Marie Benedict: Mrs. ​Christie rejtélyes eltűnése


Marie Benedict inspiráló nőalakokat választ regényeihez, és írja meg sorsukat saját fantáziájával vegyítve. Így került terítékre a mindenki által ismert Agatha Christie is, akinek életéből egy megmagyarázhatatlan talányra próbált fényt deríteni az írónő.

Ki ne hallott volna már Agatha Christie-ről? Na, de a legtöbben azért nem böngészik át az egyik leghíresebb írónő életét, hogy tudják, máig megmagyarázatlan okokból egyszer 11 napra eltűnt a föld színéről, s egy szállodában találtak rá, ahová férje szeretőjének vezetéknevén jelentkezett be.

Az orvosok valamilyen súlyos megrázkódtatás során bekövetkező amnéziáról nyilatkoztak, de a mai napig nem tudja senki, mi volt ez az egész. Valaki szerint érzelmi megrázkódtatás következménye a szerető felbukkanása, és a küszöbön álló válás miatt, mások szerint Agatha csak bosszantani szerette volna férjét. Marie Benedict a jól ismert tényeket igyekezett felhasználni regényéhez, kiegészítve a hézagokat saját fantáziájával, hogy megmagyarázhasson egy krimiregényekbe illő esetet.

Szinte hallottam magamban Mama hangját, amikor tanácsot kértem tőle az úttal kapcsolatban, és a szokásosnál is határozottabban felelt: egy feleségnek kötelessége a férje mellett lenni, mert a férje az első, még a gyerekeknél is fontosabb. Ha egy asszony túl sokáig magára hagyja a férjét, el fogja veszíteni.

Történetünk két szálon fut párhuzamosan, melynek egyikén a fiatal Agatha Miller mellé szegődünk egy bálon, ahol megismerkedik leendő férjével, Archie Christie-vel, s innentől időrendi sorban követjük kettejük életének alakulását, Agatha narrálásával. A másik szálon Archie szemszögét kapjuk meg, ám vele az ominózus eltűnéstől vesszük fel a fonlat, s nézzük végig, miként éli meg felesége elveszítését, a rendőrség kutakodását, a média fokozott figyelmét.

Agatha szemszögéből megismerhetjük a nehézségeket, amit egy korabeli nőnek viselnie kellett a férje oldalán (ami az ő esetében hatványozottan van jelen, mivel férje durván az akkor megszokottnál is jobban elnyomja), a háborúban való részvétel kínjait, a családalapítás buktatóit. Kibontakozik előttünk egy tehetséges, de rettentő mértékben elnyomott nő élete, akinek igen könnyen átérezhetjük küzdelmeit, s fájdalmát, melyet hűtlen férje okoz neki.


Ez a kötet rendkívül elgondolkodtató. Órákig diskuráltunk itthon mindazokról a témákról, amik felvetődnek benne, s amik főképp az én fantáziámat nem hagyták nyugodni. Adott ugyanis egy nő, aki feláldozza magát a férje kívánságainak oltárán. Saját magát háttérbe helyezve csak annak él, hogy boldoggá tegye a férfit, aki feleségül vette, még annak árán is, hogy a közös gyermekükkel sem foglalkozhat, nehogy a férj elhanyagoltnak érezze magát. Agatha gyakran érzi úgy, több lenne benne, de édesanyjától is csak azt hallja, hogy első a férfi, még a gyerekekkel szemben is. Időnként ír, hogy a családot is kisegítse anyagilag, ám ez egy idő után szintén éket ver közéjük. Agatha elmerül a történeteiben, mert nem jön ki a férjével, és nem jön ki a férjével, mert elmerül a történeteiben.

A másik oldalról kapunk egy önző férjet, akit szerintem egy kicsit sikerült is túldémonizálni, hiszen ő az, akinek minden kívánságának meg kell felelni, ő az, aki jobban szenved a háborútól, akinek gyengébb a gyomra, aki nem akarja születendő gyermeküket, mert azzal rá kevesebb figyelem irányul, akinek a felesége regényekbe merül, és szereplőkről fecseg, miközben csak arra vágyna tőle, hogy csendben, békében szeresse. Archie karaktere hihetetlenül bicskanyitogatóra sikerült, de úgy érzem, itt kéne igazán elgondolkodni a regény kapcsán.

Rövid, megmagyarázhatatlan pillanatra Reggie Lucy képe villan fel a szemem előtt. Mennyire más lett volna az életem, ha ahhoz a kedves fiúhoz megyek hozzá, nem pedig Archie-hoz! Akkor biztosan nem alakult volna ilyen tragikusan minden. De akkor lehet, hogy nem váltam volna ilyen erős, tehetséges nővé, amivé így válnom kellett.

Agatha és Archie egy azon sokezer házaspárból, akik nem illenek igazán össze, de még beszélni sem tudnak egymással. Miután a rózsaszín köd felszáll, nem képesek igazodni egymás változó személyiségéhez, csak forrongnak magukban, hogy a másik fél miért nem megértőbb, másabb. Ugyan egészen más korban játszódik, de remekül rávilágít a mai kor problémáira is. A házas feleknek csapatként kell együttműködniük, beszélniük kell a gondjaikról, nem feláldozni valamelyiküket a kapcsolat oltárán, majd magára hagyni.

A regény szempontjából engem zavart, hogy ilyen mértékben a férfit tettük meg a történet hibásának, ő volt az, aki önzésével mindent tönkretett. Nem csak egy kapcsolatot, családot, hanem egy nőt is, aki hamvaiból kel új életre, és válik igazán erőssé. Szerettem, hogy Agatha rádöbbent, önmagában is elképesztően erős, nincs szüksége férfira, hogy megálljon a lábán, de sajnáltam, hogy egyoldalúra sikerült a sztori, és annyira a nőt akarta támogatni, hogy a férfit ősgonosz szintre süllyeszti.


Érdekes volt a gondolatkírésrlet, az ismert tények hézagait kitöltő elképzelés, hogy mi is vezethet el egy házaspárnál oda, hogy elváljanak útjaik. Belebújhatunk mindkét fél fejébe, s megismerhetjük azokat a gondolatokat, párbeszédeket, amiket alapesetben sosem látunk és hallunk, amikor valaki(k) kapcsolatának végéről értesülünk. Marie Benedict remekül, és hitelesen alkalmazta a szemszögváltást ezek megismerésére, ugyanakkor számomra egy picit kevés maradt, hiszen az ismert tények réseit feltöltve, és hozzáköltve némi hátteret számomra nem adott elegendő élményt.

Nem árt még annyit tudni a regénnyel kapcsolatban, hogy ha valaki nem olvasta még az összes Agatha Christie regényt, annak több esetben kerülhetnek spoilerek a szeme elé olvasás során, s ezek között olyan is akad, ami egy teljes olvasási élményt vághat gallyra, mivel pont a gyilkos személyét leplezi le.


Összességében egy nagyon érdekes regényt olvashattam, ami sok gondolatot ébresztett bennem, s általa sok témát sikerült itthon kiveséznünk a kedvesemmel párkapcsolat, házasság, nemi egyenlőség témakörében. Bár egy kicsit többet vártam tőle, már ezekért a beszélgetésekért megérte elolvasni. AC rajongóknak szinte kötelező, s aki kicsit is kíváncsi az írónő egy misztikus korszkára, annak is bátran ajánlom, mindössze érdemes óvatosnak lenni, az írás bizonyos pontjai spoileresek más AC regények tekintetében. :)


Erősnek kell lenned, habár az út sziklás.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Libri
Oldalszám: 332
Eredeti cím: The Mystery of Mrs. Christie

Megjelenés éve: 2021 (eredeti: 2020)
ISBN: 9789634337706


Fülszöveg:

„Nem az a kérdés, ki és miért tette, hanem az, hogyan tette! Ahogy Agatha Christie első és legismertebb detektívje, Hercule Poirot mondaná: Türelem. Minden kiderül.” The Los Angeles Times

1926 decemberében a híres krimiíró, Agatha Christie eltűnik. Mindössze néhány nyom áll a nyomozók rendelkezésére: mit keres Mrs. Christie elhagyatott autója a tóparton, és a hideg idő ellenére az asszony miért nem vitte magával a kabátját?
Anglia egyik legnagyszabásúbb keresőakciójában számtalan rendőr és civil kutat az írónő után, de nem akadnak a nyomára. Vajon él még? És ha igen, hová tűnt?Marie Benedict regénye arról szól, mi történhetett Agatha Christie-vel, s hogy egy ilyen zseniális író, mint ő, hogyan keveredhetett egy ilyen homályos históriába. A Mrs. Christie rejtélyes eltűnését olvasva óhatatlanul felmerül majd bennünk a gondolat, hogy ez a történet talán az összes Agatha Christie-krimi közül az egyik legizgalmasabb.
MARIE BENEDICT a Boston College-ban tanult történelmet és művészettörténetet, majd a bostoni jogi egyetemre járt. Több mint tíz évig dolgozott ügyvédként, majd úgy döntött, hogy a történelem különleges, nagy formátumú asszonyairól ír regényeket. Köteteiben a valóságból kiindulva, láttató erejű írói fantáziával fest meg ismert vagy éppen kevésbé ismert sorsokat.
A Libri Kiadónál eddig megjelent könyvei: Hedy Lamarr, az egyetlen nő (2019), Clara (2020).





Legújabb regényében az izgalmas életrajzi regényeket jegyző Marie Benedict egy változatot mutat arról, hogy mi állhatott a krimik nagyasszonyának, Agatha Christie-nek titokzatos eltűnése mögött, amelyet soha senki se magyarázott meg igazán. Spekuláljatok ti is bloggereinkkel és nyerjétek meg a kötetet, amit a Libri Kiadó jelentetett meg.




Minden állomáson Agatha Christie-hez kapcsolódó kérdést találtok, a helyes megfejtéseket írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Hány alkalommal játszotta David Suchet Poirot?


a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

05.28.   Olvasónapló
05.30.   Readinspo
06.01.   Booktastic Boglinc
06.03.   A szofisztikált macska


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése