Gallay-Nagy Krisztina Poison of Love című regénye először a borítójának leleplezésekor került az érdeklődésem középpontjába, később pedig a beleolvasójával is megnyert magának. Izgalmasnak tartottam az időutazós, sci-fis, rockzenés vonalat, de a történet legvégére egy picit úgy éreztem, hogy én bizony át lettem verve.
Már a Könyvfesztiválon is nézegettem, de végül a hátoldalán található 14 éves korosztályi besorolás miatt akkor nem éltem a vásárlás lehetőségével. Végül kalandos utat bejárva érkezett hozzám egy dedikált példány az írónő jóvoltából, így nem maradt kielégítetlenül a kíváncsiságom.
Korom ellenére nagyon kedvelem az ifjúsági regényeket, viszont szükségem van arra, hogy legyen tartalmuk, mondanivalójuk. A Poison of Love esetében is igen jó témát találhatunk a sorok között, ami nem más, mint a nehéz tinédzserkor, a bántalmazások, valamint mindezek túlélése a barátok segítségével. A karakterek bőven hoznak rossz döntéseket, de 16 évesen a legtöbbünk szintén nem arról volt híres, hogy mindig megfelelően cselekedett, ráadásul egy könyv bőven alkalmas arra, hogy tanuljunk mások hibáiból.
A miénk a világ, szóval azt kell csinálnunk, amit szeretünk, nem pedig azon nyűglődni, hogy miért nem azt csináljuk, amit szeretünk. Úgyhogy hajrá!
Elbeszélésünk középpontjában a középiskolás Natalie Bat áll, aki tudós édesapja oldalán tengeti napjaink tinédzsereinek unalmas életét, amit rajongása tárgyával, a Poison of Love nevű rockbanda iránti szeretetével igyekszik feldobni.
Egy napon azonban menekülésre kényszerülnek, s a megoldást egy megbütykölt kőben látják, amivel lehetővé vált az időutazás. Főhősnőnk így húsz évet visszautazva, 1999-ben találja magát, pontosan abban a városban, ahol a kedvenc együttese anno megalakult. A bökkenő csak annyi, hogy a későbbi zenekar jelenleg még egy kósza gondolatként sincs jelen.
Nat egy iskolában köt ki a tagokkal, lehetősége nyílik összeismerkedni velük, ráadásul egy osztályba kerül a PoL jövőbeli frontemberével, plátói szerelmével, a most még rockistennek csöppet sem nevezhető, duci, pattanásos kölyökkel, Adrian Arronnal.
A lány teljes mértékben azzal a tudattal ugrott a múltba, ahogyan azt mi is gondolnánk a Vissza a jövőbe filmek alapján, miszerint, ha bármit megváltoztatsz, az bizony a jövőre is hatással lesz.
Éppen ezért Miss Bat teljes mértékben kétségbeesik minden olyan eseménytől, ami kockáztatja a PoL megalakulását és világhírre törését, ennek érdekében pedig főként önmagát igyekszik pórázra kötni, mert Adrian hatalmas kísértést jelent számára. Márpedig az nem történhet meg, hogy valamit elrontsunk, és a rajongásunk legnagyobb tárgya egyszerűen ne létezzen a jövőben, ugye?
A történet során azonban időnként felbukkan egy külső szemlélő, aki apró információ morzsákat hint el az időutazás jellegét illetően, és megtudhatjuk tőle, hogy:
A klasszikus értelemben vett időutazással az a probléma, hogy lehetetlen.
Esetünkben ugyanis inkább dimenzióutazásról beszélünk, párhuzamos univerzumokkal, s ha te például dinoszauruszok közé szeretnél utazni, akkor ez a madlurnak nevezett szerkezet nem konkrétan évmilliókat repít vissza, hanem keres egy olyan világot a rengeteg között, ahol talál dinókat is.
Számomra ott vált igazán izgalmassá a sztori, amikor rájöttem, hogy ki is ez az időnként felbukkanó narrátor, és egészen a végéig vártam arra, hogy nem egy szerelmi szál lesz majd a középpontban, hanem a sci-fi vonal fog erősödni, behozunk más utazókat, rosszfiúkat, csihi-puhit, vagy lézerpisztolyozást, de talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ez bizony nem valósult meg.
Igazán lelkes voltam, amikor felcsillanni látszott a sci-fi vonal, de a legjobb kifejezéssel is csak azt tudom mondani rá, hogy lógva hagytak... Csalódott lettem, mert nagyot domboríthatott volna egy ilyen húzással, de inkább kihagyta a lehetőséget.
Helyette kapunk egy adag problémás tinit, meghintve egy csipetnyi szuicid hajlammal, rossz döntések hadával, és Nat szent küldetéstudatával, miszerint a Poison of Love-nak meg kell alakulnia, és pontosan olyannak kell lennie, ahogy azt ő ismeri. Maradjunk annyiban, hogy nem igazán sikerül neki meghatározott keretek közé szorítania egy csapat tizenéves srácot...
Örömet szerezni az embereknek azzal, amit én is szeretek csinálni. Nincs ennél jobb dolog a világon.
Véleményem szerint mindazoknak, akik kedvelik a se veled, se nélküled fajta romantikus nyűglődéssel teli köteteket, akik nem riadnak vissza a tinédzserek lelki szenvedéseitől, és akik maguk is rajongtak már halálosan zenekarért, azok kedvelni fogják, pláne, ha ínyükre van a csipkelődő pasis humor. Akik ennél többre vágynak, vagy a sci-fis irány kibontását preferálnák, azok kevésbé lesznek elégedettek.
Személy szerint úgy érzem, a belevitt időutazás igazából csak egy keretnek kellett. Egy ürügynek, amivel belekezdhetünk, s majd a végén le is zárhatjuk az egész sztorit. Ellenben nagyon minimálisan van kidolgozva, amit borzasztóan sajnálok, hiszen megannyi remek konfliktust és izgalmas epizódot hozhatott volna.
Nem szerettem továbbá a szerkezetét, mert véleményem szerint mérhetetlenül szét van tagolva. Maga a cselekmény 357 oldalt tesz ki, s ebben 96 fejezet kapott helyet, ami jól példázza, hogy nagyjából minden új gondolatnak új részt nyitott. Pedig a stílusa igenis jó, olvasmányos és gördülékeny lehetne, ezért reménykedem benne, hogy az író a jövőben jobban összefűzi majd a mondandóját, és inkább minimális meséléssel átköti az egyes eseményeket, mintsem egyszerűen új fejezetet, vagy különbontott bekezdést nyit nekik.
Mindezek mellett nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy remek elméletek is szembe köszönnek velünk a könyv lapjairól, amiket öröm volt olvasni. Az egyik ilyet kénytelen vagyok majdnem teljes egészében beidézni, mert számomra ez volt az egyik legkedveltebb megnyilvánulás.
Nem attól omlik össze az univerzum, ha valaki a saját dalszövegeit hallgatja tíz évvel korábban, mint hogy egyáltalán leírta volna. Sőt, meglepően gyakori az ilyesmi. Mármint nem konkrétan az, hogy az elmebeteg rajongód visszamegy az időben, és meghallgattatja veled a jövőbeli slágerlistás szerzeményeidet. Viszont az úgynevezett "ihlet", amivel olyan lelkesen dobálóznak az emberek, közel sem a semmiből jön. Nincs olyan, hogy valami "csak úgy bevillan". Persze, lehetnek az embernek jó ötletei, amik a saját tapasztalásaiból álltak össze valahol a tudatalattijában. Megesik azonban, hogy ilyenkor valójában egy teljesen másik világbeli lényed tudatalattijára érzel rá.
Összességében korrekt első regénynek tartom, és azoknak ajánlanám, akik beletartoznak a 14 éves korosztályi ajánlásba (bár anyukátoknak ne meséljétek el, hogy milyen rettenetesen sok káromkodást olvastatok a könyvben), illetve mindazoknak, akik kedvelik a zenével átitatott, romantikus írásokat.
Bízom benne, hogy az írónő a későbbiekben jobban teret enged majd a fantáziájának - ami érzésem szerint itt is ki szeretett volna bontakozni -, s kevésbé arra megy majd rá, hogy megmaradjon egy komfortos, de langyos állóvízben.
Az ember hajlamos mindent megtenni azért, hogy megvédje, akit szeret.
Amennyiben sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
Oldalszám: 360
Eredeti cím: -
Megjelenés éve: 2019
ISBN: 9786155999031
Fülszöveg:
„Az ember hajlamos mindent megtenni azért, hogy megvédje, akit szeret. Hadd meséljek el egy történetet arról, hogyan tettem tönkre imádott énekesem és egy komplett rockbanda karrierjét.
Az univerzum rendjének felborításáról már nem is beszélve.”
Natalie Bat, az ízig-vérig rocker kamaszlány bármit megtenne azért, hogy találkozhasson kedvenc rockbandája, a Poison of Love imádott énekesével, Adrian Arronnal. A bármit pedig igen tág fogalom, kiváltképp, ha az ember édesapja egy időgépen dolgozik egy kétes hátterű cégnél.
Így történhet, hogy Nat egy osztályba kerül rajongása tárgyával, a leendő rocksztárral. Adrian azonban tinédzserként közel sem olyan, amilyennek egy szerelmes rajongó a hírhedt frontembert képzeli. 1999-ben még nyoma sincs letölthető mobilalkalmazásoknak, a slágerlistákat popbandák uralják, a képregényhősökért rajongók egytől egyig csodabogárnak számítanak. Valaki pedig mindvégig a fiatalokon tartja a szemét, mert pontosan tudja, mihez vezethetnek a meggondolatlan, tizenéves Natalie tettei…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése