E-mail Instagram Moly

Booktastic Boglinc

könyvajánlók, értékelések, könyves utazások és minden, ami könyv

  • Főoldal
  • Értékelések
    • ABC rendben
    • Kiadók szerint
  • Könyves helyszínek a valóságban
  • Rólam
Bagó Tünde: A lámpagyújtogató
Bagó Tündének már a második regénye jelent meg a 21. század kiadónál, én mégis A lámpagyújtogatóig nem ismertem a munkásságát. A kötetet a kiadó ajánlotta figyelmembe, és azonnal megfogott, hogy van svájci vonatkozása is, hiszen szívesen olvasok arról, hogyan látják mások a lakóhelyemet, legyenek szintén itt élők, vagy csak ide vágyók. Bár a felkínált témák érdekesnek tűntek, nem kötöttem mély barátságot a kötettel.
Elolvasom!
0 Komment
Kat Cho: Once Upon a K-Prom – Álmodtam egy bálról könyv

Egy jól megválasztott idézet nekem simán el tudja adni a könyvet, s mivel szerettem Kat Cho írását, ezért úgy döntöttem, összeszedem a kedvenc idézeteimet belőle, hogy mások kedvét is meghozhassam, ezáltal pedig többekhez juttathassam el ezt a cuki történetet.

Olvastam már el könyvet csak azért, mert egy-két jól megválasztott idézet felkeltette a figyelmemet. Kat Cho kötete nem csak rendkívül kedves romantikus történet, de sok fontos témával is dolgozik, ezért szeretném, ha többen adnának neki esélyt, ráadásul az az önös érdek is vezérel, hogy még több kötet jöjjön ki nálunk is a szerzőtől, mert rendkívül érdekes írásai vannak. :) Remélem hát, hogy az alábbiak megfognak, és szívesen olvasod majd Elena és Robbie történetét.

montázs koreai látképekből

- A hivatásodat, a hobbidat és a céljaidat bármikor megtalálhatod. Ami érdekessé tesz téged, az nem egyetlen dolog. Annyi kis apró gyönyörű dologból vagy összerakva. Ugye ezt te is tudod?

Ő volt Robbie Choi. A fiú, aki szerint a szóvicc a humor csúcsa, és aki addig olvasta újra és újra a Percy Jackson könyveket, míg a gerincük szét nem hullott.

Tudtam, hogy vannak olyan dolgok ebben a világban, amelyeket nem igazán értek, de voltak olyanok is, amelyeket nem akartam megérteni. És amikor azt mondják, hogy nem szeretheted azt, akit akarsz, én azt utáltam a legjobban.

Mindig utáltam, amikor az emberek próbálták kerülni a témát. Mintha az, hogy nem beszélünk róla, csökkentené a fájdalmat.

Kat Cho: Once Upon a K-Prom – Álmodtam egy bálról

A jelenlévők tapsban törtek ki, és mind egyszerre nevettek és beszéltek. éreztem, ahogyan az energia körbevesz minket. Ha egy jól sikerült táncgyakorlás után ilyen érzés fogja el az embert, mennyivel felfokozottabb érzést válthat ki egy fellépés? Ezért lesz valakiből előadóművész? Hogy folyton ezeket a magasságokat hajszolja?

Appa mindig azt mondta, hogy a változáshoz elég csupán egyetlen lépést megtenni.

– Robbie Choi, neked még mindig tériszonyod van! – mondtam nevetve. – Hát persze! A gravitáció még mindig ugyanúgy működik, mint tízéves korunkban, és nem akarom, hogy a nekrológmban az álljon, hogy Robbie Choi elkerülhette volna a halált, de túl hülye volt ahhoz, hogy hallgasson az ösztöneire.

Ez az, amit senki nem mond el neked, amikor butuska tízéves gyerekként az első igazán romantikus, moziba illő nagyjeleneteden álmodozol. Hogy a mozis romantika nem illik bele a való életbe. Az egész valahogy túl extrémnek és giccsesnek érződik.

montázs dél-koreai látképekből

Azok a gyerekek, akik elnyomják a többieket, vagy bizonytalanok, vagy szociopaták. És nincs értelme arra pazarolni az időnket, hogy találgassunk, éppen melyikükkel állunk szemben.

Igyekeztem nem úgy tűnni, mint aki csak rá vár, így a kezembe vettem egy kristályvázát, mintha tanulmányoznám. Ahogy megfordítottam, észrevettem, hogy Swarovski, úgyhogy azonnal visszatettem, és persze alaposan meggyőződtem arról, hogy stabilan áll, mielőtt óvatosan elengedtem volna.

Ezerszer is bocsánatot kérhetnék a következő ezer napban, és akkor sem érdemelném meg, hogy megbocsáss.

A végén az állhatatos és kitartó fiúk szokták elnyerni a lányok szívét.



✦ Könyv adatai ✦

Kat Cho: Once Upon a K-Prom – Álmodtam egy bálról könyv borítója
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 376
Eredeti cím: Once Upon a K-Prom

Megjelenés éve: 2024 (eredeti: 2022)
ISBN: 9789635979561


Fülszöveg:

Az milyen, ha a világ legnagyobb K-pop-sztárja hív el a végzős bálra?

Elena Soo mindig úgy érezte, hogy háttérbe szorul. Legyen szó a sikeres nővéreiről, a jóval népszerűbb ikerbátyjáról vagy a vagány barátnőjéről, úgy tűnik, mindenki pontosan tudja magáról, hogy ki ő, és mit akar elérni. Kivéve Elenát.

De van egy dolog, amiben ő is biztos: nem akar elmenni a végzős bálra.

Amíg a suliban a bálra készülve mindenki a kardíszek és a ruhák bűvöletében él, Elena inkább a közösségi ház megmentésén fáradozik.

Így aztán amikor a nemzetközi K-pop-szupersztár, Robbie Choi megjelenik a házuknál, hogy elhívja őt a bálra, a lány teljesen összezavarodik. Ki az egyetlen ember, aki mindig olyannak fogadta el Elenát, amilyen volt? A gyerekkori legjobb barátja, Robbie Choi. És mi az, amire a lány titokban talán mindennél jobban vágyik? Az, hogy betartsák az egymásnak tett gyerekkori ígéretüket, és együtt menjenek el a végzős bálra.

De ennek a fogadalomnak már hét éve, és ezzel az új K-pop-imidzzsel, a rózsaszín hajával és a mindig stílusos öltözetével Robbie már nem az a cuki, bolondos fiú, akire Elena emlékezett. Nem az a fiú, akivel annak idején megosztotta a titkait. És akit szeretett. Ráadásul egy olyan sráccal bálozni, akinek folyton sikítozó rajongók, online gyűlölködők és könyörtelen paparazzók vannak a nyomában, a legutolsó dolog, amire Elena vágyik. Még akkor is, ha megállás nélkül csak Robbie mosolyára tud gondolni…

TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót

Éld át a szerelemre találás történetét!



✦ A blogturnéról ✦

Kat Cho: Once Upon a K-Prom – Álmodtam egy bálról blogturné banner

A külföldön nagy népszerűségnek örvendő Once upon a K-prom végre magyarul is olvasható! Kat Cho regénye a koreaiak egyik kedvenc témáját, a gyerekkori ismeretségből szerelmet dolgozza fel. Ha szereted a koreai kultúrát, sorozatokat, zenét, ez a történet bizony neked íródott, de ha csak egy cuki romantikus könyvre vágysz, akkor is maradj velünk!
Tarts bloggereinkkel, hogy jobban megismerd a kötetet, és játékunk során esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!




✦ Nyereményjáték ✦

Mivel történetünk egyik főszereplője egy k-pop banda tagja, ezért ebben a játékban koreai fiúbandák után kutatunk. Minden állomáson találni fogtok egy képet, melyen egy koreai együttes látható. A feladatod csupán annyi, hogy megírd a Rafflecopter megfelelő sorába a formáció nevét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

k-pop együttes

a Rafflecopter giveaway


✦ Állomások ✦

01.14.   Booktastic Boglinc
01.16.   Booktastic Boglinc (extra)
01.18.   Ambivalentina
01.20.   Hagyjatok! Olvasok!


Elolvasom!
0 Komment
Kat Cho: Once Upon a K-Prom – Álmodtam egy bálról könyv

Egyetlen indokom volt arra, hogy miért akartam ezt a könyvet olvasni, és az nem más, mint a koreai vonal. Néhány éve durván rácsúsztam a koreai sorozatokra, amiket imádok, így gondoltam nem lehet rossz ez könyv formájában sem. Nem tévedtem, nekem kifejezetten jólesett.

Kinőttem már a Vörös Pöttyösből?
Meg sem tudom mondani, mikor olvastam utoljára Vörös pöttyös kötetet, ellenben arra még emlékszem, hogy fiatalabb koromban nagyon kedveltem ezt a kategóriát a Könyvmolyképző kötetei között. Aki nem ismerné a kiadó csoportosításait, annak a Vörös pöttyöst úgy tudnám jellemezni, hogy ezek a kötetek a fiatal felnőtteknek szólónak, általában romantikus és/vagy fantasy irodalmat foglalnak magukba. Főképp könnyed témájúak, erőszak és/vagy szexualitás nem jelenik meg bennük (maximum nagyon ködös utalásként).

Kat Cho kötete külföldön már nagy sikereket ért el, s bár rendkívül egyszerű történet, nekem mégis nagyon jólesett. Ha szereted a koreai kultúrát, szerintem ezt a kötetet is szeretni fogod, és előnnyel indulsz, ha már van némi ismereted a témában, főleg szavak terén, hiszen többször említenek pl rokonokat is a koreai megfelelőjük szerint. (Azoknak sem lesz érthetetlen, akik nem járatosak Korea témában, kisilabizálhatóak a szavak, de elszántabbak "guglizhatnak" is, ha úgy egyszerűbb.)

A hivatásodat, a hobbidat és a céljaidat bármikor megtalálhatod. Ami érdekessé tesz téged, az nem egyetlen dolog. Annyi kis apró gyönyörű dologból vagy összerakva. Ugye ezt te is tudod?

A történetről röviden
Főszereplőnk az Amerikában élő, de dél-koreai származású Elena Soo, aki utolsó évét tölti a középiskolában, s bár arra számítanánk, hogy a továbbtanulás fogja leginkább lekötni, mégsem szaladunk ennyire messzire. Elena főként a végzős bállal foglalkozik, jobban mondva azért kampányol iskolatársai között, hogy ne költsenek annyit egy bulira, inkább ajánlják fel tervezett kiadásaik egy részét egy általa fontosnak tartott projektnek. Nyilván nem arat ezzel sikert, és a bál ősellenségének kiáltják ki, aki csak el akarja rontani mások szórakozását. Pedig Elenában ennél sokkal mélyebb érzések rejtőznek.

A lány nem a bál Grincse, inkább csak szeretné egyrészt megmenteni a számára oly fontos közösségi házat, melynek anyagi tartalékai kimerültek, másrészt pedig egy gyerekkori ígéret van a fejében, miszerint legjobb barátjával mennek majd együtt, aki azóta visszaköltözött Dél-Koreába, ráadásul egy olyan K-Pop banda tagja lett, ami az évek során a legnépszerűbbé, és a világon is mindenhol ismertté vált. A sztori és a váltott szemszög másik szereplője a megnyerő Robbie Choi, aki hírneve ellenére is emlékszik gyerekkori ígéretére, s nem sokkal a bál előtt beállít Elenához. A múltban azonban sok dolog húzódik meg, és Elenának gyanús lesz, hogy most sem teljesen őszinte és kerek minden, így egyszerre örül, szorong, kételkedik, reménykedik, s harcol a gyerekkora óta berögződött kapcsolati sémáival.

De, hogy mi történik közöttük, fel tudják-e dolgozni sérelmeiket, el tudják-e felejteni fájdalmaikat, tudnak-e alkalmazkodni egymás életéhez, ami az eltelt időben teljesen megváltozott, és együtt mennek-e a bálra, vagy valami egészen váratlan történik, annak kiderítése a leendő olvasóra vár majd.

Kat Cho: Once Upon a K-Prom – Álmodtam egy bálról

Véleményem
Mondjuk ki, ez az alaptörténet mérhetetlenül egyszerű, s egyben a koreai történetek egyik kedvenc típusát vonultatja fel. Gyerekkori barátság, mely szerelemmé duzzad, majd a szerelmeseket még azelőtt elválasztják, hogy rádöbbennének, mit is éreznek. Évekkel később újra találkoznak, s minden teljesen megváltozik mind bennük, mind körülöttük. Nem egy atomfizika, ellenben én nagyon élveztem. A K-dramákban is szeretem, hogy már az első tíz perecben tudod, hová fog kifutni az az általában 12-16 rész, mégis érdekel, miként jutunk el oda. Mindig érvényre jut az a híres mondás, miszerint Az út a lényeg, nem a végcél.

Nagyon szerettem benne, ahogy kifejti, Elena mennyire mellőzött gyermek a családban, milyen nehéz kivívnia a helyét sztárolt ikerfivére mellett, s mennyire vágyja szülei elismerését. Érdekes volt ez a lelki vonulat benne, ahogy Elena maga is rádöbben, hogy nem csak ő küzd, és nem csak az elhanyagoltság fáj, de a folytonos rivaldafény sem fenékig tejfel. Ugyanakkor rá kell ébredjen arra is, hogy sokszor ő maga sorsának elrontója. Megannyi mellékszereplő vezeti útján, míg ráeszmél automatikus reakcióira, s hogy nem mindig csak ő az áldozat, sokszor ő tesz azzá másokat maga körül.

Ő volt Robbie Choi. A fiú, aki szerint a szóvicc a humor csúcsa, és aki addig olvasta újra és újra a Percy Jackson könyveket, míg a gerincük szét nem hullott.

Imádtam, hogy a felszínesnek tűnő alapsztori mögött volt mélység, tanulság, megoldás. Nem csak egy egyszerű ifjúsági szerelmes regény volt, Kat Cho próbált megannyi nehéz témát belefoglalni, mint a diszfunkcionális kapcsolatok, a megfelelési kényszer, gyerekkori traumák, a népszerűséggel együtt járó rajongókkal való megküzdés, s még megannyi más. Emellett pedig nem hanyagolta el másik szereplőnket, Robbie-t sem, aki önmagával és önmagáért küzd. Számára felborult a világ, amikor még gyerekként idollá képezték ki, akinek mindig meghatározott séma szerint kell működnie, hogy a rajongókat elbűvölje. A csapaton belül is az "egy mindenkiért, mindenki egyért" elve érvényesül, így sokszor inkább azt kell szem előtt tartania, mi kell másoknak, a saját szükségletei pedig háttérbe sorolódnak.

Főként azért szerettem ezt a könyvet, mert nem csak egy aranyos, romantikus történet happy endinggel, és nem marad meg csak felszínesnek és egyszerűnek. Motivációt ad, hogy küzdj az álmaidért, még ha olykor kilátástalan is, ragadj meg minden lehetőséget, bocsáss meg hamar és szeress minél többet. (Az már csak mellékesen jutott eszembe, mennyire hálás vagyok, hogy az én iskolás éveimben még nem volt jellemző a mobillal kamerázás és internetre feltöltés. A mi hülyeségeink, baklövéseink még nagyrészt megmaradtak egy kisebb közösség keretei között, nem kellett szembenéznünk a világ nyilvánosságával...)


Összességében
Bátran ajánlom Dél-Korea rajongóknak, K-poppereknek, ifjúsági romantikus regények kedvelőinek, és mindenkinek, aki ezek egyvelegét szereti, keresi vagy éppen ismerkedne velük, és egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik.
Remélem, a jövőben olvashatunk még Kat Chotól, van még pár izgalmasnak tűnő írása.


A változáshoz elég csupán egyetlen lépést megtenni.


✦ Könyv adatai ✦

Kat Cho: Once Upon a K-Prom – Álmodtam egy bálról könyv borítója
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 376
Eredeti cím: Once Upon a K-Prom

Megjelenés éve: 2024 (eredeti: 2022)
ISBN: 9789635979561


Fülszöveg:

Az milyen, ha a világ legnagyobb K-pop-sztárja hív el a végzős bálra?

Elena Soo mindig úgy érezte, hogy háttérbe szorul. Legyen szó a sikeres nővéreiről, a jóval népszerűbb ikerbátyjáról vagy a vagány barátnőjéről, úgy tűnik, mindenki pontosan tudja magáról, hogy ki ő, és mit akar elérni. Kivéve Elenát.

De van egy dolog, amiben ő is biztos: nem akar elmenni a végzős bálra.

Amíg a suliban a bálra készülve mindenki a kardíszek és a ruhák bűvöletében él, Elena inkább a közösségi ház megmentésén fáradozik.

Így aztán amikor a nemzetközi K-pop-szupersztár, Robbie Choi megjelenik a házuknál, hogy elhívja őt a bálra, a lány teljesen összezavarodik. Ki az egyetlen ember, aki mindig olyannak fogadta el Elenát, amilyen volt? A gyerekkori legjobb barátja, Robbie Choi. És mi az, amire a lány titokban talán mindennél jobban vágyik? Az, hogy betartsák az egymásnak tett gyerekkori ígéretüket, és együtt menjenek el a végzős bálra.

De ennek a fogadalomnak már hét éve, és ezzel az új K-pop-imidzzsel, a rózsaszín hajával és a mindig stílusos öltözetével Robbie már nem az a cuki, bolondos fiú, akire Elena emlékezett. Nem az a fiú, akivel annak idején megosztotta a titkait. És akit szeretett. Ráadásul egy olyan sráccal bálozni, akinek folyton sikítozó rajongók, online gyűlölködők és könyörtelen paparazzók vannak a nyomában, a legutolsó dolog, amire Elena vágyik. Még akkor is, ha megállás nélkül csak Robbie mosolyára tud gondolni…

TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót

Éld át a szerelemre találás történetét!



✦ A blogturnéról ✦

Kat Cho: Once Upon a K-Prom – Álmodtam egy bálról blogturné banner

A külföldön nagy népszerűségnek örvendő Once upon a K-prom végre magyarul is olvasható! Kat Cho regénye a koreaiak egyik kedvenc témáját, a gyerekkori ismeretségből szerelmet dolgozza fel. Ha szereted a koreai kultúrát, sorozatokat, zenét, ez a történet bizony neked íródott, de ha csak egy cuki romantikus könyvre vágysz, akkor is maradj velünk!
Tarts bloggereinkkel, hogy jobban megismerd a kötetet, és játékunk során esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!




✦ Nyereményjáték ✦

Mivel történetünk egyik főszereplője egy k-pop banda tagja, ezért ebben a játékban koreai fiúbandák után kutatunk. Minden állomáson találni fogtok egy képet, melyen egy koreai együttes látható. A feladatod csupán annyi, hogy megírd a Rafflecopter megfelelő sorába a formáció nevét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

k-pop együttes

a Rafflecopter giveaway


✦ Állomások ✦

01.14.   Booktastic Boglinc
01.16.   Booktastic Boglinc (extra)
01.18.   Ambivalentina
01.20.   Hagyjatok! Olvasok!


Elolvasom!
0 Komment
Bridget Collins: A könyvkötő könyv

Bridget Collins regénye, A könyvkötő a 2021-es év egyik legjobban várt kötete volt számomra. Nem csak gyönyörű külsőt kapott, de a beltartalom is izgalmas, és egyben varázslatos történetet rejt.
Elolvasom!
0 Komment
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában könyv

Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában. Ez a különleges cím évek óta sokszor bukkan fel a látómezőmben, és tucatnyi ajánlást kaptam már rá, ha valami igazán jó LMBTQ+ történetet szeretnék olvasni. Nálam azonban sajnos nem vált kedvenccé.
Elolvasom!
0 Komment
Christina Lauren: Autoboyography – Egy fiús könyv című könyv

Christina Lauren, azaz Christina Hobbs és Lauren Billings szerzőpáros kötetét igazán jól esett olvasni. Pedig, ha teljesen őszinte akarok lenni kis híjján elmentem az Autoboyography mellett, és csak a címke miatt torpantam meg egy pillanatra. A fülszöveg miatt adtam neki egy esélyt, hiszen a Simon és a Homo Sapiens-lobbi óta vágytam már egy újabb jó LMBTQ+ kötetre.
Elolvasom!
0 Komment
Korábbi bejegyzések

Helló!

profilkép

Boglinc

visszaeső könyvfüggő

Szia, Bogi vagyok, és nem, nem szerettem mindig olvasni! Pont ezért tudom, milyen fontos és felemelő rálelni egy igazán jó könyvre. Ajánlóim segítségével remélem te is megtalálod számodra az igazit. :)

Ismerj meg jobban!

Keresés a blogban

Molyolok is!

moly.hu profilkép

Címkék

1001 könyv KULT LMBTQ buddhizmus disztópia fantasy fejlődésregény feminizmus gasztronómia groteszk horror humoros ifjúsági illusztrált ismeretterjesztő kaland kreatív hobbi krimi képregény könyves helyszínek lélektani manga/manhwa margó mese mitológia mágikus realizmus novella női sors romantikus sci-fi thriller társadalomkritika történelmi vers weird fiction életmód önsegítő

Kiadók

21. Század Ad astra Agave Anassa Athenaeum Bookline Boook Ciceró Cser Európa Fekete Sas Fumax Főnix könyvműhely GABO General Press Good Life Books Helikon Holnap Jaffa Jelenkor Kolibri Kossuth Könyvmolyképző Libri Lábnyom Magvető Manó könyvek Maxim Multiverzum Móra Naphegy Next21 Pagony Park Partvonal Prae.hu Scolar Tilos az Á Troubadour books

Népszerű bejegyzések

  • Matyáš Namai: Csernobil - Az atomváros bukása
  • George Orwell – Odyr: Állatfarm képregény
  • Josephine Mark: Gyógytúra
  • Sirahama Kamome: Boszorkánysüveg-műhely 1.
  • Jukimura Makoto: Vinland Saga (Vinland Saga 1.)

Archívum

  • ▼  2025 (34)
    • ▼  szeptember (1)
      • Makoto Shinkai: Suzume 1.
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (2)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (5)
    • ►  január (9)
  • ►  2024 (42)
    • ►  december (6)
    • ►  november (5)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (5)
    • ►  április (6)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2023 (24)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (8)
  • ►  2022 (39)
    • ►  december (9)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  június (5)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (3)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2021 (55)
    • ►  december (5)
    • ►  november (2)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (7)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (6)
    • ►  április (4)
    • ►  március (4)
    • ►  február (6)
    • ►  január (5)
  • ►  2020 (48)
    • ►  december (3)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (5)
    • ►  június (5)
    • ►  május (2)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (5)
    • ►  január (4)
  • ►  2019 (21)
    • ►  december (4)
    • ►  november (4)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (1)
A Gyűrű bűvölete könyv A könyv, amit minden ismerősöm megvett, miután beszéltünk róla. Solo leveling könyv Ningyo könyv Read Christie 2025 Harmónia könyv
MEGTALÁLSZ @INSTAGRAMON

Created with by BeautyTemplates | Distributed by Blogger