A svájci Sherlock Holmes múzeum


A svájci Meiringen városában minden Sherlock Holmesról szól, hiszen Sir Atrhur Conan Doyle az itt található, lélegzetelállító vízesést választotta Sherlock és Moriarty csatájának színhelyéül. A megannyi érdekesség mellett egy aprócska múzeum is gondoskodik a rajongók kiszolgálásáról. Ebben a bejegyzésben ez utóbbiba kalauzolom el a kívácsiakat.

Meséltem már korábban a Sherlock központú svájci városról (ha lemaradtál, IDE kattintva eléred a korábbi bejegyzésemet), viszont akkor szándékosan nem írtam külön a múzeumról, mert úgy éreztem, megér egy külön bejegyzést.


A képekre kattintva nagyobb méretben is megnézheted őket.

A város főterén aprócska anglikán templom áll, mellette a főút felé néző oldalon két bronzszobor kapott helyet. Ezek egyikén Sherlock ül magába merülve, s mivel ülőhely is akad mellette, ez a népszerűbb a turisták között, fotózkodás céljából. A másik szobor egy hegymászós jelenetet örökít meg, s szerintem az is igazán szépen kidolgozott darab. A szobrok között keskeny, kavicsos ösvény vezet a múzeum épületéhez, ami körül kis táblákat helyeztek ki, további érdekességeket szolgáltatva az ide látogatóknak.

Apró funfact, hogy az épület előtt egy messzelátó is kihelyezésre került, amivel pontosan rá lehet látni a vízesénél található fehér csillagra, vagyis Sherlock és Moriarty ütközetének helyszínére (erről szintén olvashatsz a korábbi bejegyzésben).


A képekre kattintva nagyobb méretben is megnézheted őket.

A templomba belépve kedves, idős hölgy fogadott, majd egy nevetségesen csekély összegű belépőjegy megváltása után ingyenes audioguide-ot is kaptunk, s bele is kezdhettünk a felfedezésbe. A felső szinten, ahol egykor a prédikátor pulpitusa és a padok állhattak, most hosszú, falszerű tömb kapott helyet, ezen részletezve fontosabb tudnivalókat Sherlockról, a hozzá kapcsolódó szereplőkről, eseményekről. Ide főképp a BBC sorozat momentumait választották illusztrációként, s belépéskor az ajtóból közvetlenül rálátunk Benedict Cumberbatch arcára. :D

Vannak még itt különleges gyűjteményes kötetek is kihelyezve, amiket nagyon szívesen hazahoztam volna magammal, illetve további extra tartalmakat is meghallgathatunk a felaggatott fülhallgatókon keresztül. Ráadásképp egy asztallal, székekkel, színesceruzával ellátott, csöppnyi gyermeksarkot is kialakítottak, ahol Sherlockos színezőlapok várják az aprónépet. Számomra ez utóbbi nagyon kedves gesztusként hatott, s bár nem vagyok a célközönség része, azért az egyéb szuvenírjeim mellé egy ilyen lapocskát is hazahoztam magammal, mert hát miért is ne? :)

Miután körbejártuk, és megvizsgáltuk a felső szintet, a bejárat mellett egy lépcsősoron alámerülhetünk az alagsor nyújtotta látnivalókban. Van itt tucatnyi Sherlockhoz köthető ajándéktárgy, festmények, egy nagy térkép, amin végigkövethetjük Sherlock Holmes útját - természetesen a Svájcot érintő szakaszon -, s ugyanitt kicsi bronzszobrocskákat is elhelyeztek, amiknél maximálisan meg kell értenem a láncokkal való rögzítést, mert hát mégis ki ne szeretne magának egy ilyen helyes mini Sherlockot? Amint a képen is látszik, megpróbáltam barátkozni vele, hátha leveti béklyóit, és magától hazasétál velem, de sajnos inkább ott maradt a megszokott helyén... :D
Egészen elképesztő részletességgel van összerakva ez az apró épület, s tényleg szó szerint mindent találhatunk benne, annak ellenére, hogy olyan picike. Viszont mégsem hat zsúfoltnak, mindennek megvan a maga helye, s a közben fülünkben folyamatosan duruzsoló audioguide is részletesen mesél mindenről, amit látunk. Jól megtervezett minitúra résztvevői lehetünk, melynek során órákig lehet vizsgálgatni a különböző kiállítási tárgyakat.


A képekre kattintva nagyobb méretben is megnézheted őket.

Az alagsor kialakítása már jobban emlékeztet bennünket múzeumra, hiszen minden falon alaposan megvilágított vitrinek sorakoznak, bennük minden, ami csak a történetfolyamhoz kapcsolható. Egyenruhák, levelezések, korabeli apróságok, kezdve az utazóbőröndtől, a ruhaneműkön át a hétköznapi használati tárgyakig. Megmosolyogtam, amikor felfedeztem a Scotland Yardra mutató érdekességet, miszerint 1985 óta létezik egy informatikai rendszerük, amit súlyos büncselekmények felderítésekor használnak, és HOLMES (Home Office Large Major Enquiry System) névre hallgat.


Mindezek mellett azonban az alsó szint legnagyobb érdekessége és látványossága is egyben Sherlock dolgozószobája. Vastag üveg mögül tekinthetjük meg a korhűen és Sherlock specifikusan berendezett helyiséget, s bár mesés élmény lenne mindent közelről megvizsgálni, körbejárni, azért így sem kell attól tartani, hogy unalmas lenne. Órákig el lehet veszni az apró részletekben, mert ha az ember minden csöppnyi tárgyat megvizsgál, rájön, hogy bizony nincs egyetlen olyan sem köztük, aminek ne lenne jelentősége. Véleményem szerint zseniálisan van megalkotva, és szuper volt elveszni a részletekben. :)


A képekre kattintva nagyobb méretben is megnézheted őket.

Amondó vagyok, aki kedveli Sir Athur Conan Doyle nyomozóját és kalandjait, annak ez egy kihagyhatatlan program, ha van lehetősége Svájcba utazni. Ugyan az ország megannyi más szépséggel kecsegtet, egy rajongónak rengeteget tud nyújtani, ha szán egy napot a városka felfedezésére, és kiélvezi a Sherlockizált környezetet.


2 megjegyzés:

  1. Köszönöm ezt a beszámolót, szívesen bebarangolnám, ha eljutok Svájcba! :))
    Benedict Cumberbatch arca gondolom sokakat bevonz :D Nagyon ügyesen valósították meg a múzeumot, annyira jó ilyen kezdeményezésekről olvasni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is zseniális lett. Ha erre jársz, semmiképp ne hagyd ki! :) Az egész város nagyon barátságos. Még ha nem is Sherlock rajongóként érkezel, akkor is jó sétálgatni, bogarászni benne. :)

      Törlés