Évösszegzés - 2019


Soha nem írtam még évértékelő bejegyzést, de azt hiszem mindent el kell kezdeni valahol. Ahogy visszagondolok az elmúlt évre, azt mondhatom, igazán remek időszakot zárhattam le, s ha az elkövetkezendő csak fele ennyire lesz jó, már boldog leszek.

Óév végén, vagy éppen újév elején - kinek mi a kényelmesebb -, sokaknál találkozhatunk olyan bejegyzésekkel, amik sorra veszik az egész év jelentős állomásait. Arra az elhatározásra jutottam, hogy idén én is szeretnék készíteni egy ilyen bejegyzést, hogy később is emlékezhessek rá, milyen remek év is volt 2019. Azt azért sejtem, hogy senki nem csak száraz adatokért kattintott (aki mégis, az lentebb talál egy sallangmentes kivonatot), így szeretnék egy picit mesélni is, hogy mi minden történt velem 2019-ben.

Az év elején még eszembe sem jutott, hogy a moly.hu-n és az instagramon túl én bárhol máshol könyvekkel fogok foglalkozni, egészen májusig, amikor bekattant, hogy a születésnapomra meglephetném magamat egy olyan felülettel, ahol szabadabb vagyok. Ahol nincs karakterkorlátja a mondandómnak, nincs cenzúrázás, ha olyat írok, ami valaki ízlésének nem felel meg az adott oldalon, és ahová feltölthetek olyan fotókat is, amiknek jól esik az elkészítése, de "nem instakompatibilis"... No, de ne szaladjunk ennyire előre.

Olvasás terén az év során két célt tűztem ki. Bár jelentkeztem egy csomó, mindenféle csökkentős kihívásra, igazából nem foglalkoztam velük. Úgy voltam, ha sikerülnek, boldog leszek, ha nem, na akkor sem történt semmi vészes... A két cél tehát az volt, hogy az előző, 2018-as évnél többet olvassak, s hogy jó lenne 100 kötet fölé jutni (mint 2015-2017-ben, amikor több időm volt). Nem mintha a mennyiség számítana a minőség felett, vagy jó ötlet lenne ennyire számokban mérni bármilyen emberi tevékenységet is, viszont ez egy jó játék volt magamnak. 2018-ban 52 könyvet olvastam, amik 10868 oldalt tettek ki. Jelentem, ezt sikerült megdöntenem, 66,5 könyvvel, valamint ~12092 oldallal. A 100 kötet elmaradt, de én így is boldog vagyok a teljesítményemmel.

Az évem első felét ugyanúgy az instagram tette ki könyves fronton, mint az előzőt, ám ezúttal jóval nagyobb sikereket értem el. Magam sem értem hogyan, talán valami hiba volt az éterben - és nem, nem adtam el anyám, a vesém, nem vettem pakisztáni lájkokat, meg a fene sem emlékszik már mit találtatok még ki a dolog "megfejtésére"... :D -, viszont nem egy fotóm volt, ami több ezer (!) kedvelést kapott, egy pedig közel került még a 10.000 szívecskéhez is. Mondhatnám itt persze, hogy "Engem nem érdekelnek a számok/lájkok", meg "Több vagyok egy számnál", meg a szokásos klisék, de azért baromira simogatta az önérzetem egy ilyen eredmény, legyen bármi is az oka. (Még jó, hogy az embert annyi atrocitás tudja érni a sikereiért, hogy azt érzem, magyarázkodnom kell, hogy nem is érdemeltem meg annyira, vagy hogy éppen nem jártam tilosban. Jó ez a világ, mi?)


A legmozgalmasabb hónapom április volt, aminek az elején egy amerikai, könyves magazin, a Curiositales internetes hasábjain jelenhettem meg a fotóimmal, és válaszolhattam pár érdekes kérdésre is. (Kicsit önimádónak tartottam, hogy kinyomtassam a három oldalas interjút és kiragasszam a falra, de közel jártam hozzá. xD) A hónap végén pedig az egyik legjobb élményben volt részem az évben, hiszen életemben először jutottam el a Könyvfesztiválra. Rengeteg molyt és bloggert ismerhettem meg személyesen, vagy csak futólag, bebirtokolhattam egy tonna dedikálást, és egy egész délutánt tölthettem a nagyszerű, őrült, és hihetetlenül pörgős Bleeding Bride írónővel, akit egyszerűen lehetetlen volt nem imádni. Egész napos partneremként pedig a legjobb barátom volt jelen, amiért hálám üldözi, hiszen oda-vissza 10x körberángattam a Millenárison.

Májusban foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy az insta valahogy nem áll kézre a hosszabb, kivesézősebb könyvajánlók, értékelések írására, így a születésnapomon elhatároztam, hogy regisztrálok egy blogfiókot. Bár megannyi tárhelyből válogathattam volna, tiniként már blogoltam a bloggeren, szóval az ismerős pályát választottam, s nem bántam meg azóta sem. A háttérben kezdtem dolgozni rajta, képeket készíteni, értékeléseket írni, a felület kinézetét kialakítani, csinosítgatni, s az egészet csak 2 hónappal később, július 24.-én tártam a nagyérdemű elé. Rengeteg támogató üzenetet, biztató szót, vagy éppen hasznos tanácsot kaptam, amiért ezúton is hálás vagyok mindenkinek.

Emellett ebben a hónapban Gallay-Nagy Krisztina írónővel megszerveztük az első instagramos nyereményjátékomat a könyvéért, ami hatalmas sikert aratott az én mércémmel. Bízom benne, hogy a nyertes is szerette a könyvet. :)

Az év során három könyvejelzőtervező pályázaton is érintett voltam, résztvevőként és nyertesként is. Május elején a Könyvutcablog által hirdetett pályázaton vittem el a közönségdíjat, aztán a hónap végén a moly.hu korábbi nyertesekből összeállított szavazásán lettem harmadik, végül pedig novemberben az éves, moly.hu-s könyvejelzőtervezőn lettem első helyezett.


Pályamunkám a Könyvutca blognak

Októberben az a máig is feldolgozhatatlan öröm ért, hogy beválogattak a Blogturné Klub próbaidősei közé, az év utolsó napján pedig hivatalosan is teljes értékű tagjukká váltam.

Elképesztően hálás vagyok az egész évért, mert hihetetlenül sok öröm ért, és mindezen felsoroltak mellett a magánéletemben is gazdagodhattam. Az év nehéz időszakát a december jelentette, amikor egy rokonunkról kaptunk rossz hírt, aki súlyosan megbetegedett. Sajnos nem tudni, mennyi van még hátra, de a maradék időt igyekszünk a lehető legtartalmasabban eltölteni.

Összességében 2019 sokat adott, és sokat tanított, s bízom benne, hogy a következő év sem lesz kihívásokban és örömökben szegény, valamint hogy a megpróbáltatásokat egyenes háttal és elegendő erővel tudom/tudjuk majd viselni. Köszönöm mindenkinek az egész éves támogatást, biztatást, a blogoláshoz adott tanácsokat, és azt a rengeteg szeretetet, ami áradt felém. Remélem továbbra is velem tartotok! ♥


Ha pedig mindez nem lett volna elég, vagy a mesélés helyett a száraz adatokra vágysz, akkor görgess lejjebb! Minden vastag betűvel szedett rész (ezt kivéve) egyben link is, így ha bármi bővebben is érdekel, csak kattints rá!)


Összes beszerzés 2019-ben


STATISZTIKA MOLY ALAPJÁN:

• Összesen olvasott könyv: 66,5
(ennek nagyjából fele manga, mesekönyv, illetve 1-et áthoztam az új évbe)
• Félbehagyott: 1 / John Updike: Az ​eastwicki boszorkányok (tervezem folytatni, szimplán akkor nem fogott meg, amikor nekiugrottam)
• Elolvasott oldalak: ~12.092
• Leghosszabb elolvasott könyv: Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock / 494 oldal

• 2019-ben szerzett könyvek összesen: 100
(ebből kettő két kötetes, egy pedig három könyvet tartalmazó omnibus)
• Mindebből el is olvasott: 26
• Recenziók: 11 (olvasott: 9, +1 folyamatban)

• 5 kedvenc könyvem az 2019-ből: Katt ide!
• Kedvenc borítóim:



STATISZTIKA SNITT ALAPJÁN:

• Megnézett filmek: 77
• Kedvenc filmek lettek: Zöld könyv, Tolkien, Yesterday
• Kedvenc animációs: Kubo és a varázshúrok, 9
• Megnézett sorozat epizódok: 443
• Kedvenc sorozatok lettek: Stranger Things (1 hét alatt daráltam be a 3 évadot...)
Sherlock (eszméletlen jól lett összerakva, Sherlock fanoknak kötelező)
The End of the F***ing World (gyorsan darálható, nekem két délután volt)
Chernobyl (nincs mit hozzáfűzni, csak nézd meg!)


STATISZTIKA GREMLIN ALAPJÁN:

• Hozzám került társasjátékok: 3
• Hozzám került konzol játékok: 7 (ebből kijátszva: 6)


INSTAGRAM STATISZTIKA:

• Új követők: ~2.000
• Feltöltött képek: 91


Legnépszerűbb insta fotóim 2019-ben:

2 megjegyzés:

  1. Jó volt végigolvasni az éved, több eseménynél - itt-ott követtem, sőt a Könyvfeszten találkoztunk is, aminek nagyon örültem :))
    Nagyon jó évet kívánok neked, kitartást minden téren, jó olvasmányokat és csodaszép kreatív képeket (mint az eddigiek). :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öröm volt találkozni veled, s remélem lesz még rá alkalom! :)
      Köszönök mindent, és viszont kívánok neked sok szépet s jót az új esztendőre! ^^

      Törlés