Max Brallier ifjúsági sorozata nagyon gyorsan belopta magát a szívembe, s minden alkalommal örömmel csapok le az újabb részekre. A harmadik kötet után egészen sokat, két évet kellett várnunk arra, hogy Jack, a posztapokaliptikusz akcióhős és barátai történetét továbbgörgessük, de minden perc megérte, hisz egy szuper karácsonyi zombis-világvégés agymenést kaptunk.
Jó, ha tudod, hogy az értékelésem spoilereket tartalmazhat az előző három részre vonatkozóan, így kérlek ezt vedd figyelembe olvasás előtt (ha kíváncsi vagy, az első részről készült spoilermentes bejegyzésemet ITT, a második részről készített írásomat ITT, a harmadikról lejegyzett gondolataimat pedig ITT olvashatod).
Nézzük, mi történt eddig:
Az utolsó srácok a Földön sorozat nálunk 2019-ben indult útjára (eredeti nyelven 2015-ben), s már az első kötet során tudtam, hogy az összeset olvasni akarom. Az első kötetben még a világot építettük, megismertük Jacket, az elárvult srácot, akit nevelőszülei hátrahagytak az apokalipszis kitörésekor, ám ez a fiút egy percig sem töri össze. Igyekszik mindenben a jót, és a mókát látni, s ebben feltaláló barátja Quint is segítségére van. Apránként csatlakoznak hozzájuk más gyerekek, és szörny pajtások, s a második rész során már azt is megismerhettük, hogyan és miért lett Wakefield városából egy szörnyes-zombis pokol. Megkaptuk a köteteken átívelő főgonoszt, aki le akarja igázni a világot, ám a harmadikban már nem csak vele kell megütközniük főhőseinknek, de azzal a tudattal is, hogy valójában nincsenek egyedül a világban, akadnak más túlélők is...
A negyedik epizód során kis csapatunk arra készül, hogy meglátogassa a korábban felfedezett rádióadás sugárzóit, azaz a New York-i túlélőket. Kísérletük igen gyorsan kudarcba fullad, mert egy gigantikusz szörny keresztezi útjukat, valamint annak lovasa, egy másik ember, méghozzá egy korukbeli lány. Ennek a lánynak azonban nem örülhetnek sokáig, hamar kiderül, hogy valami igazán gonoszra készül, ráadásul Jack hőn szeretett fegyverét, a Kaszabolót is lenyúlja.
Innentől a cél módosul, a túlélőket elfelejtjük, a legfontosabb, hogy a Kaszaboló visszakerüljön Jack kezébe. Mindeközben beköszönt a tél, amitől a szörnypajtások borzalmassan félnek, emiatt a 4 gyerek elhatározza, hogy a legszuperebb karácsonyt hozzák el nekik, hogy megszerettessék velük a fagyos hónapokat. Míg tehát a történet egyik része a tökéletes karácsony elmeinek megteremtésére irányul, egy másik szálon a tolvaj lányka után kezdünk kutatni, s a fiatalok hamar ráébrednek, hogy valami szörnyűség van készülőben. Evie egy másik kozmikus gonoszt akar a Földre szabadítani azzal, hogy áthozza a saját dimenziójából, ehhez pedig egy több lépéses protokollt kell elvégeznie, melynek része az is, hogy elrabolja egyik utolsó srácunkat, és megpróbál zombit csinálni belőle...
Hogy sikerül-e megakadályozni Ghazt áttörését a mi dimenziónkba, vagy újabb gigantikus problémák elé nézünk, annak kiderítése a jövőbeli olvasóra várt, de annyit elárulhatok, semmi jóra ne számítsatok! :D
Ez a sorozat bár bőven nem az én korosztályomnak szól, mégis rettentően jól ki tud kapcsolni. Akciódús, vicces és tele van kockaságokkal. Ráadásul sosem csak annyiról szól, hogy gyilkoljunk zombikat, meg szörnyeket (ha nem muszáj, szörnyeket sem ölnek, zombikat pedig egyáltalán, hiszen még bíznak benne, hogy valaha újra emberek lehetnek). Mindig jelen van a bajtársiasság, a barátság fontossága, a kedvesség, a humor.
Jack bár egy kicsit őrült és szeleburdi, no meg jó sokszor felelőtlen, valahogy mégis mindig sikerül kikerülnie a csávából, s jókat nevethetünk a kalandjain. Olyan sorozat ez, amit a 8-10 éves korosztálynak bármikor ajánlanék, s nem csak kissrácoknak, hanem csajsziknak is, mivel van egy szuper női főhősünk is!
Összességében ezúttal sem okozott csalódást a sorozat, megint jókat derültem, izgultam a hősökért, és rettentően kíváncsi vagyok, merre alakul tovább a sorsuk, mi lesz a kozmikus gonoszokkal, hogyan élik túl a télfóbiás szörny barátok a hideg évszakot, s vajon eljutnak-e valaha a New York-i túlélőkhöz? A folytatásokból biztosan kiderül... :)
A könyvtár király hely, mert ott mindenkit szívesen látnak!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
Oldalszám: 272
Eredeti cím: The Last Kids on Earth and the Cosmic Beyond
Megjelenés éve: 2024 (eredeti: 2018)
ISBN: 9789635617616
Fülszöveg:
EZ AZ ELSŐ TÉL A SZÖRNYAPOKALIPSZIS KITÖRÉSE ÓTA.
Jacknek és a barátainak mindez szánkókatapultot, hatalmas hócsatákat és egy szörnyen nagy karácsonyi ünnepséget jelent. A téli mesevilág viszont árnyékba borul, amikor egy gonosztevő elkezd vadászni rájuk. Aki ráadásul egy ember… És nő.
Amikor a gonosztevő elrabolja Jack nagyra becsült szörnymészároló eszközét, a kaszabolót, hősünk megesküszik rá, hogy visszaszerzi. De nem lesz könnyű dolga.
Jack és a barátai hamarosan rájönnek, hogy a kaszaboló a kulcspontja egy sötét tervnek, ami az egész világot fenyegeti… és mindent, ami azon túl van.
A Netflix-sorozatot ihlető történet legújabb része új szörnyekkel, új rossz arcokkal és egy csomó új poénnal vár rád!
BORZONGJ TE IS AZ ÚJ KALANDOKON!
Már negyedik alkalommal szegődhetünk Jack, a Posztapokaliptikus akcióhős és barátai mellé, hogy megtudjuk, hogyan élhet túl néhány kölyök egyedül egy szörnyektől és zombiktól hemzsegő városban. Az eddigi helyzet azonban változni látszik, s kiderül, mégsem ők az utolsó srácok, ráadásul beköszönt a zimankós tél is…
Megannyi kaland, életveszélyes helyzet, újabb gonosztevők, és még furfangosabb találmányok jellemzik, mint az elődeit.
Tarts velünk, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!
Mivel történetünkben nagy szerepe lesz egy moziteremnek, játékunk során felelevenítünk néhány szörnyes-zombis alkotást. A feladatotok nem lesz más, mint beírni a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy az állomáson található kép melyik filmből származik.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway
BLOGTURNÉ KLUB
11.29. Booktastic Boglinc
12.01. Booktastic Boglinc (extra)
12.03. Könyv és más
12.05. Hagyjatok! Olvasok!
12.07. Spirit Bliss
Megannyi kaland, életveszélyes helyzet, újabb gonosztevők, és még furfangosabb találmányok jellemzik, mint az elődeit.
Tarts velünk, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!
Mivel történetünkben nagy szerepe lesz egy moziteremnek, játékunk során felelevenítünk néhány szörnyes-zombis alkotást. A feladatotok nem lesz más, mint beírni a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy az állomáson található kép melyik filmből származik.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway
BLOGTURNÉ KLUB
11.29. Booktastic Boglinc
12.01. Booktastic Boglinc (extra)
12.03. Könyv és más
12.05. Hagyjatok! Olvasok!
12.07. Spirit Bliss
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése