Kazuo Ishiguro munkásságáról már rengeteg jót hallottam, de egészen mostanáig nem olvastam tőle. A Ne engedj el... főképp a címkéivel keltette fel az érdeklődésem, mert bizony egy jó disztópiának sosem tudok ellenállni. Bár egészen mást kaptam, mint amire számítottam, mégis meghatározó élményre tettem szert a kötet által. ...
Musso az én igazi komfort szerzőm, akitől mindig szívesen olvasok, mert egyszerre tudom is és nem is, hogy mit várhatok tőle. Regényei számomra igazán változatosak, csavarosak és szórakoztatóak. Legújabb könyve esetén sem volt kérdés, hogy olvasni szeretném, és ez gyanítom az összes többi írásával ...
Sok más mellett egyik kedvenc sorozatommá vált a Downton Abbey, így amikor megpillantottam, hogy érkezik a hozzá készült hivatalos szakácskönyv, tudtam, hogy egyszer mindenképpen szeretnék majd foglalkozni vele. Bár az ember egy szakácskönyvtől csak recepteket vár, megmutatom, hogy ebben az ...
Az Ezer hajó gyönyörű borítója hamar megragadja a könyvmolyok tekintetét, az izgalmas fülszöveg után pedig azonnal olvasni akarják. Legalábbis velem így volt, és kimondottan érdekes olvasmányélményben lehetett részem általa. ... Continue ...
Alice Oseman: Heartstopper 2. – Fülig beléd zúgtam 2.
június 17, 2022
Talán nem tévedek, ha azt mondom, 2022 a Heartstopper éve. A Netflix által készített adaptáció nagyban felkeltette a képregény iránti érdeklődést, s bevallom, engem is a megnövekedett rajongás csábított az olvasás felé. A legaranyosabb sorozat, amit az utóbbi időben olvastam/láttam, s az első rész ...
Marissa Meyer immár negyedik alkalommal varázsol el bennünket hihetetlen fantáziájával. Történeteiben újraalkotja nekünk Hamupipőke, Piroska, Aranyhaj és Hófehérke jól ismert meséjét, mindezt pedig egy alternatív, sci-fis valóságba ágyazza. Számomra ez az egyik legizgalmasabb ifjúsági ...
Marissa Meyer: Winter (Holdbéli krónikák 4.) - extra
június 11, 2022
Marissa Meyer immár negyedik alkalommal varázsol el bennünket hihetetlen fantáziájával. Történeteiben újraalkotja nekünk Hamupipőke, Piroska, Aranyhaj és Hófehérke jól ismert meséjét, mindezt pedig egy alternatív, sci-fis valóságba ágyazza. Számomra ez az egyik legizgalmasabb ifjúsági ...
Miután A könyvkötő tavaly levett a lábamról, s mind a borító, mind a beltartalom az egyik kedvencemmé vált, nem hagyhattam ki Bridget Collins második nálunk megjelenő regényét. A fülszöveg izgalmas, misztikus történetet sejtetett, s kimondottan élményteli utazás volt elmerülni ebben a csodaszép ...
Nagyon szeretek rajzolt irodalmat olvasni, mégis ritkán teszem. A Heartstopper viszont jó alkalom volt arra, hogy ismét képregényt vegyek a kezembe, ráadásul nagy elvárásokkal futhattam neki, mert több ismerősömtől is ódákat hallottam róla. ... Continue ...