Bagó Tündének már a második regénye jelent meg a 21. század kiadónál, én mégis A lámpagyújtogatóig nem ismertem a munkásságát. A kötetet a kiadó ajánlotta figyelmembe, és azonnal megfogott, hogy van svájci vonatkozása is, hiszen szívesen olvasok arról, hogyan látják mások a lakóhelyemet, legyenek szintén itt élők, vagy csak ide vágyók. Bár a felkínált témák érdekesnek tűntek, nem kötöttem mély barátságot a kötettel.

Érdemes időnként kilépni a komfortzónából

Nem fogok zsákbamacskát árulni, s rögtön az elején leszögezem, nekem ez az írás nem tetszett. Ennek fő okaként egyrészt a műfajt, másrészt pedig a stílust határoznám meg. Tény, hogy ritkábban veszek kézbe történelmi regényeket, pláne, ha azok a II. világháború idején (is) játszódnak, viszont időnként szeretek kilépni a komfortzónámból, mert nagyobb százalékban jól szokott elsülni. Ebben az esetben viszont az előbb említett zsánerek mellett nagy mértékben van jelen a romantikus vonal is, amit viszont szinte soha nem fogyasztok, s mindezekhez társul a szerző terjengős stílusa is, de erről majd alább írok bővebben.

A történetről röviden

A lámpagyújtogató egy történelmi fikció, melyben több idősíkon mozgunk, főként Konstanzban, de néha egy-egy fontosabb utazás erejéig kikacsintunk más európai városokba is.

1945 márciusában kezdünk, amikor a II. világháború vége már a küszöbön áll, de az emberek még mindig nem lélegezhetnek fel. Albert Wiesmann, a helyi lámpagyújtogató fia városi túrákat tart a frontról hazatérő, sérült katonáknak, ahol elmeséli apja történeteit, hogy azok ezáltal is tovább élhessenek, titokban pedig olyanoknak segít, akiket a rendszer maga alá temetne. Embereket és értékeket bújtat, kockáztatva ezzel saját életét is. Egy ponton borzalmas hírt kap, s unokájával, meg annak barátaival meg akarja védeni Konstanz városát és annak értékeit a bombázástól. Bár úgy tűnik, sikerrel jár, a férfi mégis nyomtalanul eltűnik, és senki nem tud rájönni, mi lett vele.


Egy másik idősíkon 1996-ba repülünk, s Anna Stolz, a restaurátornő mellé szegődünk, aki nagyon szeretne megkapni egy munkát, amiben két frissen előkerült, még a konstanzi zsinatról maradt ládát állíthatna helyre. Ez persze nem lenne annyira érdekes, ha nem tudnánk, hogy valaha volt egy harmadik ládika is, ám annak nyoma veszett, mikor a II. világháború idején elrejtették őket. Mindenki, aki akkoriban tudhatott a ládák rejtekhelyéről, mára halott, az egyik érintett unokája pedig nem tud semmiről. Anna ennek ellenére céljául tűzte ki, hogy megtalálja a hiányzó darabot.

A fejezetek egymásutániságát egy harmadik idősík töri meg, melyben Olga Fischer, hamburgi turista naplóbejegyzéseit olvashatjuk 1999-ből. A lány férjével érkezik Konstanzba, s teljesen lenyűgözi a város hangulata és történelme, melyről utazásuk minden napján lelkesen ír.

Véleményem

A történet helyszíne, ideje és misztikuma jó alapot nyújt a kíváncsi olvasónak, s engem is kifejezetten érdekeltek a ládák, valamint Albert titkai. Mindezek ellenére azonban nehézkes volt számomra az olvasása, s ez főleg a szöveg milyenségének, és a szerelmes regény mivoltának köszönhető. Sosem olvasok kifejezetten csak romantikus témájú írásokat, itt viszont bőven többet kaptam a szerelmi gondokból, mint amit egy átlagos regény során képes vagyok befogadni belőle, ráadásul az általam legkevésbé kedvelt szerelmi háromszöggel volt dolgom.

Másrészt úgy érzem, jobban volt ez útikönyv, mint regény, hossszú bekezdésekben megírt hangulatkeltőnek szánt környezetleírásokkal, melyek az én ízlésemnek már túlzóak voltak. Elfogadom, hogy egy szerző nagyon szeretné, ha az olvasó is pontosan el tudná képzelni azt a képet, ami az ő fejében létezik, de véleményem szerint nyugodtan rá lehet bízni a befogadó fél fantáziájára is bizonyos részeket, nem szükséges az utolsó vasszögig segítenünk neki. Néha az efféle, minden részletre kiterjedő leírások az életszerűséget is kockáztatták, amelyett az alábbi részlettel tudnék leginkább illusztrálni: "Anna végighúzta mutatóujját az autó ajtajának ívén, amely elválasztotta a felső, fekete műanyag borítást az ajtókilincset körbeölelő világosbarna bőrtől. Maga előtt, a műszerfalon is követte a csíkot a sebváltó felé, egészen a vezető előtti kijelzőig. A bézs bőrkormánynál, amelyet a férfi hosszúkás ujjai markoltak, megtorpant, és visszahúzta kezét az ölébe."


Nem kétlem, hogy sokakat utazásra fog csábítani ez az írás, hiszen rengeteget kapunk a konstanzi hangulatból, történelemből, számomra viszont kevesebb is elég lett volna belőle, hogy ne érezzem erőltetettnek, komolytalannak hiszen mindenről is túlzott részletességgel olvashatok. A szerző talán a belehelyezkedést szeretné elősegíteni a történet során azzal, hogy szinte mindennek megtudom a színét, anyagát, és a márkáját is, viszont úgy gondolom, ezek egyike sem ad hozzá lényegesen az elbeszéléshez, és összességében oldalszaporítóként lesznek jelen. (Őszintén úgy gondolom, hogy egyetlen regénynek sem áll jól, amikor belefogunk a fizetetlen reklámok sorozatába, s unalmassá, felszínessé teszi, ha lényegesnek szeretnénk eladni azt, milyen védjegy alatt fut a karakter cipője, inge, autója, parfümje...)

Maga az alapszituáció érdekes volt, kíváncsi voltam rá, mit is rejtenek a ládikák, hová tűnt a harmadik, és az is, miképpen alakul Konstanz sorsa, viszont sokkal élvezetesebb lehetett volna számomra, ha egy bátor szerkesztő feszesebbre húzza a szöveget. Részemről a 1945-ös események sokkal érdekfeszítőbbek voltak, mint bármi más, mivel Olga naplóbejegyzései egyszerűen nem töltöttek el érdeklődéssel, Anna szálán pedig főleg szerelmi vívódás zajlott, hogy döntésre jusson két férfi között.

Összességében

Úgy gondolom, Bagó Tünde rendkívül behatóan ismeri és rajongva szereti regénye helyszínét, melyet olvasóinak is szeretett volna átadni. Biztos vagyok benne, lesznek, akiknél ez tökéletesen fog működni, én sajnos az az olvasó voltam, aki nem tudta átvenni a lelkesedést, és akinél a kevesebb több lett volna.

Kiadó: 21. század
Oldalszám: 288

Megjelenés éve: 2025
ISBN: 9789635686063



Fülszöveg:

Egy város, amelynek múltját több száz bomba sem pusztíthatja el.
Egy fiú, aki menekül családja veszteségeitől.
Egy középkori láda, amely titkokat rejt, és életeket köt össze.

Dél-Németország, 1945. A háború utolsó hónapjaiban Albert, az idős lámpagyújtogató egy csapat kamasz segítségével próbálja megmenteni Konstanz városát a szövetségesek bombáitól. A légitámadások után Albert nyomtalanul eltűnik.

Bodeni-tó, Konstanz, 1996. Anna fiatal restaurátor, a város utcáihoz gyermekkori emlékek, a szülőföldje iránti szeretet fűzi. A konstanzi zsinat korából származó ládák helyreállítása közben megismeri Albert unokáját, Ulrichot. Izgalmas nyomra bukkannak, amely a középkori városi latrinákhoz és Alberthez vezet.

Kiderül, hová tűnt a lámpagyújtogató? Vajon hol találja meg a boldogságot a szerelmei között vívódó Anna? Konstanz városában, amely a gyökereit jelenti, vagy egy számára ismeretlen földrészen?