Az Egy párizsi apartman a második könyvem Guillaume Mussotól, és a rajongásom iránta csöppet sem csökkent. Márciusban olvastam tőle először Az írók titkos élete című kötetet, amit annyira szerettem, hogy egyetlen nap alatt felfaltam. Akkor is, és most is rendkívül izgalmas történetet kaptam.
Márciusban azt mondtam, ha nem lenne őrültség egy szerzőt egyetlen írása alapján kedvenccé avatni, akkor Mussoval megtenném, de a biztonság kedvéért olvasok még tőle legalább egy kötetet, mielőtt ezt kijelenteném. Az Egy párizsi apartman rendkívül jó alkalom volt arra, hogy kiderítsem, tényleg annyira jók a könyvei, vagy csak a kezdeti lendület ragadott magával annyira.
Egy olyan kegyetlen korban, amelyben mindent a technológia, az emberi butaság és a gazdasági érdekek mozgatnak, mi másunk marad, mint a művészet, a szépség és a szerelem?
Ezúttal két főszereplőt is kapunk, váltott szemszögben ugyan, de gyakran összefonva kettejük cselekményszálát. A történet szerint Madeline Greene Párizsba utazik karácsonyra, hogy ott pihenje ki az utóbbi idők nehézségeit, s ehhez ki is bérli magának az egykori híres festő, Sean Lorenz műteremlakását. Arra azonban nem számít, hogy extra is jár a lakáshoz, Gaspard Coutances, a sikeres, de faragatlan stílusú drámaíró személyében. Egy technikai hibának köszönhetően mindketten ugyanazt a lakást foglalták le ugyanarra az időszakra, s egy ideig mindenképpen kénytelenek lesznek elviselni a társaságot.
Bár egymás iránt csöppnyi érdeklődést sem mutatnak - mindketten arra várnak, hogy a másikat egészen egyszerűen eljelje a föld -, azért az egykori festő otthona mindkettejükben megmozgat valamit. A helyén hagyott tárgyak, bútorok, fotók felpiszkálják kíváncsiságukat, s hamarosan arra is fény derül, hogy a tragikus sorsú művész barátja szerint valahol még kell legyen három utolsó Lorenz festmény. Madeline, az egykori rendőr lát némi izgalmat a dologban, ezért bele is fog a nyomozásba, Coutances barátunkkal az oldalán, de minél mélyebbre merülnek az ügy részleteiben, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy sokkal fontosabb dolgokat kellene megtalálniuk, mint csupán három festményt, aminek vitatott a létezése is...
Az Egy párizsi apartman nem rántott be olyan hihetetlen mértékben, mint Az írók titkos élete, ellenben csöppet sem élveztem kevésbé. A megannyi rejtély és nyomozás abszolút felvillanyozta a napjaimat, és alig vártam, mi minden fog még kiderülni. Azt viszont be kell vallanom, hogy engem rendesen megvezetett, ugyanis abban a hitben voltam, hogy a kezdő fejezetekben felvázolt festménykeresés el fog tartani a regény végéig, és az lesz majd a fő attrakció, hogy ezek tényleg előkerülnek. Ezzel szemben a történet első harmadában le is zárjuk ezt a szálat, és a nyomozás teljesen új irányt vesz, valami sokkal fontosabb után.
Sosem szeretem, amikor ennyire titokzatosan kell írnom, mert olyan hatása van, mintha csak a mézes madzagot szeretném elhúzni a leendő olvasó orra előtt ahhoz, hogy eléggé felcsigázzam, de az igazság az, hogy ha bármit megírnék a kötet további kétharmadából, azzal egészen egyszerűen lelőném a poént... Pedig szerintem ez úgy tud igazán ütni, ha az ember maga bogozgatja a szálakat, és anélkül tud elmerülni benne, hogy akár egyetlen apró, lényeges momentumot is tudna belőle. Semmiképp sem szeretnélek megfosztani az igazi wow élménytől, vagy az izgalmaktól, szóval kérlek, csak hidd el nekem, hogy a könyv második fele úgy felpörög, hogy csak kapkodni fogod a fejed.
- Te szerelmes vagy, igaz? - kérdezte Karen, a nyomában.
- Ugyan! Mi jut eszedbe?
- Féltem, hogy előbb-utóbb bekövetkezik.
- Nem akarok írni, és te egyből biztosra veszed, hogy szerelmes vagyok? Honnan veszed ezt a marhaságot?
- Vettél egy mobiltelefont. Te! Nem iszol, megborotválkoztál, nem hordasz szemüveget, öltönyt vettél fel, és levendulaillatod van. Úgyhogy igen, meggyőződésem, hogy szerelmes vagy.
Rendkívül érdekes volt számomra ezt a könyvet Atwood Macskaszeme után olvasni, ugyanis teljesen az volt az érzésem velük, mintha borsót és a héját kaptam volna. Megannyi ponton megtaláltam bennük a hasonlóságot, hiszen itt is fontos szerephez jut egy festő és munkássága, s a főszereplőink is ugyanúgy súlyos lelki traumákkal küzdenek. Teljesen független egymástól a két alkotás, mégis úgy éreztem, hogy ezeket egymás után volt jó olvasni, már csak azért is, mert Musso jóval könnyedebben tud megírni rémes dolgokat, mint Atwood.
Egyetlen problémám volt vele kapcsolatban, mégpedig az, hogy több kérdés is felmerült bennem, amikre nem kaptam választ, vagy éppen józan ésszel fel nem foghatom, hogy is alakulhat ki az adott helyzet. Ott van például a híres művész, Sean Lorenz alakja, akinek egyetlen alkotása is vagyonokat ér, pláne most, a halála után, tehát feltételezhetjük, hogy sokak rajonganak iránta. Na már most, ha az ő lakását a holmijával együtt kiadná bárki, arra egyrészt óriási igény lenne, másrészt ne mondja nekem senki, hogy nem fanyalodna rá néhány "kedves" bérlő arra, hogy akár egyetlen zokniját is magával vigye, ami a lakásban maradt, nem beszélve arról, hogy levelei, számlái, könyvei, s úgy egy élethez szükséges minden apróság szintén az épületben maradt. A bulvármédia cafatokra szedné minden apróságát, és szinte biztos vagyok benne, hogy kattintásvadász cikkek tucatjai születnének egy ilyen helyzetből...
Több, ehhez hasonló momentum volt, aminél a realitás szerintem egy picit elcsúszott, mint ahogy szerintem a végkifejletben is, mert bár elvarr minden szálat, mégsem éreztem azt, hogy ez így teljesen reális lenne, inkább amolyan amerikai filmes, bármi megtörténhet, bármi lehetséges szint volt.
Mindezek ellenére meg tudok bocsátani a szerzőnek, hiszen pazar atmoszférát teremtett, nem volt túlírt, mégis láttam magam előtt a parányi, nyugalom szigeteként létező lakást Párizs dübörgő szívében, s a kitalált művész kitalált festményei is szinte megelevenedtek a szemem előtt.
A nyomozás számomra videójátékokat idézett, amikben bárhová mész, bárkivel találkozol, mindig valamilyen apró információval leszel gazdagabb a teljes képhez, csak itt a legyőzendő főgonosz maximum az idő és a főszereplők önmaga. Biztosan lesz, aki ezért a párhuzamért majd furcsán néz rám, de tényleg láttam magam előtt az egészet, hiszen minden felbukkanó helyszín, vagy utolsó mellékszereplő is rettentő jól kidolgozott és élettel teli.
Összességében, aki szereti az író műveit, szerintem ezt is imádni fogja, és maradéktalanul magával fogja ragadni ez a kissé sötét hangulatú, karácsonyi thriller. Én biztosan nem fogom kihagyni a további - és korábbi - köteteit sem, mert Musso elképesztően jó!
Utóiratként pedig csak annyit mondanék még, hogy imádtam a kötet végén a QR kódos zebrát! (Aki majd olvasni fogja, felfedezheti a történetben, hogy ennek miért is van jelentősége.)
Az életben nincs második esély. Az elszalasztott alkalmak soha nem térnek vissza.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
Oldalszám: 352
Eredeti cím: Un appartement à Paris
Megjelenés éve: 2020 (eredeti: 2017)
ISBN: 9789633556863
Fülszöveg:
Párizs, egy zöldellő fasor végén megbúvó műteremlakás.
Madeline azért bérelte ki, hogy félrevonuljon, és kipihenje magát. Egy félreértés miatt azonban a fiatal londoni rendőrnő mellé betoppan Gaspard, az emberkerülő író az Egyesült Államokból, aki magányt keres az íráshoz. Nincs más választásuk, mint néhány napig osztozni a lakáson.
A műhelyt még mindig áthatja korábbi tulajdonosa, a híres festő, Sean Lorenz színek és fények iránti szenvedélye. A művész, aki képtelen volt talpra állni, miután a kisfiát meggyilkolták, egy éve halt meg, három festményt hagyva maga után, amelyeknek nyoma veszett. A festő páratlan tehetsége és tragikus sorsa nem hagyja nyugodni Madeline-t és Gaspard-t, akik közösen erednek a remekművek nyomába.
Ahhoz azonban, hogy megfejtsék Sean Lorenz valódi titkát, saját démonaikkal kell megküzdeniük egy drámai nyomozás során, amely örökre megváltoztatja az életüket.
Guillaume Musso Franciaország első számú kedvence, regényeit több mint 40 nyelvre fordították le. Művei a világ minden táján vezetik az irodalmi sikerlistákat, kiadók és filmproducerek versengenek értük.
Guillaume Musso immáron hetedik regénye jelent meg a Park Kiadó gondozásában, és a francia szerző szokásához híven fordulatokban ezúttal sincs hiány. Egy párizsi apartman című könyvében két véletlen lakótárs ered egy tragikus sorsú festő nyomába, hogy megtalálják utolsó műveit – és talán valami mást is.
Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és nyerjétek meg a könyv egyik példányát a kiadó felajánlásából!
Guillaume Musso regénye ezúttal a festőművészet világába kalauzol bennünket. Játékunkban híres festményeket mutatunk, a ti feladatotok pedig, hogy megírjátok nekünk a mű készítőjének nevét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway
BLOGTURNÉ KLUB
12.06. A Szofisztikált Macska
12.08. Spirit Bliss Sárga könyves út
12.10. Flora the Sweaterist
12.12. Könyv és más
12.14. Readinspo
12.16. Booktastic Boglinc
Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és nyerjétek meg a könyv egyik példányát a kiadó felajánlásából!
Guillaume Musso regénye ezúttal a festőművészet világába kalauzol bennünket. Játékunkban híres festményeket mutatunk, a ti feladatotok pedig, hogy megírjátok nekünk a mű készítőjének nevét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway
BLOGTURNÉ KLUB
12.06. A Szofisztikált Macska
12.08. Spirit Bliss Sárga könyves út
12.10. Flora the Sweaterist
12.12. Könyv és más
12.14. Readinspo
12.16. Booktastic Boglinc
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése