10+1 kedvenc könyvem 2020-ból


2020-ban írtam először az év, számomra legkedvesebb könyvélményeiről, s akkor 5 könyvet mutattam be nektek. Idén akármennyire igyekeztem, nem sikerült ezt a számot ilyen alacsonyan tartanom, ezért ezúttal 10+1 kötetet szeretnék nektek ajánlani a tavalyi olvasmányaiból.

Bár a 2020-as év meglehetősen furcsa volt mindannyiunk életében, szerencsére kitűnő olvasmányokban nem szenvedtem hiányt. Úgy vettem észre, az előző évben kétféle olvasó létezett; az egyik, aki teljesen megbénult, és olvasási válság lett úrrá rajta a kialakult helyzet miatt, a másik pedig úgy próbált túlélni, hogy a könyvekbe menekült, és idén magasan felülteljesítette az átlagos olvasási mutatóit. Én inkább az előbbihez tartoztam, és enyhe válság lett úrrá rajtam. Voltak napok, amikor csak pár tíz oldalra futotta az erőmből, ennek ellenére végül 80 regény, mese és manga közül dönthettem el, hogy melyek is tetszettek a legjobban. Remélem a rövidke ajánlóimmal sikerül majd meghoznom a kedved, és te is megismerkedsz velük.


Marc-Uwe Kling: Qualityland
A Qualityland magasan az egyik legjobb élmény volt a 2020-as évben. Páratlan humorral operál, de közben azért a társadalomkritikát sem mellőzi. Qualityland ugyanis a legjobb ország a világon, ahol csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, a vezetékneved a szüleid foglalkozása után kapod, a csomagküldő szolgálat magától tudja mire van szükséged (akkor is, ha nincs). Hát ki ne vágyna egy ilyen remek országra? Munkanéli Péter bizony más véleményen van... Mindenképpen érdemes útba ejteni, mert elképesztően szórakoztató olvasmány!
Itt bővebben is írtam róla.

– (…) minél nagyobb hülyeség, annál inkább támogatják.
– Ez így nyelvtanilag helytelen – kotkodácsol közbe Kalliope. – Mivel QualityLandről csak szuperlatívuszokban szabad beszélni, ezért ezt így kellene mondani: QualityLandben a legnagyobb hülyeség a legtámogatottabb.



Susanna Clarke: Piranesi
A Piranesi lassú folyású történet, de elképesztő atmoszférát teremt. Főhősünk, Piranesi egy hatalmas házban él, melynek végtelen számú csarnoka van, azokban temérdek szoborral, s mindennapjait ezek kutatására, és a túlélésre fordítja. Gyűjtöget, feljegyzéseket készít, és igyekszik minél többet megismerni erről a különös épületről, melynek alsó szintjét egy bezárt óceán birtokolja, felső szintjét pedig az égbolt... Rövidke, de ütős. Én biztosan újra fogom olvasni, mert nagyon szerettem.
Itt bővebben is írtam róla.


(…) semmi értelme a múlton rágódni – sokkal inkább egy tervre van szükségünk a Jövőt illetően.



Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger
A Csillagtalan tenger egy elképesztően izgalmas és fantasztikus olvasmány, melynek megannyi szereplője, történetszála, és idősíkja lassan fonódik csak egésszé. Főszereplőnkkel, Ezrával bukkanhatunk és oldhatunk meg újabb és újabb rejtéjeket, melyek segítenek megérteni a minket körülvevő világot. Zseniális portál fantasy, ami a könyvmolyok álma lesz, hiszen egy földalatti, óriási könyvtárban is barangolhatunk általa. Olvasás utáni hiányérzetem is csak abból fakadt, hogy el kellett hagynom ezt a csodálatos helyet.
Itt bővebben is írtam róla.


Furcsa érzés szeretni egy könyvet, nem igaz? Amikor olyan becsessé válnak a szavak, hogy az ember úgy érzi, a saját története részévé válnak, mert így is van.



Guillaume Musso: Az írók titkos élete
Életem első Musso kötete volt, de azonnal beleszerettem. Történetünkben egy fiatal írópalánta felkutatja visszavonult példaképét, hogy annak megmutathassa kéziratát. Persze az idősödő úr nem véletlenül lakik egy elzárt sziget közösségében, és főhősünket sem fogadja kitörő örömmel. Azonban a két férfi kénytelen lesz összefogni, amikor gyilkosság történik a szigeten... Egyetlen nap alatt elolvastam, annyira izgalmas, szóval bátran ajánlom akkor is, ha még nem olvastál Mussotól ezelőtt.
Itt bővebben is írtam róla.


– Hogy lásd, kivel van dolgod, kapsz még egy tanácsot: ne akarj író lenni, keress magadnak más életcélt.
– A szüleim is ezt szokták mondani.
– Ezek szerint nekik több eszük van, mint neked.



H. G. Wells: Dr. Moreau szigete
H. G. Wells története nem mai darab, hiszen eredetileg 1896-ban jelent meg, viszont én csak tavaly találkoztam vele először, a friss, illusztrált kiadás kapcsán, ami elképesztően szép lett. Németh Gyula alkotásaival díszítve ismerhetjük meg hajótörött barátunk kalandjait, aki egy névtelen szigetre kerülve találkozik Dr. Moreau-val. A doki emberré szeretné változtatni az állatokat, ezért megcsonkítja, át- és összeoperálja őket, bizarr lényeket teremtve. Ám egy napon megelégelik kínzásukat... Zseniális horror történet, bámulatos kivitelben.
Itt bővebben is írtam róla.

Az állat lehet vad és ravasz, de igazán hazudni csak az ember tud.



Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla
Az Angyalok pokla a jövőben játszódik, ahol Pittsburgh városát eltörölte egy atombomba, s annak rekonstrukciója csak egy Archívumnak nevezett, virtuális állományban elérhető. Főszereplőnk ebben az Archívumban dolgozik, és nyomozásba fog, amikor úgy tűnik, valaki szeretné végérvényesen kitörölni egy lány egykori létezését. Mindehhez az agyra kapcsolt szerkezetet az Adware-t használja, ami kb. egy okos kütyü kijelzőjét vetíti a szemek elé. Hátborzongató jövőkép, izgalmas krimi szál... Egyszerűen kihagyhatatlan!
Itt bővebben is írtam róla.

Mindaz, ami mögöttünk van, és minden, ami előttünk, eltörpül amellett, ami bennünk van.



Sara Collins: Frannie Langton vallomásai
Frannie Langton esetében a csodálatos borító volt az, amibe először beleszerettem, de szerencsére a tartalomban sem csalódtam. A 19. században járunk, ahol egy színesbőrű cselédlányt, Franniet megvádolják gazdái megölésével, de ő erre egyáltalán nem emlékszik. A sötét hangulatú kötetben több nehéz téma is helyet kap, mint a rabszolgatartás intézménye, a nők jogai, rasszizmus, eltérő szexuális irányultságok, depresszió, drogfüggőség, és az igazságszolgáltatás jogi útvesztői is. Bátran ajánlom, ha egy izgalmas történelmi regényre vágysz.
Itt bővebben is írtam róla.

-Miss Langton, eddig mindössze egy fekete személyt védtem. Egyet. Abban az ügyben a bíró úgy ítélte meg, hogy a vádlott nem rendelkezik olyan értelmi képességekkel, melyek lehetővé tennék, hogy felfogja az eskü fogalmát. Pedig három nyelven beszélt! Érti már?



Margaret Atwood: Macskaszem
Atwood kötete az egyik legmeghatározóbb élmény volt a múlt évemben. Főszereplőnk teljes életét megidézi előttünk, ám a gyermekkorban elszenvedett verbális bántalmazások az én lelkivilágomat rettentően megfeküdték. Zseniálisan tud érzéseket átadni, amibe könnyen beleéltem magam, de ez azt is jelentette, hogy gyakori volt a gyomorgörcs és a tehetetlen düh érzete. Elképesztő, amit alkotott, de inkább meghatározónak nevezném, mint kedvencnek. Érdemes útba ejteni, nem véletlen a rajongás az írónő iránt!
Itt bővebben is írtam róla.


Jon a nappaliban ül, és sört iszik egy másik festővel.
Én a konyhában csapkodom a fazekakat.
– Mi baja? – érdeklődik a festő.
– Hisztizik, mert nő – feleli Jon. Évek óta, középiskola óta nem hallottam ezt. Régen ez megalázó megjegyzés volt, megsemmisítő erővel hatott egy férfi szájából. Furcsaságot, deformitást, szexuális hiányosságot sugallt.
Odalépek a nappali ajtajához.
– Nem azért hisztizek, mert nő vagyok – jelentem ki. – Azért hisztizek, mert seggfej vagy.



Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit!
Az egyik legszórakoztatóbb könyvélmény volt Agócs Írisz kötete, melyben rajzolni tanít kicsiket és nagyokat. Nem csak lépésekben mutatja meg, hogyan rajzolhatsz egy krumpli alakú körvonalból tacskót, elefántot, medvét, lajhárt, vagy éppen zsiráfot, hanem humoros, rövid leírásokkal is megtoldja. Ugyan felnőttek vagyunk, de mi délutánokat nevettünk át vele, ahogy a kedvesemmel igyekeztünk szebbnél-szebb figurákat alkotni. Bátran ajánlom bárkinek, aki valaha kijelentette már, hogy ő bizony nem tud rajzolni. Dehogynem!
Itt bővebben is írtam róla.


Számomra meglepő, de úgy tűnik, hogy a róka a legtöbbeknek a kedvence. Érdekes, hogy miért. Nálunk is sajnos rajongtak érte a tyúkjaink és a kacsáink, és szó nélkül vele tartottak, amikor megjelent látogatóban.



Ichiro Kishimi, Fumitake Koga: Vállald fel bátran önmagad
A Vállald fel bátran önmagad történetében egy fiktív filozófus és fiatalember párbeszédét követhetjük végig, akik öt alkalommal találkoznak, s ezen ülések alatt az adleriánus pszichológia tanait veszik sorra. Bár néhány állítás elsőre meredeknek tűnhet benne, és zsigeri ellenérzést válthat ki az átlagos olvasóból, mégis, ha jobban átgondoljuk, van bennük igazság. Ha valaki nyitott erre a szemléletre, rengeteget tehet önmagáért, fejlődhet, és boldogabb életet alakíthat ki. Számomra meglepő élményt nyújtott.
Itt bővebben is írtam róla.


Ha az lesz a célunk, hogy a dicséretet kiérdemeljük, olyan életmódot fogunk választani, amely megfelel egy másik ember értékrendjének.



+1 Locsmándi Csaba, Vasas Gizella: Erdők-mezők gombái
A legnagyobb meglepetés az évben ez a pici gombahatározó volt, ami elférhet egy nagyobb zsebben, így bármikor magunkkal vihetjük, ha kirándulni indulunk. Bár célja nem az, hogy tökéletesen elsajátítsuk a gombagyűjtés fortélyait belőle, mégis hatalmas segítséget ad a megismerésükhöz. Tele van képekkel, a leírások rövidek és velősek, s mindenféle jelzéssel találkozhatunk, ami az adott faj megismeréséhez szükséges. Ha érdekelnek a gombák, mindenképpen szívből ajánlom, én bizony imádtam.
Itt bővebben is írtam róla.


A növényi vázanyagok két fontos összetevőjét, a cellulózt és a lignint nagyrészt gombák alakítják át más, egyszerűbb vegyületekké. Egyes becslések szerint a gombák jelenléte nélkül néhány évtized múlva már az erdőbe sem tudnánk bemenni a több méter vastagságúra hízott avartakaró miatt.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése