Nyulász Lelle: Rajtam ​kívül


Nyulász Lelle kötete számomra az év meglepetése volt. Nem számítottam rá, hogy annyira magával fog ragadni, hogy mindössze egyetlen nap alatt kiolvassam - nálam ez ugyanis már nagyon régen nem történt meg.

Őszinte leszek! A Rajtam kívül párszor már szembe jött velem, de nem fogott meg kimondottan - főleg a borító miatt -, így egészen addig, míg a kiadó nem ajánlotta figyelmembe, nem is foglalkoztam vele túlzottan. Jó ideig nem is éreztem késztetést rá, hogy belefogjak, aztán elkapott valami láthatatlan erő, s belevágtam.

A kezdő fejezet után azt gondoltam, ez majd egy tipikus tinikönyv lesz, sok piával és bulival, farokméregetéssel és minimális erotikával, szokásos tiniproblémákkal és szenvedésekkel. Aztán mennyire hatalmasat tévedtem!

Semmi nem forr össze attól, hogy leragasztod. Még ha nem is fogysz ki soha a ragtapaszból.

Bár első könyves magyar íróktól nem kimondottan szeretek olvasni, mert csúnya módon előitéletes vagyok velük, de ezen hamar változtatnom kéne, ugyanis Lelle szerintem remekül ír, a történetvezetése lendületes volt, ráadásul ügyesen szőtt bele komoly témákat is. Bár tekinthető lezártnak, én mégis azt mondom, szívesen olvastam volna még tovább, és azt is ki merem jelenteni, hogy a jövőben is nyitott leszek az írásaira, mert biztosan nem fogom megbánni. No, de lássuk bővebben a Rajtam kívült.

A regényünk főszereplője a középiskolában végzős Márk, aki a felszínen csupán egy jóképű srác, és egyik csajt szedi fel a másik után, de már mindenki jól tudja róla, hogy ó a suli szívtiprója, akitől óvakodni kell. Ám ennek megvan az oka, méghozzá a fiú toxikus édesanyja, aki miatt Márk értéktelennek érzi magát, s a hódításaival igyekszik kompenzálni problémáit. A történet lényege azonban nem a bulik, meg a csajozás, inkább csak egyetlen lány, aki belát a maszk mögé, és felismeri hősünk valódi értékeit.

Ez nem egy kimondottan romantikus sztori, és nem is az a fajta tiniregény, ahol megmosolyogjuk főhőseink sutaságát és gyermeteg gondjait, sokkal inkább egy lélektani utazás. Persze lesz itt is sörözés, bulizás, útkeresés, s minden, ami a felnőttéválás során mindannyiunk életének részévé válik, de inkább azokkal a témákkal foglalkozunk majd, amik a napfényes tinikor árnyoldalait jelentik.


Be kell vallanom, hogy meglepő és kellemes élményben volt részem, méghozzá olyannyira, hogy egyetlen nap alatt elolvastam a Rajtam kívült, pedig nálam ez már nagyon régen nem fordult elő. Egyszerűen minden részlet vitt előre, tudni akartam, hová tartunk, mi lesz a végkifejlet, merre alakul karaktereink sorsa.
Szó lesz majd itt rasszizmusról, bullyingról, a közösségbe tartozás érdekében megalázkodásról, de diszfunkcionális szülő-gyerek kapcsolatról is.

Márk ugyanis meg kell küzdjön olyan helyzetekkel, mint hogy egy neki tetsző lány saját akarata ellenére cselekszik és vállal be dolgokat, csak hogy ne közösítsék ki, ugyanakkor azzal is, hogy roma osztálytársát csak a származása miatt bántalmazzák. Mindezek tetejébe pedig egy irányításmániás édesanyával áldotta meg a sors, aki nem hajlandó elfogadni gyermeke önálló döntéseit, csak a saját igazát akarja meghallani, és mindenáron érvényesíti is. Végigkövethetjük, Márk hogyan harcol az elvárások miatt kialakuló lelki problémáival, s mi az, amiben a megoldást sejti...

– Tudod, az embereknek vannak problémáik – folytatta. – És te ezt vagy nem vagy képes belátni, vagy egyszerűen menekülsz előle. De én ebből nem kérek többet.

Nem mondom, hogy ez a regény tökéletes - nem is kell az legyen -, de azt igen, hogy remekül összeállított darab. A fiatal olvasók érezhetik belőle, hogy nincsenek egyedül, mások is küzdhetnek azzal, amivel ők, vagy még nehezebb helyzetekkel is. A felnőttek viszont egyrészt nosztalgiázhatnak egyet a fiatalságukról, másrészt okulhatnak, mit ne kövessenek majd el a saját gyerekeikkel kapcsolatban, s hogyan támogassák őket inkább az útjukon, az önálló és jó döntéshozatal felé.

Igazán üdítő volt a chatüzenetekkel tarkított kivitel, és szinte filmszerűen láttam magam előtt mindazt, amit Lelle papírra vetett. Bele tudtam érezni magam Márk helyébe annak ellenére is, hogy velem nem viselkedtek így a szüleim, s nem tudtam elszakadni a lendületes történetvezetéstől sem. Hálás vagyok a kiadónak, hogy ajánlotta nekem ezt a történetet, kár lett volna kihagynom!


Összességében igazán meglepődtem, mennyire jól összeállított ez a regény, hogy mentes a kezdő írók sutaságaitól, s hogy milyen nehéz témákat is hajlandó volt belevonni. Bátran ajánlom mindenkinek, aki kedveli, vagy foglalkoztatja a középiskolás élet, a tinik problémái, a rossz szülői minták elkerülése.


Nincs olyan, hogy mindent kibírni. És nem is kell.


Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Tilos az Á
Oldalszám: 192


Megjelenés éve: 2022
ISBN: 9789635872497


Fülszöveg:

Nagy röhögések és állandó gyomorgörcs. Óriási lazaság és zsigeri düh. Futottakmég kalandok és egy felkavaró szerelem. Márk azt hiszi, ismeri magát és tudja, milyennek kell lennie egy igazi férfinak. Szűkszavú, zárkózott, nem túl érzelgős és minden lánynál bepróbálkozik. Amikor egy buliban, az utolsó gimis nyáron, megismerkedik Rózival, még nem is sejti, hogy az élete mennyire meg fog változni. Az a kép, amit magából a külvilág felé mutat, töredezni kezd, és már korántsem olyan biztos benne, hogy tudja, ki ő és hogy kell viselkednie. A réseken pedig beáramlik a fény, és hiába próbálja elnyomni magában, rájön, hogy a saját életét akarja élni. De hogy kezdje el?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése