Alice Oseman: Heartstopper 3. – Fülig beléd zúgtam 3.


Egészen addig nem értettem a felhajtást a Heartstopper webképregény körül, míg el nem olvastam az első kötetet, de azután rövid idő alatt az összes eddig megjelent fejezetet bedaráltam angolul, plusz a filmsorozatot is... Őrülten kedves, és fontos témákkal is foglalkozik az LMBTQ+ romantika mellett, ellenben a harmadik kötettel voltak problémáim.

Azt hiszem, a Heartstopper népszerűsége oly mértékűvé vált, amit még az alkotó sem hitt volna, és nehezen is dolgozza fel. Május óta nem került fel új fejezet a webtoons oldalára, csupán egy bocsánatkérés a rajongók felé, amiben elmondja, nagy a nyomás rajta, kiégettnek érzi magát, s így nem tud alkotni, a mentális egészségére szeretne koncentrálni. S bár szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy rendkívüli módon várom a további fejezeteket, mégis mélységesen megértem Alice-t, és csak szorítani tudok érte, hogy minden rendben legyen vele!

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek vedd figyelembe, hogy ez a bejegyzés spoilereket tartalmaz az előző részekre vonatkozóan! Ha kíváncsi lennél, az első részről ITT, a második részről pedig ITT írtam korábban.



Történetünk - a szokott módon - ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Nick önmaga után édesanyjának vall identitásáról, ami az előző kötet legaranyosabb jelenete volt. Bárcsak minden heteroszexuálistól eltérő identitású gyermeket így kezelnének a szüleik! ♥
Ugyanakkor a két fiatal egyelőre úgy érzi, nem szeretnék tudatni a világgal, hogy egy párt alkotnak. Nicknek még ijesztőnek tűnik ez az egész, Charlie pedig attól tart, hogy visszatér a korábbi években elszenvedett kirekesztés, piszkálás. Hatalmas teher volt számára, hogy melegsége miatt bántalmazták, s aggódik azon is, hogy neki se kelljen ezen újra átesnie, de Nicknek sem kívánja, hogy át kelljen élnie, amit neki.

Apránként jutnak csak el oda, hogy néhány, hozzájuk közelállónak megnyíljanak, de még a barátaik között is akad olyan, akit kicsit később avatnak be titkukba, mert attól félnek, hogy véletlenül kikotyogná, s nem olyan ütemben élhetnék meg az előbújást, ahogy az nekik komfortos lenne. Persze ordít róluk, hogy szerelmesek, így a legtöbbeknek nyilvánvaló, hogy együtt vannak, mégis kevesebb atrocitás éri őket, mintha direktben, az elejétől vállalnák magukat.
Mindeközben a Truham és a Higgs diákjai egy párizsi kirándulásra készülnek, ahol sok-sok kaland vár rájuk.


Ebben a kötetben már nem csak a megszokott cukiságot kapjuk, hogy miként valljuk be érzéseinket, vagy hogyan kezeljük azt a mérhetetlen örömet, amikor plátói szerelmünk végül a pasink/csajunk lesz. Akad majd itt dráma bőven, hiszen belekóstolhatunk, milyen az, amikor a környezetünk nem fogadja el identitásunkat, ahogyan Nick bátyja is tuskóként kezd viselkedni testvérével. Kiderül továbbá, hogy Charlie a korábbi zaklatások hatására evészavarral küzd, és megtapasztalhatjuk azt is, milyen, amikor valaki nem érzi a kíváncsisága határait, legyen szó csak vájkáló kérdésekről, vagy akár az alkohollal való ismerkedésről...

Sok-sok fontos téma és gondolat kapott helyet ebben a képregényben, s többek között a mentális egészség fontosságáról is képet kapunk. Nick egy igazi kőszikla a törékeny Charlie mellett, s mindig azt kívántam olvasás közben, hogy bár minden lelkileg gyengébb ember mellett állna egy ennyire stabil és támogató személy.


Ennél a résznél azonban - s ezért gyanítom lesz, aki megkövez - akadtak gondjaim. Leginkább azzal, hogy szitne mindenki-mindenkivel összejön, és lassan az egész szereplőgárda meleg. Félreértés ne essék, egyetlen párosítással sincs gondom, sőt, mindegyik őrülten aranyos a maga mivoltában, legyen az meleg, leszbikus, transz, diák, vagy éppen tanár kapcsolat (s itt jegyezném meg, hogy a két tanárbácsink őrülten aranyos), de mégis egy kicsit zavarni kezdett, hogy a tesitanárnőtől kezdve a kísérőtanárokig mindenki az LMBTQ+ közösség tagja. Részemről egy kicsit sok volt, hogy lassan mindenki meleg, akivel főszereplőink kapcsolatba kerülnek.

Még kijelenteni is kellemetlen mindezt, de jobban tudtam volna értékelni, ha csak a kis csipet-csapatunk szerelmi életét és drámáit követjük, pláne, hogy most a harmadik kötet alkalmával már előrevetítettünk erősen drámai helyzeteket Charlie mentális problémái kapcsán. Lesz itt még nehézség bőven.


Összességében bátran ajánlom mindenkinek, aki kedvelte a sorozatot, vagy a könyvek bármelyik epizódját, mindenképpen olvassák el az előző részeket is! Segítséget nyújthat az identitásukkal küzdő fiataloknak - persze nem abban, hogy a szexi padtársuk tutira beléjük szeret -, de akár szülőként is hasznos lehet figyelemmel kísérni, hogy tudjuk, mi zajlik az ilyen csemetékben, mivel nyújthatunk nekik segítséget, támogatást.


Az emberek azt gondolják, hogy ha valaki nem heteró, akkor kb. KÖTELES azonnal elmondani a családnak meg a barátoknak. Pedig nem kell elmondanod senkinek, amíg te nem állsz rá készen.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 392
Eredeti cím: Heartstopper 3.

Megjelenés éve: 2022 (eredeti: 2020)
ISBN: 9789635974313


Fülszöveg:

CARTE POSTALE

Szia Tori!
Párizs csodálatos! Én, Nick és a barátaink szuperül érezzük magunkat! Viszont… volt némi dráma Taóval, és… hát, csomó minden történt. Majd otthon elmesélem!!

Charlie
x x x





A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Alice Oseman nagysikerű képregényének folytatása, a Heartstopper 3. része. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Charlie és Nick csodálatos párizsi utazását, ami cseppet sem mentes zökkenőktől.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet, annak szereplőit, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyv egy példányát.




Mostani játékunk során LMBTQ párokat keresünk. Minden állomáson megtaláljátok egy könyves karakter nevét, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, ki lehet a párja, és beírni annak a szereplőnek a nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Tehát minden esetben a páros hiányzó tagját keressük.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

HENRY MONTAGUE

a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

10.04.   Hagyjatok! Olvasok!
10.05.   Dreamworld
10.06.   Csak olvass!
10.07.   Csak olvass! - Könyvjelzők
10.08.   Spirit Bliss Sárga könyves út - Idézetek
10.10.   Utószó
10.11.   Fanni's Library
10.12.   Booktastic Boglinc
10.13.   Fanni's Library - Fanartok
10.14.   Könyv és más
10.15.   Sorok Között - Interjúfordítás
10.16.   Dreamworld - Interjú a fordítóval
10.17.   Spirit Bliss Sárga könyves út


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése