Molly Southbourne nem hagyott nyugodni az izgalmas fülszöveggel, és a remek borítóval, így mindenképpen útba kellett ejtenem. Na meg persze tudnom kellett, mit is tud nyújtani Tade Thompson alig több, mint 100 oldalban.
Az Agave kiadó nekem mindig is a szívem csücske volt, mert állandóan olyan köteteket adnak ki, amik az én ízlésvilágomat nagyrészt lefedik, ráadásul érzésem szerint kutatják azokat a történeteket, amik új színt visznek a magyar könyvpiacra.
Tade Thompson kisregénye számomra igazán üdítő olvasmány volt, főképp azért, mert ez nem egy tucatsztori, bónuszként 1-2 óra alatt végezni lehet vele, mégis elképesztően izgalmas. Egyszerűen nem tudtam letenni, mert pörögnek az események, egyre több kérdésem lett, és lényegében felrobbantotta az agyamat.
Molly imád olvasni. A szavak azelőtt a házi feladatot jelentették számára, a kötelességet, de a könyvekben a szavak varázslattá válnak. Tetszik neki, hogy az írók szolgáikká teszik a szavakat, és az akaratuk szerint formálják őket.
A történet legelején még nem igazán tudtam, hová tegyem az adott jelenetet, hiszen csak egy keret egyik felét kapjuk meg, majd az utolsó fejezettel megérkezik a másik fele is, s szépen közrefogja azokat a történéseket, amiket Molly mesél el nekünk.
A kötet során egy fiatal lány, Molly Southbourne mellé szegődünk, aki furcsa problémával küzd. Egészen kicsi lányként meg kellett tanulja, hogy előfordulnak a világban hasonmásai, de azok bizony veszélyesek. Ha lát valakit, aki úgy néz ki, mint ő, futnia kell, vagy harcolnia, ha megsérül, és vérezne, mindent nyom nélkül fel kell takarítania, elégetnie, és alaposan lefertőtlenítenie. Egy csepp sem maradhat hátra a véréből.
Molly akárhányszor vérét hullatja, abból új élet fakad. Hozzá megszólalásig hasonlító mollyk jelennek meg, akik hosszabb-rövidebb idő után mindig gonosszá és veszélyessé válnak. A lány egész életét végigkísérik, mindig pontosan úgy néznek ki, mint ő, és folyton nehéz helyzetekbe sodorják, mielőtt életüket veszi.
Molly felnőtt fejjel próbálja megérteni, mi ez az egész, s egy orvos barátját arra is ráveszi, hogy vizsgálja ki, hátha ki tudná deríteni, mi okozza ezt a furcsa elváltozást benne. Ugyan egyes kérdéseinkre választ kapunk, mégis azonnal tucatnyi lép a helyükbe. Izgatottan faltam az oldalakat, abban a tudatban, hogy sorozat lesz, tehát mindenre úgysem derülhet fény... A záró jelenet ráadásul annyira izgalmas, hogy most rögtön olvasnám is tovább. Ugyan nem hibátlan, de vitt előre a cselekmény, és könnyen át tudtam ezeken siklani.
Minden bukással, sérüléssel, a lelkünkön ejtett minden sebbel megújulunk. Ezzel az új énünkkel kell megküzdenünk minden egyes nap, vagy szembe kell néznünk lelkünk pusztulásával.
A Molly Southbourne ezer halálával nagyon érdekes kisregényt tarthattam a kezemben, ami tucatnyi kérdést, és elméletet vetett fel bennem. A mollyk talán azt jelképezik, hogy legtöbbször mi magunk vagyunk a legnagyobb ellenségünk, erre pedig akár a zárójelenet rá is erősíthet, hiszen ahogy Molly viselkedése változik a témát illetően, a mollyja is teljesen más személyiséget vesz fel.
Érdekes az a gondolat is, hogy a létrejövő mollyk gyakran tükrözik Molly aktuális lelkiállapotát, vívódásait, s hogy mennyivel másabb lenne a gondjainkat úgy megítélnünk, ha külső szemlélőként látnánk. Ha lenne egy lenyomatunk, amit mi is láthatnánk, és nem a fejünkben küzdenénk meg a problémáinkkal, akkor talán könnyebb lenne racionálisabb, érzelmektől fűtetlen döntéseket hozni.
Összességében kedveltem ezt a rövid storyt, s bár horrornak van címkézve, én nem érzem, hogy ez ijesztgetni akart volna. Inkább weird, ami egyrészt a közelgő Halloweenre tökéletes szórakozást nyújt, másrészt el is gondolkodtat. Bízom benne, hogy hamar olvashatjuk a folytatást, mert már most tűkön ülök, merre is fog tartani, s bízom benne, hogy az ígéretes kezdet nem hanyatlik majd a későbbiekben.
Csak egy rövid ideig tart az életünk. Addig kell kiélveznünk, amíg még életben vagyunk.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése