Marc-Uwe Kling: QualityLand


Marc-Uwe Kling regényét kis híjján nem olvastam el, pedig hatalmas hiba lett volna. Az utóbbi idők legjobb élménye volt számomra a fanyar humorral és erős társadalomkritikával tűzdelt sci-fi, disztópia. Üdv a felsőfokú jelzők hazájában! Üdv QualityLandben!

Amikor lehetőségem nyílt rá, hogy elolvashassam ezt a könyvet, egy rövid ideig hezitáltam. A fülszöveg kellőképpen felkeltette az érdeklődésem, de csak a beleolvasó után tudtam végleg eldönteni, hogy nekem ez kell! S milyen jól tettem, hogy nem engedtem a kezdeti bizonytalanságomnak.

Számomra ugyanis két pont volt, ami visszatartott az olvasásától. Az egyik az, hogy Orwell 1984-ének humoros verziójának titulálták, s mivel nekem az a kötet hatalmas kedvencem, nem igazán szerettem volna egy paródiát olvasni belőle. A beleolvasó után viszont világossá vált, hogy ettől azért itt nem kell tartani.



A másik, vészjelzőként villogó tulajdonsága pedig nem más, mint a borító volt. Előre tudom, hogy egy csomóan lesztek majd - a korábbi visszajelzéseitek alapján -, akik csak amiatt nem fogják a kezükbe venni, mert közönségesnek fogják tartani a külcsínt, miközben a beltartalom - talán nem baj, ha előre lespoilerezem a véleményem - elképesztően jó!

- Minél nagyobb hülyeség, annál inkább támogatják.
- Ez így nyelvtanilag helytelen - kotkodácsol közbe Kalliope. - Mivel QualityLandről csak szuperlatívuszokban szabad beszélni, ezért ezt így kellene mondani: QualityLandben a legnagyobb hülyeség a legtámogatottabb.

Mindemellett egészen egyszerűen én szerelmes vagyok a külföldi kiadásokba, mert hihetetlenül kreatívak! Tény, hogy a rózsaszín szexuális segédeszköznek is megvan a maga kardinális szerepe a történetünkben, de számomra sokkal nagyobb katarzist jelentett az eredeti nyelvű verzió szimbolikája. A szemünk elé táruló grafika pofon egyszerű, mégis rettentően ötletes, ha közelebbről megvizsgáljuk.

Például a szerző neve három sorban szerepel, egymás alatt, ezzel majdnem E betűt formázva, ami által a QualityLand cím máris EqualityLand-et formáz. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy amikor a történetben szereplő államot újrastrukturálták, a marketingesek az EqualityLand megnevezést javasolták. Később ez redukálódott vissza csupán QualityLandé.
Emellett pedig a szöveg hátterében láthatunk egy vonalkód alakú csók lenyomatot. Szintén rendkívül fontos szimbólum, ugyanis QualityLandnek nincs nyomtatott pénze, mindent a PiciPuszi szolgáltatással fizetnek, melynek során a vásárló rányomja ajkát a QualityPadjére és máris megtörtént a tranzakció. Viszont a kütyü puszilgatás nem csak fizetésre, hanem tulajdonképpen mindenre használatos, amit most jelszavakkal, ujjlenyomattal, vagy aláírással oldanánk meg.

Valljuk be, egy picit bizarr lenne megpuszilni a tabletünket, amikor éppen mondjuk egy lakásszerződést szeretnénk megpecsételni, de mégis mennyire elképesztően zseniális, hogy ezt megjelenítették a borítón!



A sztorink egyébként három szálon fut, ezáltal pedig Munkanélküli Peter, Miénk John, és Igazgató Martyn szemszögeibe enged bepillantást. Igazgató Martyn egy politikus, és Miénk John pártjának tagja. Miénk John android, akit a következő választások alkalmával jelöltként állítanak, mondván, egy gép sosem hibázik, lehetővé tehetné a hibamentes kormányzást, így általa a politikai ügyeskedések világában kalandozhatunk.

Munkanélküli Peter pedig egy végtelenül egyszerű és átlagos teremtés, aki próbál felszínen maradni QualityLand furcsa rendszerében, s egyben őt tekinthetjük leginkább főszereplőnknek a kötet során. Gépmegsemmisítőként dolgozik, de a legtöbbjüket megsajnálja, így a pincében rejtegeti őket, s az is kiderül, hogy a barátainak tekinti az összes hibás androidot és robotot. Ők lesznek később a támogatói abban a csatában, amit az ország mamutvállalatai ellen vív majd, s amit egy ajándékba kapott, rózsaszín vibrátor indít el.

Ebben az országban ugyanis a rendszer mindent tud rólad attól a pillanattól fogva, hogy az ajkad az új QualityPadedhez érintetted. A TheShop - a világ legkedveltebb csomagküldője - személyre szóló ajándékokkal bombáz, a QualityPartner kiválasztja helyetted a legmegfelelőbb társat, leszervezi a randit, de még meg is szakítja helyetted a korábbi kapcsolatodat, ha úgy kívánod, így még a kínos elválással sem kell bajlódnod. A személyi asszisztensed megkeresi a szintedhez illő barátokat, az egyenlegedhez illő éttermet, megrendeli helyetted az ebéded, de még azt is megmondja, kire szavazz a választásokon. Kész főnyeremény, nem igaz?

Vajon olyan diktatúrában élünk, amelynek módszerei túlságosan kifinomultak ahhoz, hogy bárki is észrevegye, hogy ez diktatúra? És rögtön ehhez kapcsolódva itt a következő kérdés: vajon beszélhetünk-e diktatúráról ott, ahol senkinek sem tűnik fel, hogy diktatúrában él? Ahol senki sem érzi úgy, hogy megfosztanák a szabadságától? Hiszen QualityLandben semmi sem tiltja a szabadságot. Legfeljebb a szabadság "pillanatnyilag nem elérhető".

Az ÁrazzBe! szolgáltatás egyetlen puszi után azonnal be is oszt egy 1-100-ig terjedő skálán, melyen a 10 alatti személyek mind semmirekellőnek vannak bélyegezve. Peter a 9-es szintre süllyed, miután a barátnője digitális személyi asszisztense elküldi számára a szakításról szóló üzenetet... Csoda, ha mindezek után egy vélhetően tévedésből kiküldött szexuális játékszer annyira kiveri főhősünknél a biztosítékot, hogy az hadjáratba kezd a nagyvállalatok ellen?

Ez a könyv elképesztően sokrétű. Egyszerre borzalmasan vicces, fanyar humorral ellátott szórakoztató regény. Másrészről pedig erőteljes társadalomkritika, s egyben gondolatkísérlet is, mivé is fejlődhet a jelenlegi kütyüorientált társadalmunk. Ugyanakkor rengeteg burkolt vagy kevésbé burkolt jelentéstartalmat is hordoz, mint például a vezetéknév választás QualityLandben. Az itt élő fiúk az édesapjuk, a lányok az édesanyjuk foglalkozását kapják vezetéknévként, s bélyegzik meg vele őket akár egy életre. Tucatnyi példát tudnék hozni erre a saját környezetemből is. Itt ugyan viccesnek hat, de minden vicc fele igaz is. Érdemes tényleg elgondolkodni mindenen, amivel a lapokon találkozunk.

Tele van popkulturális utalásokkal, amiket a legjobb érzékkel helyez el az írásában, és amondó vagyok, hogy néhány gyakorló marketinges szakember is példát vehetne arról az elképesztően tehetséges és intelligens imázskialakításról, ami itt több cég esetében is felbukkan. Már csak a kitalált app és márkanevek is egészen zseniálisak. Ott van mindjárt a Kinder nevezetű app - tuti mindannyian tudjátok, melyik ismerkedős alkalmazást parodizálja -, mely a közeledben lévő jóképű/csinos egyénekkel összehasonlítva azonnal megmutatja, hogyan néznének ki a leendő gyermekeitek, ezáltal lehetőséget nyújt a beszélgetésre, ismerkedésre is.


A remek atmoszférát az extra tartalmak még megkapóbbá teszik, hiszen ezek, a három szereplőnk fejezeteit időnként megszakítva szolgáltatnak valamilyen érdekességet. Helyi hírportálok írásait, reklámokat, vagy éppen csak valamilyen ismertetőt QualityLandről. Olyan érzetet kelt ezzel, mintha mi is egyek lennénk az ország polgárai közül.

Továbbá áldom Bartók Imre fordítót, akinek igazán jó érzéke volt ahhoz, hogy ne akarjon buta magyarításokba kezdeni, de mégis érthető legyen minden, akár azok számára is, akik nem beszélnek angolul. Hatalmas ölelést küldenék neki, mert engem mindig kizökkentenek a nem odaillő, magyar párhuzamok, itt pedig nem kellett ezzel megküzdenem.


Összességében rengeteg mindenről tudnék még írni a regénnyel kapcsolatban, de arra már biztosan nem lenne kapacitásotok, szóval legyen annyi elég, hogy én imádtam! Szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató is. Igazi szellemi csemege, ha túl tudunk lendülni a borítón "ékeskedő" állatkás eszközön. Amondó lennék, ha csak ez tart vissza benneteket, inkább csomagoljátok be valamibe, és essetek neki, mert egyszerűen zseniális! Akarom mondani, a legzseniálisabb!


A jelen legnagyobb kérdése az, hogy miként lehet meggyőzni az emberiséget arról, hogy tegyen valamit a saját túlélése érdekében.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Helikon
Oldalszám: 432 (E-book: 470)
Eredeti cím: Qualityland

Megjelenés éve: 2020 (Eredeti: 2017)
ISBN: 9789634793038


Fülszöveg:

„Hogyan ​lesz a komfortzónából gumiszoba? A QualityLand szellemesen nyomasztó és humorosan elgondolkodtató ábrázolása annak, ami oly sokunkat foglalkoztat – és dühít – korunkkal és várható jövőnkkel kapcsolatban. Herr Kling, bravó!” Bödőcs Tibor

Isten hozott, kedves olvasó, a nem túl távoli jövőben, QualityLand országában – Európa legjobb, legszuperebb, legminőségibb államában! Ez a felsőfokú jelzők birodalma, ahol már szinte kizárólag robotok és mesterséges intelligenciák dolgoznak (bár a munkával járó stresszt sokuk nehezen viseli), a reklámcégek és híroldalak kínálatukat előzékenyen a fogyasztók ízléséhez igazítják, a szerelmi élet pedig a randialkalmazások mindentudó algoritmusai által előre kijelölt mederben csordogál... Ugyan mi váratlan történhetne egy ilyen precízen kiszámított, boldogságra automatizált világban?

Így gondolja a regény főszereplője, Munkanélküli Peter is, egészen addig, míg egy személyre szóló ajándékot nem kap az ország legnépszerűbb csomagküldő szolgálatától: egy rózsaszínű, delfin alakú vibrátort. A kéretlen segédeszköz hatására hősünk egyszemélyes hadjáratba kezd QualityLand teljhatalmú mamutvállalatai ellen, mígnem végül egy széles körű tiltakozó mozgalom élén találja magát. Ezzel párhuzamosan QualiyLand mindaddig megnyugtatóan egyhangú politikai játszmái is meglepő fordulatot vesznek. Mivel az ország aktuális elnöke haldoklik, előrehozott választást kell kiírni, melyen a bevándorlókkal riogató szélsőjobb jelöltjével szemben az ellenzék Miénk Johnt indítja. Kampányuk azonban korántsem alakul zökkenőmentesen: John ugyanis képtelen hazudni... és nem mellesleg egy android.

Technikai megjegyzés:
Kedves Olvasó! A QualityLandnek a fentieken túl azért is egy különleges kötet, mert két változata is létezik: egy „sötét” és egy „világos”.
Előbbit a hagyományos könyves formátum takarja – amennyiben kíváncsi a „világos” verzió alternatív fejezeteire is, keresse a QualityLand „2 az 1-ben” e-könyv kiadását!





A Helikon kiadó jóvoltából hozzánk is megérkezett Marc-Uwe Kling zseniális sci-fi disztópiája. A turné során a nem túl távoli jövőbe kalandozunk, QualityLand országába, ami európa legjobb, legszuperebb, legminőségibb állama, s ahol szinte már csak robotok és mesterséges intelligenciák terelgetik az emberiség életét. A humorral bőségesen átszőtt kötet a szórakoztatás mellett elgondolkodtató szellemi csemege is. Tartsatok négy bloggerünkkel, hogy esélyetek lehet megnyerni a kiadó által felajánlott nyereménypéldányt.




Kling regényében fontos szerephez jutnak az androidok, ezért mostani játékunkban olyan kötetek borítóit kell felismernetek, melyekben szintén találkozhattok androidokkal, kiborgokkal, vagy éppen robotokkal. Nincs más dolgotok, mint beírni a Rafflecopter megfelelő sorába a felismert könyvek szerzőjét és címét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)




a Rafflecopter giveaway



06.04.   Booktastic Boglin
06.06.   Szofisztikált macska
06.08.   Hagyjatok! Olvasok!
06.10.   Könyvvilág


2 megjegyzés:

  1. Szia! Meg nem hallottam errol a konyvrol, de igazan felkeltetted az erdeklodesemet! (Az 1984, illetve maga Orwell nekem is nagy kedvencem.) A borito tenyleg gazos, de azt hiszem, most mar felcsigaztal annyira, hogy tultegyem magamat ezen es adjak neki egy eselyt :D Koszi az ajanlast! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örömmel hallom! Remélem tetszeni fog, ha belekezdesz! :)

      Törlés