A televíziós műsorral ugyan nincs kapcsolatom, de Alan Connor kötete, Az Árulók azonnal felkeltette a figyelmemet borítójával és fülszövegével, mely szerint ez egy csalafinta, interaktív logikai játék. Imádok rejtvényeket fejteni, nyomozni, dolgoztatni a kis szürke agysejteket, így nem volt kérdés, hogy landolni fog a polcomon. ➼
Samantha Shannon a 2024-es évem nagy felfedezettje lett. A Narancsfa-kolostor az egyik legjobb olvasmányélményem volt idén a kialakított világával, konfliktusával, külalakjával, így egy percig sem merült fel, hogy ne akarnám olvasni A leszálló éj napját (valamint az újonnan megjelentetett Csontszüret sorozatot, de erről majd máskor). ➼
Vannak azok a könyvek, amikről azt gondolom, nem nekem íródtak, mert éppen nem abban a zsánerben helyezkednek el, amit általánosságban forgatni szoktam. Pedig milyen nagyot tudok ezzel tévedni, és milyen jó élményektől fosztom meg magam általa. Pontosan ilyen volt az Ultramarin is. ➼
Hayley Campbell kötete a legizgalmassabb az utóbbi időben azok közül, amik a kezem ügyébe kerültek. Olyan emberekről készített interjúkötetet, kiknek mestersége a halál, s arra keresi a választ, hogyan viszonyul a társadalom a halálhoz, s miként viselik a mindennapokat azok, akikre áthelyezzük az ezzel járó terheket. Érdekes, kíváncsi, őszinte és egyben megrendítő. ➼
Kevin Panetta kötete főként azért került az olvasmánylistámra, mert egyrészt szeretek képregényeket olvasni, más részről pedig a borítót látva valamiért azonnal egy másik kedvenc rajzolt történetem, a Heartstopper ugrott be. Kíváncsi voltam, van-e valamilyen hasonlóság, vagy mindez csak a véletlen műve. ➼
Miután a Méreggel átitatott varázslat sokkal jobban tetszett, mint ahogy azt előzetesen gondoltam róla, nem hagytam sok ideig pihenni a folytatást, a Sötét édes bájitalt sem. Már csak azért is kénytelen voltam hamar belefogni, hiszen az első kötet egy igen nagy függővéget csapott az arcomba... ➼