Vannak azok a könyvek, amikről azt gondolom, nem nekem íródtak, mert éppen nem abban a zsánerben helyezkednek el, amit általánosságban forgatni szoktam. Pedig milyen nagyot tudok ezzel tévedni, és milyen jó élményektől fosztom meg magam általa. Pontosan ilyen volt az Ultramarin is.

Hayley Campbell kötete a legizgalmassabb az utóbbi időben azok közül, amik a kezem ügyébe kerültek. Olyan emberekről készített interjúkötetet, kiknek mestersége a halál, s arra keresi a választ, hogyan viszonyul a társadalom a halálhoz, s miként viselik a mindennapokat azok, akikre áthelyezzük az ezzel járó terheket. Érdekes, kíváncsi, őszinte és egyben megrendítő.

Aranyos képregényekből sosem elég, ha pedig az előző bejegyzésemben nem sikerült eléggé meggyőzzelek arról, hogy ezt olvasnod kell, akkor hoztam pár idézetet is a történetből, hátha te is könnyebben döntesz ezek alapján, pont úgy, ahogy én. :)

Kevin Panetta kötete főként azért került az olvasmánylistámra, mert egyrészt szeretek képregényeket olvasni, más részről pedig a borítót látva valamiért azonnal egy másik kedvenc rajzolt történetem, a Heartstopper ugrott be. Kíváncsi voltam, van-e valamilyen hasonlóság, vagy mindez csak a véletlen műve.