David Attenborough: Egy élet a bolygónkon


David Attenborough mindig is előkelő helyet fog elfoglalni a szívemben, hiszen az ő filmjein cseperedtem fel. Az Egy élet a bolygónkon című írása az utolsó könyve, én pedig úgy éreztem, ezt semmiképpen nem hagyhatom ki.

Manapság már mindannyian tisztában vagyunk azzal a megannyi problémával, ami jelenleg a környezetünket, és a világunkat súlytja, s kialakult az úgynevezett klímaszorongás is sokunkban. Egyre élénkebben jelennek meg előttünk az eddig csak a távoli jövőbe képzelt disztópikus világképek, s egy kicsit mindannyian aggódni kezdtünk, hogy a problémákat talán már nem odázhatjuk és terhelhetjük a következő generációra...

Ez a könyv arról szól, hogy miként követtük el a legnagyobb tévedésünket, és arról, hogy ha most, még időben cselekszünk, hogyan tudjuk jóvátenni ezt a tévedést.

David Attenborough nem kevesebbre vállalkozik utolsó könyvében, mint hogy megmentse a bolygónkat. Felvázolja mindazt, ami eddig lezajlott a világunkban, mindazt, milyen problémákat okoztunk életmódunkkal, ugyanakkor mindez nem riogatás, hanem tényfeltárás és megoldáskeresés is. Nem finomkodik, és arcul csapós tények sokaságát teríti ki előttünk, hogy felnyissa szemünket, mennyire rossz irányba haladunk, de azt sem rest kifejteni, mi mindent tehetünk a villámsebességgel haladó, káros folyamatok megállítása érdekében.

Ki mesélhetné el mindezeket hitelesebben annál, aki a saját szemével nézte végig, hogyan jutottunk olyan helyzetbe, ami most hatalmas gondot okoz? A 94 éves természettudós és tévés személyiség életének háromnegyedét a természet megismerésével és bemutatásával töltötte, tapasztalata tehát vitathatatlanul hatalmas a témát illetően. Gyakran került kapcslatba természeti népekkel, vagy "áldásos" tevékenységünk miatt oltalomra szoruló állatcsoportokkal, és azok elhivatott segítőivel.

Jelenleg évi 15 milliárd fát vágunk ki. Az esőerdők összterülete a felére zsugorodott. A folyamatos erdőirtás legfőbb oka, ami miatt kétszer annyi fát pusztítanak el [...], a marhahús előállítása. 

Érdemes meghallgatnunk mindazt, amit szeretne átadni nekünk, hiszen a jövőnk múlik rajta. David Attenborough már nem tehet annál többet, mint hogy utolsó lélegzetével is igyekszik jobb belátásra bírni minket, és fentarthatóbb irányba terelni az emberiséget legutolsó könyvével és filmjével egyaránt.

Írásában sorra veszi, mi zajlott eddig bolygónkon az évezredek során, és milyen hatással van Földünkre a nagyipari állattenyésztés, növénytermesztés, a technológia fejlődése. Látványos, ahogyan a születése utáni évtizedeknél sorra veszi, mekkora a Föld aktuális népességszáma, s hogy pár évtized alatt milyen robbanásszerűen nőttünk duplaannyira.


Amikor David született, még csak 2,7 milliárd ember élt a Földön. Ma 7,8 milliárdan vagyunk, azaz alig 100 év alatt majdnem megtriplázódtunk. Az előzetes jóslások szerint, 2100-ra akár 11 milliárdan is lehetünk. Bár ekkora tömeg riasztónak tűnhet, mégis úgy néz ki, Földünk még ekkora terhelést is kibírna, ha a természettel összefogva élnénk, nem pedig azt teljesen kizsákmányolva.

Korábban nem foglalkoztunk a döntéseink következményeivel, de mára már jól látható, hogy a jelenlegi berendezkedésünk fenntarthatatlan. Nem lehetünk ennyire kényelmesek, változásokat kell eszközölnünk. Szokásaink kibillentik a természetet egyensúlyából, s mindezek hozadékát szenvedjük meg jelenleg.

Amit a modern világ csodájának érzünk, az nem egyéb, mint egyszerű, kendőzetlen lopás. Amint a tanúvallomásom végén ismertetett megdöbbentő statisztikai adatok mutatják, mindent közvetlenül az élő természettől vontunk el, ügyet sem vetve arra a pusztításra, amit okoztunk. Nem törődtünk a fajpusztulással, amit azzal idéztünk elő, hogy erdőségeket irtottunk ki pusztán azzal a céllal, hogy szójababot termesszünk csirketápnak. Senkit sem érdekelt, hogy mekkora kárt okozunk a tengeri életközösségekben azzal, hogy elhajítjuk a műanyag ásványvizes palackokat. Fittyet hánytunk arra, hogy mennyi üvegházhatású gázt bocsátunk a légkörbe az egyre nagyobb arányú építkezésekhez szükséges cement gyártásával. Nem csoda, hogy az okozott kárt ilyen gyorsan felhalmozódtak, és fölébünk tornyosultak. 

A folyamatos erdőirtás, túlhalászás, a nagyüzemi állattartás, és növényvédőszerek mind-mind hatalmas terhelést jelentenek a környezetünknek. Nem csukhatjuk be többé a szemünket, nem dughatjuk homokba a fejünket. Néhány évtizedünk maradt, hogy radikális változásokat eszközöljünk, ha nem akarjuk, hogy az évszázad végére esélyünk se maradjon a folyamatok megfékezésére.

Megdöbbentőek azok a számadatok, miszerint természet pusztító tevékenységeink fele csak a felső 16% igényeit szolgálja, valamint az is, hogy a bolygó élővilágának 96%-át tesszük ki mi, emberek és azok a haszonállatok, akiket megeszünk. A vadonélő állatok mindössze 4%-ot tesznek ki a teljes bolygón! Illetve az sem elhanyagolható tény, hogy 1954-ben az érintetlen földterületek aránya 64% volt, mára ez mindössze 35%.

Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet - velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább. 

David nem ijeszgetni akarja olvasóit és nézőit. Tényeket mondd el, de megoldásokat is kínál, melyeknek köszönhetően szép jövő képe tárul fel előttünk. Nyilatkozata alapján láthatjuk, hogy nem is kéne sokat tennünk azért, hogy minden megváltozzon, és fenntarthtóbb irányba mozduljon. Van még esélyünk, ha gyorsan cselekszünk, és hajlandóak vagyunk messzebb gondolkodni, mint a holnap.

Bár a könyv és film nagyon hasonló, előbbi mégis jóval több adatot tartalmaz, utóbbi viszont vizuálisan nyújt maradandót, ezért amondó lennék, hogy minkettőt ejtse útba az érdeklődő. A kettő együtt ad ki egy hatalmas egészet.


Összeségében nagyon hálás vagyok, hogy olvashattam ezt a könyvet, mert nem csak David önéletrajzába kaphattam betekintést, de megtudhattam azt is, miképpen alakultak ki mai világunk problémái, és egy kicsit meg is nyugodhattam, hogy van lehetőség mindent megváltoztatni, ha képesek vagyunk közösen tenni érte. Súlyos, de rendkívül fontos írás, amit mindenkinek a kezébe adnék, mint kötelező olvasmány!

Mi vagyunk az elsők, akik teljes valójában felismerjük a ránk leselkedő veszedelmet, és az utolsók, akik tenni is tudunk ellene.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Park
Oldalszám: 300
Eredeti cím: A Life on Our Planet

Megjelenés éve: 2020
ISBN: 9789633557006


Fülszöveg:

Kilencvennégy éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.

Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.

Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.

Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk.

Csak akarnunk kell.

Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.

A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netflixen látható.





David Attenborough utolsó könyvében nem kevesebbre vállalkozik, minthogy megpróbálja megmenteni bolygónkat az egyre fenyegetőbb környezeti katasztrófáktól. Könyvében sorra veszi a problémákat, lehetséges kimenetelüket, de nem csak ijesztget, a megoldásokat is tálcán kínálja fel nekünk, csak élnünk kell a lehetőséggel.
Tarts velünk, hogy megtudhasd, milyen hatással volt bloggereinkre!




Aktuális játékunkban olyan személyeket gyűjtöttünk össze, akik az állatoknak, a természetnek szentelték életüket, ezáltal közelebb hozva az élővilágot a hétköznapi emberekhez, valamint sokat tettek a környezetünk megóvásáért is. Minden állomáson találhattok egy fotót, nektek pedig csak annyi a dolgotok, hogy megmondjátok, melyik híres természettudóst, kutatót látjátok a képen, és beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

03.08.   Booktastic Boglinc
03.10.   Könyv és más
03.12.   Könyvvilág
03.14.   Readinspo
03.16.   Pandalány olvas


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése