Esi Edugyan: Washington Black


Esi Edugyan, Washington Black című könyve már akkor a kívánságlistámon landolt, mikor meglengette a kiadó a megjelenését. Sokáig tűkön ültem miatta, de nemrégiben belevethettem magam a néger fiúcska kalandjaiba.

Korábban már említettem, hogy nálam a KULT könyvek az a sorozat, aminél tudom, hogy minőségi munkát fogok a kezeim között tartani. Mind, amit eddig olvastam közülük, nem csak gyönyörű kivitellel rendelkezik, hanem igényes, lírai beltartalommal is. A Washington Black szintén egy olyan mű, ami elképesztő szépséggel van megírva, így akit nem csak a történet dinamikája hajt előre olvasáskor, hanem szereti megfigyelni a szöveg kialakítását, azt biztosan le fogja nyűgözni.

Történetünkben egy 11 éves, színesbőrű fiút, George Washington Blacket követhetjük, aki az 1830-as években született egy barbadosi cukornádültetvényen. A világ akkori rendje szerint sorsa ezzel megpecsételődni látszik, ám olyan kivételes kegyben részesül, melyben rajta kívül nem sokan. Egy napon ugyanis látogatóba érkezik a gazda testvére, s a rabszolgák közül kiszemeli magának Washingtont, majd átmenetileg elkéri, hogy segédnek alkalmazhassa a kutatásaihoz. Bár a gyermek nagyon fél tőle, idővel rádöbben, hogy a Picur becenévre hallgató úr nem fogja bántani, sőt, emberszámba veszi, s a véleményét is meghallgatja, ám mindvégig éber, óvatos és illedelmes marad vele szemben.

Apám oly sokat tett az emberiség felvilágosításáért. Elmúlhat úgy a világból, hogy még csak bele se borzong senki?

A fiú Picur védelme alatt megtanul írni és tűrhetően olvasni is, s hamarosan megmutatkozik kimagasló tehetsége az illusztrálás terén. Tökéletes segéd válik hát belőle, aki gazdája kutatásait, méréseit és terveit tudja papírra vetni, miközben abban is segítségére van, hogy megépítsenek egy Felhőcsónak nevű repülőszerkezetet. Kettejük békés együttműködése azonban egy napon szertefoszlani látszik, amikor Wash jelenlétében öngyilkos lesz egy fehér férfi. Tudja, hogy nem fog számítani a szava, ha nem menekül, kötélen végzi.

Szerencséjére Picur ekkor is segítségére van, s a Felhőcsónaknak is nagy hasznát veszik, amikor megszöknek. Kalandos, sok kontinensen átívelő történet veszi kezdetét, melynek során az ifjú üldözött felnő, s kénytelen önállóan megállni a lábán egy olyan világban, ahol még éppen csak küzdenek a rabszolgaság eltörléséért, ő maga pedig mindenhol hátrányból indul bőrszíne miatt. Talán pont a kirekesztettség miatt érzi úgy, hogy nem akar nyomtalanul elmúlni a világból, s szeretne valamiképp maradandót alkotni, ugyanakkor mindig keresi a helyét, hiszen állandóan bizonytalan, mindig csak csapódik valaki mellé, sosem találja az otthonát, a gyökereit, a megnyugvást.

Hogy végül marad-e utána valami az utókorra, illetve hazatalál-e valaha a szíve, azt a leendő olvasónak kell kiderítenie.


Több ponton is azt éreztem olvasás közben, hogy én bizony meg vagyok vezetve. Gyönyörűen megírt könyvvel van dolgunk, nekem viszont valamiért az volt végig az érzésem, hogy olyan, mint a víz felszínén kacsázó kő, s ez is csak érinti a témákat. Kezdetben megijesztett, mert olyan kegyetlen brutalitással szembesülünk a rabszolgatartással kapcsolatban, ami aprócska gombóccá zsugorítja a gyomrunkat. Féltem, hogy végig ilyen durva lesz, mert ahhoz nem lett volna erőm... Azután érkezett a borítón is megmutatkozó Felhőcsónak része, én pedig abban voltam, hogy ennek bizony sokkal nagyobb szerepe lesz majd a teljes történetre nézve, mint az a szösszenet, ami végül kerekedett belőle.

Később hatalmas kalandozásokba merülünk, Washt egy fejvadász is üldözőbe veszi, ám szép lassan minden lecsendesedik. Pont ez a fejvadászos szál volt az, amiért izgultam, hogy mégis hogyan fog ebből majd kikeveredni, s amikor a gyengédebb, eseménytelenebb szakasz után egymásba botlanak, azt gondoltam, hatalmas fordulat következik be, óriási csetepatéval. Ennek ellenére olyan mérhetetlenül egyszerű megoldást kapott ez a konfliktus, hogy szinte nem is értettem. Nyilván szükség volt rá, hogy bizonyos információk birtokába kerülhessen karakterünk, de mégis egy kihagyott lehetőségnek tartottam az egészet.

Újra így döntenék? Jó kérdés. Csak annyit mondhatok, Nagy Kit-től, ha mást nem, azt megtanultam, hogy előretekintve kell élni, azt kell keresni, ami lesz, mert a magunk mögött hagyott útra nem léphetünk rá még egyszer.

A történet harmadik szakaszában újra az utazásé lesz a főszerep, ekkor viszont már nem amolyan mesés jelleggel, hiszen Wash már felnőtt, társa is akad, s együtt kezdik kutatni egykori, halottnak hitt pártfogóját. Az otthontalanság érzetével a szívében utazgat, mégis, mikor célba ér, úgy éreztem, nem lelt nyugalomra, nem azt kapta, amire számított. Vártam, a nagy találkozást, egy katartikus élményt, de valahogy mégsem következett be.

A helyzet az, hogy érthető, sodrós nyelvezettel íródótt, gyönyörű szövegezéssel, ellenben valamiért nálam elmaradt az annyira várt, kirobbanó élmény. Azt hiszem kevésnek éreztem a mondanivalót, ha már átutaztuk a fél világot egy hányatott sorsú fiú oldalán.

Jól érzékelteti a rabszolgatartás intézményének brutalitását, a rasszizmus és kirekesztettség fájdalmát, a révbe érés és a világban nyomot hagyni vágyás érzetét. Szerettem a fogalmazásmódját, de nem rajongtam a hullámzó történetvezetésért. Hol izgalmat izgalomra halmozunk, hol csak pihenünk a parton a tengert figyelve. Úgy éreztem, hiányzik belőle valami, a vége pedig szinte olyan, mint amit elvágtak azelőtt, hogy kimondanánk a lényeget.


Összességében szívesen ajánlom azoknak ezt a könyvet, akik kedvelik a csodálatos fogalmazással írt regényeket, akik szeretik a kalandos, sodró lendületű meséket, és mindazoknak, akik a KULT sorozat többi kötetéért is rajonganak. :)


Nagy a világ, nagyobb, mint néha gondoljuk.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: 21. század
Oldalszám: 364
Eredeti cím: Washington Black

Megjelenés éve: 2020 (eredeti: 2018)
ISBN: 9786155915901


Fülszöveg:

Az angol Wilde-testvérpár rabszolgái gazdáik borzalmas önkényuralmától szenvednek a barbadosi cukornádültetvényen. Washington Black tizenegy éves kisfiú, rabszolgaként dolgozik a földeken. Páni félelemmel tölti el, hogy az egyik fivér őt választotta inasának. Pedig Washingtonnak nem kellene rettegnie. Christopher Wilde excentrikus figura: természetbúvár, felfedező, feltaláló, és elszántan küzd a rabszolgaság eltörléséért. Megszállottan dolgozik egy repülő masina megépítésén.
Washington a gazdája révén belép a csodák birodalmába, ahol az éjszakai óceán fényekben gyúl ki a medúzáktól, ahol egy egyszerű vászonernyő segítségével bárki átszelheti az eget, ahol még egy rabláncon született kisfiú is megtalálhatja az élet értelmét és az emberi méltóságot.
Egy végzetes éjszaka megölnek valakit, a gazdái könyörületességétől függ Washington további sorsa. Christopher Wilde-nak választania kell a rokonai becsülete és Washington élete között. A fiúnak muszáj menekülnie, vérdíjat tűznek ki a fejére. Egyedül kell megválaszolnia a kérdést: ki ő valójában – egy olyan világban, amely a puszta létezését is tagadja.
Esi Edugyan a British Columbia tartománybeli Victoriában él férjével és két gyerekével. Ez az első magyarul megjelent regénye, amelyet tizennégy nyelvre fordítottak le.





Esi Edugyan történetével kezdetben egy barbadosi cukornádültetvényre kalandozunk, egy rabszolga fiú oldalán. Sorsa azonban megváltozik, s tucatnyi kalandban lesz része a világ több pontján. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megismerhessétek Washington Black történetét!




Mivel a történetben jelentős szerepet kap egy repülőszerkezet,az úgynevezett Felhőcsónak, ezért a mostani játékunkban is a repülésé lesz a főszerep. Minden állomáson találhattok egy képet a repülés korai szakaszából származó építménnyel (vagy annak rajzával), a feladatotok pedig csak annyi lesz, hogy felismerjétek a képen látható eszközt, és megírjátok annak nevét és feltalálóját a Rafflecopter megfelelő sorában.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

05.07.   Booktastic Boglinc
05.09.   Könyv és más
05.11.     Utószó
05.13.     A szofisztikált macska


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése