Yehuda Devir · Maya Devir: Ez ​egy ilyen nap


Egy hosszabb olvasási válság után egyre inkább a rövid könyvek és képregények felé fordultam (gyors sikerélmény és meghozza a kedvet újra az olvasáshoz is). Ennek eredménye a Devir házaspár könyvének beszerzése is.

Évekkel ezelőtt fedeztem fel a @jude_devir instagram oldalt, ahol egy illusztrátor pasi barátnőjével közös életükből rajzol meg vicces életképeket. Azonnal szívembe zártam, mert nem csak a stílus volt szemrevaló, de olyan ironikus humorral is állt minden szituációhoz, hogy a legzordabb embert is képes mosolyra fakasztani. Együtt sírhattam velük csalódásaikkor, hullathattam örömkönnyeket, mikor végre összejött a vágyott kisbaba, vagy éppen fájó hassal kacaghattam kettejük cívódásán, és bólogathattam, hogy milyen igaz, mennyire illik az adott szituáicó az én párkapcsolatomra is.


Amikor megláttam, hogy érkezik ez a könyv, egy percig sem gondolkodtam, hogy szeretném majd "elolvasni", hiszen annyira szeretem őket, és igazából sosem elég a humorukból. Azonban az elolvasást idézőjelbe kell tennem, mert ez igazából nem egy klasszikus képregény. Minimális szöveg található benne, néha csak egy frappáns címe van az egyes képeknek, amiket megosztanak velünk hétköznapi életükből. Az azonban tény, hogy ez a minimális szöveg is annyira találó minden esetben, hogy senki nem fog többet igényelni, maximálisan bele tud majd érezni így is.


Yehuda és Maya nagyon gyorsan be tudja lopni magát az ember szívébe közvetlenségével, ráadásul garantálni tudom, hogy minden olvasó talál majd benne legalább egy mozzanatot, amivel azonosulni tud. Nálam például telitalálat volt a közös zuhanyzás, melynél a páros női tagja a tűzforró vizet szereti, a férfi parnernek meg leolvad tőle a bőre. Vagy éppen az, amikor Maya panaszkodni kezd, hogy hagyják a szülinapján, mert öreg (ezt én is mindig így érzem :D). S jajj, mennyire valós, amikor a közös tevékenységek során, előbb vagy utóbb, de rá lesz könyökölve a hajamra, ami nagyon tud fájni... :D


Ugyan egyik-másik rajz közhelyesnek lesz mondható, mégis valóságosak. Bármennyire is küzdünk a sztereotípiák ellen, nagyon sok párkapcsolatban jelen vannak azok az apróságok, viccességek, bosszantó helyzetek, amiket Devirék megmutatnak nekünk, csak míg mi esetleg tagadjuk, ők bátran fel merik vállalni. Szerintem ezzel kimondottan jót tesznek az emberiségnek, mert van bátorságuk mindent megmutatni, mi pedig érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül egy-egy szituációval. Nyitottságuk és közvetlenségük ragadós és nem mellékesen szórakoztató is, s azt kell mondanom, hogy remekül lett összeválogatva a kötet tartalma (bár számomra belőlük sosem elég).


Az album érdekessége egyébként az, hogy a legtöbb páros oldal egyikén fekete-fehérben, címmel szerepel az illusztráció, a másikon pedig színesben, némi hozzászólással kiegészítve, ám több olyan páros oldalt is kapunk, amiket teljes egészében színes illusztráció tölt ki.
Én kifejezetten élveztem így forgatni ezt a könyvet, és abban is biztos vagyok, hogy nem először és utoljára volt a kezemben. Ha bármikor máskor egy kis humorra lenne szükségem, fel fogom lapozni, mert pillanatok alatt jó kedvre tud deríteni.



Összességében bátran ajánlom mindenkinek, aki nem ódzkodik a képes könyvektől, és bírja az ironikus, párkapcsolati humort. Szerintem mindenki számára szórakoztató tud lenni, és fel tudja dobni az ember napját.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!




Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 272
Eredeti cím: One of Those Days

Megjelenés éve: 2022 (eredeti: 2020)
ISBN: 9789635974221


Fülszöveg:

Hogyan birkózzunk meg a házasság apró kihívásaival?

A kötet a rendkívül népszerű alkotópáros életét és szerelmét mutatja be, ahogy megbirkóznak a hétköznapok hullámvölgyeivel és a friss szülőséggel járó jelentős változásokkal.

Yehuda és Maya Devir akkor kezdték képregényben illusztrálni az életüket, amikor friss házasként az első közös lakásukba költöztek Tel-Avivban. Az azóta eltelt években az Ez egy ilyen nap az egyik legnépszerűbb alkotás lett az interneten, világszerte több millió követővel.

Ez az első alkalom, hogy a Devir-képregények egy kötetben élvezhetők. Ebben a gyűjteményben szívmelengető, vicces és mindannyiunk számára ismerős helyzeteket osztanak meg. Úgyhogy még azok is, akik nem gondolják, hogy gépkarabéllyal kellene hadat üzenni egy csótánynak, könnyedén azonosulni tudnak a Devir házaspár küzdelmeivel és sikereivel. Hiszen ki nem mondta már maga is, hogy ez egy ilyen nap?!

Lepd meg vele magad és a szeretteidet, barátaidat!





A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a híres izraeli házaspár első képregénye, Ez egy ilyen nap címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják ezt a szívmelengető, vicces és sokunk számára ismerős helyzeteket tartalmazó képregénygyűjteményt, melyben Maya és Yehuda Devir hétköznapi hullámvölgyeiket örökítették meg.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a szerzőpárost és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyv egy példányát.




Mostani játékunk során ki másoké is lehetne a főszerep, mint a képregényeseké? Minden állomáson láthattok egy borítórészletet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint az alapján megfejteni a kötet szerzőjét, majd a nevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



a Rafflecopter giveaway



BLOGTURNÉ KLUB

12/08   Hagyjatok! Olvasok!
12/10   Dreamworld
12/12   Booktastic Boglinc
12/14   Dreamworld
12/16   Deszy könyvajánlója
12/17   Spirit Bliss Sárga könyves út - extra
12/18   Spirit Bliss Sárga könyves út
12/20   Utószó
12/21   Könyv és más
12/22   Fanni's Library


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése