Zelei Anna elkötelezett természet- és erdővédő, könyveivel pedig nem csak igyekszik közelebb hozni az olvasóhoz a természetet, de fel is hívja a figyelmet a bajokra, melyekkel megakadályozhatnánk a kárláncolatok beindulását, a klímaváltozással járó negatívumokat, és egy élhetőbb bolygót teremthetnénk.
Adalyn Grace népszerűsége egyre nagyobb, s nem csak hazánkban. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a Belladonna sorozatnak immár többféle szemet gyönyörködtető kiadása is napvilágot látott, s egy vérbeli könyvmolynak mi lehetne nagyobb öröm annál, hogy egy jó történet még csodálatos külsőt is kap? Ezekből válogatok a mai posztomban.
James Norbury Nagy Pandával és Kicsi Sárkánnyal tört be a magyar piacra, kedves története pedig olvasók ezreit ragadta magával. Azóta már nem csak két hősünk kapott egy újabb epizódot, de megismerkedhettünk a zent tanító macskával is, legújabb történetében pedig egy kutyakölyök kalandjaiban vehetünk részt.
Max Brallier ifjúsági sorozata nagyon gyorsan belopta magát a szívembe, s minden alkalommal örömmel csapok le az újabb részekre. A harmadik kötet után egészen sokat, két évet kellett várnunk arra, hogy Jack, a posztapokaliptikusz akcióhős és barátai történetét továbbgörgessük, de minden perc megérte, hisz egy szuper karácsonyi zombis-világvégés agymenést kaptunk.
A televíziós műsorral ugyan nincs kapcsolatom, de Alan Connor kötete, Az Árulók azonnal felkeltette a figyelmemet borítójával és fülszövegével, mely szerint ez egy csalafinta, interaktív logikai játék. Imádok rejtvényeket fejteni, nyomozni, dolgoztatni a kis szürke agysejteket, így nem volt kérdés, hogy landolni fog a polcomon.
Samantha Shannon a 2024-es évem nagy felfedezettje lett. A Narancsfa-kolostor az egyik legjobb olvasmányélményem volt idén a kialakított világával, konfliktusával, külalakjával, így egy percig sem merült fel, hogy ne akarnám olvasni A leszálló éj napját (valamint az újonnan megjelentetett Csontszüret sorozatot, de erről majd máskor).
Hayley Campbell kötete a legizgalmassabb az utóbbi időben azok közül, amik a kezem ügyébe kerültek. Olyan emberekről készített interjúkötetet, kiknek mestersége a halál, s arra keresi a választ, hogyan viszonyul a társadalom a halálhoz, s miként viselik a mindennapokat azok, akikre áthelyezzük az ezzel járó terheket. Érdekes, kíváncsi, őszinte és egyben megrendítő.
Kevin Panetta kötete főként azért került az olvasmánylistámra, mert egyrészt szeretek képregényeket olvasni, más részről pedig a borítót látva valamiért azonnal egy másik kedvenc rajzolt történetem, a Heartstopper ugrott be. Kíváncsi voltam, van-e valamilyen hasonlóság, vagy mindez csak a véletlen műve.
Az utóbbi időben nagyon szeretek másokkal együtt olvasni, motiválni egymást, kibeszélni az élményeket, elméleteket. Linn Skåber monológ sorozatának első kötetét, A szívem egy bezárt bódét idén februárban olvastam két bloggertársammal együtt, s már akkor eldöntöttük, hogy együtt fogunk végigmenni mind a három köteten. A felnőttmonológok mindnyájunknak mást adott, mint a kamaszkoriak...
Robert Repino regényére egy kedves könyvmoly barátom hívta fel a figyelmemet még a megjelenése előtt. Egy rövid leírás elég volt ahhoz, hogy akarjam ezt a könyvet, mert kellőképpen elborultnak találtam, és éheztem már egy jó posztapokaliptikus történetre. A 2023-as Könyvfesztivál egyik biztos beszerzése volt, és valami egészen elképesztő részese lehettem általa.
Gyerekkorom óta szerelmese vagyok a természetnek, és jó pár éve hobbi madarásznak is tekintem magamat. Mindig is érdekeltek tollas barátaink, akik beragyogják a napot énekükkel, színes jelenlétükkel. A legfrissebb kiadású, átdolgozott Madárhatározó nagy segítséget nyújt mindennapi megfigyeléseimben.
Néhány éve foglalkoztatni kezdett az önismeret, s ahogy egyre több mindenbe ástam bele magam, egyre több rétegét tudtam felfejteni a személyiségemnek. Amiről először még azt gondoltam, egyenes út, arról gyorsan kiderült, hogy rendkívül szerteágazó, és sokféle tudást szedhetek magamra. Ennek az önismereti utazásnak az egyik állomása volt az Árnyékmunka is.
Szeretni szoktam az újramesélt történeteket, legyenek azok szépirodalmi, vagy éppen meseátiratok. Érdekes látni, mivé alakítják a szerzők az ismert cselekményt, a megszokott karaktereket, vagy éppen a konfliktusokat. Chloe Gong írása Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát dolgozza fel, egészen különleges köntösben, én pedig megjelenése előtt vethettem bele magam ebbe az érdekes világba.
Kifejezetten szeretem az ázsiai vonatkozású írásokat, így amikor csak alkalmam adódik, beszerzem az aktuális kiadványokat. Általuk mindig kellemes és maradandó olvasmányélményeket szerzek. Az elvesztett emlékek lámpása már a fülszövegével is megnyert magának, olvasás után pedig igazán a szívembe zártam.
Ollie-val először akkor találkoztam, amikor egy ismerősöm örömködni kezdett, hogy magyarul is meg fog jelenni. Megtetszett a bájos borító, így elolvastam a fülszöveget, s azonnal landolt is a kívánságlistámon, hogy aztán alig bírjam kivárni a megjelenését. Rendkívül kedves és szépen illusztrált kötetről van szó, melynek középpontjában a bartság és a szeretet áll.
A Narancsfa-kolostor kétségkívül igen látványos kötet a prégelt borítóval, élfestéssel és hatalmas méretével. Az én érdeklődésem mégsem a külsőségek keltették fel, inkább a kötetben jelen lévő sárkányok, s az, hogy vágytam már egy nagyívű történetre. Ráadásul mi más passzolna jobban az éppen elkezdődött Sárkány évéhez?
A január nálam mindig az év hétfője, s az ünnepi pörgés után sok időre van szükségem, hogy visszarázódjak a szürke hétköznapokba. Ilyenkor mindig úgy érzem, sem időm, sem energiám nincs még arra, hogy elkészítsem az évértékelő bejegyzéseket. No, de attól még az óév eredményei nem szaladnak el, hogy december 31 helyett csak januárban kerülnek összegyűjtésre. :D