Guillaume Musso: Ott ​leszel?


Ha Musso nevével látok új könyvet megjelenni, egy percig sem habozom a beszerzésével. Számomra ő az a komfortszerző, akiben sosem kell csalódnom, mindig jól esnek az írásai, s akinek a könyveit le sem tudom tenni. Az Ott leszel? régóta vágyott darab volt, kifejezetten örülök, hogy újra megjelentették.

Mussoval Az írók titkos élete című könyv kapcsán ismerkedtem meg, és azonnal megkedveltem a szerző munkásságát. Azóta egyetlen megjelenést sem hagytam ki, s bár a korábbi köteteit még nem olvastam, mindegyikük a polcomon várja már, hogy sorra kerüljön.

Az Ott leszel? megjelenésének azért örültem kimondottan, mert ez Musso egy kezdeti időszakából származó, újra kiadott regénye, amit manapság nagyon nehéz volt már beszerezni. Végre azok is olvashatják így az író korábbi munkáját, akik később váltak rajongójává, nem mellékesen pedig olyan borítóval érkezett, ami illik az eddigiekhez.

Az élet olykor, amikor már egyáltalán nem számítunk rá, különleges ajándékokkal lep meg bennünket.

A cselekmény során ezúttal a hatvanas éveiben járó sebészt, Elliott Coopert követhetjük, aki önkéntes szolgálatot tölt Kambodzsában. A falu egyik hálás öregje egy napon beszélgetésre invitálja a férfit, s miután kifaggatta, egy különleges ajándékot is ad neki.

Elliott harminc éve veszítette el nagy szerelmét egy balesetben, s úgy érzi, ha csak egy dolgot kívánhatna az életben, az az lenne, hogy viszontláthassa Ilenát. Az öregtől néhány sárga pirulát kap, s azt állítja, ha az orvos beszedi a kapszulákat, újra találkozhat majd szerelmével.

A férfi ekkor még nem is sejti, milyen őrült kalamajkába keveredik a kedves bácsinak hála, ugyanis minden tabletta utat jelent egy rövid időre a múltba, 30 évvel korábbra, teljes valójában...


Talán mindannyunkban felmerült már valaha az a gondolat, hogy bárcsak megváltoztathanánk valamit a múltunkban. Bárcsak másképp cselekedtünk volna egy adott szituációban, akkor most biztosan nem az lenne, ami, nem ott tartanánk, ahol...

Ebben a regényben nagy szerephez jutnak fiatalkori énünk hibái, s azok elfogadása, vagy el nem fogadása. Elliott azt az oldalt képviseli, aki sok tekintetben nem tud magának megbocsátani, s csak a lánya és legjobb barátja tartják életben. Van, amit ő is megváltoztatna, és nem is elég körültekintő, így a múltba való utazgatása mindig hatással lesz a jövőre, s a körülötte lévők életére is.

Vajon mennyit ér meg egyetlen hiba kiküszöbölése? Mi lenne, ha azt mondanák, oké, megváltoztathatsz egy dolgot a múltadban, de cserébe fel kell áldoznod valami jót a jelenedből? Kezdetben Elliott is csak szemlélődő szeretne lenni a múltban, emlékekbe kapaszkodni, de később elragadják az érzelmek, s olyan dolgokba merül bele, amibe nem lenne szabad. Kérdés, hogy a végén minden jól alakul, vagy ezt is meg fogja bánni?

Nem az a baj, hogy kevés idő áll a rendelkezésünkre, hanem főképp az, hogy sokat elfecsérelünk abból, ami adatik.

Azt hiszem, ez a regény remekül példázza az önmagunkkal vívott harcainkat. Elliott idősebbik énje az eszét, a fiatalabbik pedig a szívét jelképezi, akik folyton harcban állnak egymással. Mindkettő tudja, hogy mit szabadna és mit nem, mégis folyton ellenszegülnek, míg maguk mellé nem tudják állítani az másikat. Kettejük vívódása kompromisszumot eredményez, de ami számukra megoldás, nem biztos, hogy a környezetüknek is, s néha a legnagyobb jószándékunkkal is csak ártunk másoknak.

Talán túl ködösen fogalmazok, de az az igazság, hogy ez is egy olyan Musso regény, aminél minden apróság említése spoiler értékű lenne, s elronthatja az olvasásélményt.

Bár a regény vége mondhatni jól alakul - bizonyos tekintetben -, mégis arra ösztönzi az olvasót, hogy próbálja elfogadni a hibáit, pláne a múltban ejtetteket. Nem mondom, hogy hibátlan alkotás, de engem annak ellenére is magával ragadott, hogy nem olyan csavaros, mint a szerző későbbi alkotásai. Végeredményben nem csak szórakoztató, de elgondolkodtató írás is lett.


Összességében szerettem Mussonak ezt a korábbi regényét is, annak ellenére, hogy ez még nem bővelkedik akkora és olyan mennyiségű fordulatban, mint a későbbi munkái. Továbbra is úgy érzem, hogy számomra ő az igazi komfort szerző, akiről tudom, hogy mindig remek minőségben dolgozik, mégis mindig más, mindig változatos, mindig meg tud lepni. Bátran ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik szeretik a szerző írásait, és azoknak is, akik egy elgondolkodtató, időutazós storyt keresnek.


Barátból és könyvekből keveset gyűjtsön, de azok jók legyenek!


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Park
Oldalszám: 304
Eredeti cím: Seras-tu là ?

Megjelenés éve: 2022 (eredeti: 2006)
ISBN: 9789633558508


Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kezedben a lehetőség, hogy változtass a múlton…

Elliott Cooper, a neves San Franciscó-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliott azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal, és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát.

Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba és találkozhat szerelmével, sőt, egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal. Vajon jóváteheti-e a hibát, amit annak idején elkövetett, megakadályozhatja-e Ilena halálát, újraírhatja-e kettejük közös történetét?

Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszon





Ugye te is mondtad már valaha, hogy bárcsak megváltoztathatnál valamit a múltadban? Guillaume Musso Ott leszel? című regényében ezzel a gondolattal játszik el. Vajon jó ötlet beleavatkozni a múlt eseményeibe, vagy súlyos árat kellene érte fizetnünk? Tarts bloggereinkkel, hogy közelebb kerülhess a válaszhoz, valamint esélyed legyen megnyerni a Park Könyvkiadó által felajánlott példányt!




Mostani nyereményjátékunkban Guillaume Musso további regényeinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy beírjátok a regény címét a rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Félelmetes ellenféllel kellett szembeszállnom: önmagammal. A végső ellenséggel. A legveszedelmesebbel.”

a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

03.28.   Booktastic Boglinc
03.30.   Pandalány olvas
04.01.   Readinspo
04.03.   Könyv és más


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése