Matt Ruff: Lovecraft földjén


Matt Ruff, Lovecraft földjén című kötete a kiadó beharangozójával keltette fel a figyelmem. Nem csak a fülszöveget, hanem a belinklet sorozat trailert is kimondottan izgalmasnak találtam, a borítója pedig egyenesen levett a lábamról. Nem tudok ellenállni a gyönyörű külsővel, és remeknek ígérkező tartalommal rendelkező köteteknek, így hamar landolt is a kívánságlistámon.

Előre kell bocsátanom, hogy nem olvastam még a címben említett, H. P. Lovecraft néven elhíresült szerzőtől, ezáltal ettől függetlenül kezeltem mindazt, amit ebben a kötetben olvashattam. Nem tudom, és nem is akarnám összehasonlítani a kettőt, csupán egymagában nyilatkozom Matt Ruff alkotásáról.

Be kell valljam, meglepett az a forma, amivel itt találkoztam, hiszen úgy is mondhatnám, hogy több sci-fi, fantasy és horror elemekkel tarkított novellát kaptam, azaz olyan hatása van, mintha egy gyűjteményes kötet lenne, ami egyetlen téma köré csoportosul. Ez a téma nem más, mint a színesbőrű Turner család, közeli rokonaik és nagyon közeli barátaik esetei. Az egyes írások bár különállóként is kezelhetőek, mégis kapcsolódnak egymáshoz, nem csak a rokoni, baráti szálak által, hanem azáltal is, hogy időrendben egymást követik, így apró puzzle darabkákként funkcionálnak egy teljes, nagyobb képből.

Visszaballagott az autójához. A csomagtartóban – a hasznavehetetlen pótkerék mellett – egy kartondoboz hevert, telis-tele rongyosra olvasott puhafedeles könyvekkel. Atticus választása Ray Bradbury könyvére, a Marsbéli krónikákra esett.

Legelőször Atticus Turnerrel ismerkedünk meg, a fiatal, leszerelt katonával, aki édesapja hívó szavára hazatér a család megmaradt tagjaihoz. Montrose (az apa) elmeséli fiának, hogy végre nyomra bukkant az évek óta kutatott családfa anyai ágán, s olyasmire talált, ami a fiút is érdekelheti, hiszen jogos örökségét kell megkapnia.

Atticus tehát autóba pattan, és átszeli az államokat, hogy megtudhassa, miről is van szó, miközben útját a 1950-es évek nehézségei gazdagítják. Ekkortájt a legtöbb amerikai nem szívleli a színesbőrűeket, gyakran nem hajlandóak kiszolgálni őket annak ellenére, hogy képesek lennének fizetni, sokan rettegnek miattuk, még ha nem is követnek el semmit, a rendőri túlkapások pedig mindennaposak.

Ilyen körülményekkel kell szembenéznie Atticusnak, amikor az időközben eltűnt édesapja keresésére kell indulnia egy olyan vidékre, ahová a lábát betennie nagyjából egyenlő a halálos ítélete aláírásával... Különös jelenségeknek lesz tanúja, találkozik egy furcsa szektával, részt kell vegyen egy borzalmas rituálén, ami az életébe is kerülhet, s mindezzel lavinaszerűen indítja be a további eseményeket.

Találkozhatunk majd a többi novella során kísértet járta házzal, párhuzamos dimenziókkal, elátkozott gyermekkel, vérmágiával és még megannyi borzongató történettel, amik külön-külön is izgalmasak, de amint összeáll belőlük a teljes kép, akkor válik a legérdekfeszítőbbé. Ezek megismerését viszont a leendő olvasó bízom. :)


Kedveltem az összes karaktert, akik mindnyájan normális háttérsztorit, és külön történetet kaptak, a család legidősebbjétől a legfiatalabb tagjáig bezárólag. Nem éreztem unalmasnak egyikük meséjét sem, hiszen nem csak családként, sorstársként kapcsolódtak össze, hanem a merőben más jellegű élményeik is fenntartották az érdeklődésem. Ráadásul Atticus, és nagybátyja is kimondottan szereti a sci-fi irodalmat, így több, ebbe a zsánerbe tartozó írás is említésre kerül, köztük a nálunk szintén frissen, felújított változatban kiadott Marsbéli krónikák is.

Színes, változatos etapokat kaptam, melyek során apránként ismerhetjük meg a kötet kimondott főgonoszát is, aki bár látszólag mindannyiuk segítségére akar lenni, mégis állandó jelleggel taszítja őket újabb bonyodalmakba. Persze sejthető, hogy ezek után kihúzza majd a gyufát hőseinknél, és az is megeshet, hogy csúnyán megüti majd a bokáját, miközben saját csapdájába esik bele. Ki tudja? :D

- Nem számít,  mit művelnek velünk, utána mindig úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Legyünk hálásak, amiért még lélegzünk.

Bár borzongató eseményekben nincs hiány, azt hiszem a Lovecraft földjén mégsem ebben a legkiemelkedőbb. Számomra a legpazarabb az egészben az volt, ahogyan átadja az '50-es évek Amerikáját, és a rasszizmus bénító ridegségét. Megmutatja, mit éltek át akkoriban a színesbőrű embertársaink, mindössze azért, mert nem fehérnek születtek. Bár valótlan köntösbe bújtatja, mégis érezni, mennyire tehetetlen volt akkoriban egy fekete család, aki ki volt szolgáltatva a fehérek kényének-kedvének, vagy éppen hatalmi harcainak.

Döbbenetes, hogy volt olyan időszak, amikor külön Útikönyvre volt szükségük, amivel biztonságosan utazhattak, s ami részletesen leírta, hol találhatóak olyan benzinkutak, éttermek, ahol kiszolgálhatják őket, vagy egyáltlán használhatják a mosdót. Azonnal eszembe is jutott a tavalyi évem egyik meghatározó filmélménye, a Zöld könyv, amit bátran ajánlok, ha kíváncsi vagy erre az útikönyvre, használatára, s hogy miképpen is zajlottak a hétköznapok abban az időben színesbőrűként.


Összességében amondó vagyok, hogy ne hagyd ki ezt a regényt, ha kedveled a sci-fi, horror és/vagy fantasy elemekkel tarkított, de a valóságot sem mellőző írásokat. Izgalmas történetek, érdekes formába öntve, pazar ruhába bújtatva. Imádtam!


Sosem tapasztaltam, hogy az előítéletből bármi jó származhat.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Agave
Oldalszám: 398
Eredeti cím: Lovecraft Country

Megjelenés éve: 2020 (eredeti: 2016)
ISBN: 9789634195818


Fülszöveg:

„A Lovecraft földjén valószerűtlen felütéséből egy szórakoztató, gyors, izgalmas és nagyhatású regény kerekedik.”
Neal Stephenson

1954, Chicago. A huszonkét éves leszerelt katona, Atticus Turner édesapjának nyoma vész, ezért felkerekedik, hogy megkeresse. Vele tart George bácsikája, a Néger útikönyv szerkesztője, és gyerekkori barátja, Letitia is. Útjuk Samuel Braithwhite vidéki kúriájához vezet New Englandben, arra a birtokra, ahol annak idején Atticus ősei rabszolgaságban senyvedtek. Menet közben nemcsak a fehérek Amerikájának hétköznapi borzalmaival szembesülnek, hanem olyan ártó szellemekkel is, amelyek mintha George kedvenc fantasztikus történeteiből lépnének ki.

Atticus az apja keresése révén rábukkan egy titkos szektára, melynek rejtélyes szertartásában történetesen ő maga hivatott kulcsszerepet játszani. Ahhoz, hogy élve megússza a kalandot, olyan dolgokra kényszerítik, amelyek a Turner-klán pusztulásához vezethetnek.

A Lovecraft földjén időn és téren átívelő, varázslattal, hatalommal, reménnyel és szabadsággal játszadozó, elsöprő erejű kaleidoszkópja két fekete család egymástól sokban különböző tagjain keresztül rajzolja meg a rasszizmus portréját, annak máig kísértő, szörnyűséges hatásait. Matt Ruff kozmikus horrorból, gótikus fantasyből és tudományos fantasztikumból táplálkozó regénye egyöntetű kritikai sikert aratott mind a szépirodalmat, mind a sci-fit/fantasyt olvasók körében, ráadásul 2020-ban sorozatra adaptálta az HBO.





A külföldön nagy sikert arató, s az HBO által megfilmesített Lovecraft földjén végre hozzánk is megérkezett az Agave kiadó jóvoltából. A sci-fi, horror, és fantasy elemekkel teleszőtt történet tökéletes képet fest a rasszizmus bénító ridegségéről is.
Tarts bloggereinkkel, hogy esélyed legyen megnyerni az izgalmas kötet egy példányát!




Több főszereplőnknek, köztük Atticusnak is a tudományos fantasztikum a kedvenc irodalmi műfaja. Mostani játékunkban emiatt a sci-fi népszerű képviselőit keressük. Az állomásokon megadott leírások alapján írjátok meg a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy melyik könyvre gondolhattunk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A könyv, amit keresünk, 1950-ben jelent meg, amerikai szerző által. A sci-fi alapkövének tartják. Történetében az emberiség elhagyja pusztulófélben lévő otthonát, s a Marsra költözik...


a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

10.30.  Booktastic Boglinc
11.01.   Spirit Bliss
11.03.   Veronika’s Reader Feeder
11.05.   Utószó
11.07.   A szofisztikált macska
11.09.   Olvasónapló


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése