Egy időben egymás után faltam a disztópiákat, s ekkor került a radaromra A sziget is. Mindazoktól, akiknek bízom az ízlésében, sorra érkeztek rá a 4-5 csillagos értékelések, én pedig egyre inkább éreztem, hogy olvasnom kell ezt a regényt.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár mások felkeltették bennem a vágyat, egyre inkább olvasni akartam, de amint hozzám került, valamiért mégis megfutamodtam. Nem tudom, mi volt az a láthatatlan erő, ami távol tartott tőle, de legközelebb biztosan jobban fogok hallgatni az intuícióimra, mert általában jó irányba akarnak terelni.
Évekig állt a polcomon A sziget, s ha nincs Andi barátnőm (Youtube csatornája ITT), talán még mindig ott porosodna, viszont ő beütemezte magánál ezt a könyvet, én pedig úgy gondoltam, vele tartok egy közös olvasásra. Tervünk nem járt sikerrel, mert ő bizony nem tudta végigolvasni a történetet, én pedig sokáig félretettem és másokkal foglalkoztam. Végül mindkettőnk érdekében rászántam magam, hogy megtudhassuk, mi lett a vége. :D
Nem tudjuk, mi történt. Irányvesztett gyerekek vagyunk, akik bekötött szemmel tapogatózunk egy számunkra érthetetlen játékban. Rengeteg a találgatás, ugyanannyi, mint ahányan vagyunk, mindenki felállította a maga elméletét, az egyik elviselhetetlenebb, mint a másik, és senki sem kíváncsi a többiekére.
Az elbeszélés szerint Izland körül egyik pillanatról a másikra egyszerűen megszűnik létezni a világ. A telekommunikációs eszközök felmondják a szolgálatot, s minden próbálkozás ellenére képtelen az ország kapcsolatot létesíteni a külvilággal. Mind az ország vezetője, s megannyi politikus, mind izlandi polgárok tucajai rekednek külföldön - ahogy Izlandon is rengeteg turista kényszerül hosszabb maradásra -, és senki nem tudja, élnek vagy halnak, vagy egyáltalán mi is történt Izlandon kívül bárhol máshol.
Igen gyorsan fel kell állítani egy válságstábot, ideiglenes elnököt választani, aki kormányozhatja és kézben tarthatja az eseményeket, s mi valahol itt kapcsolódunk be igazán az eseményekbe. Több szereplő szemszögén át követhetjük, hogyan alakul Izland sorsa egy megmagyarázhatatlan esemény hatására, s kapunk majd újságírót, politikust, és hétköznapi (izlandi állapolgárságú, de nem izlandi származású) embert is, akik mind-mind más nézőpontot képviselnek.
Bjönsdóttir olyan témákat szeretne feldolgozni, ami manapság is foglalkoztatja a társadalmunkat, többek között például a politika által cenzúrázott média, vagy éppen a rasszizmus kérdésköre. Végignézhetjük, miként omlik össze egy jóléti társadalom, amikor megszűnik minden kapcsolatuk másokkal, s rádöbbennek, innentől kénytelenek önellátóvá válni. De mi van akkor, ha az ország vezetése rádöbben, még ha 100%-ban át is állnak önellátásra, akkor sem lesz elegendő élelmiszer minden lakos számára? Hát fájdalmas, embertelen döntéseket hoz...
Mindeközben a lakosság maga is igyekszik megtalálni a túléléshez vezető utat, de mint ahogy ezt más disztópiáknál már megszokhattuk, a helyzet kilátástalansága itt is a fegyveres erők malmára hajtja a vizet, s az átlagember egyre inkább nyomorogni kényszerül, pláne, ha éppen turista vagy bevándorló. Talán sokunknak nem esik nehezére elképzelni, hogy válsághelyzetben az emberekből azonnal elő fog törni az önzés, a rasszizmus, azaz röviden, egy kőkemény túlélési ösztön...
Ha meghalok, az élet megy itt tovább a rendes kerékvágásban, minden olyan lesz, mint régen. Az ég kék lesz vagy komor, angyalgyökér és gólyaorr növi be a nyomaimat, a kárókatona és az ökörszem éberen figyel, és a róka rablóutakra indul a kőmezőkön és a homokpadokon át.
Míg az alapszituáció és a felmerülő társadalmi kérdések vonzóak, s izgalmasnak ígérkeznek, addig a megvalósítás számomra csalódást jelentett. Bár érdekes, hogy a sok-sok karakter elbeszélései közé újságcikkeket is tűzdel, amik átláthatóbbá teszik a helyzetet, mégis a karakterei papírmasé jellegűek maradnak. Ambivalens érzésekkel küzdöttem olvasás során, mert egyszerre voltam nagyon kíváncsi és kiábrándult is, mivel az embernek egy idő után az lesz az érzése, hogy ha magukat a karaktereket sem érdekli igazán, hogy mi zajlik körülöttük, akkor az olvasót miért érdekelje?
Bevallom, én egy kicsit jobb kidolgozásra számítottam, vagy arra, hogy magyarázattal szolgál a helyzetre, de ez utóbbira is azért lett volna szükségem, hogy valami felvillanyozzon ebben a regényben. (Felhozhatnám itt például Saramago: Vakság című írását, amiről ITT írtam bővebben, s ahol szintén nincs magyarázata az eseményeknek, ellenben nem is igényeltem, hiszen minden más elegendő érdekességet nyújtott.) Sajnos a nagy csavarnak szánt mozdulatot sem tudtam igazán értékelni, s talán jobban működött volna az egész, ha nincs ilyen rövid villanásokra szabdalva, hanem szebben kidolgozott fejezeteket kapok, nem pedig rövid tudósításokat. (Lehet, hátrányként mutatkozik meg, hogy a szerző inkább újságíró, mint regényíró...)
Összességében mindazok, akik szeretik az érdekes gondolatkísérleteket, disztópiákat, társadalmi kérdéseken lamentálást, azok nagyon fogják élvezni. Talán, ha máskor talál meg ez a regény, jobban élveztem volna, de most sajnos nem nyert meg magának. Kár érte. :(
Churchill azt mondta, hogy annak a társadalomnak, amelyben az emberek nem mondhatják el a véleményüket, nincs jövője.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, IDE kattintva megvásárolhatod a kötetet a kiadó webshopjában!
Oldalszám: 248
Eredeti cím: Eyland
Megjelenés éve: 2019 (eredeti: 2016)
ISBN: 9789632785820
Fülszöveg:
Emlékszel, hol voltál, amikor megtudtad? Az elmúlt évek egyik legérdekesebb izlandi regénye izgalmas, valószerű és borzongató történet az elképzelt jövőnkről. Az általunk ismert világ megszűnik létezni. Izland, az egyik legszervezettebb ország egyik napról a másikra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és káosz lesz úrrá benne. Senki nem tudja, mi okozza a fennakadást, az állam, a jog és a társadalom építményei pedig repedezni kezdenek. A sziget a thriller, a politikai fikció és a disztópia remek kombinációja, ugyanakkor pontos kórkép is a modern világról. A szerző művével megdöbbentette Izlandot, és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir újságíró, az Izlandi Televízió munkatársa. E könyvét az Izlandi Női Irodalmi Díjra is jelölték.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése