősebb a felmelegedés, melyet a fák orvosolhatnának, ha hagynánk őket.
Ne gondoljuk ellentmondásnak, hogy jelenleg a forró nyarakon sok fa pusztul el, épp ellenkezőleg: az erdőpusztulás csak azt mutatja, mi történik, ha mi, emberek megzavarjuk ezt a tökéletesen működő, kiegyensúlyozott közösséget, azáltal hogy az erdőgazdaság feldarabolja, megritkítja és oda nem illő fafajokkal átalakítja, míg végül a globális szempontból aprócska maradékerdők már nem igazán képesek fenntartani magukat.
A második fejezet címe: Az erdőgazdálkodás tudatlansága, melyben a szerző rengeteget mesél arról az olajozott, főként anyagi érdekektől mozgatott gépezetről, ami az ültetvényes gazdálkodás és fakitermelések mögött áll, figyelmen kívül hagyva hosszabbtávú érdekeket. Olvasása közben az volt az érzésem, hogy nem tudnék csak egy-egy lényeges gondolatot kiemelni belőle, mert szó szerint oldalakat kéne kiidéznem, hogy az egymással összefüggő háttérfolyamatok megértése értelmet adjon a kiragadott soroknak. Az, hogy tartalmas fejezet volt, nem fejezi ki eléggé azt, amit itt kaptam.
Elképesztő mindaz, ami erdőgazdálkodás címén ma a világban zajlik, hogy mennyire hozzáértetlen, pénzközpontú munkálatok folynak, s hogy mennyi látszatintézkedés zajlik annak érdekében, hogy úgy tűnjön létezik erdősítés, nem facsarunk ki minden utolsó fillért is a bolygónkból. Persze a megnövekedett kereslet is hatalmas szerepet játszik, hiszen őrületes fa- és papírigényünk van, melyek visszaszorítása segítene a folyamatok normalizálásában, ahogy a hozzáértő, nem profitorientált gondolkodás is.
Az utolsó fejezetben, a Jövő erdőjében Peter arról beszél, milyen lépéseket tehetnénk annak érdekében, hogy a fák az őket megillető helyre kerüljenek gondolkodásunkban és hétköznapjainkban, s ez legfőképpen az lenne, hogy ne avatkozzunk közbe. A természet köszöni szépen, jól megvan nélkülünk, nem kér idegen fajokból, irtásokból, csak tessék szépen hagyni, hogy növekedhessen békével.
Mindezek mellett sokszor érezhetjük azt, hogy a világban zajló folyamatokat mi nem tudjuk kis emberként megállítani, nekünk ebbe nincs beleszólásunk, pedig apróságokkal mégis lehet befolyásunk, a sok kicsi pedig sokra megy. Peter egy rövid részlet erejéig erre is kitér, hogy mi, átlagemberek, mivel segíthetnénk mégis.
Helyenként talán túl nyersnek tűnhet mindaz, amit papírra vetett, de azt hiszem, egyrészt már nincs időnk a finomkodásra, másrészt annyi inger éri a hétköznapi embert, hogy lassan mindenre immunis, ami nem vált ki belőle óriási indulatokat. Ezeket a szempontokat figyelembe véve teljesen érthető, hogy Wohlleben nem simogatja meg az olvasót ezzel a könyvével, s bár rengeteget tanít, ezúttal inkább a szemek felnyitása a célja, hogy lássunk az orrunknál tovább, tegyünk meg a tőlünk telhető legtöbbet, hogy megmenthessük a zöld óriásokat, s magunkat is azok minden örvendetes hatása által.
Sok mindenre számítottam ezzel a kötettel kapcsolatban, de arra nem, hogy ennyire mellbevágó lesz az a rengeteg információ, amit kapok belőle. Biztos vagyok benne, hogy később újra el fogom olvasni, mert nem csak érdekes és tanulságos, de fontos is, hogy minden folyamatot teljes mértékben értsek. Rengeteget kaptam ettől a könyvtől, s őszintén ajánlom mindenkinek!
Legjobban maguk a fák tudják, hogyan építhetik fel újra eredeti ökoszisztémájukat.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
Oldalszám: 256
Eredeti cím: Der lange Atem der Bäume
Megjelenés éve: 2023 (eredeti: 2021)
ISBN: 9789633558324
Fülszöveg:
„Ha hagyjuk, az erdő mindenhol gyorsan visszatér, és megerősödik. Csupán fel kellene ismernünk, hogy mi, emberek nem tudunk erdőt csinálni, legfeljebb ültetvényeket.” A fák nemcsak alkalmazkodni képesek a környezetükhöz, de a magvaikban lévő örökítőanyag módosulásai révén „nevelni” is tudják az utódaikat. Továbbadják nekik a megváltozott környezeti viszonyokkal kapcsolatos tapasztalataikat, és így felkészítik őket arra, hogyan birkózzanak meg a változásokkal. Bámulatos alkalmazkodóképességüknek azonban határai vannak. A fáknak napjainkban égető szükségük van az ép közösségre, hogy párologtatással hűteni tudják magukat, és esőfelhőket hozhassanak létre. Csakhogy mindezt veszélyezteti az intenzív fakitermelés. Peter Wohlleben élesen kritizálja az erdészeti lobbi, a fakitermelő ipar és a politika önző és természetromboló döntéseit. Hangsúlyozza: nem várhatunk tovább, véget kell vetnünk a pusztításnak. Ha a fákat békében hagyjuk, képesek regenerálódni, és segíthetnek nekünk megküzdeni a klímaválsággal.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése