Agatha Christie: Szentivánéji ​krimik


Nem olvastam még túl sok Agatha Christie művet, éppen ezért számomra kifejezetten érdekesek az olyan novellagyűjtemények, mint a Szentivánéji krimik. Az Adventi krimik után egy percig sem gondolkodtam rajta, hogy a nyári verziót is szeretném, pláne, hogy ilyen gyönyörű, összeillő borítót kaptak.

Agatha Christie-t olvasni mindig, minden körülmények között tudok. Imádom a csavaros észjárását, a nyomozóit, és azt, hogy szinte mindig az orromnál fogva vezet, s még akkor sem tudok rájönni a megoldásra, amikor nagyon igyekszem koncentrálni. Hihetetlenül élvezetes olvasni, és az Adventi krimikkel arról is meggyőzött, hogy a szórakoztatáshoz nem szükséges regényterjedelem, elegendő pár oldalnyi szösszenet is.

A Szentivánéji krimik pontosan ugyanolyan koncepcióval épült fel, mint a karácsonyi verzió. Ugyanúgy egy rövid történettel kezdünk az írónő életéből, és ugyanúgy minden fejezet elején kis piktogram jelzi, melyik nyomozóval is lesz dolgunk az adott novellában. A különbség mindössze annyi, hogy ezúttal értelemszerűen a nyárhoz kapcsolódó történeteket kapunk, nem pedig karácsonyiakat. :)

– Most sikoltok – mondta Poirot készségesen. Kinyitotta a száját, és fülhasogató bégetést hallatott. Lord Mayfield félrefordult, hogy elrejtse a mosolyát, Mr. Carlile pedig azt sem tudta, melyik lábára álljon.

Ebben a válogatásban - pontosan úgy, mint elődjében, szintén - 12 novellát találhatunk, melyek 1923 és 1933 között születtek meg, s Agatha minden nagynevű nyomozója szerepet kap közöttük. Megjelenik Poirot, Miss Marple, Tommy és Tuppence, Parker Pyne, és Mr. Quinn is, de még James Bond is felbukkan, bár ő sajnos nem a híres 007-es ügynök, csupán egy véletlenség szülte drágakőtolvaj. Hogy mégis hogyan lehet valaki véletlenül tolvaj? Azt bizony érdemes lesz kideríteni, én is jókat kacarásztam a szerencsétlen flótáson.

Mindközül a legkedvesebb írás számomra a Jane állást keres névre hallgató, amiben egy ifjú hölgy elképesztő vagyonra tehet szert egy nagyon különös munkával, s bár végig csapdát sejt, úgy ítéli meg, próba szerencse! A lány természetesen átverés áldozatává válik, de még micsoda átverésé! Hihetetlenül fondorlatosra sikerült elbeszélés, aminek a vége ráadásul meghatóan romantikus. Bár állítani szoktam, hogy én nem vagyok olyan alkat, aki kedveli a romantikus történeteket, ebben az esetben mégis ezt szerettem a legjobban. Aranyos, kedves, és tanulságos is!


Persze mindegyik eset igazán szórakoztató, és nem is mindig történik gyilkosság, néha csupán tolvajokat vagy csalókat kell lelepleznünk, ugyanakkor sokszor előkerülnek a szív ügyei is. Az igazság az, hogy míg a karácsonyi verzióval remekül rá tudtam hangolódni az ünnepre, addig ez a válogatás számomra kevésbé adott hozzá a nyárhoz, de ezt leszámítva nagyon élveztem az olvasását. Könnyed, változatos történeteket kapunk, amik a nyaralás mellé, a strandon olvasva tökéletes kikapcsolódást fognak nyújtani, akkor is, ha csak egyet-egyet csemegézünk, és akkor is, ha egy ültő/fekvő helyünkben végigrobogunk rajta.

Akadt köztük olyan is, amikor hatalmas vigyor terült el a képemen, mint a macskának a tejszínes tányér felett, mert úgy éreztem, most nem sikerült túljárnia az eszemen, felfedeztem minden árulkodó jelet, kitaláltam a bűntényt, és képes lennék pont olyan részletesen levezetni az esetet, mint ahogy Poirot szokta. Aztán a mosolyom nevetésbe fordult, amikor a bűntény tényleg levezetésre került, és rájöhettem, hogy én bizony olyan messze voltam a tényleges megoldástól, mint Makó Jeruzsálemtől...

– Milyen furcsa! – mormolta. – Mindannyiunknak megvannak a szürke agysejtjeink. És mégis: olyan kevesen tudják őket használni!

Agatha Christie egyszerűen zseniális. Mindig, minden körülmények között szórakoztat, és ő az, akit szerintem bármikor, bármilyen élethelyzetben elő tudok venni, ha valami konfortos olvasmányra vágyom. Ugyan sok van még előttem az életművéből, amik pótlásra várnak, de ennél jobb dolgot keresve sem találhatnék, mert ez azt jelenti, hogy még rengeteg szórakoztató perc vár rám.


Összességében nagyon szerettem ezt a kötetet is, és epekedve várom, hogy lesz-e a további két évszakhoz illő válogatás is. Egy őszinek kimondottan örülnék, hiszen az a kedvenc évszakom, s remek lenne egy ilyen válogatással bekuckózni a hűvösödő időben. Szívesen ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki kedveli Agatha Christie munkásságát, azoknak pedig főként, akik most ismerkednének a szerzővel, meret a rövid történetek kimondottan étvágygerjesztőként képesek funkcionálni, mielőtt befaljuk a teljes életművet. ;)


Poirot-nak persze most is igaza lett. Mindig neki van igaza!


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Helikon
Oldalszám: 320
Eredeti cím: Midsummer Mysteries: Secrets and Suspense from the Queen of Crime
Megjelenés éve: 2021
ISBN: 9789634797203


Fülszöveg:

Nyár... melegszik az idő, és szárba szökken a gonoszság is. Agatha Christie nyomozói ördögi kihívásokkal néznek szembe szerte a világban: Cornwallban, a francia Riviérán, a delphoi templom tövében vagy vidéki úriházakban. Sőt még James Bond is feltűnik ezeken a lapokon… bár ő egy másik James Bond.
Elő a nyugággyal, és élvezzük a csavaros történeteket, a tévútra vezető nyomokat! Ahogy a Biblia írja, Isten felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra. A jókat ebben a kötetben is Miss Marple, Hercule Poirot, Parker Pyne, Mr. Harley Quin, valamint Tommy és Tuppence képviseli.





Nincs is jobb, mint Agatha Christie novellákkal hangolódni a nyaralásra! A Helikon Kiadó gondozásában megjelent Szentivánéji krimik történeteiben a krimi királynőjének összes híres szereplője felbukkan, hogy nyári hangulatba hozzák az olvasót. Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel, és nyerjetek egy példányt a kötetből!




Játékunkban ezúttal Agatha Christie műveit keressük! Az Szentivánéji krimik oldalain számos híres szereplő bukkan fel az írónő egyéb regényeiből. Az állomásokon található idézetek alapján keressétek meg ezeknek a könyveknek címét és írjátok be a Rafflecopter dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Milyen jó, ha felesége van az embernek. A te kitartó nevelésednek köszönhetően felismerem a hidrogénezett hajat. Most már csak az eredeti szőke hajjal lehet behúzni a csőbe.

a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

08.14.   Readinspo
08.16.   A Szofisztikált Macska
08.18.   Spirit Bliss Sárga könyves út
08.20.   Flora the Sweaterist
08.22.   Hagyjatok! Olvasok!
08.24.   Booktastic Boglinc


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése